Új Dunántúli Napló, 2001. június (12. évfolyam, 148-176. szám)

2001-06-29 / 175. szám

2001. Június 29., péntek SPORT 19. OLDAL Hewitt és a „Tigris szemei” Andre Agassi nem hiába repült a labda után, könnyedén nyert a brit Delgado ellen A Kispest otthon marad A Zalaegerszeg Bozsik Péter mellett Urban Flóriánnal erősített Véget ért a Kispest-Honvéd kálváriája. A pa­tinás fővárosi csapat kis híján „hajléktalan­ná” vált, ám a tegnapi döntéseknek köszön­hetően nem kell a kispesti drukkereknek vi­dékre zarándokolni, ha látni akarják csapa­tuk bajnoki mérkőzését. Egy másik NB I-es együttes, a Zalaegerszeg két poszton is erő­sített: vezetőedzőnek Bozsik Pétert, játékos­nak Urbán Flóriánt is leigazolta. Budapest A következő két évben biztos, hogy a Bozsik-sta- dionban játssza hazai mérkőzéseit a Kispest- Honvéd labdarúgócsapata - jelentették be az ille­tékesek azon a csütörtöki sajtóbeszélgetésen, amelyen a patinás klub közeljövőjéről volt szó. Ezzel véget értek azok a találgatások, amelyek szerint elképzelhető volt, hogy a csapat vidékre költözik.- Az ingatlan tulajdonosa, jelen esetben a ma­gyar állam vállalta, hogy rövidesen olyan feltéte­leket teremt, amelyek megfelelnek a versenyki­írásban foglalt minimális követelményeknek - mondta Muszbek Mihály, a Magyar Labdarúgó Liga ügyvezetőigazgatója. - Ugyanakkor biztos, hogy a felújítás nem készül el a július 14-i bajno­ki rajtig, a határidő szeptember vége, október ele­je. Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter opti­mista a kispesti stadion jövőjét illetően: - A klub 96 millió forintot kap a fejlesztésre az államtól. Ebből nem csak a centerpályára, hanem a teljes létesítményrendszerre is fordítanak bizonyos összeget, elősegítendő egy utánpótlásközpont kialakítását. A rekonstrukció egyik alapvető fel­adata a nagyon rossz állapotban lévő gyepsző­nyeg cseréje. Koncz László, a Kispest-Honvéd Sportkör Kft. tulajdonosa egyelőre nem tudta megmondani, hogy az újrafüvesítés alatt hol játssza mérkőzése­it az együttes. - Minden attól függ, hogy a leendő kivitelező mennyi idő alatt készíti el az új gyepet. A magam részéről jobban örülnék, ha a pályavá­lasztói jog felcserélésével megoldható lenne ez az átmeneti probléma, de ha sokáig tart a játéktér felújítása, akkor albérletbe kell mennünk. Hogy hova, az egyrészt pénzkérdés, másrészt olyan stadionba kell költözni, amely megfelel a szövet­ség versenykiírásának. A ZTE labdarúgócsapata szerződést kötött Bo­zsik Péterrel, a Vasas volt vezetőedzőjével, és az Újpestről érkezett Urbán Flóriánnal. A szakveze­tő két évre, a futballista három esztendőre köte- lezte el magát a zalaegerszegi klubhoz. _________■ Az angol nyílt teniszbajnokságon a sztárok nemcsak saját teljesítményükben, hanem másban is bíznak: többen babo násak. Várhatóan utoljára lépett pályára Wimbledonban a horvát Goran Ivanisevic, aki az utóbbi időben hozzáállása és vállsérülése miatt erősen visszaesett a világranglistán. London A sztárok többsége az angol nyílt teniszbajnokságon is babonás. Az ausztrál Lleyton Hewitt példá­ul mielőtt a pályára lép, minden alkalommal meghallgatja a „A tigris szemei” című slágert. A brit Tim Henman kiszemelt magának egy zuhanyozófülkét és csak ott hajlandó fürödni, míg a horvát Goran Ivanisevic ugyanannál az asztalnál mindennap egyforma menüt fogyaszt. Az amerikai Andre Agassi a labdaszedőket fi­gyeli árgus szemekkel: számára állítólag az a kedvező, ha az ő ol­dalán, sajátos menetrend szerint gyűjtik a játékszert. Goran Ivanisevic Grand Slam- tornán utoljára a tavalyi Australian Openen hagyta el győztesen a pályát, utána rend­szeresen már a nyitó körben bú­csúzni kényszerült. A 29 éves horvát sztár utoljára érkezett já­tékosként a wimbledoni tenisz­szentélybe.- Az elmúlt hónapokban ele­gem volt már mindenből, és itt nemcsak a pályafutásomra gon­dolok. A sérült vállam miatt ma­rékszámra eszem a fájdalomcsil­lapítót, de úgy tűnik, hogy újra összeállt a játékom - mondta a háromszoros döntős (1992,1994, 1998), aki a második fordulóban 100. GS-győzelmét aratta az egy­kori világelső Carlos Moya ellen. A világranglista 83. helyére visz- szacsúszott játékos elismeri, hogy lelki alkata időnként akadá­lyozza őt a sikerekben: - Van egy kedves és egy szörnyeteg Goran. Most szerencsére mindketten itt vannak Londonban, és nagysze­rűen kijönnek egymással. Ettől megy jól a tenisz. Ha kijön a lé­pés, akkor bárkit megverek, ha nem, akkor egy nőtől is képes va­gyok kikapni. Két éve csináltatott tetoválása a vállán szintén többar- cúságára utal: a rózsa a szerete- tet, a kereszt a hitet, a cápa pedig a gonoszságot jelképezi. Ivanisevic a harmadik körben az amerikai tinisztárral, Andy Roddickkal találkozik. Eredmények a 2. fordulóból, férfi egyes: Agassi (amerikai, 2.)- Delgado (brit) 6-2, 6-4, 6-3, Ka- felnyikov (orosz, 7.) - Parmar (brit) 6-7 (5-7), 6-3,6-3,6-1, Gros- jean (francia, 9.) - Schüttler (né­met) 7-5, 6-2, 7-6 (8-6), Enqvist (svéd, 10.) - Huet (francia) 6-2, 7- 6 (7-1), 6-1, Escudé (francia, 24.)- Paes (indiai) 6-3,6-4,6-2, Rafter (ausztrál, 3.) - Dosedel (cseh) 7- 5,4-6,6-4,6-1. Női egyes: Farina- Elia (olasz, 16.) - Stevenson (amerikai) 6-3, 6-2, Davenport (amerikai, 3.) - Molik (ausztrál) 6-4, 6-2, Clijsters (belga, 7.) - Drake (kanadai) 6-3, 6-1, Coetzer (dél-afrikai, 11.) - Lóit (francia) 6- 2, 6-3, Dokic (jugoszláv, 14.) - Hopkins (amerikai) 6-2, 6-4, Shaughnessy (amerikai, 17.) - Marrero (spanyol) 6-0, 7-5. Kvalifikáció a luzerni vb-re Péntektől vasárnapig Bécsben rendezik az evezős Világ Ku­pa-sorozat harmadik versenyét. Az osztrák fővárosban hat magyar egység áll rajthoz. A Haller Ákos, Pető Tibor páros­tól érmet várnak a szakemberek. Budapest (könnyűsúlyú egypár), Alliqu­ander Anna, Stift Edit (könnyűsú- A két héttel ezelőtti sevillai YK-n lyú kétpár), valamint Kulifai Krisz- győztes, olimpiai ötödik Haller tina és Barz Gitta (kétpár) száll Ákos, Pető Tibor (kétpár) duó mel- vízre. lett Varga Tamás (könnyűsúlyú Pénteken az elő-, szombaton a egypár), Szabari Péter, Ladvenszky remény- és középfutamokat bo- Zsolt (könnyűsúlyú kormányos nyolítják le, a döntőket vasárnap nélküli kettes), Remsei Mónika rendezik.- A Haller, Pető párostól érmet várok, Vargától és Remseitől pe­dig a fináléba kerülés a minimális elvárás - mondta Melis Zoltán szövetségi kapitány. - A többiek számára a B-döntő elérése a cél. A magyar szövetség döntése ér­telmében a Bécsben, illetve a júli­us 13-15. közötti müncheni VK-n pontot szerző, tehát az első hét hely valamelyikén végző verseny­zők kvalifikálják magukat a lu­zerni világbajnokságra (augusz- tus 18-26.). ______ ■ A LA GAZZETTA dello Sport című olasz lap szerint csődeljá­rás fenyegeti a 320 millió már­kás adósságot felhalmozó Fio- rentina labdarúgócsapatát. A fi­renzei bíróság úgy határozott, hogy ha a kupagyőztes vasárna­pig nem teremt elő legalább 112 milliót, akkor kezdeményezi a klub felszámolását. A nagymúltú együttes talán egyet­len reménye lehet a sztárok ki­árusítása: Enrico Chiesa, Fran­cesco Toldo és a portugál Rui Costa együttes értéke mintegy 200 millió márka. A HÁZIGAZDÁK válogatottja és Brazília bejutott a negyeddöntő­be az Argentínában zajló junior Csökkent Lékó előnye Mainz Hat játszma után ugyan még mindig egy ponttal ve­zet Lékó Péter a Németor- ' szágban zajló sakktornán, de a magyar nagymester előnye csökkent. Lékó hat játszma után 3,5-2,5-re vezet az angol Michael Adams el­len a Chess Classic elnevezésű sakktomán. A két nagymester a Bobby Fischer-féle variációs játék­ban méri össze tudását. Az ötödik parti remivel zárult, a hatodikban világossal Adams nyert. Az utolsó két játszmára pénteken kerül sor. Ekkor folytatódik a két világbaj­nok, Vlagyimir Kramnyik és az indiai Viswanathan Anand pár­harca is. Az orosz nagymester 2,5- 1,5-re vezet. ■ A VILÁG SPORTJA (20 éven aluliak) labdarúgó vi­lágbajnokságon. Nyolcaddöntő: Argentína - Kína 2-1 (1-0), Brazí­lia - Ausztrália 4-0 (1-0). A LABDARÚGÓ Kirin-kupán, Tokióban: Paraguay - Jugoszlá­via 2-0 (1-0). Gólszerzők: Caceres (39.), Ferreira (83.). YOURI DJORKAEFF kategori kusan elutasította, hogy a jövő­ben együtt dolgozzon Andreas Brehme vezetőedzővel, ezért el­hagyja a német Kaiserslautern labdarúgócsapatát. - Számomra elképzelhetetlen, hogy Brehmével együttműködjek, ezért elmegyek. Békében vagy haraggal, édesmindegy - mondta Furcsa döntést hozott a Ke­nyai Atlétikai Szövetség: megtiltotta a világcsúcsdön­tést az edmontoni világbaj­nokságra készülő futóknak. A Kenyai Atlétikai Szövetség megtiltotta a világcsúcsdöntést az augusztus 3-án kezdődő ed­montoni világbajnokságra készü­lő futóknak. David Okeyo főtitkár körlevélben tájékoztatta az érin­tett sportolók képviselőit, és arra kérte őket, hogy limitálják az in­dulások számát. A versenyzők­nek július 10-ig haza kell térniük edzőtáborba.- Elengedtük őket a Grand Prix-viadalokra, de csak a felké­szülés részének tekinthetik a sze­a világ- és Európa-bajnok francia középpályás. Gerhard Herzog el­nökségi tag ugyanakkor még re­ménykedik abban, hogy a 33 éves játékos kitölti 2002-ig szóló szerződését. A FÉRFI RÖPLABDA Világliga lengyelországi döntőjében E-cso- port: Jugoszlávia - Lengyelor­szág 3-0 (22,22,17), Brazília - Franciaország 3-1 (20,13, -22, 22). A csoport végeredménye: 1. Brazília 6 pont (9-3), 2. Jugoszlá­via 4 (6-6), 3. Franciaország 4 (6- 8), 4. Lengyelország 4 (4-8). A pénteki elődöntők párosításai: Brazília - Oroszország, Jugoszlá­via - Olaszország. replést. Nem törekedhetnek re­kordok elérésére - mondta Okeyo. Néhány órával a körlevél kézbesítését követően máris ar­ról érkezett hír, hogy az 1500-as olimpiai bajnok Noah Ngeny júli­us 22-én Londonban megmérkő­zik a táv világcsúcstartójával, a marokkói Hicham El-Guerrouj- zsal.- Nem érdekelnek ezek a je­lentések, mert ügynökének, Kim McDonaldnak is engedelmesked­nie kell. De nem követhetjük el újra azt a hibát, amelyet Paul Tergat esetében. A sydneyi olim­pia előtt hajszolta a világcsúcsot, ezért kapott ki a tízezer méter döntőjének hajrájában az etióp Haile Gebrselassiétól - vélekedett a főtitkár. Tilos a világcsúcsdöntés Nairobi Szabályváltozás a Forma-1-ben Vasárnap rendezik az 52. Forma-l-es autós világbajnokság tizedik futamát, a Kanadai Nagydíjat. A Nemzetközi Auto­mobil Szövetség (FIA) tegnapi ülésén szabályt is módosítot­tak az illetékesek. A rajthoz álló pilóták közül Michael Schumacher vallhatja magát a legsikeresebbnek: négyszer intették le győztesen a Magny Cours-i pályán. Párizs Ultimátum Kolumbiának Bogota Bodrogi a bajnok ISASZEG A várakozásoknak megfelelően Bodrogi László nyerte meg a ke­rékpáros országúti bajnokság fér­fi egyéni időfutamát, a nők me­zőnyében Danis Renáta győzött. A világbajnoki bronzérmes Bodrogi már az elején elhúzott, 47:31.98 perces ideje új magyar átlagrekord, 50 km/óra feletti sebességgel teljesítette a 39 km- es távot. A nők 20 km-es verse­nyében Danis Renáta több mint 20 másodperccel előzte meg a címvédő Filutásnét. Eredmé­nyek. Időfutam, férfi egyéni: 1. Bodrogi László (Mapei-Quick) 47:31.98 perc, 2. Légrádi (Cornix-Invest) 51:13.16, 3. Vanik (Mapei-Kanizsa) 51:58.01. Női egyéni: 1. Danis Renáta (FTC Elastic) 31:47, 2. Filutásné (FTC Elastic) 32:10, 3. Csömör (FSZSE) 32:55. A Nemzetközi Automobil Szövet­ség (FIA) párizsi ülésén úgy dön­tött, hogy a vasárnapi Forma-l-es Francia Nagydíjnak már új sza­bállyal vág neki a mezőny. A hatá­rozat értelmében az a pilóta, aki nem tud elindulni a rajtrácsról, nem mehet vissza a boxba tarta­lékautóért. Legutóbb a skót David Coulthard (West-McLaren-Merce- des) járt így a monacói futamon, s az utolsó helyről eredhetett a töb­biek után. A FIA álláspontja sze­rint csak az a püóta cserélhet ko­csit, aki a felvezető kör kezdete előtt 15 másodperccel megszólaló jelzést megelőzően kiszáll a cső­döt mondó járművéből. Az 52. Forma-l-es autós gyorsa­sági világbajnokság tizedik futamát, a Francia Nagydíjat rendezik vasár­nap. A Magny-Cours-i pályán eddig 10 versenyt rendeztek, a Williams négy győzelemmel a legsikeresebb csapat a Benetton és a Ferrari (2-2), valamint a Jordan, illetve a West- McLaren-Mercedes (1-1) előtt. A pi­lóták közül a háromszoros világbaj­nok német Michael Schumachert négyszer intették le elsőként, míg az angol Nigel Mansell kétszer bizo­nyult a leggyorsabbnak. A francia Alain Prost, az angol Damon Hill, a német Hdnz-Harald Frentzen és a skót David Coulthard egyszer volt a legjobb. A tavalyi versenyen M. Schumacher (Ferrari) és Coulthard (West-McLaren-Mercedes) indult az első sorból. A Francia Nagydíj menetrendje. Június 29., péntek: szabadedzések (11 és 13 óra). Június 30., szombat: szabadedzések (9 és 10.15 óra). Idő­mérő edzés: 13.00. Július L, vasár­nap: bemelegítő edzés (9.30). A Francia Nagydíj 14 órakor kezdő­dik, a versenytáv 305,886 km, 72 kör lesz. A Forma-l-es világbajnokság ál­lása a 9. futam után. Pilóták: 1. M. Schumacher (német, Ferrari) 68 pont, 2. Coulthard (skót, West- McLaren-Mercedes) 44, 3. Barri­chello (brazil, Ferrari) 26, 4. R. Schumacher (német, BMW-Wil- liams) 25, 5. Montoya (kolumbiai, BMW-Williams) 12, 6. Häkkinen (finn, West-McLaren-Mercedes) 9. Két héttel a rajt előtt lehet, hogy elveszik Kolumbiától a Copa America rendezési jogát, miután gerillák ra­bolták el a kolumbiai szö­vetség elnökhelyettesét. Nemhivatalos információk, perui és kolumbiai sportvezetők állítása szerint a Dél-amerikai Labdarúgó Szövetség (Conmebol) két héttel a rajt előtt elvette a Copa America rendezési jogát Kolumbiától. A döntést csak akkor vonják vissza, ha a lázadók hétfőig szabadon bo­csátják Heman Mája Campuzanót. A kolumbiai szövetség elnökhe­lyettesét felfegyverzett gerillák ra­bolták el szombaton: autójával ép­pen az egyik északnyugati tarto­mány felé tartott, amikor megállí­tották, majd elhurcolták. Campu- zano tagja a július 11-én kezdődő kontinenstoma szervezőbizottsá­gának.- Kolumbiában súlyos a helyzet, és mi nem tehetjük kockára a játé­kosok életét - jelentette ki Nicolas Delfino, a peruiak vezetője. A torna lemondásának hírét megerősítette Alvaro Finn, az eredetileg házigaz­dának jelölt ország szövetségének elnöke is. Az uruguayi főváros pol­gármestere jelezte, hogy Montevi­deo szívesen otthont adna az ese­ménynek. A Conmebol hivatalos állásfoglalása péntekre várható. Andres Pastrana, a kolumbiai szövetség elnöke ugyanakkor beje­lentette, hogy országa nem vesz részt a Copa Americán, ha nem le­het házigazda. Milena Mejia Campuzano, a szövetség elrabolt elnökhelyettesének lánya úgy nyi­latkozott, apját néhány órán belül elengedik a gerillák. A 12 csapatos Copa America a kiírás szerint július 11-én kezdődik. ■ » k i 4

Next

/
Thumbnails
Contents