Új Dunántúli Napló, 2001. június (12. évfolyam, 148-176. szám)

2001-06-23 / 169. szám

ü 2001. Június 23., szombat KULTÚRA -RIPORT 7. OLDAL Rimbaud kalandozásai Pécsett A Pécsi Horvát Színház évek óta nagy közönségsikerrel rendezi meg az Anna Utcai Nyári Játékokat. A műfajok soka­ságát felvonultató rendezvények a leg­szélesebb rétegek igényeit is kielégítik. Ezúttal egy táncestet és egy vígjátékot ajánlunk olvasóink figyelmébe. A Pécsi Horvát Színház immár hagyomá­nyossá vált Anna Utcai Nyári Játékok so­rozata ősbemutatóval lepte meg a közön­séget. A kísértő - Arthur Rimbaud kalan­dozásai című kétrészes táncestet június 21-én, csütörtökön játszották először, majd ma és holnap este, továbbá 29-én, 30-án és július 1-én lépnek színpadra a Pécsi Nemzeti Színház művészei - Lovas Pál, Lencsés Károly, Kéri Nagy Béla, Cze- be Tünde, Daczó Eszter, Széli Horváth La­jos, Simon Andrea - a Hajzer Gábor kore- ografálta műben, melyet Uhrik Dóra ren­dezett. A táncest első része a költőzseni viharosan szenvedélyes líráját, kalandos útkeresését jeleníti meg. A második rész, amely a Cosi fan tutte címet viseli, az operairodalom jól ismert vígoperáinak különböző helyzeteit foglalja csokorba. Marc Camoletti Boldog születésnapot! című vígjátékát júliusban nyolc alkalom­mal tűzi műsorra a Nyári Játékok a Pécsi Nemzeti Színházzal közös produkcióként Telihay Péter rendezésében, Hegyi Barba­ra, Liptai Klaudia, Melkvi Bea, Balikó Ta­más és Márton András közreműködésé­vel. Camoletti egyik legjobb darabja a klasszikus francia bohózat iskolája sze­rint íródott, amely biztos, hogy felhőtlen kikapcsolódást és szórakozást ígér. Az előadások közben pedig a közön­ség megtekintheti a Csopor(t)-Horda Ga­lériában június 11-én nyílt horvát-ma- gyar közös kiállítást, melynek címe: A négyzet. _______:______________________uml Lovas Pál és Daczó Eszter a Cosi fan tuttében FO TÓ: TÓTH LÁSZLÓ Művészet Évtizedes emlékeznivaló Művészeti szalon a siklósi várban Ma délelőtt 11-től több program várja a gyermeke­ket a Felsősétatéren. Az es­ti előadások már a felnőt­teknek szólnak. Az est fénypontjának ígérkezik az Arco Trió 21 órakor kezdődő kon­certje. Az együttes érdekes mó­don ötvözi a népzenét, a jazzt és a klasszikus muzsikát, így a zenei humor egy sajátos formájával szórakoztatják a közönséget. Hí­res, Délibáb című számuk, feltu- pírozott magyar népzene. Az In- dóház, indonéz bambuszhang­szereken szólal meg, ám nem­csak ritmusa, dallama is kereke­dik. Meglepetésük, hogy az egy­órás koncert keretében levetítik Chaplin klasszikus 15 perces né­mafilmjét, a Csavargót, amelynek zenéjét, azaz hangját a korabeli zongora helyett az Arco Trió rög­tönzése adja. A trió tagjai: Gáspár József - szaxofon, ütőhangsze­rek, Kovács Márton - hegedű, ütőshangszerek, Rozs Tamás - cselló, ütőshangszerek. ■ A képzőművészet minden ágazata képviselteti magát a most 10 éves, évről évre megrendezendő Siklósi Szalon vár­tárlatain. A város mediterrán jellege, jó fekvése, a környék borai, gyógyturisztikai lehetőségei révén egymilliónyi vár­látogatót regisztrálnak évente, egyik leglátogatottabb tárlata. A nyitóünnepségen dr. Máté Já­nos polgármester, továbbá a kiál­lítást megnyitó Angyal Mária művészettörténész is ezeket a je­gyeket emelte ki a környezeti té­nyezők közül. Ami még a térség levegőjében a „hely szellemé­nek” megnyilvánulásaként meg­érezhető, a művésztelepek közel­sége és a régi kultúrák - beleért­ve a szőlő- és borkultúrát is - megszakítatlan, évezredes jelen­léte. A mögöttünk lévő korszak ki­emelkedő eseményeként például 35 évvel ezelőtt fogalmazódott meg, és a villányi kőbányában öl­tött konkrét formát, a nemzetkö­zi szobrász szimpozion gondola­ta. Ezt az országban elsőként megalakult ilyen jellegű művész­telepet a siklósi kerámia alkotóte­így ez a kiállítás az ország lep kialakítása és nemzetközi je­lentőségű működtetése követte. Ezáltal az egész Dél-Dunántúl később magalakuló, különféle profilú, főként Somogy megyei művésztelepeinek sorában az it­teni térség játszotta az úttörő sze­repet. Itt nyílott csak lehetőség az akkori zsűrizés és lektorátus megkerülésére, az abban az idő­ben született művek aligha jöhet­tek volna létre e nélkül. Ez a művészeti központ-jelleg tartja életben a Siklósi Szalont is, amelynek idei tárlatnyitóját is or­szágos eseménynek tekintette a hazai művészeti közélet. Bükkösdi László a rendezők ne­vében elmondta, hogy a „törzs­tagság” mintegy 50 művésze 2-2 munkát ad be a kiállításra. Az ő siklósi egybesereglésük nem mű­vészeti-stiláris jegyeken, hanem a hely szelleméhez, művésztele­pei, művészeti tradícióihoz való több évtizedes kötődésen alapul. Az itt kiállító művészek mintegy a szalon állandó tagjai, dunántú­liak, mindenekelőtt Pécs-Bara­nya, Budapest és Szentendre tér­ségéből valók. A fotótól a festészeten, szobrá- szaton át a kerámiáig, üvegtech­nikáig a legkülönfélébb műfajok adnak találkozót egymásnak az idei Siklósi Szalon késő őszig lát­ható tárlatán is. Angyal Mária az elmúlt 10 év történelmi áttekinté­se mellett is az egyes alkotók, egyes alkotások egyediségét hangsúlyozta. Minden mű külön világ, önmagában is jelentős, egyedi és megismételhetetlen ér­téke az, ami ezúttal is figyelmet érdemel. Az idei szalon fődíjait Aknay János és Erdős János festőművé­szek kapták, különdíjjal Soltra Elemért és Szatyor Győzőt jutal­mazták. BEBESSI K. m Futnak a képek |;J A király füvésze Jean-Paul Sartre elmeséli önélet­rajzi művében, A szavak-ban, mennyire áhítozott kisgyermek­ként arra, hogy elmehessen mozi­ba, ám nagyapja, akinek a házá­ban élt, eltiltotta az efféle „vásári látványosság” élvezetétől. Édes­anyja viszont, aki maga is kíván­csi volt, mi is az a mozgókép, a lu- miere-i tojásból éppen csak kibújt film, titokban elvitte kisfiát az ak­koriban megnyílt mozik egyiké­be, ahol a családfői tilalommal dacolók átadták magukat a képek újszerű varázsának. Abban az időben, írja Sartre némi iróniával, még mindketten gyermekek vol­tunk, én is, a film is, később aztán együtt nőttünk fel. A film azonban, mi tagadás, hajlamos arra, hogy időnként új­ra vásott gyerekké váljon: vonzó­dik a rémségekhez, a tarkabarka látványhoz, s nyelvet öltöget a hagyományra és a tekintélyre. A nagyapa megsejtett valamit, gon­dolom magamban, miközben Christophe Gans Farkasok szövet­sége '(Le Pacte des Loups) című produkciójának jeleneteit né­zem, s hümmögve megállapítom, hogy - a parádés díszletek és a színpompás, 18. századi kosztü­mök ellenére - ez valójában nem egyéb, mint Conan Doyle híres­hírhedt regénye, a Sátán kutyája. Ami nem lenne baj, legfeljebb jel­zi, hogy tengernyi pénzen fel le­het ugyan építeni egy fantaszti­kus mesevilágot, lehet szerződ­tetni neves színészeket, köztük Vincent Casselt, aki a múlt hét óta, mikor a Bíbor folyók-ban lát­tam rendőrként villogni, átállt a rossz oldalra, a gonoszok közé, de nem lehet vásárolni eredeti történetet, jelleme­ket és gondolatot. Ez utóbbiaknak nincs áruk, ingyen is vannak, ha van­nak. A baj inkább ott keresendő, hogy abban a filmtípus­ban, amelyet Chris­tophe Gans művel, eszmére, hiteles fi­gurákra és saját belső törvényei szerint kibomló eseménysorra alig­hanem nincs is szükség. Megjárja a jó öreg Conan Doyle, előbb kissé leporolgatva, aztán felcicomázva. Kell hozzá egy kis kung-fu, mert a né­ző nem kérdezi meg (én igen), hogy ez a derék in­dián, a film máso­dik számú hőse, a Coopertől vett utolsó mohikán, ugyan hol ké­pezte ki magát e távol-keleti harc- művészetben, ahelyett, hogy Eu­rópába szakadt vademberként Voltaire-t olvasott volna. Kell to­vábbá egy titokzatos bestia, aki digitálisan riogatja a történet helyszínéül szolgáló francia tarto­mány lakóit és a nézőket, s legfel­jebb csak az én elégedetlenkedő szememben néz ki úgy, mint egy génmanipulált tobzoska. Még ak­kor is, ha éppen olyan hajmeresz­tő várakozással torpan meg a hős­nő előtt, mint az Alien szörnyete­ge, ami ugyancsak idézet, ezúttal a szellemesebb fajtából. El kell ismerni, ha ez elisme­rés, hogy a film minden képkoc­kájáról profizmus árad, valami ri­deg kiszámítottság: a nézőre irá­nyított hatásmechanizmusok so­ra szervezi a dramaturgiát, és Gans beteges, bár kétségkívül céltudatos vonzódása a manipu­lativ gyorsmontázsok és élesvá­gások iránt. Aminek ellensúlyo­zásaként, ám minden különö­sebb ok nélkül, meglepő lassítá­sokat alkalmaz. Ezáltal a rendező minduntalan előtérbe tolakodik, láthatóan azt szeretné, ha a film őróla szólna, arról, hogy mennyi trükköt tud. Kétségkívül sokat. Engem vi­szont jobban érdekelne a film fő­hősének, Gregoire de Fronsac lo­vagnak az alakja, aki a híres ter­mészettudósnak, Buffon-nak a ta­nítványa, a király füvésze, aki a felvilágosult értelem nevében száll szembe a Bestia legendájá­val. Ez a figura jól ki lenne találva, Sámuel Le Bihan el is tudná ját­szani, ha Gans hagyná a szerepet és a színészt kibontakozni. De nem hagyja, ezért aztán a Lovag sutba dobja a ráció fegyvereit, s jobbnak látja rábízni magát az in­dián barátjától tanult titokra s egy szerelmes asszony varázserejére. És neki lesz igaza. Nagy Imre A végén lehull az álarc Egy öregember emlékirataiból Újra a Széchenyi térről Meglepően sok visszajelzést kap­tam a Széchenyi tér átépítése kap­csán elkövetett kis komolytalan­kodásomra. Telefonon, üzenet- rögzítőn, levélben és szóban fő­ként ismerőseim reagáltak, de olyanok is, akiket nem tudok be­azonosítani. Egy volt bennük a közös: egyikük sem vett részt a korábbi szavazáson. Nem tehetem meg, hogy ne ad­jak ízelítőt egyikből-másikból. íme:- Szia Cső! Tamás vagyok, Mohácsról. Most olvastam a mai komolytalan rovatodat. Köszö­nöm. Már rég akartam szólni, hogy erről írj végre. Ezek meg vannak buggyanva. Még egyszer kösz. Szia!- Azt írja meg uram, feketén-fe- héren, hogy azok is élvezni sze­retnék továbbra is ennek a térnek az örömeit, akiknek nem futja méregdrága korsó sörökre a plac- con, mert örülünk, ha a boltban meg tudjuk venni a Szalon sört, néha. Dr. Rácz- Szia, Büki! Tudod, miért akarja és miért úgy akarja átépít­tetni az alpolgármester úr a Szé­chenyi teret? Hát ebben a város­ban már úgy is félre áll a pofája mindenkinek. Miért pont a főtér nézzen ki normálisan? Kap egy jobb csapodat, s máris olyan aszimmetrikus lesz, hogy kéjjel gyártunk vicceket róla. A leg- klasszabb persze, hogy néhány írástudó máris ideológiát gyárt a rútításhoz. Hívj föl már egyszer, vagy ugorj ki. Hello. Péter.- Öreg! Durrants oda még egy­szer. Elegem van már belőle, hogy ha elvergődöm véletlenül szép szülővárosomba, ebből a balkáni Pestből, nem ismerek rá. Néhány év múlva már a Széchényi térre se mehetek ki, anélkül, hogy sírva fa­kadjak? Emlékszel, amikor néz­tük, hogy a beton, amivel körbe­vették, az égette ki, az ölte meg a Széchenyi téri fákat, a gimi előtt, meg a Mecsek cuki előtt? Még mi­lyen pusztítást kell megérnünk? Júliusban lemegyek. Üdv. Levente.- írd már meg, hogy egy tér nem azonos az úriasszonyok la­kásával, amit időnként feltétlen át kell rendezni, unalom ellen. A vá­ros főtere a város kontinuitása. Tárgyi és érzelmi emlékek tára. A hely szellemét csonkítják meg, akik mindig mindent átalakíta­nak, szétszednek. Ezek az embe­rek csak azért vesznek tévét, hogy átalakítsák dianézővé. Aztán az óbégató gyereknek azt mondják, türelem, majd szétszedjük a dia­nézőt is, csak várj egy kicsikét. De a tér nem csak az övék? Vagy igen? Fecó.- Azt írja meg, Bükkösdi úr, hogy ne csak a Perczel utca kijára­tánál álljanak a rendőrök. Figyel­jenek arra is, ha valaki úgy parkol, hogy a mentő sem mehet be a Ki­rály utcába tőle. Nem csak a té­ren, de a Városház közben és a Kazinczy utca végén, közepén is meg tudnak úgy állni, hogy lehe­tetlen bemenni a Királyba annak, akinek szabad és kell. Múltkor szólok a közterületiseknek, hogy miért nem vitetitek el azt az útban levő kocsit? Azt mondja, azért, mert ha elvitetnénk, egy perc múlva egy másik marha már ugyanoda állna? Hát Ön érti ezt? Egyébként itt megfelel? Köszö­nöm. Ötszázharminc lesz. Legyen máskor is szerencsém. A legkedvesebb levél kórház­ból jött, népművelő kollégától: TÉRRENDEZÉSI JAVASLAT Sem nem dzsámi, sem nem bokor sem Pátzay lovasszobor, sem repdeső galambsereg, botladozó kicsi gyerek, sem bömbölő zenekarok, sem Hunyadi lován farok. Mindez lenni nem akarok. De esti kongása harangnak, Zsolnayak házán ablak, amint régiekkel mereng, ha, szelíd napsugár dereng, néma áhítat szemekben, édes suttogás fülekben, szorítás ölelő karokban, dobogás táncban, ritmus a dalokban, ismerősök vidám köszöntése, Tavaszi zápor frissítő zenéje, Szíves virágok szirma, Fügebokrok dalos tücske - Szívesen lennék azon a TÉREN, Amely az Ön SZÍVECSÜCSKE. Üdv az Öregembernek! Ibolya Én is köszönöm mindenki bi­zalmát, szeretetét, de többet a tér­rel nem foglalkozom. Forduljanak bizalommal a bizottsághoz. Bükkösdi László l

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents