Új Dunántúli Napló, 2001. június (12. évfolyam, 148-176. szám)
2001-06-22 / 168. szám
Ül 2001. Június 22., péntek SPORT 19. OLDAL VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG A nők döntőben, a férfiak a négyben Budapest A hölgyek a harminchármas medence után az elődöntő előtt költöztek, mert ettől kezdve már az ötvenesben küzdhettek. A mieinkre nyugtatólag hatott a váltás, s a hátsó medencénél néha zavart okozó telt házat jelentő nézősereg itt eloszlott. Az „előmeccsen” az olaszok a görögökkel viaskodtak a döntőért. Illetve ez erős túlzás, mert szó sem volt csatáról, az olaszok simán nyertek. Az első negyedben lőttek hármat, egyet sem kaptak, a második hét perc során nem változott semmi. A harmadik játékrészben 4-0-lás olasz vezetésnél megszerezték szépítő, s egyben utolsó góljukat a hellének. A záró negyedben az olaszok újabb három gólt lőttek (7-1). Újra piros-fehér-zöld csapat jött, de most jobban izgultunk, mert a mieink csobbantak a medencébe az oroszok ellen. Nemcsak a trikolór színei hasonlítottak, hanem a kezdés is. Lányaink szimpatizálhatnak az olasz módival, ennek megfelelően a magyar válogatott szintén három góllal kezdte az elődöntőt. Igaz, még az első negyedben szépítettek az oroszok, sőt a következőben feljöttek egy gólra, a szünetre mégis kétgólos előnnyel fordulhatott a magyar csapat. A harmadik hét perc elején háromra nőtt a különbség, de az oroszok egy perc alatt bizonyították, hogy a hazai pálya dacára legyőzhetőnek vélik a Faragó-tanítványokat (5-2 után 5-4). Csak rövid ideig reménykedhettek, mert két magyar góllal zárult a negyed (7-4). A záró periódusban a vendégek ugyan kétszer is betaláltak a kapunkba, ám a másodiknál senki sem bánkódott különösebben, ugyanis ekkor már csak hét másodpercet kellett kibírni. Faragó Tamás szövetségi kapitány: - Nagyszerűen küzdöttek a lányok, csapatként segítették egymást. Remekül védekeztek a nagyon jó pólót játszó oroszok ellen. Igazán ettől a meccstől tartottam. A döntőben az olaszok ellen bármi történhet, mert ugyan nagyon jók az olaszok, ám kiszámíthatób- bak, mint az oroszok. A rá jellemző mosollyal hozzátette: - Ha nincs kérdés, mennék, hogy begyűjthes- sek még néhány gratulációt. Soós Ildikó kapus, a csapat egyik legjobbja: Az első két nap roppant idegesen védtem, most végre megnyugodtam és ez meglátszott a produkciómon is. Már nem bénított a rengeteg néző sem. Szombaton is nyerni akarunk! A második magyar - orosz meccsen is a győzelméért őrjöngött a margitszigeti uszoda dugig megtelt lelátója. Nem sokkal a kezdés után alábbhagyott a hangzavar. Az ex-Vasas-játékos, Gorskov találata után az oroszok két gólunkra is rögtön válaszoltak, de Vári újra egyenlített, majd a következő negyed elején a vezetést is megszerezte. Nem sokkal a szünet előtt ismét ő juttatta előnyhöz a mieinket (5-4). Vasas-napot tartottak az uszodában, mert Kósz parádés védései és Vári mesterhármasa után kettős fórból Varga T. növelte kettőre a különbséget. Megint kihagytuk a szimpla előnyöket, az oroszok keveset hibáztak és a harmadik negyed utolsó percében átvették a vezetést, de újra egyenlítettünk (7-7). Az utolsó hét percre Szécsi váltotta Kószt a kapuban. Megint előnybe kerültünk, az oroszok megint fordítottak, majd Benedek újfent egyenlített, végül Biros megszerezte a győztes gólt, az oroszok - talán joggal - azt reklamálták, hogy a labda nem volt bent teljes terjedelmével a kapuban. Ezután ők hagytak ki egy előnyt, labdát szereztünk és kezdődött az ün3 luoßlßteßltßO .oson rüwirTI Alekszej Panfili előtt zár a magyar védelem a döntő pillanatban neplés. Az oroszok pedig verekedést provokáltak, csekély sikerrel, majd a találkozó végén a bírókat győzködték, hasonló eredménynyel, illetve eredménytelenséggel. Ma a döntőbe jutásért a csütörtökön lapzártánk után véget ért görög - olasz találkozó győztesével játszunk. Női elődöntők Magyarország - Oroszország 7-6 (3 -1,11, 3 -2, 0-2 j Góldobóink: Stieber és Valkay Á. 2-2, Valkay E„ Pelle és Primász 1-1. Olaszország-Görögország 7-1 Férfi negyeddöntők Magyarország - Oroszország 10-9 (3-3, 2-1, 2-3, 3-2) Góldobóink: Vári 3, Benedek és Biros 2-2, Steinmetz, Varga T„ Molnár T. Horvátország - Spanyolország 7-6. A Görögország - Olaszország és a Jugoszlávia - Szlovákia mérkőzéseket lapzártánk után játszották. Schiller Zsolt Öttusa Eb: Füri hetedik Szófia A legjobb magyar, Füri Csilla a hetedik helyen végzett a szófiai öttusa Európa-bajnokság hagyományos versenyében. A győzelmet az olimpiai bájnak búi Stephanie Cook szerezte még. Csapatban szintén a britek nyertek, a Füri, Vörös Zsuzsanna, Szathmáry Adrienn összeállítású magyar együttes hatodik lett. A kizárólag egyéniben érdekelt Vojtkó Edit 1112 pontjával a mezőny második felé- berrzárt. ■ OLIMPIA ÉS ÜZLET. Az olimpi ák esetében nemcsak a rendezés, .hanem már a pályázat benyújtása is óriási gazdasági lehetőség- Mondta Deutsch Tamás, Budapest tervezett 2012-es pályázatáról szólva. Demján Sándor, a Trigránit Rt. elnöke ugyanerről azt mondta: nemzeti érdek, hogy Magyarország olimpiát rendezzen, történelmi bűn lenne, ha meg sem próbálná. _______ ■ Sc humacherek csatája Szerepelt már jó néhány testvérpár a Forma-1-ben a sportág története során, de mindig csak az egyik vitte valamire. A két Schumi fivér ebben is rekordokat döntöget. Nürburgring Az első szenzáció a Brazil Nagydíjon esett meg: Michael mellett Ralf sorakozott fel az első rajtsorban. Aztán jött Imola, ahol az FI 52 éves gyakorlatában először fordult elő, hogy egy nagydíjgyőztesnek a testvére is versenyt tudjon nyerni. Legutóbb pedig két hete Kanadában az első testvérpár-kettősgyő- zelemnek lehettünk tanúi, ráadásul úgy, hogy az ifjabbik végzett az élen! Ám maga a „testvérháború” nem újdonság, minden korábbi évtizedben adódott egy-egy családi vállalkozás az autósport csúcsán, de érdekes módon Schumacherékig mindig csak az egyik versenyző testvér vitte valamire. Az 1960-as évek legelején a mexikói Rodriguez fivérek robbantak be a Forma-l-be, ám Riccardo már 19 évesen szörnyethalt egy Lotus volánja mögött, míg Pedro ugyan nyert 2 futamot, de 1971- ben őt is szólították az örök versenypályákra. Minden kétséget kizáróan a Fittipaldi testvérek voltak a legsikeresebbek, mármint Emerson, aki 1972-ben Lótusszal, 1974-ben McLarennel lett világbajnok, míg bátyjának, Wilsonnak örök bűne, hogy megalakította a Copersucar névre hallgató brazü nemzeti istállót, ahova Emersont is átcsábította, ami voltaképp egyet jelentett a sikerek végével. A Brambilla testvérek közül Ernesto semmi maradandót nem alkotott, igaz, öccse, Vittorio is leginkább az autók aprításában szerzett magának nevet. De végül is megnyerte az 1975-ös Osztrák Nagydíjat, amit eső miatt szakítottak félbe, Brambilla annyira örült, hogy miközben két kézzel integetett, szépen belerohant a korlátba... A 80-as években a két Fabi, Teo és Corrado tette tiszteletét a Benetton, illetve Brabham csapatnál, de csak Teo jutott el 3 pole position-ig és néhány pontig - őrá is csupán a nagy öregek emlékeznek már... Jelen pillanatban úgy néz ki, hogy Michael Schumacher pályája csúcsáról tekint alá az FI mezőnyére, és ha valami egészen különös nem történik, minden bizonynyal megszerzi 4. vb-címét. Öccse, a nálánál 6 évvel ifjabb Ralf előtt viszont még nagy lehetőségek állnak, hiszen a BMW már most a legerősebb motor, és ha a Williams autó állóképessége kicsit javul, 2002-től valóban ő lehet fer- raris bátyjának a legádázabb ellenfele. És akkor már valóban róluk fog szólni a világbajnokság. Hogy is mondta Häkkinen Montrealban? „Még szerencse, hogy nincs egy harmadik Schumacher..,.” Az biztos, néha a jóból is megárt a sok! MÉHES KÁROLY Röviden TÚRA A HARAMIAHOZ. Június 23-án, szombaton nyílt túra indul a Kakasd-Haramia-forrás-Grábóc-Bonyhád 18 km-es útvonalon. A túravezetővel, Lakatosné Novotny Saroltával a pécsi távolsági autóbusz-pályaudvaron lehet találkozni 8.45-kor. (kma) MODELLEZŐ MECSEK-KUPA. A hagyományos modellező Me- csek-kupát szombaton és vasárnap tartják Pécsett, az újmecsekaljai bázison. Mindkét napon 10 órakor kezdődik a verseny, amelyre 5 ország 35 körrepülőjét várják. A résztvevők három kategóriában (műrepülő, túra, sebességi) versengenek egymással. (n) OLD-BOYOK TENISZEZTEK. A pécsi Elektromos SE tenisztelepén megrendezett Misina-Major old-boys teniszverseny végeredménye. 50-60 év közöttiek: 1. Bogyay Ferenc, 2. Keresztes László, 3. Csirke István és Krumpach Lajos. 60 év felettiek: 1. dr. Wébel József. (szz) MECSEKSZABOLCSI HÖLGYSIKER. A hét végi Potyka kerékpár- versenyen a nők mezőnyében kettős mecsekszabolcsi diadal született, az első helyen Bíró Katalin, a másodikon Rigó Éva, a harmadikon Rigó Dávidné (Pécs) ért célba a 30 km-es távon. Felnőtt férfi, 50 km: 1. Speciár Viktor (Budapest), 2. Steig Gábor (Budapest), 3. Kálóczi Árpád (Nagykanizsa). 40-50 év közötti férfiak, 50 km: 1. Erb Zsolt (Fit Boys Pécs), 2. Josip Fric (Eszék), 3. Cseke Károly (Pécs). 50 év feletti férfiak, 50 km: 1. Ante Grbesa (Eszék), 2. Farkas László (ANK Pécs), 3. Villányi Lajos (Pécs). 12-14 év közötti fiúk, 30 km: 1. Bognár Péter (Mecsek Aszfalt-Battery Akku), 2. Rozinger Szabolcs (Mecsekszabolcs), 3. Dévai Dániel (P. K. C.). (kma) GÉPOSZTÁLYGYŐZTES SIKLÓSI RALISOK. Az elmúlt hét végén Szombathelyen megrendezett Savaria-rali másodosztályában megismételte székesfehérvári sikerét a Keller Péter, Spitzer Gábor páros, ugyanis mind a Suzuki-kupában, mind az Nl-es géposztályban az első helyen, míg az abszolút kategóriában az ötödik helyen végeztek. A siklósi versenyzők az idei bajnokságban géposztályukban továbbra is veretlenül állnak az élen. (kj) SPORTKARNEVÁL DEBRECENBEN. Augusztus 12-14. között 11. alkalommal rendezik meg a gyermeksportfesztivált Debrecen nagydíjáért. Az idén a futball mellett leány és fiú kosár-, illetve leány kézilabdában is összemérhetik az erejüket a résztvevők. A számos egyéb programmal színesített tornára az ország egész területéről várják a jelentkezőket június 25-ig. Bővebb információval a (06- 30) 9458-288-as telefonon szolgálnak a szervezők. (szz) TIZENEGY ÉREM A LENDÜLETNEK. A mozgássérült úszók országos bajnokságán, Budapesten szerepeltek a pécsi Lendület SE sportolói. A kétnapos versenyen ezúttal a szokásoktól eltérő- en nem kategóriánként hirdettek végeredményt, ami a súlyosabban sérültek számára nem kevés hátrányt jelentett, ennek ellenére a pécsiek remek teljesítménnyel 11 érmet gyűjtöttek. Tari Imre edző tanítványai közül Kovács Ervin (képünkön) 100 és 200 mellen arany-, 200 vegyesen, 50 pillangón és 100 gyorson ezüstérmet nyert, Poprócsi Tímea 50 és 100 gyorson első, 50 mellen 3. lett, míg Sági Jenő 100 mellen a 2., 100 gyorson és 50 háton pedig a 3. helyen ért célba. (szz) HIDASI TEHETSÉGKUTATÁS. Második alkalommal szerveztek labdarúgó-tehetségkutató tornát a Hidasi SE vezetői. A torna végeredménye: 1. Szigetvár, 2. Sellye, 3. Mohács, 4. Szentlőrinc, 5. Pécsvárad, 6. Hidas, 7. Pécsi FC. A gólkirály Czár Tibor, a legjobb mezőnyjátékos Bartha László, kapus Salamon Dávid lett. (kma) ASZTALITENISZ-IDÉNYZÁRÓ. A fiú utánpótlásnak szerveztek idényzáró versenyt Baranyában. Ifjúságiak: 1. Erdélyi Szabolcs (Mohács), 2. Pál András (DDGÁZ SE), 3. Zombori Gábor (Siklós). Serdülő: 1. Erdélyi Szabolcs, 2. Zombori Dávid (Siklós), 3. Mihály Máté (DDGÁZ SE). Újonc „A”: 1. Gálosi Tibor (Sásd), 2. Vass Péter (PEAC), 3. Fertői Zsigmond (PEAC). Újonc „B”: 1. Fertői Zsigmond, 2. Odor Botond (PEAC), 3. Pápai Levente (PEAC). (kma) IDŐFUTAM BARÁTÚRON. A Pannon Volán-Mecsek Aszfalt-kupa keretén belül rendeztek időfutamot Barátúron. A felnőttek között Rück Jonatán nyert, a szeniorok mezőnyében Maul Péter győzött, gyermekkategóriában Dévai Dániel kerekezett a leggyorsabban (mind Mecsek Aszfalt-Battery Akku). A túrakategóriában Varga János (Komló) állhatott a dobogó legmagasabb fokára. A gyöngyösi országos Diákolimpián Orsós János, a Mecsek Aszfalt-Battery Akku versenyzője ötödik helyezést szerzett. _____________________ikm*i Ma gyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési NEMZETKÖZI ÜZLETEMBER TALÁLKOZÓ A PÉCS EXPÓN Tisztelettel meghívjuk Önt az ITD Hungary által támogatott magyar-horvát-német-román-jugoszláv üzletember-találkozóra. Az üzletember-találkozó időpontja: 2001. június 28-án 10.30 óra helyszíne: Apáczai Cs. J. Nevelési Központ Közhasznú Társaság “D” ép. I. em. Könyvtár különterem Az üzletember-találkozó a Pécs Expo hivatalos belépőjével, __________vagy meghívóval látogathatól_________________ PÉ CS EXPO 22. Pécsi Nemzetközi Vásár 2001. június 27-július 1. A kiállítás helyszíne: Pécs, Apáczai Cs. J. Nevelési Központ Nyitvatartás: szerda-szombat: 9.30-19 óráig vasárnap. 9.30-18 óráig Ne feledje, számoljon vele, legyen családi programja a régió legnagyobb rendezvénye, a Pécs Expo! Szeretettel várja Önt is a Pécsi Ipari Vásár Kft. Pécs Expo REPCETERMELŐK IIGYELEM! A Gabona Rt. a Dunaújváros Kikötő Portolán Kft. raktárában 2001. július 10. és augusztus 31. között heti kettő alkalommal legalább 200 tonnás tételekben szabad repcetételeket vásárol fel AZONNALI készpénzfizetés mellett. Várjuk érdeklődésüket a 06-1/319-9763-as telefonszámon. Név szerint keressék Fábián Jánost, illetve Vágó Máriát. BAUM& INGATLANFEJLESZTÉSI SZÖVETKEZET UJ BAUMAG IRODA NYÍLT BAJÁN! Új lakások leköthetők: Bp. XIV., Ilka u. 17. alatt 44 db lakással, parkolókkal és 3 db üzlettel épülő társasházban 40. 56, 86, 110 nm-es lakások egyedi fűtéssel, két lift és nagy kert használatával. Szoc. pol. engedmények és kedvezményes hitel igénybe vehető. Lakások, üzletek átadása 2001. III. negyedévében. Bevezető ár 2001. június 30-ig: 233-257 eFt/nm. Információ: 06 (23) 508-705 BAUMAG Szövetkezeti értékpapír A BAUMAG Szövetkezet ajánlata tagjainak NETTÓ ÉVES HOZAM Lekötési idő 10 000-2.99 MFt-ig 3 MFt-6.99 MFt-ig 7 millió Ft-tól 1 hónap évi 12% évi 12% évi 12% 3-5 hónap évi 13% évi 13.5% évi 14% 6-12 hónap évi 14% évi 14.5% évi 15% RÉSZLETES INFORMÁCIÓ A BAUMAG IRODÁJÁBAN: 6500 Baja, Déri Frigyes sétány 13., I. emelet TeL: 06 (79) 522-261 Nyitva: hétfő-csütörtök 9-17, péntek 9-14 óráig Információ a TELETEXT 536. oldalán, valamint a 06 (1) 327-8420, 327-8430-as telefonszámokon ADÓAZONOSÍTÓ SZÁM ÉS SZEMÉLYI IGAZOLVÁNY SZÜKSÉGES! ÉÍL uuiokm-tM Nyugot-Európa legnagyobb értékesítési és beszerzési hálózata Pécsen nyitotta meg első üzletét! Fiatalos, lendületes csapatába keres ERTiEK€SIiTlGK€iT es REN&TAWSiTi Elsősorban olyan, magukkal szemben mogas elvárással rendelkező személyek jelentkezését várjuk, akik érdeklődnek az elektronikai cikkek kánt. Előnyt jelent a szakmai Fényképes Önéletrajzokat „EURONKS Pécs"jeligére,«következő címre kérjük: VorSskő Kft. 8200 Veszprém, Budapest a. I. Jelentkezési határidő: 2001.06.27. M ) i