Új Dunántúli Napló, 2001. május (12. évfolyam, 118-147. szám)

2001-05-06 / 122. szám

: í: 2 ★ KÖRKÉP ★ 2001. május 6. tr EGY PART - KÉT ELNÖK Szabályos ökölharc után kezdődött tegnap Cegléden az FKGP országos nagygyűlése és nagyválasztmánya, amely később is Inkább pankrátorok küzdelmére hasonlított. Csak ak­kor ült el a vihar, amikor a Torgyán-elleneseket kilökdösték a sportcsarnokból, így a kisgazda­elnök újra megkoronáztathatta magát. Kilenc óra. A ceglédi sportcsarnokot több tu­cat rendező és biztonsá­gi őr védi, nehogy a Torgyán-ellenesek beha­tolhassanak az FKGP or­szágos nagygyűlésének és nagyválasztmányá­nak színhelyére. Fél tízkor a parkból nekiindul egy pár száz fős különítmény Túri- Kovács Béla környezet­védelmi miniszter veze­tésével. Ekkor elszaba­dul a pokol. A főbejárat­nál ökölpárbaj alakul ki, mindkét csapatot fel­nyírt fejű, kigyúrt test­őrök erősítik. Eközben a színpadon néptánccso­port ropja, ez pótolja a kultúrát. A kisgazdael­nök megbuktatására ér­kező csapat fölénybe ke­rül, az ajtó betaszítása A reformkisgazdák budapesti országos nagygyűlése teg­nap országos választmánnyá alakult át, amikor a fővá­rosba megérkeztek a Ceglédről kiebrudalt kisgazdák. A küldöttek egyhangúlag elnökükké választották Lányi Zsolt parlamenti képviselőt. A reformisták szerint nem vi­tás, hogy ettől kezdve ő az FKGP legitim elnöke. után benyomulnak. Ott azonban a többségben lévő torgyánisták elve­szik transzparenseiket, megdobálják őket üdí­tőspohárral, lebunkó- parasztozzák egymást. A helyzet kritikus, amit je­lez Torgyánné Cseh Má­ria idegállapota is, aki rémülten kérdezi, miért nincs több rendező, majd diktálni akar tudó­sítónknak. Amikor Torgyán a csarnokba lép, hatálmas tapsvihar és pfújolás tör ki. A Himnuszt még mindenki fegyelmezet­ten énekli. De amikor „megszavaztatják” a kül­dötteket, hogy Gyimóthy Géza legyen a levezető elnök, újra hatalmas pa- tália tör ki. Hiszen ahe­lyett, hogy megszámol­ták volna a voksokat, be­jelentik, megvan a lát­ható többség. Eközben Szabó János honvédelmi miniszter és Tamás Ká­roly, az agrártárca volt államtitkára is szót akar kérni, s - 850 személy aláírásával - bizalmat­lansági indítványt nyúj­tanának be Torgyán el­len. Nem juthatnak a mikrofon közelébe. A legnagyobb bot­rány akkor robban ki, amikor Torgyán emelke­dik szólásra. Bejelenti, hogy Túri-Kovács Béla a Nemzetbiztonsági Hiva­tal munkatársainak se­gítségével tört be a ren­dezvényre, Balogh Gyu­la volt szervező főtitkárt - aki szerinte a rendszer- váltás előtt az MSZMP kongresszusán osztogat­ta az almát - pedig azzal vádolja, hogy fegyveres bandériummal érkezett. Majd fölszólítja őket, hogy távozzanak. Ekkor követhetetlenné válnak az események, a terem egyik fele azt üvöltözi: „árulók, takarodjatok!”, a többiek kontráznak „vesszen Torgyán!”. Az FKGP elnöke megpróbál­ja túlharsogni a tömeget, kudarcot vall. Senki nem figyel rá. Akkor sem, amikor bejelenti, bár ba­ja van a Fidesszel, nem akarja kiléptetni pártját a koalícióból. Torgyán csak akkor lesz úrrá a hangzavaron, amikor rá­kezdi, hogy „bolsik ha­za!”. Túri-Kovács szitok- őzön közben kivonul. Köpködik, dobálják. A teremben 40 fok, az ájer elviselhetetlen. Eközben Szabó János is eltűnik a teremből, Tamás Károlyt kigyúrt Győr megyei fia­talok passzírozzák ki.- Mondtam neki, ha nem megy magától, megütöm - dicsekszik egyikük, s megfeszíti bi­cepszeit. Délre a Tor­gyán-ellenesek birtokon kívül kerülnek. Akkor döntik el, csatlakoznak a reformkörösök budapes­ti gyűléséhez. Az „árulóktól” men­tesített ülésen már olajo­zottan mennek a dolgok. A küldöttek megerősítik a posztján elnöküket, ál­talános főtitkárrá meg­választják Gyimóthy Gé­zát, szervező főtitkárrá pedig Bernáth-Varga Ba­lázst. Senki sem képed el, hogy a még két hete is kiátkozás alatt lévő G. Nagyné Maczó Ágnest újra alelnökké avattatja pártelnökük. Hatalmas ovációban törnek ki, pe­dig reggel még úgy gon­dolták, ha kell, keresztre is feszítik. Az ürömi pol­gármester asszony oda­van a meghatottságtól. Főleg akkor, amikor egy időre még Torgyán szé­kébe is beülhet.- Minek köszönhető a pálfordulása? - érdek­lődésünktől kissé elbo­rul a tekintete. Közli, idézzük a beszédét. Az­tán azt mondja, a Kis­gazdapárt kátyúba jutott szekerét összefogással kell kirángatni, s nem azon kell vitázni, ki ül­jön a bakon. Anyák nap­ja alkalmából hatalmas csokrot kap az általa nemrég még diktátornak tartott Torgyántól. Ettől el is pityeredik. Újra együtt a nagy csapat - közli Torgyán. (almási) események Közel-Kelet: folytatódó erőszak Sarm-es-Sejk - A vörös-tengeri Sarm-es- Sejkben a vérontás megállításának céljával tár­gyalóasztalhoz ült Hoszni Mubarak egyiptomi és Jasszer Arafat palesztin elnök. Ezzel egy időben izraeli katonák négy gránátot lőttek ld a palesztin hírszerzés jerikói épületére. Az ak­cióban legalább négy palesztin megsebesült, és az épületben tűz ütött ki. A tálibok irániakat vádolnak Kabul - Az afganisztáni tálibok iráni szélsősé­ges köröket vádoltak azzal, hogy közük van a Heratban pénteken egy szunnita mecset előtt elkövetett pokolgépes merénylethez, amely­ben tízen vesztették életüket. Azzal vádolják az „iráni népet elnyomó elemeket”, hogy meg akarják akadályozni az Afganisztán és Irán,: közötti normalizációs folyamatot és vallásos ellentéteket szítanak. Újabb támadás az UCK ellen Vaksince/Szlupcsane - A macedón csapa­tok tegnap felújították aknavetős támadásai­kat Vaksince és Szlupcsane falvak közelében az albán lázadók feltételezett állásai ellen, mi­után azonnali távozásra szólították fel a pol­gári lakosságot. Délelőtt 11 óráig adtak hala­dékot a civileknek falvaik elhagyására. A kor­mány azzal vádolja a felkelőket, hogy erő­szakkal tarják vissza Vaksince és Szlupcsane 3500 lakosát, élő pajzsként használva őket. Felfüggesztett kutatás Goma - A hatóságok felfüggesztették a csütör­tök esti gomai hajóbaleset áldozatai utáni ku­tatást, miután felfedezték, hogy a két kutató­búvár fosztogatja az áldozatok holmiját. Eddig 19 holttestet emeltek ki, s félő, hogy mintegy száz ember rekedt a hajó belsejében. A felbo­rult Musaka nevű komp az oldalán hever Goma kikötőjében, a Kivu-tó északi részén. EU-értekezlet: a bővítés a fő téma ■ A bővítéssel kapcsolatos kérdések, ezen belül is a munkaerő szabad áramlásának témája az elsődle­ges napirend az Európai Unió külügyminiszterei­nek tegnap kezdődött, hétvégi kötetlen svédországi találkozóján, Nyköpingben. Függőben a korrupciós népszavazás ■ Az SZDSZ Országos Tanácsa tegnapi ülésén az ügyvivő testület állásfoglalását kéri a párt által fon­tolgatott, korrupcióval kapcsolatos népszavazásról. A referendum kiírását addig nem kezdeményezik, amíg a Választási Bizottság ismerteti álláspontját az MSZP „négy irányba ható” kezdeményezéséről. Négynapos, történelminek tekintett látogatásra Da­maszkuszba érkezett tegnap II. János Pál pápa. Bassár el-Aszad szíriai elnök és az arab ország vezetői a repülő­téren kézfogással üdvözölték a pápát. Újabb roma családok Strasbourgban ■ Tegnap reggel Strasbourgba érkezett az a 16 fő­nyi roma csoport, amely pénteken este autóbusszal indult el Mosonmagyaróvárról. A győriek és moson­magyaróváriak esetében Krasznai József nem lát sok reményt a zámolyiakéval hasonló elbírálásra. Országos tűzoltónap Debrecenben ■ A Debreceni Csokonai Színházban tegnap az or­szágos tűzoltónapon résztvevőket levélben köszön­tötte Mádl Ferenc köztársasági elnök. Az Év Tűzol­tója elismerést Marton Gyula tűzoltó alezredes, a lenü hivatásos tűzoltóság parancsnoka kapta. Rehabilitáció ■ Legalább 10 milliárd forint természetvédel­mi beruházásra . lenne szükség 2015-ig ahhoz, hogy a magyarországi kisvizek állapotát az Európai Unió. által előírt ntre lehessen feljár tani. Az ÉÜ kimomfta, a tagállamok folyói, tavai ökológiai állapotának 14 éven belül el kell érnie a „jó” kategóriát. 500 menekült ■ A török parti őrség mintegy 500 menekültet talált egy hajón Isztam­bul közelében. A mene­kültek között - akiknek azonosítása még tart - sok az asszony, és a szállító Laie 1 nevű hajó a Fekete-tenger felől ér­kezett, s átkelve a Bosz­poruszon a Márvány­tengeren haladt. MSZP: a helyzet megint változatlan ■ Az MSZP országos választmánya tegnapi ülésén kötetlen konzultációt folytatott a párt két lehetséges miniszterelnök-jelöltjével, Kovács László pártelnök­kel és Medgyessy Péter volt pénzügyminiszterrel, akik a tanácskozáson jelezték: egymást erősítve kép­zelik el az MSZP választási pozícióinak javítását. Medgyessy Péter azt tartaná jó megoldásnak, ha a párt június 9-ei kongresszusának egy jelöltről kelle­ne döntenie, mert szerinte a pártot erősíti, ha egy személy mögé fel tud sorakozni. Kovács László is az egyes jelölést tartaná jobbnak, mert ez inkább bizto­sítaná a párt részéről a jelölt egységes támogatását, de nem elfogadhatatlannak a kettős jelölés sem. Profi katonaság Castro kőrútjai ■ Csehországban né­hány éven belül meg­szüntetik a férfiak köte­lező katonai szolgála­tát. Fontos feladatom­nak a fegyveres erők re­formjának kidolgozását tartom, amelynek része a hivatásos hadsereg felállítása és a katona­kötelezettség megszün­tetése - jelentette ki Jaroslav Tvrdík új vé­delmi miniszter. // ■ Fidel Castro kubai elnök tegnap közel-ke­leti és ázsiai körútra in­dult. A kubai állami te­levízió annyit közölt, hogy a körút első állo­mása Algéria, ezt köve­tően a szigetország ve­zetője „baráti országo­kat” keres fel. Biztonsá­gi okokból a havannai kormány ritkán hozza nyilvánosságra Castro utazási terveit. Jövő LKE2DŐDÖTT! Jüll. Kongress*! Fidesz: az elnök változik A Fidesz-Magyar Polgári Párt a polgári erők összefogásá­nak erejéből a nemzeti összefogás erejévé vált - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök tegnap Szegeden a Fidesz XIII., tisztújító kongresszusán. A kormányfő azon az állás­ponton volt, hogy a kabinet hat év munkáját végezte el há­rom esztendő alatt Kövér László, a párt leköszönő elnöke leszögezte: „ha valaki nem csak a szívére, hanem az eszére is hallgat akkor nem hozhat más döntést 2002-ben, csak azt, hogy a kormányzati munka folytatására ad felhatalma­zást a Fidesznek”. A küldöttek módosították a párt alapsza­bályát, ezzel hivatalosan is az Európai Néppárt tagja lett. Ma választják meg a Fidesz új elnökét, e posztra Pokomi Zoltán alelnök kerül. A dolgozo né két valasztasa Tíz év alatt felére csökkent a bölcsődei férőhelyek szá­ma. A kormány a bölcsődei térítési díjak hatvanszáza­lékos emelését tervezi. Emiatt újabb kisdedóvókat zárhatnak be. A munkába visszatérő anyák vagy nem tudják hova tenni gyerekü­ket, vagy a magánintézmé­nyekben olyan borsos díjat kell fizetniük, hogy nem éri meg dolgozniuk. A Szociális és Családügyi Mi­nisztérium egy törvénymódo­sítással 60 százalékkal emelné a bölcsődések ellátásáért a gyerekek után fizetendő díjat. A tárca a drágítással „beépíte­né” az árba az ételek elké­szítésének rezsiköltségét is. A gyermekvédelmi törvény ter­vezett módosítása újabb böl­csődebezárási hullámot indít­hat el - nyilatkozta lapunknak Mester Jánosné, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szak- szervezetének elnöke. Szakér­tői becslés szerint a jelenlegi 180-280 forintos napi térítési díj 270-400 forintra nőhet. A szakember szerint a bölcső­dék a csúcsidőszakban (be- szoktatáskor) 140 százalékos, átlagosan pedig 108-112 szá­zalékos kihasználtsággal mű­ködnek. Az intézmények a túltelítettséggel próbálják vé­deni magukat a bezárástól. Míg 1990-ben még ezer bölcsi nyitott minden reggel, ma már alig több mint félezer. A bezárási hullám akkor in­dult meg, amikor a rendszer- váltás utáni kormányzat meg­vonta a bölcsődék fejkvótáját. Hat évvel később visszaállítot­ták, ám a kvóta (177 ezer fo­rint gyerekenként) a tényleges költségek harmadát fedezi. Emiatt az önkormányzatok ta­karékossági okokból sok he­lyütt bezárták a bölcsődéket.- A drágítás eredménye az lehet, hogy a dolgozó anyák inkább a hároméves korhatár betöltése előtt óvodába küldik a kicsiket. Az óvodák pedig felveszik őket, hisz „gyerekhi- ánnyal” küzdenek. Csakhogy a legkisebbeknek az óvodaitól jelentősen különböző szak­mai programokra van szüksé­ge - állítja Mester Jánosné. A húszhetes és hároméves kor közű korcsoportnak nyolc százaléka nevelődik bölcsődé­ben - többnyire kényszerből, Gyermekmegőrzési díjak Állami bölcsőde Magánbölcsőde Családi napközi Bébiszitterj 5000-10 000 Ft/hónap >25 000-35 000 Ft/hónap 8 000-20 000 Ft/hónap 350-550 Ft/óra mert a családok a gyed lejárta után nem tudják nélkülözni az anya keresetét. Bár a napi háromszori étkezésért fizeten­dő térítési díj nem magas, a já­rulékos költségekkel (pelen­ka, tisztasági csomag) együtt havi 5-10 ezer forintba is bele- kerül a nő „munkaidejének” felszabadítása. A kisebb váro­sokban és a falvakban ma nem működnek bölcsődék. A tör­vénymódosításban a tárca azt is javasolja, hogy a jövőben minden tízezer lakosnál na­gyobb település (vagyis a kis­városok is) legyen köteles megszervezni a bölcsődei ellá­tást. A javaslathoz nem társul a bölcsődék állami fejkvótájá­nak emelése, így a pénzhiány­nyal küzdő kisebb önkor­mányzatok nem lesznek képe­sek költségvetésükből kigaz­dálkodni a fenntartás tényle­ges kiadásait. •i i *

Next

/
Thumbnails
Contents