Új Dunántúli Napló, 2001. május (12. évfolyam, 118-147. szám)
2001-05-10 / 126. szám
$1 2001. MÁJUS 10., CSÜTÖRTÖK RIPORT 7. OLDAL KULTÚRAHáborúban nincs házasélet A Pécsi Szimfonikus Zenekar koncertje a PTE aulájában Regényes Széchenyi tér Levéltár-nap konferenciával Vezetőváltások Pécsett Megjelent az Echo májusi száma Az ellentétek koncertjére kerül sor ma este Pécsett, a PTE aulájában, majd vasárnap Budapesten, a Zeneakadémián. Minderről és Petrovics Emil házi zeneszerzővé válásáról a Művészetek Háza által rendezett Műhelytitok - párbeszéd a pécsi szimfonikusokkal című sorozat hétfő esti rendezvényén esett szó. Nem mindennapos koncertre kerül sor ma este Pécsett, a PTE aulájában. A Hamar Zsolt által dirigált hangversenyen a Pécsi Szimfonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar kiváló énekes szólisták közreműködésével Mozart Serenata notturna, K. 239., Sztravinszkij Zsoltárszimfónia és Petrovics Lysistrate című művét adja elő. A Művészetek Háza Műhelytitkok - párbeszéd a pécsi szimfonikusokkal sorozatának hétfői estjén a házigazda, Kircsi László vendége volt Petrovics Emil zeneszerző (képünkön), Hamar Zsolt karmester és Szkladányi Péter, a zenekar igazgatója. Látszólag nehezen összeilleszthető művekről van szó, magyarázta Hamar Zsolt, de úgy gondolja, nagyon izgalmasnak mutatkozik a magasztos, szakrális, áhítatos, valamint a közönséges, frivol, emberi, hús-vér művek ellentétének felmutatása. Hiszen maga Mozart is ilyen önmagában ellentétes figura volt, aki legszebb műveit kuglizás, kártyázás közben írta. Sztravinszkij Zsoltárszimfóniája is egyházi mű ugyan, de nem az derül ki belőle, hogyan hisz Istenben, hanem, nem kevés iróniával az, hogy mit gondol, mások miként hisznek benne. Petrovics Emil Lysistrate című koncert vígoperáját Arisztophanész komédiája alapján komponálta. A Lysistrate, mondja a zeneszerző, a világ legmulatságosabb és egyben legtragikusabb története, amely arról szól, hogy megunva a Spárta és Athén közti csatározásokat, a nők összefognak: amíg a háborúnak nincs vége, házasélet sincs. De azt tudni kell, hangsúlyozta Petrovics Emil, hogy a mulatságos történetnek is megvannak azok a mozzanatai, amikor meg kell állni, és elgondolkodni, mi is történt eddig, ezek az elkomolyodás pillanatai. Szkladányi Péter az esten jelentette be, hogy bár a zenekarnak korábban is volt házi zeneszerzője Balassa Sándor személyében, de most ezt a szerepet Petrovics Emil veszi át, aki a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatásával új művet komponál az együttesnek, amelyet 2002 májusában mutatnak be Pécsett. Szkladányi Péter reményét fejezte ki, hogy miként Kousse- witzky megrendelése nyomán olyan rendkívüli művek jöttek létre, mint a Zsoltárszimfónia vagy Bartók Concertója, ez az együttműködés is remekművet eredményez majd. CSERI LÁSZLÓ Baranyai Millenniumi Arcképcsarnok címmel Levéltár-napi előadás- sorozat zajlik ma a pécsi Művészetek Házában azon szerzők részéről, akik a könyv alakban is megjelenendő arcképcsarnok tanulmányait írták. Az egyik, különös aktualitá- sú téma Sonkoly Károly művészettörténészé (képünkön), aki A klasszicista Pécs építője, Piatsek József származása és szülőháza címmel tart előadást A Széchenyi tér regénye című, hajdani híres, helytörténeti kötet egyik főszereplőjéről. Vörös Márton, a Széchenyi tér 8. számú, „Piacsek házról” szóló fejezetében leírja, hogy a tér nyugati oldalán lévő meredek domb az épülő ház földszintjét észak felől szinte eltakarta. Ezért a. Főtérről temérdek földet kellett elhor- datni, hogy az épület szabályosan a Főutca, azaz a Király utca vonalába és tér- szint-magasságába kerüljön. Ezáltal a ma is álló és a teret nagyban meghatározó épület a város egyik legjelentősebb klasszicista stílusjegyeket hordozó, copf stílusú házaként örökítődött ránk. A regényes várostörténet szerzőjét ezer felől kikezdték és támadták már, az azonban tény, hogy nem lehetett kellőképpen alapos sem a nevek, dátumok, sem a hely- és város- történet, sem az életrajzok tekintetében. Ezt erősíti meg most Sonkoly kutatása is, amelynek során megállapította, hogy Piatsek Leonhard bécsi kőműves vándorlegényként jött ide, és megnősülvén a mostani Papnövelde utca 6. ■ sz. alatti kis házban lakott. Utolsónak 1781-ben (és nem 80-ban!) született gyermeke, a későbbi híres építész, József élete valóban regénybe illő. Kora egyik legsikeresebb, sokoldalú vállalkozója volt, aki mindenekelőtt építész lévén, a klasszicista Pécs arculatát is megalkotta. Sonkoly Károly adatai szerint építési vállalkozóként hatvan-valahány kőműveslegénnyel dolgozott. Ennyivel az akkoriban leghíresebb építész, Pollack Mihály sem dicsekedhetett, tehát Piatsek vállalata Pollackénál is jelentősebb volt. A konferenciára tervezett, szám szerint 14 előadás közötti szünetben együttműködési megállapodást írnak alá a Baranya megyei és az Eszéki Történeti Levéltár vezetői. DÍJÁTADÁS A JELENKOR ESTEN. Az elmúlt év legjelentősebbnek ítélt publikációjáért vehette át a lap nívódíját, a Szinnyei Júlia-díjat Csuhái István, a folyóirat egykori főszerkesztője (balról). Az elismerést Ágoston Zoltán, a jelenlegi főszerkesztő nyújtotta át. Az est folytatásában Márton László regényéből, Szálinger Balázs verseiből olvasott fel. _____________________ fotó, laufer László A Pécsett szerkesztett kritikai folyóirat, az Echo a márciusi-áprilisi művészeti eseményekről alkotott véleményét adja közre friss, májusi számában. „Elismerés” rovatában Pécs új művészeti díjasait mutatja be. Három kulturális intézmény - színház, balett-társulat és galéria - élén következett be vezetőváltás ebben az időszakban. A lap számba veszi a választások körülményeit, és láthatóvá teszi, értékeli a döntések következményeit, összefüggéseit, s minderről május 17-én 18 órai kezdettel nyilvános vitaestet szervez a Művészetek Házában. Nagyobb terjedelmű kritikai írások méltatnak színházi előadást, kiállítást, hangversenyeket. Az „Elmélkedő” rovatban olvasható tanulmány Rétfalvi Sándor székesegyházi bronzkapujáról és a modern zene előadásának, hallgatásának nehézségeiről. A kritikai szemle rovatban rövidebb írások találhatók képzőművészeti, színházi és zenei rendezvényekről. CS. L. m ' y Magyarul - magyarán ft*fl Élő nyelvünk A világ nyelveit aszerint is szokták osztályozni, hogy időben változnak-e vagy sem. Ezen az alapon vannak élő és holt nyelvek. Ez utóbbiak közül a legismertebbek - legalábbis név szerint - a görög (ógörög) és a latin. A nyelvek élő voltának szembetűnő bizonyítéka a változás, amely az esetek túlnyomó többségében fejlődést jelent. Ennek leginkább érzékelhető megnyilvánulási módja a gazdagodás, és a szókészlet gyarapodásában nyilvánul meg elsősorban. Nemcsak számszerűséget jelent, hanem legalább annyira jelentésbővülést is, vagyis a meglévő jelentéshez, jelentésekhez új vagy újak társulnak. Az esetek többségében az egyes ember kezdi a szóalkotást (ez a pszicholingvisztikai indíték), majd elfogadja, fölkapja a szűkebb vagy tágabb környezete, és általánossá válik (ez a szocio- lingvisztikai elfogadás). Roppant bonyolult folyamat ez, amelyet végsőkig leegyszerűsítve nyelvi divatnak nevezünk. Szinte vég nélkül sorolhatnám a példákat, ugyanis már évtizedek óta bővelkedünk divatszavakban, amelyek az esetek többségében közhellyé, töltelékszóvá, semmitmondó klisévé válnak. A buli például jellegzetes argó vagyis tolvajnyelvi szó volt. Ma ünnepi rendezvények, tv-műso- rok plakátokon hivalkodó jele. A korombeliek bizonyára emlékeznek még a dologra. Főként politikai beszédek elmaradhatatlan költői kérdése volt: Jó dolog ez, elvtársak? - Nagyon jó dolog - adta meg a sztereotip választ maga a szónok. Utána következett vagy talán vele egyidőben a komoly korszak. Szinte egyetlen jelzője volt a mozgalmi nyelvnek és az igénytelen társalgásnak. Nemcsak a bűn, a betörés, a gyilkosság, a természeti csapás volt komoly, hanem a farsangi bál, a kötélhúzó és a lepényevő verseny is. Mindezt azért mondtam el, hogy illendően mutathassam be az újabbat, de bizonyára nem az utolsót. Ez a divathős pedig a kemény(en). Az alapjelentését mindenki ismeri, ezért a mai nyelvi közegben való előfordulásaiból mutatok be néhányat. „Kemény szöveg a pályán.” (Fradi-UTE mérkőzés); „A betakarítás a cseresznyetermelés kemény oldala”; „A béremelés elmaradása kőkemény(!) politikai kérdés"; Keményebb viszonyok a koalícióban; (L. még: bekeményít!); „Kőkeményen le kellett adni a heti penzumot, mert minden kőkeményen élesbe ment; (L. éleslövészet!). A kemény diktatúra ellentéte a puha diktatúra. Az általában kemény (véres) forradalom mellett megtapasztalhattuk a puha forradalmat, amelyet bársonyosnak neveztek el. Ezt á jelzőt dicsérendő nyelvi leleménynek kell tekintenünk. Tudtommal eddig a párját ritkító szekszárdi vörösbornak, bikavérnek a jelzője volt - a borászok szaknyelvében. De miért ne használnák a politikusok, történészek is. Sőt egy kandidátusi védésen valaki a nyelvművelésnek egy általa időszerűtlen, káros irányzatát is keménynek nevezte. Néha bizony a nyelvápolóknak se ártana bekeményíteni. RÓNAI BÉLA A demokrácia hosszú tanulási folyamat Beszélgetés Boros Jánossal, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető tanárával Boros János, a PTE Filozófiai Tanszékének vezetője valaha vegyészmérnöki diplomát szerzett, majd elhagyta az országot, mert nem akarta az akkor itthon uralkodó filozófiát tanulni. Svájci, franciaországi, németországi és az USA-béli tanulmányok és kutatások után tért haza 1990-ben szülővárosába, Pécsre. „Kalandvágyból”, mint az ismert mondás tartja - és hogy ismét itthonról szemlélődve foglalja össze gondolatait a világról. Boros János (képünkön) A demokrácia filozófiája című műve a Pécsett, a Jelenkor Kiadónál szerkesztett „dianoia” sorozat legfrissebb darabja, amire a szerző - egyben a sorozat alapító-szer- kesztőjeként - azért is büszke, mivel a fővároson kívül ez az egyetlen kortárs, országos visszhangot kiváltó filozófiai könyvsorozat, ami 1994 óta folyamatosan megjelenik, jóllehet soha nem abban a tempóban, ahogyan megálmodói szeretnék. Természetesen a piac szűknek mondható, mert amíg az USÁ-ban egy efféle könyv megjelentetői számíthatnak arra, hogy a 6000 egyetemi könyvtár egészen bizonyosan rendel legalább egy-egy példányt, vagyis a könyv kiadása nyereséges lesz, nálunk - ha most szigorúan megmaradunk az egyetem (es) párhuzamnál -, a rendelések száma, ugyebár: 6, ugyanis ennyi karon számíthat a kötet érdeklődésre. Ez nem jelenthet mást, mint hogy egy-egy ilyen mű mellé „kötelezően” odarendelődik a központi vagy alapítványi támogatás, ami, mint tudjuk, sosem teljesen elfogulatlan.- Lehet-e „totális demokrácia” ott - teszi fel rögvest a kérdést Boros János, és ezzel máris a könyv, azaz beszélgetésünk tárgyánál vagyunk -, ahol a kultúra kizárólag állami mecenatúra, azaz valamiképp az aktuális hatalom jóindulatával képes működni? Az Egyesült Államokban, ha csak ennél az egy aspektusnál maradunk, a kultúra képes önfenntartóként működni. Nálunk, amennyiben ez a rendszer így marad, egyes csoportok mindig relatíve nagy pénzeket tudnak majd megszerezni, s örökre megmaradnak az egyes területek kis diktátorai.- Könyvében nem csak a demokrácia filozófiáját, hanem a filozófia demokráciáját is tárgyalja. Vajon a szaktudományok nem szorítják-e ki „antidemokratikus" módon maguk közül ezt a több ezer éves diszciplínát?- A legnagyobb sansz mindig maga az ember: amíg kérdéseket teszünk fel, márpedig a fiatalok sose fognak megszűnni kérdezni, addig csakis gondolkodás útján juthatunk el bizonyos válaszokig, és ezzel együtt lesznek hivatásos filozófusok is. Ugyanis minden tudományos eredmény mellett bőven maradnak olyan problémák, amikkel a szaktudomány nem tud majd mit kezdeni. Ha csak a legfrissebb híreket veszem: elkészült az ember géntérképe, fantasztikus lehetőségek állnak a géntechnika előtt, de nem hinném, hogy ők fognak elgondolkodni azon, hogy milyen embereket akarunk vagy éppenséggel szabad „gyártani”. Hiszem, hogy a filozófia a továbbiakban is ott lesz a döntéselőkészítésben, s bár általában a politika mondja ki az utolsó szót, a problémák megfogalmazásában, az alternatívák kidolgozásában szerepet kell kapjon a filozófia is.- Hirtelen egy sereg olyan új „csoda” - tévé, internet, globális kommunikáció - lépett be az életünkbe, amik szükségessé teszik annak a vizsgálatát, mennyire is demokratikus dolgok ezek. Az ön véleménye szerint?- Annak idején az írástól is féltek, mondván, elsorvasztja a memóriát. Már tudjuk, történt egykét hasznos cselekedet a betű által. Azt, hogy mi lesz, nem tudni még. Az biztos, hogy az új médiumok új cselekvésmódokat gerjesztenek majd, és az emberiségnek hosszú távon hasznára válik a technológiai fejlődés. Eddig akárhányszor akadt ilyen az elmúlt évszázadok során, azt sose mondtuk, hogy térjünk vissza a változások előtti időhöz. Ám azt is látni kell, valaha a kommunikáció egy kqzös cselek- B mény volt: vala* ki mondott va— J lamit, arra válaa| szóltak vagy . % Égj kupán vágták 1 ; j az illetőt. Ma, : flM miközben azt hisszük, hogy «yJSftaaaiSB»! benne vagyunk az élet sűrűjében, és élő adásban értesülünk arról, mi történik a világ másik csücskében, vagy a világűrben, se beszéddel, se cselekvéssel nem tudunk visszahatni, azaz tökéletesen ki vagyunk rekesztve a történésekből. És ami még rosszabb, igazából senkit sem érdekel, hogy te, néző, akarsz-e tenni valamit. Az internet esetében becsempésződik némi interaktivitás, ám többnyire ez is inkább álcselekvés, és csak nagyon konkrét esetekben, pl. távoperáció, működik hatékonyan.- Tehát, mi a teendő?- Jó, az ember mindenképp védheti a szabadságát, kikapcsolhatja a tévéjét, visszavonulhat olvasni, mint száz évvel ezelőtt. Ettől függetlenül az a kérdés, hogy ez az új világ mennyire képes majd demokratikusan működni? A következő évek, tán évtizedek arról szólnak, hogy mit jelenthet egy demokrácia egy város, egy ország, egy kontinens szintjén. Azt, hogy mi a többség érdeke, nem lehet mindig pontosan tudni, de vitatkozni érdemes róla. A közép- és felsőoktatás, valamint a média ebben kulcsszerepet játszik már ma is, ugyanis azt, amit demokratikus gondolkodásmódnak hívunk - a szabadság, a másik ember tisztelete és emellett a saját értékek megtartása -, már az óvodától kezdve tanítani kell az élet minden szintjén! MÉHES K.
