Új Dunántúli Napló, 2001. június (12. évfolyam, 148-176. szám)

2001-06-15 / 161. szám

2001. Június 15., péntek

KULTÚRA - R I P 0 R T

7. OLDAL

Pál

%|

11 ff Ml Ili f 1

•i, \

$?É | 1 ? | | 1 I % f j||l

r| H

ÖRÖMZENE. A tisztelt publikumból érkező kérésekre rögtönzött négy kitűnő zongorista a Mácsai Pál vezette zongorapárbajon. Jávori Ferenc, Darvas Ferenc, Szakcsi Lakatos Béla és Selmeczi György (balról jobbra) érzékeny muzikalitása végig magával ragadta a hallgatóságot, fotói t. l.

Kicsi volt a pécsi babaház

Nóra két élete, avagy mi történik a kulisszák mögött?

Igen nagy közönségsikere volt az I. Pécsi Országos Színházi Találkozón a Nóra bemutatójának, de a szakma már nem volt annyira elragadtatva az előadástól, mint a közönség. Vajon a kétoldali nyomásban miként formálódik az amatőr zsűri?

Még a karzaton is tülekedtek az emberek, csak hogy láthassák Ibsen Nóráját a Vígszínház társulatától, Marton László rendezésében. Napok óta ugyanazt a három-négy darabot emlegeti a közvélemény, amely a színházfesztivál végső győztese lehet, s az egyik éppen ez az előadás. A nézők láthatóan nem is csalatkoztak, nagy ovációt kapott a bemutatást követően a válogatott színészcsapat (Eszenyi Enikő, Hegedűs D. Géza, Gálffy László, Benedek Miklós, Kiss Marí stb.).

De miként ítél a szakma, s hogyan ténykedik a zsűri? Valóban jó ötlet amatőrökre bízni, hogy eldöntsék, melyik az évad legjobb produkciója?

Elöljáróban érdemes átfutni, hogyan is zajlik egy-egy produkció elbírálása. Az előadást követő másnap délelőtti szakmai fórumon Forgách Péter, a darabok kiválogatója (képünkön) ismerteti a szempontokat, miért esett az adott műre a választása. Minősíti az újonnan látottakat, majd felkért színházi szakembereknek adja át a szót, akik az eredeti helyén ugyancsak megtekintették a darabot. A nyílt szakmai beszélgetésen bárki elmondhatja véleményét, s a jelenlévő, amatőrökből verbuvált zsűri saját benyomásait, a színházban tapasztaltakat, valamint az elhangzottakat összegezve állít sorrendet.

Abban egységes volt az álláspont, hogy a Nóra egy szakmai

mítosz, melyet vérprofi színészek nagy hozzáértéssel építettek fel, s a közönséget magával ragadta ez a produkció. Másrészt sikerült a szereplőknek a darab fő motívumán, a felnőtté válás konfliktusán túlmutatni. A pécsi Nóra ellen az volt a legfőbb kifogás, hogy a vígszínházihoz képest sokkal kisebb lett a babaház, nem volt tere a szereplőknek, akik az eredeti méretek szerint játszottak, és így a gesztusok túl erősre sikeredtek. A Vígszínházban nem ütközött ki ennyire a tanmesejelleg sem. A pozitív érvek elsősorban a két főszereplő játékát emelték ki, különösen Eszenyi Enikő magasztosult fel, aki jövő idejű színész, nem a múltat vagy a pillanatot játssza el funkcionálisan, hanem előre felépíti a jellemet, de mindenkor minden része kapcsolódik a színpad egyéb történéseihez is.

Hogy mit csináljon ezekkel a véleményekkel a zsűri, az is kiderült egy szakember felszólalásából. A 12 „esküdtnek” esküdtszéket kellene alkotnia, a színházi embereknek pedig főügyészként és védőügyvédként érvelni a darab mellett és ellen. Ezzel szemben most az történik, hogy szubjektív hatások alapján ítélkeznek gyengén felkészített döntnökök, miközben az alkotók nem veszik azt a fáradtságot sem, hogy reagáljanak a szakmai felvetésekre.

Hogy a Nóra mennyit ér, azt két nap múlva megtudjuk, de a zsűrizés leghamarabb jövőre kaphat csak új színezetet. mészáros b. e.

Jubiláló Bártfa

Fennállásának 75. évfordulójáról emlékezett meg az elmúlt tanévben a pécsi Bárfa Utcai Általános Iskola. Záróünnepségként ma délután tartják az egykori és jelenlegi pedagógusok és diákok találkozóját.

Az ünneplő intézmény az 1926/27-es tanévben nyitotta meg kapuit a mai óvoda helyén. Az 1929/30-as tanévre Szieberth Róbert kezdeményezésére épült fel a földszintes, négytantermes iskola, amely 1957-ben emeletráépítéssel nyolctantermessé bővült, majd később napközivel, műhellyel, csapatotthonnal gazdagodott.

A híres pedagógusok és hírnevessé lett diákok - színésztől az egyetemi tanárokig - éltek az iskola falai közt. A mai 39 fős tantestületben szép számmal vannak olyanok, akik itt diákos- kodtak. Újabban az intézményben tanulhatnak a mozgássérült gyerekek is.

Az utolsó tanítási héten iskolatörténeti vetélkedővel és kiállítással, tegnap gyereknapi programmal, tábortűzzel és tűzijátékkal emlékezett meg a 410 mostani diák a jubileumról.

_________________________D. L

A POSZT mai programja

15.00: Széchenyi téri könyvszínpad: A teknős és a nyúl verseny- futása - Drámai Nevelési Színházi Társulás előadása*

15.00: Ifjúsági Ház: Az Óperenci- án innen - világ körüli kalandozás gyerekeknek (Kovács Kriszta, Dabasi Péter)

16.00: Művészetek Háza: Diafilmek gyerekeknek 16.00: PLussz Modellstúdió divatbemutatója + Duci show* 17.00: Dante Café: Rókarántó együttes - utcai népzene*

17.00: Fesztivál-sörsátor: Trixi Kreatív Mozgásstúdió táncbemutatója*

17.00: Széchenyi téri könyvszínpad: A Magyar Könyvklub könyvheti szerzőivel beszélget Turczi István - Színészköltők* 17.00: PNSZ Szobaszínháza: Pozsonyi Színművészeti Akadémia - Osztrovszkij: Szegény menyasszony (Az Egyetemi Színjátszó Fesztivál győztes produkciója) 18.00: Fesztivál-sörsátor: Hétrét együttes (ír-kelta zene)*

18.00: Ifjúsági ház: Játszóház felnőtteknek (Mindent vagy semmit, Keresztrejtvény, Táblajátékok, Scrabble)*

18.30-21.30: Dante café: Filmek videokivetítőn*

19.00: Művészetek Háza: Diafilm felnőtteknek a szocializmus építéséről

19.00: PNSZ Kamaraszínház: A Merlin Színház-Atlantisz Társulata előadása

Shakespeare: RÓMEÓ ÉS JÚLIA, rendezte: Horgas Ádám 20.00: Áfium étterem: Miért nem bírjuk a digókat és a németeket? (Haumann Péter, Szombathy Gyula) *

21.00: Sétatér: Goldoni: Chioggiai csetepaté (Nemzeti Színi Akadémia - Pesti Magyar Színház)* 21.00: Pécsi Nemzeti Színház: A Szolnoki Szigligeti Színház előadása

P. Shaffer: AMADEUS, rendezte: Szikora János

21.00: Művészeti szakközépiskola: Együttélősdi - Bácskay Juli Pszicho Színháza (Börcsök Enikő, Galkó Balázs, Bóna János) 22.00: Fesztivál-sörsátor: Ando drom

22.30: Uránia mozi: 35 mm-es filmek a nagy vásznon

A *-gal jelzett műsorokra nem kell belépődíjat fizetni. A www.dunantulinaplo.hu interneteimen megtalálható a POSZT részletes heti programja. ■

Színház a Jelenkorban

A Pécsett megjelenő folyóirat júniusi száma a Pécsi Országos Színházi Találkozóhoz csatlakozva színházi témájú írásokat közöl. A lapban a POSZT versenyprogramjának előadását válogató Forgách András bevezető eszszéje mellett Vidéki Péter interjúja olvasható Balikó Tamással, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatójával és ifj. Bagossy László beszélgetése Ascher Tamás rendezővel. Nánay István a 2000/2001-es színházi évad budapesti előadásairól, Sándor L István pedig a vidéki színházakról nyújt körképet, s kritikák olvashatók a Pécsi Nemzeti Színház Pillantás a hídról, Éjjeli menedékhely és a Mesél a bécsi erdő című előadásairól, a Harmadik Színház Szappanopera című produkciójáról, valamint a Janus Egyetemi Színház Bobnd Helga-előadásáról.

A tanulmányrovatban Radnóti Zsuzsa Weörös Sándor színpadi munkáiról, Schein Gábor Füst Milán drámáiról, Szaffkó Péter pedig az egyetemes színháztörténet egyik újabb jelenségéről, a posztkoloniális színházról közöl tanulmányt.

Két újabb magyar drámakötetről, Kárpáti Péter Világvevő és Garaczi László Az olyanok, mint te című műveiről P. Müller Péter és Jákfalvi Magdolna írt kritikát, Molnár Gál Péter Eck Imre és a Pécsi Balett című albumát pedig Fuchs Lívia recenzálta.

A júniusi számhoz két melléklet is kapcsolódik: Kárpáti Péter Pájinkás János című darabjának szövegkönyve, illetve a Találkozó versenyprogramját bemutató füzet.

Miért nem ír Filó Vera inkább édes operettet?

Elbírjuk-e - legalább a színházban - tragikus karikatúránkat?

A végletekig kiélezett vitát és harsány kirohanásokat eredményezett a Rob és Tot pont még nevet egyet előadás szakmai megbeszélése a Kortárs Magyar Dráma Nyílt Fórumán, a pécsi POSZT keretében. A szervezők éppen azzal a szándékkal dobták be Filó Vera nehezen emészthető szövegkönyvét, hogy ütköztessék a modern és a hagyományos drámafelfogás híveit.

Olykor dühöngő sznobok vagyunk. A szentté avatott, márkás pukkasztók mondataira még bölcselmi áhítattal dünnyö- günk, de házunk táján förmedve fitymáljuk le a szokatlant. Filó Vera (a pécsi színházi fesztiválon bemutatott) bizarr, kellemetlen darabját tartásában már-már trágár esztétikai felháborodás fogadta a vitafórumon. Bár (kényelmes képmutatással) senki sem tagadja a kísérletezés jogát. Ha csak az derül ki, hogy nem mindenkihez jut el a döbbenetes bábszínházi-happen- ing-férfipár-lányrobot képregény társadalmi, szellemi, érzelmi mondandója - ezt megértem. Hozzám eljutott, de dörzs- barna csomagolópapírját én sem igen szerettem. Pesten láttam, kis kamaraszínházban, zsúfolt-zavart nézőtéren. Nekem sem kedvenc darabom még, bár Almási- Tóth András elmélyült-leleményes, eszes rendezése egyértelműen elbűvölt - azon igen megütköztem, hogy úgymond, Pécsett valóságos autodafét rendeztek a vendégek. A kivégzés kéjében csak a színészi teljesítményeket méltatták nagyon - bár odavetve, hogy „ilyet” a príma aktoroknak nem kellett volna vállalniuk. De nem színikritikát írok, azért sem, mert közvetve még érintett is vagyok.

Persze: lehet, hogy az inkviziciós-pro- letkultos indulatnak ez a darab csak ürügy volt. Azt hiszem: tán más irányban ki nem tombolt indulatok, háborgások szabadultak el itt, ahol senki nem félt dühe kockázataitól. Valójában mintha jóval nagyobb, de alig érinthető bajok helyett ütötték volna a védtelennek tetszőt. Holott figyelmeztethette volna őket Parti-Nagy Lajos (Filó Veráról írott) erélyes szövege, vagy az ott tőrét-pajzsát a mű mellett jól forgató György Péter, meg az, hogy volt higgadt, mértéktartó kritika is, mely kevésbé volt sziszegő és csörömpölő szereplés - vagyis színházi emberek azt is mondták: ez nem az én ízlésem, talán nem is értek benne mindent - de ha három színész pompásan „dolgozhatott benne”, akkor abban „volt valami”, amiért érdemes volt! Ugyanis nincs olyan „nulla mű”, melyben lenyűgöző színpadi alakítást láthatunk. A „nem létező” nem teszi lehetővé a feledhetetlen, mély színészi munkát.

Meghökkentő, hogy némely mívelt színházi ember - ki minden világirodalmi előzményt, bukott remekműtörténetet ismer -, még csak nem is megfontolt. Ilyen nagy kéj lenne az eretneküldözés? Pedig erős alkotók is megszólaltak - vajon még sosem rántotta meg karmantyújukat a tudós idő: hoppá, nemzetes úr, esküszöl, hogy halálbiztos az ízlésed?

Persze lehet, hogy a mű végül elzuhan. Mert még senkiben sem rémlik fel a kérdés: mit kell érteni azon, hogy talán már bennünket ölnek? Talán már meg is

öltek? (Hogy a darabból idézzek, emlékezetből...) De lehet, hogy öt év múlva rémülten fölszisszennek a mai, értetlenül bosszúsak: hát persze, hisz’ őket (is) ölték! És eltöprengenek majd az akkori, egyértelmű bazilikái pátoszon, ünnepélyes körmeneti történelmen, freskó-kifes- tő könyveken.

Csak semmi célzás a mostani, nemcsak színházi válságra, az erőltetett hierarchiákra, a Széchenyire sminkelt aktuálpolitikai szándékra. A hatalmasok helyett üsd a védtelent. Akiről a lelked mélyén azért benned is ott sajog, hogy eredetit, fájdalmasat, nehezen kimond- hatót kiáltott neked is a színpadról... („De hiszen minket ölnek.

Nem biztos az sem, hogy Filó Vera ki- rakós-karikatúrás, ravasz játéka, szelídet megjátszó esztétikai szadizmusa remekműnek bizonyul. (És azt sem inszinu- álom, hogy a parlamenti színházi komédiák jobbak.) De szomorú, ha adott ízlés és életérzés vad türelmetlenséggel önmagát kiáltja ki tévedhetetlennek. Akárhogy idegesítene Filó darabja, eszembe se jutna fölgyújtani a színpadát.

S a televízió? Mikor töprengünk el azon (tán üdítő áramszünet idején?), hogy milyen képet kapunk átlag-magunkról az átlag-képernyőn? Átlag nemzetképet az átlagnéző az átlag-televízióból? (Ne tessék mondani, hogy nincs átlagnéző, s átlag-televízió pláne nincs. Tudom, mennyire nincs, s tudom, mennyire van. Sőt: lassan már- már csak az van.) A rossz átlagnéző az, aki bevallottan is csak azt nézi, amit más csupán, nagy unalmában, ritkán és restelkedve. Vagyis krimit, szörpös-véres sorozatot, fejtörő helyett fejsimogató vetélkedőt... A világ televíziófogyasztója semmit sem tehet arról, hogy mit raknak lelke és szeme napi kosztos csészéjébe. A csövön kapott képekből, érzelmekből a világnak csak ugyanazokat a karikatúra-képeit alakíthatja tó magában. A kivételes értékű, ritkán felbukkanó, dokumentum értékű felvételeken kívül - a televíziós Világatlasz valaminő ponyva kiadásában jelennek meg.

Avagy talán tetszettek látni a déli háborúból akár egyetlen, a szerb oldalon filmezett katonát? Hát albán gerillát mostanság? Avagy igazi ukrán, albán, orosz, csecsen, magyar maffiótáról tudunk-e valami biztosat? Dunaszerdahelyen mondták nekem, hogy a kivégzett helyi banditák nyomában ugyanazokon a címeken duplatripla védelmi pénzekért napok múlva jelentkeztek ukrán gengszterek. Mit tudunk a szomszéd országról, házról? Az amerikai iskolásgyilkosságokról bulvártévé-ké- peket igen - de arról, ami mögöttük titkolózik? Csak a halálról tudunk. Csak a végzet-eredményről. S mit tudunk a fekete bőrűek USA-béli, afrikai állapotú nyomortelepeiről? S mi, szép humán magyar értelmiségiek mit tudunk az itteni, rettegni való, éhes, ugyancsak afrikai, törzsi cigányfalvakról, ahonnan ránk csaphat egyszer majd egy szörnyű belháború? Ez nem szkínhed-, rendőrségi, segély-, szociálpolitikai meg etnikai kérdés csupán.

A világ inkább Filó-i mint Páridó-i. Ezen, sajnos, nem segít sem az eucharisztia, sem az ökuménia. Sem az Ifjúsági és Sportminisztérium. De még a legszebb történelmi-nemzeti filmek sem, sajnos. És az sem segít, ha a Happy End és az Ezüst Hajó jól keres a látszatokon.

Hát soha senki nem teszi elénk a világismeretek arányos, fő nyersanyagait?

S ha jön egy Filó Vera, és elviselhetetleneket vág a szemünkbe a szörnyű világról, akkor őt szidjuk? Hess, pfuj, rohadj meg? Semmi közünk a koszovói Ébolához, sem ahhoz, hogy csak minden hetvenhatodik banditát kapják el, azt is csak akkor, ha már lefelé gurul egy politikai lavina?! A ru- andai elevenen elégetett százezrek? Az ott gyilkoló apácák, elméleti fizikusok? Szóval milliárdokkal és bunkókkal országokat lehet megvenni? Már csak a reklámon múlik, miben hiszünk és tót gyűlölünk, mi a kedvenc piánk, piárunk, politikánk? S évente sok ezer gyermek tűnik el nyomtalanul a világon? (Szervrablók? Kéjgyilkosok? Rabszolgatelepek?)

De ha Filó Vera e pokolvilágról, gépies rettenetről, halálra ítéltségről (arról, hogy csak statisztái vagyunk saját sorsunknak) gúnyos tragikummal ír, a maszkos magány szörnyű, gyermekies játékosságával - akkor úgy teszünk, mintha nem ezt a világot élnénk?

Jó, Filó Vera nem andalító. Nem bölcseleti altató dal. Nem patétikus és fölemelő. Nehezen viselhető el. Akár az élet. De könyörgök: sokkal többet mond el a XX-XXI. század rémületéről, mint az egész angyali operettcukrászat és lemezlovas játék életérzés-hazugságainkról! A művészet nemcsak élvezeti cikk, kellemetesség.

Bodor Pál (D1URNUS)

>

A