Új Dunántúli Napló, 2001. június (12. évfolyam, 148-176. szám)
2001-06-03 / 150. szám
2001. június 3. ★ SPORT - EZ TÖRTÉNT ★ 11 es BT apcs Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. Szász nyert, Reich motorja fölrobbant Úgy tűnik, rájár a rúd a Ventile Rallye SE-re. Hideg Krisztián két hét előtti jet-ski-balesete után a tegnapi pécsi hegyiversenyen a csapat farmotoros FIAT Xl/9-esének fölrobbant a motorja, a pilótát kórházban ápolják. Reich Imre számára a 292-es rajtszám nem hozott szerencsét, a pécsi autós FIAT-jának motorjából a délutáni második versenyfutam rajtja utáni métereken hallatszott egy iszonyú csattanás, majd darabokban szóródott szét az úton a váltó, miközben a jármű az út menti árokban kötött ki. Az ütés ereje akkora volt, hogy a szétforgácsolódó alkatrészek egyike áttörte a pilóta háta mögötti acéllemezt, az ülést, majd az ő oldalában állt meg. Az autóból még, ha némi segítséggel is, a saját lábán szállt ki, de a mentők azonnal kórházba szállították. Az orvosi vizsgálatok alapján kiderült, hogy a sportolónak bordatörése van, de belső sérülései nincsenek. Ezt az epizódot leszámítva problémamentes, a papírformának megfelelő, látványos küzdelmet hozott a szombati versenynap a Ford 39. nemzetközi autós hegyi versenyen. Illetve, hogy azért mégiscsak rossz, bár autóversenyen gyakori hírrel kezdjük: a nagy nevek közül már az edzések után búcsúzott az ifjú tehetség, Rácz István, őt a Porsche 939-ese hagyta cserben. Az edzéseken még a külföldi pilóták is rajthoz álltak, sőt, az első hat helyből hármat birtokoltak. Szász László ugyan nem talált legyőzőre, de a pályacsúcstartó Walter Leitgeb és a szlovák Jaroslav Krajci már megelőzte a 4. legjobb időt autózó Harkányi Zsoltot. A délutáni versenyfutamokon már csak a hazai mezőny rajtolhatott (a külföldiek vasárnap mérik össze erejüket a többiekkel), ám az első nekirugaszkodásra az autók többsége a délelőttinél lassabban teljesítette a Remeterétig tartó 3418 méteres távot. Másodszorra aztán javultak az idők, ám a rekord (1:46,35) még csak veszélybe sem került. A nap legjobb ideje (1:52,73) Szász Zytek F3000- sétől származik, így az sem meglepetés, hogy ő nyerte a szombati futamot. Az első négy helyen testvériesen osztozott meg két formakocsi és két zárt karosszériás sportautó: az ezüstérmes Túrán Frigyest (BMW E36) Harkányi Zsolt (Reynard Opel Lotus, egyben az E-2000-ben az 1.) és Bódis Kálmán (Porsche 969) követte. A „hazai pálya” előnyét élvezők, azaz a baranyai autósok közül Balatincz Zoltán (MTX, az E- 1600-ban az 1.), Harkányi László (Egyedi/Stiller, E- 1600-ban a 2.) és Kun Csaba (BMW M3, az F-2500-ban a 2.) az abszolút 6-9. helyeket foglalta el, míg a Ford Escort Cosworthot remekül kormányzó Lajtai Zsolt 12. helye egyben az N+2500 aranyérmét is jelentette. Németh Péter Skodája az A-1600, Tóth László BMW 316- osa a H-1600 szombati aranyát hozta. A hegyi verseny edzései ma reggel pontban 8.00, a versenyek 12,40-kor rajtolnak Szent- kútról. Sz. Zs. Minden új előfizetőnk ajándékot kap! A sorsolás időpontja: június 8., 14 óra Interfruct áruház •f-a helyszínen kiállított Mercedes-Benz „A” osztályt is megnyerheti! \ jíí ^ j Sorsolás: június 9-én, Napló Napon \ V A miénk. EGYEN AZ ELÖIIZETŐNK! INTERFRUCT Azon új előfizetőink között, akik az Interfruct Cash&Carry áruház parkolójában június 7-én 9 és 17 óra vagy, június 8-án 9 és 14 óra között előfizetnek lapunkra, három ajándékkosarat sorsolunk ki. Szögletekben döntő fölény Siófok-PMFC 2-2 (2-1) Labdarúgó NB 1. B, Nyugati csoport. Siófok, 300 néző. V.: Arany 7. Siófok: Csernyánszki 6 - Petrók 5, Hosnyánszki 6, Kovács 6, Boda 5 - Vojtekovszki 6, Tóth 5 (Bozovics -, 84. p.), Földes 6, Dűli 6 (Andai -, 60. p.) - Szabó Cs. 6 (Havrán 80. p.), Montvai 6. Edző: Szalai László. PMFC: Herbert 6 - Dienes 5 (Gálffy 6, a szünetben), Halász 6, Márton 6, Gaál 5 - Horváth S. 6, Sipos 6, Szekeres 5 (Kulcsár 6, 48. p.), Király 6 - Sitku 4, Horváth Gy. 4 (Szabó Zs. - , 69. p.). Edző: Róth Antal. Sárga lap: Vojtekovszki (61. p.), Andai (72. p.), Bozovics (88. p.). Szögletarány: 5-17 (3-5). (Siófokon közel egyhónapos távoliét után ismét feltűnt csapattársai mérkőzésén Matus Sándor. A PMFC kapusa május 6-án utazott ki Törökországba, az Antalyaspor hoz próbajátékra, és csak most pénteken érkezett vissza Magyarországra Elmondása szerint bemutatkozása jól sikerült, az első osztályban maradt klub vezetői június 28-án visz- szavárják - akkor már talán a szerződést is aláírják.) 3. perc: Horváth Sándor (képünkön) ott folytatta, ahol a Nagykanizsa elleni, szerdai mérkőzésen abbahagyta: Király bal oldali szögletét az 5-ösről fejelte könnyedén Csernyánszki kapujába (0-1). 8. p.: Nem sokáig örülhettek a Balaton partjára is elutazó pécsi szurkolók. Szabó Cs. húzta meg a jobb szélen, középre adását Montvai 5 méterről rúgta a hálóba (1-1). 29. p.: Megfordította az eredményt a Siófok. Ismét a szélen vezettek támadást a hazaiak, Montvai bal oldali beadása átcsorgott a pécsi védőkön, a hosszú saroknál érkező Vojtekovszki köny- nyedén lőtte el a labdát a tehetetlen Herbert mellett (2-1). 58. p.: A siófoki kapu előtt pattogott a labda, majd Király szó szerint belebotlott a játékszerbe. Miután megszelídítette, 11 méterről középről tüzelt - centiméterekkel a jobb kapufa mellé. 71. p.: Gálffy csapott be két védőt, 20 méterről ballal lőtt, Csernyánszki a bal alsó sarok elől piszkálta szögletre a labdát. 78. p.: Jobb oldali szöglet után Horváth S. fejelt a felső lécre, a kipattanót Szabó Zs. 8 méterről vágta Csernyánszki kapujába. Megint a pontrúgások... (2-2). 89. p.: A15. pécsi szöglet majdnem újabb gólt hozott: Gálffy beívelését Sitku csúsztatta meg, a hazai kapus bravúrral a léc fölé tolta a labdát. A kilátogató gyér számú szurkolósereg még éppen csak ismerkedett a csapatokkal, máris gyors gólváltással kezdődött a találkozó. A pécsi találat ismét bizonyította, Róth Antal együttese jól felkészült a pontrúgásokból: a Nagykanizsa ellen szabadrúgásokat követően Horváth Sándor kétszer is eredményes volt fejjel, most szöglet után bólintott a pécsi középpályás a kapuba. A siófoki válasz nem váratott sokat magára, s Montvai gólja a piros-feketék egyik hiányosságára is fényt derített: Gaál a bal oldalon az utóbbi időben kiválóan vett részt a támadásépítésben, a védekező feladatait azonban egyelőre még nem látja el hiánytalanul - ezért adhatott be Szabó Cs. az egyenlítő gól előtt oly zavartalanul. A kék-sárgában játszó hazaiak továbbra is a széleken vezetett támadásokra helyezték a fő hangsúlyt, Dűli alaposan megizzasztotta a térdsérülése miatt még nem százszázalékos, ezért később cserét is kérő Dienest. A siófokiak ugyan nem harcoltak ki maguknak mezőnyfölényt, nem szorították állandóan kapujukhoz Mártonékat, de Vojtekovszki vezető gólja jelezte, Szalai László eredményes taktikát választott csapatának. A szünetben változtatott együttese ösz- szeállításán Róth Antal vezetőedző, Dienes helyett a középpályás Gálffyt hozta be, a jobb oldali védőfeladatokat Sipos vette át. Mindössze három perc telt el a második félidőből, s már Szekeres is elhagyta a pályát, helyette Kulcsár állt be. A frissítésnek * szánt cserék ugyan vittek némi lendületet a PMFC játékába, de a kellő átütő erő, a kapu előtti kidolgozott ziccerek továbbra is elmaradtak - 25 perc alatt mindössze Király lehetőségét lehetett feljegyezni. Üde és egyben ritka színfoltja volt a pécsiek ezen időszakban nyújtott játékának Gálffy jól eltalált lövése, de a gyors hazai támadások továbbra is nehéz feladat elé állították Halászékat. A 70. perctől megélénkültek a vendégek, Szabó Zs. éles belőtt labdájából még nem született gól, de a pécsi cserecsatár másodszorra már saját maga tüzelt kapura - és egyenlített. A PMFC aktivitását jól mutatta, hogy a piros-feketék a 75. percig már tizedik szögletüket rúghatták, sajnos nem született minden másodikból gól. A mérkőzés végére a vendégek teljesen kapujuk elé szorították a Siófokot, zsinórban lőtték be a szögleteket, de az óriási tűzijátékból már csak kapufa született, gól nem. A PMFCben telitalálatnak bizonyult Szabó Zsolt becserélése, a csatár gyakran zavarba hozta a hazai védőket, lüktetővé tette az utolsó 20 percet ügyes megoldásaival. Szalai László: - Az a szokásos kis szerencse megint hiányzott. Sok sikert kívánok a Pécsnek a továbbiakban. Róth Antal: - Nyerni jöttünk Siófokra és ezt saját hibánkból nem tudtuk megvalósítani. K. Mayer András Tudósítóinkhoz! Kérjük tudósítóinkat, hogy a vasárnapi labdarúgó- mérkőzésekról rögtön a lefújás után adják le tudósításaikat lapunk ismert telefonszámán, szerkesztőségünk vasárnap este ügyeletet tart. Szekszárd - Beremend 0-0 Labdarúgó NB III., Dráva-csoport. Szekszárd, 200 néző. Edző: Balogh M. Szekszárd: Csonka - Torma, Szilágyi, Tóth V. - Czékmány, Boros, Mészáros, Ruff (Vesztergombi) - Bencze (Lete-nyei), Tolnai, Tóth A. Játékos-edző: Kalmár Ferenc. Beremend: Hatala - Halász, Kislőrincz, Horváth T., Bábli - Petőcz (Korosecz), Lóth, Borsos, Kutyáncsányin (Juhász) - Polgári, Onódi. Edző: Héhl János. Egyik csapat sem érdemelt győzelmet. Jók: Boros, Szilágyi, ill. Kislőrincz, Borsos. További eredmény: Kapós-völgye - Paks 2-0. Labdarúgó Baranya megyei I. B: Gödre - Somberek 1-5. Sportcélú, belvízi, kisgéphajó-vezetői tanfolyam (jet-sky, motorcsónak, yacht) indul, májusi kezdéssel teljes körű bonyolítással. Pécsett elméleti, Mohácson gyakorlati oktatással, helyi vizsgáztatással. Jelentkezés, bővebb felvilágosítás: Tel.: 72/525-081; Fax: 72/525-080 DAHUN KFt. Totóeredmények 1. Románia - Magyarország * 2-0 1 2. Oroszország - Jugoszlávia 1-1 X 3. Írország- Portugália 1-1 X 4. Észtország - Hollandia 2-4 2 5. Észak-írország - Bulgária 0-1 2 6. Dánia - Csehország 2-1 1 7. Svédország - Szlovákia 2-0 1 8. Wales - Lengyelország 1-2 2 9. Ukrajna - Norvégia 0-0 X 10. Görögország - Albánia 1-0 1 11. Finnország - Németország 2-2 X 12. Treviso - Genoa vasárnap 13. Pistoiese - Piacenza vasárnap +1 14. Grúzia - Olaszország 1-2 2 Mai sportműsor AUTÓSPORT. Ford 39. nemzetközi autós hegyi verseny a Falkén-kupáért. Pécs, Szentkút- Remeterét. Edzés 8.00-tól, verseny 12.40-től. LABDARÚGÁS. NB II., Nyugati csoport: Komlói Bányász - Tata, Kdmló, 17.00. NB III., Dráva- csoport: Szentlőrinc - Andocs, Szentlőrinc, 17.00. Harkány - Decs, Harkány, 17.00. Dombóvár - Baracs, Dombóvár, 17.00. Megyei I. osztály: Bicsérd - Siklós, Bicsérd, 17.00. Mohács - Lánycsók, Mohács, 17.00. Hidas - Bóly, Hidas, 17.00. Sellye - Dunaszekcső-Bogád, Sellye, 17.00. Pécsvárad - Kozármisleny, Pécsvárad, 17.00. Szigetvár - Szászvár, Szigetvár, 17.00. Majs - Szederkény, Majs, 17.00. Megyei I. B: Egerág - Nagy árpád, Egerág, 17.00. Drávafok - Sásd, Drávafok, 17.00. 17.00. Töttös - Magyarbóly, Töttös, 17.00. Űjpetre - Magyarszék, Újpetre, 17.00. Palotabozsok - Kovácshida, Palotabozsok, 17.00. Boda - Hosszúhetény, Boda, 17.00. Hóból - Felső- szentmárton, Boda, 17.00. TENISZ. Misina-Major öregfiúk amatőr teniszverseny az 50 év feletti korosztálynak, Pécs, Elektromos sporttelep, 8.00. (z) Kuba is pályázik Magyarország mellett Kuba is szeretné megrendezni a 2012- es nyári olimpiát.' lose Rámond Fernandez, a Kubai Olimpiai Bizottság elnöke szerint Latin- Amerikának nagyobb szerepet kell vállalnia a jövőben. ■ vasárnapi Dunántúli Naplói Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti lapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: BALOGH ZOLTÁN, LENDVAI DÁVID, NIMMERFROH FERENC Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az ügyvezető igazgató. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Terjeszti az Axel Springer-Magyarország Kft. Baranya Megyei Irodája saját árushálózatán keresztül és a Pannonhír Rt. értékesítési helyei. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., AS-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. Az újság a • • ® m # # P A N D A szerkesztőségi rendszerrel készült ISSN 0865-9133 A L ^/GATESZ tagja < \ k 4 t