Új Dunántúli Napló, 2001. június (12. évfolyam, 148-176. szám)
2001-06-09 / 155. szám
2001'. Június 9., szombat HAZA I 3. OLDAL T U K O R Hová tűnt a vidék pénze? Megdöbbentő tényfeltáró riport a Tv2-n Budapest Hónapokig tartó nyomozás, tetemes mennyiségű dokumentum áttanulmányozása, s több mint hatvan érintett meghallgatása után állt össze az az egyórás riportfilm, amelyet hétfőn 22.20-kor sugároz a Tv2. A kérdés, amire választ keresnek: hová lett a vidék- fejlesztésre szánt másfél milliárd forint? Az Agrárinnovációs Kht. két volt vezetőjének letartóztatása, valamint a Szabadi Béla kisgazda képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló ügyészségi kezdeményezés ad különös aktualitást a Tv2 Tények című műsora hétfői különkiadásának. Mint azt Kert Attila főszerkesztőtől megtudtuk, a stáb már tavaly érdeklődni kezdett az Agrárinnovációs Kht.-től kiinduló, eredetileg vidékfejlesztésre szánt milliók sorsa iránt, de átfogóbb nyomozásba csak az év elején kezdtek, amikorra világossá vált, hogy a pénz nagy része kézen- közön eltűnt. Az ügy szálainak felgöngyölítését Blénessy Gáborra bízták, aki hónapokon át kizárólag ezzel a témával foglalkozott. Több ezer oldalnyi iratot nézett át - keresve az összefüggéseket -, cégbírósági adatok birtokában cégtérképet készített, majd útnak indult, hogy kikérdezze a A közbeszerzési törvény módosításáról szóló javaslat az első félévben már nem kerül a parlament elé, az SZDSZ pedig vizsgáló- bizottság létrehozását szorgalmazza az állami cégek anyagbeszerzéseinek tisztázására. A közbeszerzési törvény módosításáról szóló javaslat az első félévben nem kerül a parlament elé, és még az is elképzelhető, hogy a témával csak jövőre foglalkozhat az Országgyűlés - ismertette az Igazságügyi Minisztérium álláspontját Németh Anita, a tárca főosztály- vezetője a parlament közbeszerzéseket vizsgáló bizottságának pénteki ülésén. A főosztályvezető elmondta, hogy csak a jövő évben tervezik egy átfogó, visszaéléseket megakadályozó törvény kidolgozását, addig csupán kisebb, gyakorlati problémákat orvosló módosításokat tartanak elfogadhatónak. A bizottság szerint a visszaélések kockázatosabbá tétele érdekében a nem nyertes vállalkozások indokolatlan jogorvoslati kezdeményezéseit a jelenlegi 30 kht. volt menedzsmentjét, alkalmazottait, a felügyeletet ellátó vagy tanácsadással megbízott személyeket, illetve mindazokat, akik ilyen-olyan célra több-kevesebb pénzt kaptak a kht.-től. Nem véletlen, hogy a felkeresett 66 emberből mindössze 6 vállalkozott az interjúra. A film - a készítők elmondása szerint - soha nem tapasztalt alapossággal ás a mélybe, hogy bemutathassa a korrupció természetrajzát. Kiderül például, Ijogy egy 106 milliós támogatást elnyert marhatelep helyén szinte semmi sincs, s az is, hogy egy szintén több millióért rendezett „kommunikációs tréning” mögül épp a lényeg, az állítólag méregdrága amerikai modell hiányzott. A Fradi körüli ügyletekről ugyanúgy szó lesz, mint az egymillió forint feletti kifizetéseket jóváhagyó Torgyán-bizalmasról, Szabadi Béláról. All órányi nyersanyagból készült, jogászokkal is átvizsgáltatott film minden állítását - közöttük azt, hogy a vidékre el nem jutott forintok egy része budapesti villákba épült be - legalább két hiteles dokumentum támasztja alá - tette hozzá a fő- szerkesztő. Mint megtudtuk, noha Torgyán József nem szólal meg a műsorban, a figyelmesebb nézőnek nem lesznek majd kétségei az FKGP első emberének szerepe felől. ezer forintos perköltség helyett 6 százalékos perilleték megfizetésével és bírsággal lehetne megakadályozni, ugyanis ez visszatartó erőt jelentene a szerződés- kötések akadályozása miatt benyújtott jogorvoslatokra. Tegnap vizsgálóbizottság létrehozását szorgalmazta az SZDSZ az ÁPV Rt., illetve a Magyar Fejlesztési Bank teljes vagy részleges tulajdonában álló gazdasági társaságok anyagbeszerzései esetleges politikai befolyásolásának tisztázására. Az erről szóló indítvány indoklásában Bauer Tamás és Kovács Kálmán (SZDSZ) jelezte: az elmúlt hónapokban olyan hírek láttak napvilágot, amelyek összefüggésbe hozzák a miniszterelnök apja, Orbán Győző kőbányászattal foglalkozó cégének megrendeléshez jutását a kormányfő szerepével. Az ellenzéki honatyák szerint az állami tulajdonú Dunaferr Rt.-nél végrehajtott vezetőváltást követően a társaság dolomitbeszerzésében megnövekedett annak a cégnek a részesedése, amelynek tulajdonosa és ügyvezetője a miniszterelnök apja. ■ Budapest Az oktatási tárca reményei szerint minél több fiatal igénybe veszi majd a diákhitelt, amelynek híre kedvező fogadtatásra talált. A hitel legfontosabb célja, hogy egyetlen tehetséges, tanulni vágyó fiatalnak se kelljen lemondania ambíciójáról csupán a2ért, mert családja anyagi helyzete nem engedné ezt meg. A hitel 10, 15 vagy 21 ezer forintos havi részletekben vehető fel, évi maximális összege 210 ezer forint. A hitel felvételéről félévente újra dönthet a hallgató. Minden 35. életévét be nem töltött, felsőoktatásban tanuló magyar állampolgár hozzájuthat ehhez a segítséghez függetlenül attól, hogy nappali, esti, levelező vagy távoktatásban vesz részt. A postahivatalokban beszerezhető kitöltött nyomtatványok mellé csatolni kell a hallgatói jogviszony igazolását is. A 14 százalékos kamattal terhelt hitelt a hallgatói jogviszony megszűnését követően az adóköteles jövedelemből kell majd visszafizetni. A törlesztőrészlet legfeljebb a jövedelem 6 százaléka lehet, így az alacsonyabb keresetűek akár 25-30 éven át is törleszthetnek. A kamatterhek növekedése mellett a visszafizetés szünetel mindaddig, amíg a hitelt igénylő nem tud elhelyezkedni. Bizonyos esetekben azonban az állam kénytelen lesz lemondani a hiteltörlesztésről. Például akkor, ha a hitelt felvevő meghal, vagy ha valaki gyermekei nevelésére szánja életét, így nem lesz adóköteles jövedelme. H. M. MENTELMI JOG. Polt Péter legfőbb ügyész pénteken átiratban kérte Ader János házelnöktől Szabadi Béla kisgazda országgyűlési képviselő, az FVM korábbi politikai államtitkára mentelmi jogának felfüggesztését. Polt különböző vagyon elleni bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt kezdeményezte az eljárást. A mentelmi bizottság várhatóan a jövő héten határoz arról, hogy javasolja-e az Országgyűlésnek Szabadi Béla mentelmi jogának felfüggesztését - nyilatkozta Isépy Tam^s, a bizottság elnöke. Ezzel egy időben az FKGP frakció- vezetője, Szentgyörgyvölgyi Péter közölte: hétfőn valószínűleg kizárják a volt államtitkárt a parlamenti frakcióból. BÉKEJOBB. A Keresztény- demokrata Néppártot és a Kisgazdaszövetséget is várja tagjai közé a két héttel ezelőtt a Magyar Demokrata Néppártból és a Vállalkozók Pártjából megalakult Békejobb Demokrata Unió. Pusztai Erzsébet társelnök a Magyar Demokrata Fórummal való esetleges fúziót illetően elmondta, hogy az MDMP tagjainak háromnegyede soha nem volt tagja az MDF-nek, így ez a kérdés nem vetődhet fel. NÉPSZAVAZÁS. Eddig két állampolgári kifogás érkezett a Magyar Szocialista Párt négy kérdést tartalmazó népszavazási kezdeményezését hitelesítő országos választási bizottsági határozattal kapcsolatban az Alkotmánybírósághoz. A jogszabályok értelmében a beadványt az Országos Választási Bizottságnak kell címezni, amely továbbítja azt az Alkotmánybíróságnak az érintett határozattal, és az OVB ülésének jegyzőkönyvével együtt. Kifogással élni ma 16 óráig lehet. ÉRETTSÉGI. A gimnáziumok és szakközépiskolák nappali tagozatán mintegy 70 ezer diák ad számot négy év alatt szerzett tudásáról a hétfőn kezdődő és június 22-ig tartó szóbeli érettségi vizsgákon. A felsőoktatásban az intézményi felvételik idén is csak a szóbeli érettségik befejeztével kezdődhetnek. Ebben az évben kisebb változásra az idegen nyelvből vizsgázók számíthatnak, a maturálok 200- 250 tételt tartalmazó szöveg- gyűjteményből húznak majd. NYOMOZÁS. A rendőrség kezdeményezésére a Legfőbb Ügyészség október 11-ig meghosszabbította a Fenyő-gyilkosság nyomozásának határidejét. A rendőrség azért kérte a határidő meghosszabbítását, mert a nyomozás jelenlegi szakaszában olyan szálakon zajlik a vizsgálat, amely sikeressé teheti az eljárást. A diákhitel a megkérdezettek 38 százalékának jelentős 43 százalékának érzékelhető segítséget jelentene 14 százalékának nem jelentene érzékelhető segítséget 5 százalékának csupán kis segítséget jelentene TAKACS MARIANN Tisztázatlan kiadások Egyelőre nem változik a közbeszerzési törvény Hadgyakorlat az Alföldön 700 katona, 40 harci jármű, és 20 repülőgép vesz részt a műveletben A kecskeméti katonai repülőteret amerikai katonák népesítik be a Lariat Response nevű hadgyakorlat idejére fotó: újvári Sándor Óriási katonai szállítógépek zúgnak az Alföld felett ezekben az órákban, Kecskemét utcáin pedig nagy számban kóborolnak a kimenőt kapott amerikai katonák. Néhány napos magyar-amerikai hadgyakorlat kezdődött ugyanis, amelynek egyik színhelye a kecskeméti katonai repülőtér. ______________Kecskemét______________ Hét száz katona, negyven harci jármű, és húsz repülőgép. A tervek szerint ezekkel az erőkkel érkeznek Kecskemétre, illetve a kunmadarasi volt szovjet repülőtérre az amerikaiak. A Lariat Response elnevezésű hadgyakorlatra német és olaszországi bázisokról jönnek immár folyamatosan a katonai szállítógépek. Mint azt megtudtuk, az amerikai egységek a tervek szerint többféle harci feladatot hajtanak majd végre a szolnoki 1. Könnyű Vegyes Ezred és a 34. Bercsényi Felderítő Zászlóalj katonáival közösen. A kunmadarasi repülőtér felett viszonylag kis magasságból dobnak le különleges ejtőernyőkkel olyan fémkonténereket, amelyeket a humanitárius segítségnyújtási akcióknál használnak. Ugyanitt közös amerikai-magyar légvédelmi gyakorlatot tartanak. Kecskeméten és Táborfalván légi deszantos, ejtőernyős lövész-, valamint légi szállítási feladatokat gyakorolnak ma, és előreláthatólag hétfőn is. A Lariat Response hadgyakorlatra egyébként nem most először kerül sor, tavaly már rendeztek - a jelenlegihez hasonló - harci gyakorlatot Kecskeméten és Táborfalván, s a tervek szerint a közeljövőben is tarta- nak közös gyakorlatozást. ________________■ Di ákhitel: kedvező fogadtatás A kérelemhez csatolni kell a hallgatói jogviszony igazolását is Szeptembertől valamennyi magyar állampolgárságú egyetemista, illetve főiskolás hitelt vehet fel, melyet csak tanulmányait befejezve, adóköteles jövedelméből kell részletekben visszafizetnie. Az ítélet nem jogerős Budapest A Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa szerdán nem jogerősen fél év, egy évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte K. J. rendőrezredest a Soproni Ágnes színésznő tavalyi meggyilkolása kapcsán elkövetett mulasztás miatt - közölte Sándor Zsuzsa, a Főváros Bíróság szó- vivő-bírája pénteken. Államtitok miatt a büntetőper a nyilvánosság kizárásával folyt. A szóvivő elmondta: a Fővárosi Bíróság elsőfokú ítélete szerint K. J. 2000. február 14-én olyan információ birtokába jutott, amely szerint egy „Pepó” gúnynevű személy meg akarja öletni az édesanyját. A rendőrtiszt erről csak március 30-án tájékoztatta elöljáróját, Soproni Ágnest azonban 2000. március 9-éről 10-ére virradó éjjel megölték. A sajtóban korábban megjelent információk arról szóltak: a nyomozás adatai szerint a bűn- cselekménnyel felbujtóként a színésznő fia, tettesként pedig annak egy ismerőse gyanúsítható. A szerdai ítélet tartalmazza azt is, hogy ha időben továbbította volna K. J. rendőrezredes a kapott információt, esetleg lehetőség nyílt volna arra, hogy a gyilkosságot megelőzzék. A Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa jelentéstételi kötelezettség megszegésének vétségében állapította meg a vádlott bűnösségét, és a felfüggesztett fogházbüntetés mellett rendfokozatában egy évre visszavetette a rendőrezredest. Az ügyész tudomásul vette az elsőfokú ítéletet, ám a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítéséért fellebbezett. ■ Tóth Ferenc rendőrőrnagy, a tervező, a modellekkel fotó: europress/kallus györgy Új ruha a rendőröknek Másfél esztendeig tesztelték az uniformisokat Több mint 25 esztendeje láthatjuk rendőreinket abban a szürke öltözetben, amely anyagában és formájában is korszerűtlennek minősíthető. Másfél esztendei tesztelés után azonban véglegesítették a Belügyminisztériumhoz tartozó szervek új egyenruháját. Ezúttal minden, a Belügyminisztériumhoz tartozó szervezet sötétkék egyenruhát, fekete cipőt visel majd, megkülönböztetésül az úgynevezett ékítmények szolgálnak csak. Eszerint a rendőrök kék, a határőrség zöld, a tűzoltók piros és a polgárvédelem bordó váll-lapot hord majd az egyenruháján. Az új öltönyök anyaga nélkülözi a műanyagot, még a dzsekik is bőrből készültek, csak a gyakorlóruhák maradnak minden alakulatnál egyediek. A tavaly bevezetett, Balatonon használt különleges öltözet, a rövid nadrág és a póló továbbra is megmarad. Nemcsak az anyaga, a formája is korszerű lesz az egyenruhának. Például a napi gyakorlatban sötétkék baseballsapkát hordanak majd rendőreink. A tányérsapka továbbra is megmarad, de csak a társasági egyenruhánál, amely a nőknél és a férfiaknál egyaránt kétsoros lesz. Az első új ruhába öltözött rendőrrel szeptembertől találkozunk majd a főváros és a nagyobb városok utcáin. A szervek szerint három év alatt valameny- nyi rendőr „kihordja” a régi egyenruhát, amit újjal cserélnek majd föl. KOÓS TAMÁS * / 4