Új Dunántúli Napló, 2001. március (12. évfolyam, 59-88. szám)

2001-03-03 / 61. szám

I 2001. MÁRCIUS 3., SZOMBAT SPORT Új Dunántúli Napló - 15. oldal Mélyen a kasszákba nyúltak a klubok Kapósak lettek a magyar labdarúgócsapatoknál a délszláv játékosok Lelátó Pető talonban A tegnapi Debrecen - MTK mérkőzéssel megkezdődött a labdarúgó NB I. tavaszi szezonja. A téli átigazolási időszakban talán éppen a kék-fehérek sikerén fel­buzdulva újabb és újabb délszláv fut­ballisták érkeztek magyar csapatokhoz. A Ferencváros szlovák Pintéjét is követ­te néhány honfitársa hazánkba. ,!!< Tegnap délután, a debreceni mérkőzés előtt még a tabella élén állt Csank János együtte­se, a Ferencváros. Szűcs Lajos­sal a kapuban valóban maga­biztos, önbizalomnövelő telje­sítményt nyújtottak a zöld-fehérek az őszi öt fordulóban, három győzelmük mellett két­szer döntetleneztek, a hálójukat pedig egy­szer sem zörgették meg az ellenfelek. Kapott gól nélküli szériájukat ugyan nyilván nem tudják a szezon végéig megtartani, az első he­lyet azonban bizonyára nem akarják elveszte­ni Lipcseiék. Az átigazolási időszakban nagy mozgás ugyan nem történt a klubnál, ez még­sem jelentette azt, hogy csöndben és nyuga­lomban telt volna a játék nélküli pár hónap. Az egyesülettől távozott az elnök és az alel- nök, de néhány régi játékostól is szívesen megválna Szeiler József ügyvezető igazgató - ez már nem megy olyan könnyen. Az egyet­len új érkező az eddigi brazil, Alex Arruda MTK: gólparádé az idénynyitón Debrecen - MTK Hungária 0-4 (0-3) Debrecen, 4000 néző. V.: Bede. Debrecen: Fekete - Frida, Alekszics, Turján, Szatmári - Siklósi (Paróczai, 80.), Sándor (Ulveczki, a szünetben), Hanák, Szabó II. Zs. - Ke­rekes, Bajzát. MTK: Vlaszák - Komlósi, Kuttor, Szmiljanics, Szamosi - Erős, Golovics (Bükszegi, 77.), Jezdimirovics (Balaskó, 83.), Fűzi (Madar, 74.) - Illés - Ferenczi. G.: Illés (6. p.j, Ferenczi (23. p ), Golovics (30. p.), Erős (70. p.). A korán bekapott gól után a Debrecen összezuhant, a jóval erősebb MTK pedig kedvére futballozhatott. A helyzetek alapján nagyobb különbséggel is nyerhet­tek volna a vendégek. öccse, Alan, bár ő várhatóan csak a juniorok­nál kap helyet. A bajnoki.címről álmodoz­ni nak a Hungária körúton is, teg­H nap 18 óra előtt még csak & K ezüstérmes volt a csapat (19.45-re változott a helyzet, elorozták az első helyet a Fraditól). Pölöskei Gábornak megnyerték a tet­szését az eddig a klub szolgálatában lévő szerb labdarúgók, az MTK felkészülési mérkőzésein ugyanis még öt délszláv futballistát teszteltek. Közülük csak a csatár Radovan Bunjacot tartot­ták arra érdemesnek, hogy szerződést kapjon, így ő csatlakozhat Gobvicshoz, Jezdimirovics- hoz és Szmiljanicshoz. Nagyobb játékosmozgás nem történt az egyesületnél, a kapósabb labda­rúgók (Illés, Balaskó) sem távoztak, így a szak­vezető az évek óta megszokott kerettel dolgoz­hat az aranyéremért. A fővárosi lila-fehérek is megkaparinthatják az első he­lyet a bajnokság végén, főleg ha tartósan azzal a megalku­vást nem tűrő, harcos játékkal rukkolnak elő, mint a szezon­ban jópárszor. Kisteleki István vezetőedzőnek és a szurkolóiknak vélhetően a Ferencvárostól hazai pályán elszenvedett 1-0-ás vereség fáj a legjobban, ennek ellenére nem az átigazolások­tól volt hangos a Megyeri úti pálya. Egyedül Galaschek, az egykori angyalföldi középpályás- kedvenc érkezett a REAC-tól fél évre kölcsönbe az Újpesthez, míg Tóth István Sopronba, Kovács Péter Siófokra, Jena Sándor pedig Ercsibe távo­zott. A tavaly kiharcolt bajnoki címét szeretné megvédeni a Dunaferr, s erre - mindössze egy pontra lemaradva a Fradi­tól - minden esélye megvan Egervári Sándor együttesének. A dunaújvárosi gárda sokáig szárnyalt a baj-' nokságban, ám a nemzetközi terhelés miatt megtorpant és kissé megroppant a csapat. Nem történtek jelentős változások a keretben, főleg ami a távozókat illeti, csak Nagy Tamás igazolt Sopronba. Érkezett viszont két külföldi futballista, a jugoszláv középpályás Vojimir Szindjics és a szlovák válogatott csatár Marek Penksa, továbbá a Pápától a szintén középpá­lyás Mészáros Norbert. Zavadszkyék azonnal vérbeli rangadóval kezdenek, az Üllői úton próbálnak pontot, pontokat szerezni. Az ötödik helyről vág neki a folytatásnak a Videoton, s vél­hetőleg Székesfehérváron már nem a bajnoki címről, csak a biztos bentmaradásról álmo­doznak. Csongrádi Ferenc csa­pata tovább erősödött, Rob Kor­nél (csatár) a Ferencvárosból, Kovács Attih (középpályás) a Tatabányától érkezett. A Vide­otonnál sem akartak lemaradni a délszlávok szerződtetésével, így leigazolták a szerb Alekszandr Arszovicsot, aki a csatársorban kaphat helyet. Győrben leginkább az anyagi helyzet határozza meg az egyesület felkészülését és az erősítési terveket, és mi­vel nem csörög túl sok forint az ETO kasszájában, nem kéri felszerelését sok új játékos sem a klubnál. Egyedül Szanyó Károly tette át a székhelyét Izraelből, további futballis­ták nem érkeztek és nem is távoztak. Kalapot emelt és búcsúzott viszont a főszponzor, a Rába Rt., így kapitális mínusszal indul Garami József csapata a bajnokságban. Nem voltak elégedettek az együttes eddigi teljesítményé­vel a Vasasnál, a hatodik hely annyira kevésnek bizonyult, hogy Mezey György vezető­edzőnek is más munka után kellett néznie. Helyét Bozsik Péter foglalta el, aki rögtön rangadóval kezd, az Újpestet fo­gadják hazai pályán. Többek között azért is kellett távoznia a volt szövetségi kapitány­nak, mert további erő­sítéseket akart, hiányá­ban természetesen nem változott lényege­sen a keret, csak a ma­cedón Florian Makszimovszki keres­hetett magának más klubot. d udjnu w MAIAV SOPRON NB 1. MTK 6 3 3 0 10-2 18 2. Ferencváros 5 3 2 0 8-0 15 3. Újpest 5 3 0 2 9-6 14 4. Dunaferr 5 3 0 2 6-9 14 5. Videoton 5 3 1 1 8-4 12 6. Győr 5 3 0 2 8-8 11 7. Vasas 5 2 0 3 4-5 10 8. Tatabánya 5 1 1 3 6-14 10 9. Kispest 5 2 1 2 11-8 8 10. Sopron 5 0 3 2 5-7 6 11. Debrecen 6 1 0 5 9-17 6 12. Zalaegerszeg 5 1 1 3 5-9 5 Az alapszakasz legjobbjának bizonyult a Tatabánya, az új bajnokság első öt fordulójában aztán már korántsem volt olyan acélos Kiprich József együttese, mindössze egyszer hagyták el győztesen a pályát. A szakvezetés ezért erőteljes igazolásokba fogott, Kovács Attilát, Zsivóczkyt és Virágot ugyan még elengedték, de helyükre Nyíregyházáról érkezett Nagy II. Sándor, vala­mint az Espanyoltól kölcsönbe Molnár Balázs (mindkettő középpályás). A legtöbb szerbet is a Lombard szerződtette, Szrdjan Obradovics (hát­véd), Dejan Pekovics (csatár) és Nebojsa Vignjevics (középpályás) alkothatja ezentúl a délszláv tengelyt. A Kispest az egyik legpatiná­sabb, legnagyobb múlttal rendel­kező klub a magyar labdarúgás élvonalában, most korántsem a hagyományoknak megfelelően szerepel, s bizony akár a kiesés is elképzelhető Tomyi Barnabás csapatánál. Az egyesületnél nemcsak az anyagiakban, a jó já­tékosokban sem dúskálnak. Zalaegerszegre költözött a válogatott gólgyáros Egressy Gábor, helyét a csatársorban a román Marius Sasa fog­lalhatja el. A kispesti szurkolók rajta kívül még egy újoncnak, a szerb Vladimir Pasicsnak druk­kolhatnak. Három döntetlenre futotta az öt őszi mérkőzés alatt a Sop­ron alakulatának, így Reszeli Soós István csapatának a bent- maradásért kell majd küzdenie a következő fordulókban. Ehhez már győzel­mekre is szüksége lesz Preisingeréknek, ennek érdekében mindent meg is tettek a klub veze­tői. A legnagyobb halnak a Dunaferrtől elcsábí­tott Nagy Tamás bizonyult, de fontos feladat hárul majd a két szlovák légiósra, Karol Prazenicára (hátvéd) és Lubomir Orabinecre (középpályás) is. Debrecenben minden bizony­nyal jobb szezonkezdetben re­ménykedtek a drukkerek, mint amit Komjáti András irányításá­val elértek. Egy győzelem mellett négyszer vereséget szenvedtek, így a kiesés szele már meglegyintette őket (tegnap erre még egy lapáttal rátettek, simán kikaptak hazai pályán az MTK-tól, így az ötödik fiaskót is elkönyvelhették). Ennek elle­nére úgy tűnik nem az új játékosokban, ha­nem a kiváló szakmai munkában bíznak az egyetlen keleti csapatnál. Az egyedüli új szer­zemény a szerb Drágán Radojicsics, aki a kö­zéppályán adhat lökést az együttesnek. Az utolsó helyről rugaszko­dik neki a bajnokságnak a Zala­egerszeg, ahol kényszerűségből vezetőedzőt is cseréltek: az UEFA B-licenccel nem rendelke­ző Glázer Róbertét Madár Gábor váltotta a kispadon. A szakvezetés mellett a játékoskeretben is történt változás, hat labdarúgó érkezett. Egressy Gábor mellett a zalai városba költözött Telek András (hátvéd), Nagy Csaba (középpályás), Vámos János (kapus), Udvari Tamás (hát­véd), valamint a kazah Andrej Dobljanski (középpályás) is. A hatodik forduló párosítása: FTC - Dunaferr, Győr - ZTE, Kispest - Sop­ron, Vasas - ÚTÉ, Videoton - Tatabá­nya ________________________■ (k ozéppaiy V Egy héttel ezelőtt Bicskei Bertá­ba szövetségi kapitány még azt tervezte, hogy a sérült, illetve be­tegeskedő Lendvai, valamint Dárdai helyettesítésére az egyik jelöltje a Vasas középpályása, Pető Tamás lesz. Az elképzelés nem valósult meg, mert a Vasas egyik pillanatról a másikra fel­függesztette Pető játékjogát, így természetesen a kapitány nem vehette számításba a válogatott­nál. Ami az előzményeket illeti, nem csoda, hogy a Vasas vezetői így döntöttek. Petőnél betelt a po­hár, így az elmúlt hét negatív szenzációját a piros-kékek kö­zéppályása szolgáltatta. A lab­darúgó nyáron szerződött át Új­pestről a Fáy utcába. Beszélték akkor, hogy az újpestieknél is amolyan rendbontó volt, de Vár- hídi Péter elnéző volt vele szem­be. Ha kihagyott edzést, vagy vi­tatta a szakvezető döntéseit, sen­ki se vonta felelősségre. Végül az újpestiek áron alul eladták, így megszabadultak egy renitenstől és némi pénz is érkezett helyette a klub pénztárába. A Vasasnál Pető Tamás egy ideig megemberelte magát, de hamarosan összetűzésbe került az akkori szakvezetővel, Mezey György vezetőedzővel. Mezey a nyilvánosság bevonásával igye­kezett rendszabályozni a közép­pályást, több nyilatkozatban utalt Pető gyengéire. Sem ez, sem más nem használt, majd amikor a téli szünetben Mezey György Kosárlabda, Lejátszották a főcsoportdöntőket a kosárlabdázók országos kadett- kupáján. A TÁSI-PVSK eredmé­nyei. TÁSI-PVSK - Nagykőrös 67- 53. TÁSI: NYULI 23, DANKA 17, Egri 10/3, Kati 8, Őri 2. Cs.: Kővá­ri 5, Czéh-Tóth, Osztromok, Er­dei 2, Kutasi. Edző: Mintái Csaba. TÁSI-PVSK-Szeged 76-43. TÁSI: Nyuli 2, ŐRI 11, Danka 5, Kati 11, EGRI 16/6. Cs.: Osztromok 11, Czéh-Tóth 4, Kővári 2, Kutasi 4, Erdei 9. Bajai KK - TÁSI-PVSK 82-76. TÁSI: Erdei 10, NYULI 33, Kati 8, Danka 10, Egri 2. Cs.: Osztromok 6, Kővári 7/3, Őri. Nagykörös -TÁSI-PVSK 61-83. TÁSI: NYULI 19/3, DANKA 12/6, EGRI 10/9, Erdei 12, Kati 11. Cs.: Osztromok 2, Molnár, Kővári, Kutasi 3, Harci 3, Őri 11. SZEDEÁK -TÁSI-PVSK 29-114. TÁSI: EGRI 17/3, NYULI 16, KATI 12, Danka 11, Őri 13. Cs.: HARCI 9/6, Erdei 10/3, Osztromok 4, Kővári 11/3, Kutasi 4, Molnár 3, Kaltenecker 4. Bajai KK - TÁSI- PVSK 48-100. TASI: NYULI 18, Egri 10, Kati 8, Őri 6/3, Danka 9. Cs.: ERDEI 24, Kővári 5/3, távozott a Vasastól, Pető az új edzőnél, Bozsik Péternél is ott folytatta, ahol elődjénél. Nem tetszett neki semmi. Ha védekező febdatot kapott, akkor támadó középpályást szeretett volna játszani, ha viszont táma­dó feladattal bízta meg az edző, védekezni óhajtott. Bozsik gond­ban volt, mert ha lemond Pető­ről, akkor egy meghatározó játé­kosát veszti el. A türelemnek is van határa, s amikor az egyik al­kalommal kiszólt az edzőnek a kispadra, a vezetők is úgy dön­töttek, hogy nincs tovább. Bozsik egy szakmai észrevételt közölt a játékossal, mire Pető állítólag így válaszolt: „Ne szövegelj, neked van két meccsed a bajnokság­ban, azután úgyis lapátra tesz­nek. ” Most elkezdődött a találgatás, vajon meddig lesz talonban Pető Tamás. Vannak akik úgy tudják, a Vasasnak szüksége van a pénz­re, igyekszik majd túbdni a kö­zéppályáson és így hamarosan visszatérhet a csapatba, mert ki­nek kell egy olyan játékos, aki nem szerepel tétmérkőzéseken. Mások viszont állítják, a piros­kékek vezetői következetesek maradnak és csak akkor kaphat ismét lehetőséget Pető, ha belátja hibáit és bocsánatot kér. Az sem kizárt, hogy a labdarúgó megun­ja a várakozást, hiszen szerződé­se 2002 nyaráig szól és végleg há­tat fordít a sportágnak. Lázár Lajos kadettkupa KALTENECKER 12, Osztromok 2, Harci. A TÁSI-PVSK csapata a főcso­portból az első helyen került to­vább a középdöntőbe. NB I. B junior fiúmérkőzések Tiszaújváros - PVSK 63-100 (11-26, 15-27, 18-24, 19-25). PVSK: Sági 7/3, Buzogány 9, NE­MES 21/9, Horváth 2, BOLDI­ZSÁR 25/3. Cs.: Tóth 2, Csáki, JUHÁSZ 18/6, HALMAI 16. Edző: Völgyi Péter. TÁSI-PVSK - Kecs­kemét 47-60. PVSK: Odrobina 8, Váradi, Havasi 2, Danka 2, Vígh 5. Cs.: Bosnyák 2, Kis, Falusy 5, Méhes, Onhausz 6, Janovics 16, Bercsényi. Edző: Zalay Zoltán. TÁSI-PVSK - Hódmezővásárhely 87-64. PVSK: Odrobina 9, Váradi 2, Havasi 2, Danka 6, Vígh 14. Cs.: Bosnyák, Kis 8, Falusy 6, Mé­hes 2, Onhausz 4, JANOVICS 34, Bercsényi. PVSK - Univer KSE 113-89. PVSK: BUZOGÁNY 21, NEMES 20/6, BOLDIZSÁR 19/9, Horváth 15/9, Sági 11/3. Cs.: Hal­mai 10, Juhász 9, Szokol 6, Csáki 2. Edző: Völgyi Péter. ________________ l«a) Lab darúgó-utánpótlástornák DUPLÁZOTT A HARKÁNY. Utánpótlás mérkőzéssorozat, be­fejező forduló, Szentlőrinc. Ser­dülők: 1. Harkány I., 2. Harkány II., 3. Szentlőrinc II., 4. Pécsvárad. Legjobb kapus: Sala­mon Dávid (Szentlőrinc), gólki­rály: Béres Zoltán (Harkány). Ifik: 1. Szentlőrinc II., 2. Har­kány I., 3. Szentlőrinc I., 4. Pécsvárad. Legjobb kapus: König Zsolt (Harkány), gólki­rály: Varga László (Szentlőrinc). Amatőr kupa: 1. Anna Bár, 2. Boda, 3. Csütörtök SE. (n) TÁSI-TORNAGYŐZELEM. Az 1986-os korosztály számára lab­darúgótornát rendeztek TÁSI- kupa néven Pécsett. Végered­mény: 1. TÁSI I. (edző: Bagoly Árpád), 2. Baranya válogatott (e.: Horváth János), 3. Bonyhád, 4. TÁSI II., 5. Szekszárd. Leg­jobb mezőnyjátékos: Lőrincz Ba­lázs (TÁSI I.), gólkirály: Horváth Csaba (Bonyhád), legjobb ka­pus: Tasselmayer Adrián (Bara­nya vál.) (n) CZÁR LETT A KIRÁLY. A TÁSI-kupa serdülőcsapatok ré­szére kiírt tornáján a PMFC-TÁSI I. csapata (Ritter József tanítvá­nyai) végzett az élen, megelőzve a Komlót és a Siklóst. A gólki­rály Czár Tibor (Komló), a leg­jobb mezőnyjátékos Illés Zsolt (Bonyhád, a legjobb kapus Zierkelbach Péter (PMFC-TÁSI I.) lett. (szz) PFC-EZÜST. A Pécsi Futball Club 7. alkalommal rendezte meg az Óvári Judit labdarúgó- emléktornát az 1986 után szüle­tett korosztály részére. A győzel­met a kaposvári Mézga-Koto sze­rezte meg. A további sorrend: 2. PFC, 3. Kozármisleny, 4. Siklós, 5. Villány. A torna legjobb játé­kosának Novák Jánost (PFC) vá­lasztották. ________________________15=1 To mCat a pécsi Plazában Macskasegítség” oviknak, suliknak Szinte valamennyi vidéki Plaza bevásárló-központban meg­találhatók a TomCat Toys Kft. által üzemeltetett játék-kiskereskedelmi egységek, így természetesen Pécsett is. Az üzlet kedvenc állatkája Tom, a macska, aki szinte minden korosztály számára közismert figura. Természetes, hogy maga a cég és az üzletek is büszkén viselik ezt a nevet. A tágas, kényelmes vásárlást biztosító pécsi TomCat üzletben is óriási választékát kínálják a legkülönfélébb játékoknak: a hagyományosak (Götz babák, Lego, Ravensburger puzzle, Maisto fémautók, plüssök) mellett a különféle modellek és makettek (Italeri, Airfix, AMT, Academy) között is bőséges és változatos a kínálat. A vásárlást, az újdonságok közötti eligazodást segíti az áruházlánc által kiadott TomCat játékmagazin, amely negyedévente, 70 ezer példányban jut el az üzletekbe, a vásárlókhoz. A színes magazinban mindig talál valami meglepetést az olvasó. Az idei tavaszi számban a nyári nagy kaland, egy vízi­táborozáson való részvétel lehető­ségét ajánlják fel. A kiskereskedelmi lánc érdekes, igazi újdonsága, hogy tavaly decemberben gyermekek részére saját fizetőeszközt vezetett be, a TomCat dollárt, amelynek jelenlegi árfolyama 10 forint. Felhasználási lehetőségeiről bőveb­ben az áruházban tájékoztatnak! Annyit elárulhatunk, hogy tavasszal előrukkolnak a szinte csak TomCat dollárért megszerezhető akciós termékkupaccal... A decemberi TomCat magazin­ban jelent meg a TomCat áruházak karácsonyi meglepeté­se a „TomCat a Suliért!” akció. A cég vezetése még az ősszel elhatározta, hogy kiske- reskedelmi árbevételé- lUR nek 5 százalékából tá­mogatni kíván oktatási intézményeket. Amennyiben az iskola vagy óvoda megállapo­dással rendelkezik, s regisztráltatta magát, úgy az adott üzletben vásárlók maguk dönthetik el, hogy vásárlásuk 5 százalékát melyik oktatási intézmény alapítványi számlájára utalja át a TomCat Toys Kft. Szinte minden TomCat üzlet vonzáskörzetében található oktatási intézménnyel sikerült megállapodást kötni, ennek eredményeként jelentős összegek találtak új gazdá(k)ra. Termé­szetesen az oktatási intézmények, ha akarják, ezt a pénzt le is vásárolhatták. A nagy sikerre való tekintettel egész évben folytatódik a „TomCat a Suliért!” program. Egyébként az óvodák és iskolák más módon is támogatást élveznek: a TomCat áruház nagykereskedelmi áron szolgálja ki azokat, akik igazolják, hogy oktatási intézmé­nyek részére vásárolnak. (hirdetés) > * 4

Next

/
Thumbnails
Contents