Új Dunántúli Napló, 2001. április (12. évfolyam, 89-117. szám)
2001-04-08 / 96. szám
6 ★ NŐI VONAL ★ 2001. április 8. tippek ■ KÖNYVAJÁNLÓ ________________ Az angyalok tudják a választ A Hunga-Libri kiadásában megjelent könyv sok érdekességgel, újdonsággal szolgál azok számára, akik édeklődnek a misztikumok, a természetfeletti, spirituális dolgok iránt. A szerzők elsősorban azoknak ajánlják ezt a kötetet, akik keresik, illetve szeretnék megtalálni elveszettnek hitt belső lényüket, hogy ezáltal jobbá tehessék emberi kapcsolataikat. Felhívják a figyelmet arra, hogy elsősorban önmagunkhoz való viszonyunkat kell ilyenkor újrafogalmaznunk, és csak ezután tudjuk rendezni dolgainkat a világgal. Festményeken, neves irodalmi művekben, filmekben sokszor szerepelnek az angyalok. Kik is valójában ők? Ízelítőt kapunk angyaltörténelemből, megtudhatjuk, mikor és miként jelennek meg. A könyvet medi- tációs gyakorlatok egészítik ki, amelyet bárki otthon kedvére kipróbálhat. - ug ■ DIVAT ___________________ Pe ttyes blúzok, mély kivágás Idén tavasszal szinte teljesen visszatér a hatvanas évek divatja. A térdig érő szoknyákat hatalmas virágok, a blúzokat pedig tyúkláb- minták díszítik. A fekete-fehér ösz- szeállítás idén is kedvelt és divatos, de a klasszikus kombinációk mellett lehet fekete alapon hatalmas fehér petty vagy fehér alapon fekete csík. A szoknyák divatját az élénk rózsaszín jellemzi. A tavaszi nadrágok pedig minél színesebbek, annál divatosabbak. A jó idő beköszöntével a lányok egy gombbal többet gombolhatnak ki a blúzon, mint eddig bármikor. És mivel az idei szezonban a feltűnő színek és fazonok vezetik a toplistát, így nem lesz ritka a nőies csipkeblúz és a mély dekoltázs sem. A kiegészítők pedig legyenek minél csillogóbbak, ékszer hatásúak. - sl ■SZAKTANÁCS __________________ Kö tőhártya-gyulladás kezelése Gyakori betegség a kötőhártya-gyulladás, amelyet általában bakteriális vagy vírusos fertőzés okoz, de kiválthatja például allergia, dohányfüst vagy akár szemfesték is. Ilyenkor a szemgolyó fehér része gyulladásba jön, a szem kivörösödik, fájdalmas, égető érzést észlelünk. Gyorsíthatjuk a gyógyulást, ha búzavirág, körömvirág, bodzavirág, tyúkhúr, szemvidítófű vagy útifű főzetéből készült fürdővel mosdatjuk vagy borogatjuk szemünket, naponta háromszor. Olvasóink kérdésére válaszol a ref- lexológus kedden 16-18 óra között a 06-20-332-5213-as telefonszámon. ■SZÉPSÉG ______________________ Sz építő szőrtelenítés Az ápoltsághoz hozzátartozik a felesleges, esztétikaüag zavaró szőrszálak eltávolítása. A hölgyek többsége egész évben rendszeresen szőrteleníti lábát és hónalját. Azonban van, aki csak a melegebb idő közeledtével távolítja el a szőrszálakat. Manapság a szőrtelenítésnek számos lehetősége van, amely nem fáj és nem is kellemetlen. A legelterjedtebb, sokak szerint legkényelmesebb és legegyszerűbb eljárás a borotválás. Hátránya csupán az, hogy mivel a borotva csak a szőrszálaknak a bőr feletti részét távolítja el, így a műveletet ajánlatos két-három naponta megismételni. A szakemberek szerint téves az a felfogás, hogy a borotválással sűrűsödne a szőrzet. A gyantázást is sok hölgy kedveli, manapság már hideg és meleg formában is kapható. A kozmetikai szalonokban főként a meleg változatot alkalmazzák. A gyantázás egyik legnagyobb előnye, hogy a szőrtelenítést elegendő négy-hat hetenként megismételni. A szakemberek szerint a rendszeresen gyantázott felületen lassabban nőnek a szőrszálak, selymesebbek és ritkábbak lesznek. A krémeket, zseléket és habokat általában otthoni használatra javasolják. Kíméletesen ugyan, de gyakran nem egyenletesen tá- volítják el a szőrszálakat. (u) Ezer dollár az élet Mit tehet egy sikeres fiatalasszony, ha megtudja, hogy rákos? Mit tehet, ha egy amerikai kórház programja segítségével csaknem teljesen meggyógyul, ám a kezelés befejezése előtt bő egy hónappal elfogy a pénz? S főleg: mit tehet, ha mindeközben csak a három évvel ezelőtt, titokban megismert testvérére számíthat, mert családja már a születése után kitagadta, s ma is bujkálniuk, rejtőzködniük kell, mert édesanyjuk szívbeteg, s talán nem is élné túl a hírt? Ez a történet erről szól. Braunné R. Anita négy évvel ezelőtt a nővérétől tudta meg, hogy van‘egy harmadik testvérük. A családi titok egy lomtalanítás során előkerült levélkupacból derült ki, ,ám a két lány nem szólt a szülőknek. Ehelyett Anita inkább elkezdett kutatni. Másfél évig tartott a keresés, mire a születési hely illetve dátum alapján rábukkant az elfeledett nővérre, Szilviára. Először csak leveleztek, majd személyesen is találkoztak, s kiderült: az eltitkolt nővér még édesanyjuk egy korai szerelmének gyümölcse, s a családi tanács döntött úgy, hogy születése után azonnal intézetbe adják a csöppséget. így szabadult meg a „szégyentől” a família, s száműzte még az emlékét is.- Talán furcsán hangzik, de Szilviának tulajdonképp szerencséje volt - állítja Anita. - Ő ugyanis szerető családhoz került, s olyan lehetőségek nyíltak meg előtte, amilyeneket ha otthon marad, sohasem tudott volna elérni. Sikeres volt, vezető beosztásban dolgozott, s amikor egymásra találtunk, talán az igazi családjából is visszakapott egy kicsit. Csak azt bánom, hogy nem ismertük meg egymást előbb. A. testvérek közötti találkozók egyre sűrűbbek lettek, ám a szülők továbbra sem tudtak semmiről. A lányok édesanyja ugyanis súlyos szívbeteg, s a gyerekek ma is tartanak attól, hogy a váratlan hír okozta izgalom végzetes lehet. Anita számára ez a fajta kettős élet 1998 augusztusában rémálomba fordult. Nővére ugyanis egyre gyakrabban rosszul lett, vészesen fogyott, gyengült, fájt a térde. A sokadik orvosi vizsgálat pedig őszre feltárta a kíméletlen valóságot: Szilviánál csontrákot diagnosztizáltak.- Az orvosok azt mondták, gyógyítható a betegség, de a terápiát mindenki máshogy viseli - emlékszik vissza Anita. - Nos, az én nővérem kis híján belehalt az itthoni kezelésbe, az állapota pedig alig javult. Ekkor kezdtünk el alternatív ipegoldásokat keresni, s végül egy külföldi ismerősöm révén sikerült rábukkanni a pennsylvaniai pittsburghi kórház nemzetközi programjára. Ennek az a lényege, hogy egy kinti kivizsgálás után személyre szabott gyógymódot határoznak meg. A gyógynövénykivonatokra épülő kúra két és fél évig tart, s ez idő alatt háromhetente postán kapjuk az ampullákat. Szilvia az újfajta kezelés kezdetére már csak árnyéka volt régi önmagának: állását elveszítette, 49 kilóra fogyott, szinte csak hálni járt belé a lélek. Állástalanként arra sem számíthatott, hogy a társadalombiztosítás majd fedezi a homeopátiás gyógymódot. A testvéreknek saját vagyonukból kellett finanszírozniuk a magyar léptékkel mérve horribilis összegű, SO ezer dollár értékű kúrát. Szilvia autója, lakása mind pénzzé lett téve. Szerencsére a pénz nem folyt el, az USA-ból érkező dózisok csodát tettek. Szilvia állapotában rövid idő alatt rohamos javulás következett be. Ma a gyógyulása 80 százalékos, s csupán kétadagnyi gyógyszer hiányzik a teljes felépüléshez.- Borzasztó érzés, hogy itt állunk a teljes gyógyulás küszöbén, s az utolsó két adagra már nincs pénzünk - mondja Anita. - Mindent eladtunk már, amit csak lehetett, de 1000 dollár, azaz körülbelül 300 ezer forint még hiányzik. Ráadásul a nyilvánosság elé sem állhatunk ki, mivel akkor a szüléink mindent megtudnának. Ez az utolsó két adag lenne a legerősebb dózis. Az utolsó előttinek már két hete meg kellett volna érkeznie, ám azt már nem tudták kifizetni. A testvérek azért vállalkoztak rá, hogy elmondják történetüket, mert bíznak abban, hogy lesz, aki segít. ígérik: ha valaki felkarolja ügyüket, ők szívesen találkoznak vele személyesen is, bemutatnak minden dokumentációt, bizonyítván ezzel, hogy igazat állítanak. Valóban életről és halálról van szó. Ám itt és most a semmit sem sejtő szülők miatt csak egy e-mail címet adhatnak meg: leonbergi@ freemail.hu. Ha valaki írna és segítene, Szilvia hat hét múlva elmondhatná: ő mindent megtett. Számára most hat hét az élet. Valamint ezer dollár. D. T. Kétadagnyi gyógyszer hiányzik a felépüléshez, de arra már nincs pénzük Mit jelent a szeretlek? Mit is gondolnak valójában a férfiak, amikor egyszei; csak azt mondják: szeretlek? Ez az udvarlás szokásos eleme, vagy valódi érzelmek húzódnak meg mögötte? Romantikus játék, vagy egy tartós kapcsolat ígérete? íme néhány gyöngyszem egy német pszichológuscsoport összeállításából. Ha elhangzik, hogy szeretlek, és ettől a szívünk megdobban, érdemes odafigyelnünk, mikor mondja a férfi. Igazat beszél, ha akkor, amikor festetlenül, kócosán, egy régi, kinyúlt pólóban nyitunk ajtót. Felér egy nyilvános esküvel, ha a barátok előtt hangzik el a vallomás. Valódi érzelmekről tanúskodik, ha közvetlenül szeretkezés után, vagy reggel, ébredéskor mondja. Tényleg fél, hogy elveszíti ezt a kapcsolatot, ha veszekedés után, enyhe pánikkal a hangjában suttogja. Gyorsan szeretne ágyba bújni, ha a megismerkedés napján, vagy az első egykét napban „ragadtatja” magát vallomásra. Az ilyen pasas nem a „szerelem első látásra” híve. Az előjáték részének tekinti e szavakat, ha ’akkor mondja, amikor már blúzunk gombjaival bajlódunk. Komoly jelentősége van szavainak, ha első ízben akkor hangzik el a boldogító „szeretlek”, amikor már a kapcsolathoz fűződő álmok kezdenek beteljesedni. Ez a férfi nem a levegőbe beszél! Ha kölcsönös a szeretet, van esély arra, hogy boldogságban folytatódjon életünk. HERCZEG KATA SZERELMI HOROSZKÓPJA ____________ Ha többre kíváncsi, telefonáljon! (A hívás díja 120 Ft+áfa percenként és + kapcsolási díj. Axel Springer-Budapest Kft. Audiotex, 1539 Bp„ Pf. 591 Tel.: 488-5615) NYILAS nov. 23.-dec. 21. iii AJANLAT !&!**■ J Tavaszi póréleves sajtgaluskával KOS márc. 21,-ápr. 20. Ne legyintsen, ha a kedvese valamilyen problémával áll elő. Hallgassa végig, ha nem is tud, vagy nem akar segíteni. 06-90-230-701 BIKA ______apr. 21.-mái. 20. Am int lazább az élete, máris felébred lelkében a vágy, hogy tartozzon valakihez. A hét izgalmas találkozást tartogat. 06-90-230-702 IKREK máj. 21.-iún. 21. Jobban kellene ismernie az érzéseit, és fel is kell vállalnia azokat ahhoz, hogy maradéktalanul boldog lehessen. 06-90-230-703 RÁK__________ián. 22,-iúl. 22. Bo rongás hangulatát csak partnere leleményessége és kedvessége oszlathatja szét. Ne húzódozzon szokatlan kérése miatt. 06-90-230-704 OROSZLÁN iúl. 23,-aug. 23. Visszahúzódó viselkedése ugyan meglepi a párját, de tiszteletben tartja, hogy egyedül akar maradni gondolataival. 06-90-230-705 SZŰZ aug. 24,-szept. 23. A családi gondokat sokkal könnyebben megoldja, mint gondolná. Szervezzen egy kellemes, közös programot. 06-90-230-706 MÉRLEGszept. 24,-okt. 23. Ha úgy érzi, csalódott az emberekben, vagy kedvesében, akkor lehet, hogy hamis képet dédelgetett róluk önmagának. 06-90-230-707 SKORPIÓ okt. 24.-nov. 22. Nehezen tudja megosztani idejét és erejét kedvese és szerelme között. Most először érzi fárasztónak ezt a kettős játékot. 06-90-230-708 Érdemes volna a kényelmetlenné vált kapcsolatokat végre megszüntetni, mert ezek csak a mindennapi hangulatát rontják. 06-90-230-709 BAK dec. 22,-ian. 20. Az együttélés alapja, hogy egy nyelven beszéljen a partnerével, ne idegeskedjen azért, ami neki örömet okoz. 06-90-230-710 VÍZÖNTŐ ián. 21,-febr. 19. A hűséget egy életre gondolta, amikor kimondta az igent, most azonban lehet, hogy úgy érzi, nem ártana egy kis tapasztalat 06-90-230-711 HALAK febr. 20.-márc. 20. Vannak dolgok, amikről eddig csak álmodozott, és most egyszerre karnyújtásnyira vannak a megvalósulástól. 06-90-230-712 HOZZÁVALÓK 4 SZEMÉLYRE: 2 nagy póréhagyma, 15 dkg zöldborsó, 1 liter zöldségleves, 2 ek. vaj, só, fehér bors, csipetnyi reszelt szerecsendió A galuskához: 5 dkg búzadara, 4 dkg reszelt ementáli sajt, 1 tojás, 5 dkg margarin, csipetnyi só és fehér bors, fél cs. apróra vágott snidling A póréhagymát alaposan megmossuk, a zsenge zöld leveleit vékonyan felkarikázzuk és félretesszük. A fehér hagymatestet hosszában félbevágjuk és finomra aprítjuk. A vajat fel- forrósítjuk, üvegesre pirítjuk rajta a hagymát, felöntjük a zöldséglevessel. Ha friss borsóból készítjük, takaréklángon, húsz percig, fedő alatt főzzük tovább. Ha konzerv- borsót használunk, csak a főzési idő vége előtt néhány perccel adjuk a leveshez. Közben elkészítjük a galuskát: a margarint a tojással habosra keverjük, apránként hozzákeverjük a búzadarát, a reszelt sajtot és sóval, borssal fűszerezzük. A kész masszát húsz-huszonöt percig pihentetjük. Fazékban sós vizet forralunk, majd teáskanállal beleszaggatjuk a galuskát. Takaréklángon tíz-tizenöt percig főzzük. A kész levest, ha még szükséges, sóval, borssal, reszelt szerecsendióval fűszerezzük, beletesszük a megfőtt sajtos galuskát. Apróra vágott snidlinggel meghintve tálaljuk. i