Új Dunántúli Napló, 2001. június (12. évfolyam, 148-176. szám)

2001-06-03 / 150. szám

VASÁRNAP Szergej, te drága! A Hamburg labdarúgócsapatának vezetői nem akarják eladni a 29 éves Szergej Barbarezt, ezért horribilis nagyságú árat kérnek az érdek­lődőktől. Szerintük a Bundesliga idei gólkirá­lya jobb Luis Figónál, ezért csak 60 millió dol­lár (mintegy 17,5 milliárd forint) körüli ajánlat esetén hajlandók tárgyalni.- Figóért 56,1 millió dollárt fizettek, pedig meg sem közelíti a bosnyák csatár gólerősségét - mondta Holger Hieronymus sportigazgató. MIÉRT NEM KELLETT 33 GÓL A HUNGÁRIA KÖRÚTON? A szezon előtt a Hungária körúton az egycsatáros játékra esküdtek, mondván Nyugaton is ez dívik. Nos, az MTK-nak ezt a stílust jócskán sikerült felülmúlnia, mert most már egy csatára sincs. Az utóbbi két fordulóban például egy gólt sem lőttek a kék-fehérek. így aztán az MTK elvesztet­te a bajnokságot, miközben 2000-2001-ben három olyan csatárt (Egressyt, Keneseit és Preisingert) is elküldték a Hungária kőrútról, akik azóta 33 gólt lőttek. wmmm Alapszakasz NB 1. Összesen MTK 32 gól 23 gól 55 gól Jressy Gábor nem játszott 10 gól 10 gól nger Sándor 3 gól 4 gól 7 gól sei Krisztián 9 gól 7 gól 16 gól I Összesen 12 gól 21 gól 33 gól A Ferencváros ellen ült először a kispadon Bog­nár György, s a csapat rögtön öt gólt szerzett (5-2). Az elmúlt három fordulóban viszont csu­pán kettőt. A Vasassal szemben vívott mérkő­zésen az ifjú Juhász az utolsó utáni percben egyenlített (2-2), ám az elmúlt két találkozón nem szerzett gólt a csa­pat. Ráadásul az utolsó előtti Debrecen a Hun­gária körúton, majd a Videoton saját közönsé­ge előtt verte 1-0-ra a kék-fehéreket. A Fradi és a Vasas ellen is gólt szerző 18 éves Juhászt pedig már megváltó­ként küldik pályára. Tő­le várják a csodát. Cso­dák pedig nincsenek. Ugyanis a legjobban menedzselt magyar klub mélyrepülése tör­vényszerű volt. A szezon elején a klubvezetés nem tartott igényt Keneseire, nem kapott lehetőséget Eg- ressy és Preisinger sem, mondván áttérnek az egycsatáros játékra. Kezdetben úgy tűnt si­kerrel, mert az MTK az alapszakaszban még 32 lőtt góllal a Dunaferr és az Újpest mögött a har­madik legeredménye­sebb volt. Ám a 12 csa­patra szűkített bajnok­ságban már nem haté­konyak a kék-fehérek. Mindössze 23 gólt sze­reztek, ennél csupán két együttes, a már csak elméletileg első osztá­lyú Lombard (14) és az egyik kiesőjelölt Sop­ron (20) örülhetett ke­vesebbszer... A kiebrudaltak talá­latai pedig jócskán hiá­nyoznak, hiszen azóta Kenesei 16, Egressy 10, Preisinger pedig 7 gólig jutott. Ráadásul Egressy mind a 10 gólját az alap­szakaszt követő máso­dik körben szerezte, míg Kenesei 7, Prei­singer 4 esetben volt eredményes ebben az időszakban. Azaz hár­man 21 gólt lőttek a rá­játszásban, csupán ket­tővel kevesebbet, mint a komplett MTK! A huszonegy, sőt ta­lán még a harmada is szerencsét, egészen pontosan bajnokságot hozott volna az MTK- nak. Ám a menedzs­ment könnyelműen le­mondott róluk és gól­jaikról. Hát éljen az egycsatáros szisztéma! És azok, akik hittek benne! (SCHILLER) REMEKELNEK PÁRIZSBAN A MAGYAR LÁNYOK Mandula nagy menetelése A várakozásokat messze felülmúlták a magyar lányok a Roland Garros első he­tében. Igaz, legnagyobb reménységünk, Kuti Kis Rita már az első körben elbú­csúzott, ám Gubacsi Zsófia és Mandula Petra bravúrosan szerepelt. Igaz, Guba­csi menetelésének szombaton véget ve­tett a hatodik helyen kiemelt amerikai Serena Williams, ám Mandula Petra még versenyben van és ma a nyolcad- döntőben az olasz Grande ellen játszik. Mandula eddigi „áldozatai” sorrendben: Szugijama, De Los Riso és Dokics. Túlzás nélkül minősíthetjük szenzációsnak a három győzel­met, hiszen mindháromszor az ellenfél volt az esélyesebb. Sőt a jugoszláv Dokicsot sokan a verseny egyik titkos esélyesének tartották. Egé­szen péntek délutánig, Petra ugyanis 1 óra 41 perces csatában legyőzte őt. Gubacsi újabb csodatételére sajnos hiába vár­tunk. Zsófia ötvenhat percet töltött a pályán, s pechére Serena ezúttal nagyon kiegyensúlyozot­tan, jól teniszezett, így Gubacsinak nem volt sansza továbblépésre. Az ifjabbik Williams lány­tól kikapni azonban nem szégyen, s Gubacsi Zsófia a 32 közé jutással végképp letette név­jegyét a világtenisz elitjében. Ámi a többieket illeti: a hölgyek mezőnyében még mindig áll a szívós olasz Schiavone, szom­baton a dél-afrikai Coezzert verte két szettben. Gyenge kezdés után simán nyert az Austral Open-győztes Capriati Lucsics ellen, Cara Black pedig Cochita Martínezt búcsúztatta. Az urak meccseit nézve bőven örömködhetett KABÁT 27 MILLIÓT KÉR, ILLÉS 90 MILLIÓT KAP üesés fizetések Hangulatkeltésben otthon vagyunk, így folytatjuk haladó hagyományain­kat, s nyilvánosságra hozzuk a megbíz­ható forrásokból a tudomásunkra ju­tott labdarúgói kereseti igényeket: a bajnokság vége felé ugyanis komoly, jövőjét tudatosan építő labdarúgó már rég nem a hátralévő négy fordulóra, hanem a tárgyalóasztalra fókuszál. Ott pedig röpködnek a nullák a számok végén. Hitelt érdemlő információk sze­rint a Vasas focistái voltak a leggyor­sabbak, s a tárgyalássorozat végki­csengése szerint a jobbak (szerintünk) horribilis összeget kérnek aláírásu­kért: a gólkirályjelölt Kabát Péter 27 millióért vállalna még egy szezont An­gyalföldön, míg Thomas Sowunmi 25 millióra, Szili Attila 20 millióra taksál­ta szolgálatait. Ezzel azonban messze nem a legjobban fizetett labdarúgók, úgy tudjuk, Illés Béla, az MTK támadó­ja a jelenlegi csúcs, mivel kétéves szerződéséért (ebből a mostani az el­ső év) 90 millió forinttal gazdagodik. Következésképp: aki még teheti, ne vacakoljon pályaválasztási tanács­adással, iránya pálya! Illés Béla Kabát Péter Thomas Sowunmi Szili Attila MTK VASAS VASAS VASAS Mandula Petra eddig remekelt a Roland Garroson a párizsi publikum, hiszen Fabrice Santoro vál­tozatos ötjátszmás csatában lépett túl a második kiemelt Szafinon. Öt szettben nyert Gosjean is, igaz, az ő meccsén biztos volt a gall siker, hiszen honfitársával, Dupuisszal játszott. svájci óra volt pontos Csak a Csupán a találkozó elején nem játszott hátrányban a magyar férfi kézilabda-váloga­tott a Svájc elleni Eu- rópa-bajnoki selejte­zőn. Illetve pontosab­ban az utolsó másod­percekben még rövid ideig reménykedhet­tünk a döntetlenben, ám a végén mégis a hazaiak győztek. Igaz, lehetett Volna sokkal rosszabb is. A mérkőzés elején hamar ‘ háromgólos előnyt szereztek a ha­zai pályán játszó helvé­tek. Az éppen „Milka- országban” légióskodó Kotormán külön őrzőt kapott, így a huszadik perc táján négy góllal (9-5) vezetett az ellen, s ez csupán eggyel csökkent a szünetig. A második játékrész elején két magyar tá­madás, két előny és két hetes, majd két Mohácsi-gól követke­zett, azaz egyre inkább éledtek reményeink. Ám Mohácsi kihagyta a harmadik lehetősé­gét, így elmaradt az egyenlítés. Küzdött, kapaszkodott a ma­gyar gárda, ám a döntő pillanatokban mindig hiba csúszott a gépe­zetbe, így sókáig nem sikerült az egyenlítés. Aztán 12 másodperc­cel a vége előtt Nagy László révén végre utolértük a svájciakat, de mégis vereséget szenvedett a csapat. Elég volt egy pillanat­nyi figyelmetlenség, s egy gyors ellentáma­dás végén Gautschi gólt szerzett, így 22-21- re nyertek a svájciak Csak egy gól a hátrány a jövő vasárnapi nyír­egyházi visszavágón, ám győzelmi esélyt ha­gyott ki a csapat. Min­denesetre biztató, hogy a szabolcsi csar­nokban ennél már na­gyobb hátrányt is le­dolgozott a válogatot­tunk. A párharc győz­tese részt vehet a jövő évi (január 25,-február 3.) svédországi Eb-n. (sch) Európa-bajnoki selejtező: Svájc­Magyarország 22-21 (11-8) w.operaf esztival.hu Cl NEMZETKÖZI SAFESZTIVÁL I NEMZETI SZÍNHÁZ Déryné u, L Telefon: 06 (46) 324 614.344 86Z egy@maiLmatav.hu A PUBLIKA jegyirodában ' icrtebb jegyirodákban és az ország valamennyi síinva i i i é »

Next

/
Thumbnails
Contents