Új Dunántúli Napló, 2001. április (12. évfolyam, 89-117. szám)
2001-04-11 / 99. szám
I 2001. ÁPRILIS 11., SZERDA BARANYAI TÜKÖR Új Dunántúli Napló - 5. oldal Hírcsatorna PÉCS lesz a helyszíne az Európai Régiók Gyűlése kultúrával és ifjúsággal foglalkozó nemzetközi konferenciájának. A rendezvény kezdeményezője a Baranya Megyei Önkormányzat volt. Dísztermében április 19-20-án a szakemberek az európai régiók helyzetéről adnak információkat a politikának, a közigazgatásnak, cserélik ki tapasztalataikat a tudományos, gazdasági és kulturális témákban érdekeltek. (aa) PÉCSETT találkozik ma délelőtt a magyar és a horvát környezetvédelmi miniszter, dr. Túri-Kovács Béla és Bozo Kovacevic. A tárgyalás témái között szerepel többek között á Dráva horvát szakaszán tervezett új vízerőmű környezet- védelmi hatásvizsgálata, a határmenti és tárcaközi együttműködés fejlesztése és az EU-csatlakozásra való felkészülés magyar tapasztalatainak átadása. (aa) A HEGYHÁTRA betelepített felvidéki magyarok első találkozóját akarja megszervezni Bikaion egy közösség. A rendezvényre Magyarszékről, Magyarhertelendről, Kapos- szekcsőről, Hegyhátmarócról és Mágocsról is várnak résztvevőket. Az 1947-ben és 1948- ban a szlovákiai Hidaskürtről, Rajairól, Felsőszeliből, valamint Negyedről betelepítettek közül több mint százan élnek még. (cs) POGÁNYBAN féltik az árpát. A falu határában nem egy helyen most cseperedik a tavaszi árpa. A zsenge hajtásokra vadak és madarak járnak. A gazdák madárijesztőket tesznek ki, sőt néhol karbidot durrog- tatnak, hogy elűzzék a szarvasokat és az őzeket. (cs) EGY ÓFALUSI vadász remetekant lőtt. Kaltenbach Ádám ófalusi vadász, a Mőcsényi Vadásztársaság tagja a cikói határban (Tolna megye), a Sunktetőn a hét végén nyolcéves, tehát remete vadkant vett puskavégre. Az állat agyara 21 centisre nőtt, súlya meghaladta a 160 kilót. A férfi három esztendeje ugyanitt szintén leterített egy öreg, kilencesztendős kant, amelynek az agyarhossza elérte a 24 centit. _________________ (c»l A csomópontot átépítik, de a kerülőút csonka marad Az új kereszteződés nyomvonala Nagy \rrve út II. ütem II. ütem 1 augusztus vége IA déli elkerülő út i- ütem \ ||, gtem tervezett folytatása -- . Patacs felé Nagy 'mte u Forrás: Baranya megyei Állami Közútkezelő Kft. Egész nyáron folynak majd a munkálatok a Maiéter Pál és a Nagy Imre utak kereszteződésében, ahol - a déli elkerülőút terveihez szervesen illeszkedve - teljesen átépítik a jelenlegi csomópontot. Pécs A húsvéti ünnepeket követő szerdán Pécsett, a Maiéter Pál és a Nagy Imre utak kereszteződésében felbőgnek a motoros fűrészek, és jól megtervezett fakivágás veszi kezdetét. Rövid idő alatt csaknem huszonöt fát vágnak ki a területen azért, hogy megfelelő előkészítés után a terepet átadják a Baranya Megyei Állami Közútkezelő Kht. által megbízott vállalkozóknak, akik az ősz elejéig teljesen átépítik az útkereszteződést. A beruházás a Pécset délről övező elkerülőút terveihez illeszkedik szervesen, de sajnos korántsem jelenti a nagy építkezés kezdetét.- Közel huszonöt fát kell kivágni a csomópont átépítése miatt, hét esetben tudtuk megoldani a növények áttelepítését, a többit pótolni fogjuk - mondta a Dunántúli Napló érdeklődésére Fábián Mária, a Kht. PR-munkatársa. A fakivágás csak az egész nyáron tartó munkálatok kezdete lesz. Az ütemtervek szerint a közlekedők először május utolsó hetében szembesülhetnek kisebb-nagyobb forgalomkorlátozásokkal a kereszteződésben, ekkor a közművek bizonyos részeit építik át a szakemberek.- Az új út építése július közepén kezdődik, az első ütemben a Maiéter Pál úttól délre eső, jelenleg zöld területen, valamint a Nagy Imre út nyugati sávjában dolgoznak majd a munkások - mondta Sziládi Zoltán, a közútkezelő munkatársa (képünkön). - A második ütem - az utak ellenkező oldalainak szélesítésével - augusztus elején kezdődik, a hónap végén pedig összekötik a jelenlegi és az új szakaszokat. Ettől kezdve pedig a forgalom számára is megnyílnak az új sávok. A korszerű tervek szerint minden irányból a lámpa megkerülésével lehet majd jobbra kanyarodni, és a balra kanyarodók is külön sávot kapnak, ezzel lényegesen csökken a torlódások lehetősége. Bár a csomópont átépítése szervesen illeszkedik a déli elkerülőút terveihez, a beruházás sajnos nem tekinthető egészen a nagyszabású építkezés nyitó lépésének. Szeptember elejétől a Budapest felől érkezők a város keleti szélétől ugyan már egészen a szóban forgó kereszteződésig használhatják a kiépült elkerülőu- tat - részben kitérve ezzel a belvárosi zsúfoltság elől -, innen azonban csak a tervezők papírján vezet tovább az út a pellérdi vízgyűjtő területen át egészen a patacsi városrészig. Építési engedély ugyan van az első kilométerekre, de hogy mikor lesz pénz a teljes beruházás megvalósítására, az bizonytalan - többek között azért, mert a kérdés politikai döntések függvénye. A korábbi elképzelés, miszerint a föld alá vinnék a várhatóan nagy forgalmú útszakasz kertvárosi részét, és ezzel előnybe hoznák az urbanisztikai és társadalomtudományi szempontok szerint is elmaradott városrészt, úgy tűnik, végképp meghiúsult. Bár a környezetszennyezési hatástanulmányok ezt nem támasztják alá, a területen élők közül sokan meg vannak győződve arról, hogy az elkerülőút forgalma jelentősen rontja majd a Kertváros levegőjét. (Háttér: www.dunantulinaplo.hu) qq Rejtélyes telefonszámlák - lebuktak a vonaltolvajok Több százezer forint kárt okoztak azok a fiatal gyanúsítottak, akik egy - Berkesd és Pereked között található - szabadtéri telefonközpont dobozát megbontották, és több előfizető vonalára kapcsolódva beszélgetéseket bonyolítottak le. Berkesd-Pereked-Pécs Eddig két gyanúsítottat hallgattak ki a Pécsi Rendőrkapitányság gyárvárosi őrsén egy tavaly őszszel történt bűncselekmény-sorozat kapcsán. A rendőrség már- már lemondott arról, hogy megoldja a rejtélyes perekedi telefon- számlák ügyét, amikor egy másik eset kapcsán a nyomozók jó információt kaptak, és lecsaptak a feltételezett elkövetőkre.- Tavaly novemberben érzékelték először a perekedi és a berkes- di telefonelőfizetők, hogy a számláikon olyan tételek jelennek meg, amelyeket nem az ö készülékeikről kezdeményeztek - mondta el lapunknak Palkovics Sándor, a gyárvárosi rendőrőrs parancsnoka. - A sértettek először a szolgáltatóhoz fordultak, és végül a MATÁV tett feljelentést a rendőrségen. Kiderült, hogy ismeretlen tettesek felbontották a Pereked és Nem kellett nagy szakértelem a bűncselekmény elkövetéséhez A Dunántúli Napló információi szerint a vonaltolvajoknak nem volt nehéz dolguk, amikor eldöntötték, hogy illegálisan csatlakoznak a távvezetékekhez, hiszen a kapcsolódás egy készülék és néhány csipesz segítségével viszonylag könnyen megoldható. A szolgáltató igyekszik védeni a külterületi elosztó központjait a rongálóktól és a betolakodóktól, ezért lehetőség szerint olyan magasságban helyezi el azokat, hogy nehéz legyen a lemezszekrényhez való hozzájutás. Berkesd között található szabadtéri telefonközpont zárt dobozát, és találomra rácsatlakoztak az előfizetők vonalára. A tetteseket sokáig nem sikerült elfognunk. A gyárvárosiak egy másik ügyben nyomoztak, amikor az egyik vallomásból érdekes részletek kerekedtek ki a pellérdi telefon- számlákkal kapcsolatban.- Pécsett elfogtunk egy többnyire bizonytalan tartózkodási helyű férfit, aki alaposan gyanúsítható a csalás elkövetésével - mondta a parancsnok. - Eddig két fiatalt hallgattunk ki, de nyilvánvalóan többen is érintettek az ügyben. A vonaltolvajok többnyire az esti órákban csatlakoztak a hálózatra, és belföldi magánbeszélgetéseket folytattak, több százezer forint kárt okozva. Tekintettel arra, hogy a sértettek száma már kezdetben meghaladta az egy tucatot, a szolgáltató - a csalásra gyanakodva - nem terhelte rá az előfizetőkre a beszélgetések magas összegű díjait. Most, hogy az elkövetők kilétére fény derült, a kár megtérítésére polgári peres eljárás keretében van lehetőség. _____qq El bocsátások a TV-nél A körzeti stúdiókból most csak nyolcán távoznak Pécs-Budapest Újabb csoportos leépítést hajtott végre a Magyar Televízió Rt., 141 embert bocsátottak el azonnali hatállyal. Az előkészítést meglehetősen titokban végezték, hogy ne derülhessen ki előre semmi. A Pécsi Körzeti Stúdió egyik gyártásvezetője is csak tegnap értesült arról a személyét érintő szomorú hírről, hogy mennie kell annak a leépítési koncepciónak az első hullámában, amelyet az év közepéig majd újabb követ. Ő az egyetien pécsi áldozata annak a létszámszűkí- tési tendenciának, amely afelé visz Belénessy Csaba (képünkön) szerint, hogy csupán műsorokat szervező központokká váljanak a regionális stúdiók, s úgymond külsős alkotó közösségeket mozgassanak, tőlük rendelve meg anyagokat. Egyébként már ma is ez a jellemző a műsorok nagy részére. Az MTV Rt. Regionális, Kisebbségi és Határon Túli Szerkesztőségének vezetője kérdésünkre elmondta, hogy a regionális szerkesztőségeknek a legnagyobb vérveszteséget okozó esztendő az 1997-es év volt, amikor a kollégák több mint felét bocsátották el, s valójában a mostani létszámleépítés mindössze nyolc embert érint e körből. A nyolc között van a már említett pécsi gyártásvezető kollégánk és két stúdióvezető is, akik „saját elhatározásukból” váltak meg tisztüktől, mondván, a jövőben más területen kívánnak dolgozni. E döntésre jutott Olajos Csongor szegedi, és Varga László, a budapesti stúdió vezetője. Belénessy Csaba elmondta azt is, hogy szeretnék a Pécsi Stúdió vezetőjének posztját ma még megbízottként ellátó Élő Gábort a közeljövőben megerősíteni, ezért véglegesítését kezdeményezik. Másrészt úgy tűnik, hogy a külsős munkatársaikkal szemben ismét felhalmozódott tartozásokat (január első hetétől adósok már) rövidesen rendezni tudják. (Háttér: unuw.dunantulinaplo.hu) KOZMA F. PÓNIBABA A MISINÁN. Már ismerkedik a környezetével a pécs-somogyi állatmenhely legújabb lakója, a napokban született póniló. A barátságos kis négylábúval akár találkozhatnak is a ma kezdődő tavaszi szünetben ide látogató gyerekek, akik a szigorú biztonsági intézkedések betartása mellet látogathatják á telepet. FOTÓ! laufer László A vendéglő mellett rakják át a szemetet Siklós A vasútállomás melletti szemétátrakás ellen emelt kifogást a helytől alig 100 méterre található vendéglő tulajdonosa. Tankó Ferenc szerint egyáltalán nem vet jó fényt sem az üzletre, de még a városra sem - főként az idegenforgalmi szezonban, a külföldi turistákra való tekintettel -, hogy napközben a pár méterre található rámpánál öntik át a szemetet, ott tömörítik össze, s viszik el végleges helyére. Azt mondja, hogy a jelenség ellen korábban tiltakozott, ezt követően egy ideig szünetelt az átrakás, mára azonban visszazökkent minden a megszokott kerékvágásba. Mayer György, a városháza műszaki osztályvezetője úgy véli, a korábbi gyakorlatot illetően - amikor nem zárt rendszerben történt az átpakolás - igaza van az étterem tulajdonosának, akkor a hivatal megtette a szükséges lépéseket, s a tevékenység felfüggesztését írta elő a feltételek megteremtéséig. Ma már viszont - szemben a korábban tapasztaltakkal, amikor mindenféle szemetet hordott a szél, beterítve vele gyakran a fél városrészt - az előírt módon zajlik a hulladék átrakodása. A rakodást végző társaság vezetője elmondta, a vasúttól engedélyük van a rámpa használatára, a munkálattal minden esetben kora délelőtt végeznek, a folyamat során sem por, sem egyéb szeny- nyezőanyag nem kerül ki a konténerekből. Ha véletlenül mégis kiesik „egy cetli”, azt is eltüntetik, s mindenkor tisztán hagyják ott a területet. k. j. Lakás . rászorulóknak Boly Tegnap tartotta az önkormányzat képvise- lő-testülete soron következő ülését. A napirendi pontok között szerepelt az önkormányzat előző évi bevételeinek és kiadásainak teljesítése, pénzügyi zárása. A város költségvetése ötszázharminckétmillió forint volt az elmúlt évben, ebből kilencvenhatmillió forintot fordítottak három intézmény fejlesztésére, többek között a kollégiumra és az Idősek Gondozási Központjára. A településnek lehetősége lett volna harminchétmillió forint hitel felvételére, de nem volt szükség rá. Az ülésen a testület megszavazta, hogy az ön- kormányzat Széchenyi téri ingatlanában létrehozzák a családok átmeneti otthonát. A Dunántúli Napló kérdésére dr. Morvay Gyula, a város jegyzője elmondta, a szállás körülbelül húsz férőhelyes lesz, és az otthontalanná vált szülők és gyermekeik vehetik majd igénybe kilenc hónapon keresztül. A családoknak ez idő alatt kell a lakásproblémájukat megoldaniuk. Az otthonban többek között szociális munkások, népművelő, heti öt órában jogász és heti tizenöt órában pszichológus segítené az ott lakókat. A jegyző elmondta, a létesítmény létrehozását és fenntartását normatív támogatásból kívánja a város megoldani, ami ebben az évben ellátottanként négyszázötvenötezer forintot jelent. B. E. fc A