Új Dunántúli Napló, 2001. március (12. évfolyam, 59-88. szám)

2001-03-30 / 87. szám

22. oldal - Új Dunántúli Napló SPORT 2001. Március 30., péntek ______________________Labdarúgás; MK, NB I., MLSZ-közgyülés______________________ Új néven, a régi emberekkel A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) csütörtöki rendkívüli közgyű­lésén a küldöttek elfogadták az új alapszabályt és megerősítették tisztsé­gükben a sportág vezérkarát. Budapest A testület tegnapi ülésének határozata alapján Bozóky Imre maradt az elnök, Puhl Sándor és Frank Tamás az alelnök, s nem változott az elnökség, illetve az ellenőrző bizottság össze­tétele sem. Mezei György elnökségi tagságát először nem fogadták el a tanácskozás részt­vevői, miután azonban kiderült, hogy a szak­ember a hazai edzőképzésről tárgyal külföl­dön, s emiatt nincs jelen, ő is bizalmat kapott. Megváltozott viszont a hivatásos és az amatőr alszövetség elnevezése. A HLASZ a jövőben Magyar Labdarúgó Liga (MLL), az ALASZ pedig Magyar Amatőr Labdarúgó Li­ga (MALL) néven működik tovább. Ezzel az MLSZ alkalmazkodott ahhoz a nemzetközi gyakorlathoz, amely szerint a bajnoki küz­delmeket a legtöbb országban a liga bonyo­lítja le. A kupaelődöntőben: DVSC - Lombard, Videoton - BKV Tegnap kisorsolták a Magyar Kupa elődön­tőjének párosítását. A legjobb négy között összekerült egymással a Debrecen és a Lom­bard FC csapata. Két évvel ezelőtt Vácon ez a két együttes játszotta a döntőt, amely nagyon feszült hangulatban ért véget. A találkozót a debreceniek nyerték 2-1-re az akkor még má­sodosztályú tatabányaiak ellen. Utána Tóth Bálint, a Lombard FC akkori vezetőedzője csalónak nevezte Puhl Sándort, a mérkőzés játékvezetőjét, aki ezért beperelte a szakveze­tőt. Tóth állítását később visszavonta, így a polgári peres eljárás is elmaradt. A negyed­döntőben a tatabányaiak a címvédő MTK-t búcsúztatták, a debreceniek az Újpest legyő­zésével jutottak tovább. A másik ágon az egyetlen még versenyben lévő fővárosi csapat, a másodosztályú BKV Előre a Videotonnal játszik. A mérkőzések időpontja: április 11. A to­vábbjutás az elöl állók otthonában egy talál­kozón dől el. Ha a rendes játékidőben dön­tetlen az eredmény, akkor 2x15 perces hosz­szabbítás következik, ezután 11-es-rúgások döntenek. Folytatódik az NB I. A 9. forduló mérkőzéseit rendezik péntek­től vasárnapig a labdarúgó NB I-ben. A lista­vezető FTC Zalaegerszegen lép pályára. A há­zigazdák idén még veretlenek, saját közönsé­gük előtt legutóbb tavaly november lb-d szenvedtek vereséget (0-1 aj'Dunaferr ellen). A ferencvárosiak utolsó három idegenbei mérkőzésükön győztek, az alapszakasz záró­fordulója óta (október 29., 1-0-lás vereség Ta­tabányán) nem kaptak ki vendégként. Az MTK és a Lombard négy napon belül másod­szor találkozik egymással: a szerdai kupa­meccs után vasárnap a Hungária körúton kö­vetkezik a visszavágó. A 9. forduló műsora. Péntek: ZTE - FTC, 18 (v.: Szabó Zs). Szombat: Kispest - Vasas, 15.30 (v.: Ábrahám), Matáv Sopron - Debre­cen, 16 (v.: Sóthy), Dunaferr - Videoton, 16 (v.: Hajdó). Vasárnap: MTK - Lombard FC, 18 (v.: Bede), Újpest - Győri ETO, 18 (v.: Szabó J.). Kalandok Kérem, hogy postán küldjék el nekem az alábbi ingyenes kiadványt Magyar Turizmus Rt □ Kerékpáros turizmus O Természetjárás O Víziturizmi 114, Pf. 447 □ Lovaglás Név.-------------­2 m C ím:..«,..... á. Háromszázhat.: • • nap, hároms: r r. • nőt lehetőség. Arra, hogy testűéit lélekben rm.gú .%* kihasználjuk - o: : lehetőséget, amelyet hazánk nyújt chs aktív pihenés i. -V új évezred újr; ér; - r :i az üdülés fogalmát. A Magyar Tu: :::rk.: Rt. kiadványai ahh: i Ivánnak segítséget nyújtani, hogy min denki megtalálja saját kalandját ebben megújult szemléletben. Mindehhez i nem kell mást tenni, mint bebarangolt! Magyarország legszebb tájait, l megismerkedni természetvédelmi értekeinkkel. T0URINF0RM: (1)438-80-80 www.tourinform.hu Kiadványaink iránt érdeklődjön a legközelebbi Tourinform-irodában. Négyen maradtak 35 szerencsés szurkolót a város utaztat Szicíliába Pécs-Messina Csütörtökön este rendezték Len­gyelországban és Olaszországban a női kosárlabda Euroliga-negyed- döntők utolsó két találkozóját. Itt azok a csapatok léptek újra parkett­re, amelyeknek nem volt elegendő két meccs a döntéshez (emlékezte­tőül: Gdynia - Brno 76-71, Brno - Gdynia 81-61, ill. Como - Bourges 68-57, Bourges - Como 83-74). Gdynia - Brno 64-80 Tj.: A Brno 2-1-es összesítés­sel. Como - Bourges 53-56 Tj.: A Bourges 2-1-gyel. A messinai két elődöntőben: Brno - Orchies, ill. MiZo-Pécsi VSK - Bourges. 35 szurkoló utazhat áprilisban Messinába a MiZo-Pécsi VSK ko­sárlabdacsapatával a pécsi önkor­mányzat, ill. a Pécsi Városüze­meltetési és Vagyonkezelő Rt. egy-egymillió forintos költségére. A következő, április 3-i mérkő­zésen mindenki, aki belép a sport- csarnokba, egy űrlapot kap, amelynek kitöltésével részt vesz a szünetben tartandó sorsoláson. Az egybusznyi szurkoló kiutazta­tásával az önkormányzat a csapat szereplését szeremé segíteni, vala­mint így kívánja elismerni a szur­kolók lelkesedését. ■ Megújultak a Góliátok Komló Januártól új vezetőség irá­nyítja a Komlói Góliát Után­pótlás SE munkáját. Az ap­rócska focisták új helyen is készülnek a nagy megméret­tetésekre. A legközelebbi pró­batétel szombaton vár rájuk. A ’99-ben alakult, közel hatvan, 8- 14 éves ifjú „labdazsonglőrt” fog­lalkoztató kisegyesület elnöki tisztét az év elejétől Takács Gábor helyi vállalkozó látja el, egyelőre megbízással. A gyermekeivel há­rom korosztályban három edző foglalkozik, nevezetesen Ádám József, Lóga János és Czár Imre.- Az edzések korábban a tűzol­tóság mecsekjánosi pályáján foly­tak - tájékoztatta lapunkat az új el­nök. - Idén az 501. sz. Szakképző Iskola és a Gagarin Általános Iskola közötti területen kialakított füves pálya a heti háromszori foglalkozás színtere. A gyerekek profi felfogás­ban dolgoznak, hiszen 14 éves ko­ruktól a legtehetségesebbek a KBSK serdülőcsapatához kerülnek. A profi munkához megalapozott háttér is kell, ezt az áldozatkész szülők és néhány jó szándékú vál­lalkozó biztosítja. Természetesen a segítségből sose elég, minden tá­mogatást szívesen fogadunk. Azo­kat a kicsiket, akik kedvet éreznek a foci iránt, örömmel várjuk hétfőn, csütörtökön és pénteken délutá­nonként tartott edzéseinken. Az egyesület szombaton a Gagarin iskolában teremtornát rendez, ahol a helybeli csapatok mellett Mohács és Siklós Góliát­jai, illetve a PVSK fiataljai szere­pelnek^ _____ __ DEÁK G. Lab darugó vb-selejtezok A szerda este, lapzártánk után véget ért mérkőzések eredmé­nyei és a csoportállások. 1. csoport: Svájc - Luxemburg 5-0 (2-0), Szlovénia - Jugoszlávia 1-1 (0-1). Az állás: 1. Oroszor­szág 10 pont/4 mérkőzés, 2. Svájc 8/5,3. Szlovénia 7/5,4. Ju­goszlávia 5/3, 5. Feröer-szigetek 4/4, 6. Luxemburg 0/5. 2. csoport: Portugália - Hol­landia 2-2 (0-1). Az állás: 1. Íror­szág 11 pont/5 (12-3), 2. Portugá­lia 11/5 (11-4), 3. Hollandia 8, 4. Ciprus 7/5 (10-12), 5. Észtország 7/5 (6-8), 6. Andorra 0/7. 3. csoport: Csehország - Dá­nia 0-0. Az állás: 1. Csehország 11 pont/5 mérkőzés, 2. Bulgária 10/5, 3. Dánia 9/5,4. Észak-íror- szág 4/5, 5. Izland 3/4, 6. Málta 1/4. 4. csoport: Moldova - Svédor­szág 0-2 (0-0), Macedónia - Tö­rökország 1-2 (1-0). Az állás: 1. Szlovákia 11 pont (7-2), 2. Török­ország 11 (7-3), 3. Svédország 11 (5-1), 4. Macedónia 4, 5. Moldova 2, 6. Azerbajdzsán 1. 5. csoport: Wales - Ukrajna ,1-1 (1-0). Az állás: 1. Lengyelor­szág 13 pont, 2. Fehéroroszor­szág 10, 3. Ukrajna 8, 4. Wales 4, 5. Norvégia 2 (4-7), 6. Örményor­szág 2 (5-11). 6. csoport: Skócia - San Mari­no 4-0 (3-0). Az állás: 1. Skócia 11 pont/5 mérkőzés, 2. Belgium 8/4, 3. Horvátország 5/3,4. Lett­ország 3/4, 5. San Marino 0/4. 7. csoport: Ausztria - Izrael 2-1 (2-1), Liechtenstein - Bosz­nia-Hercegovina 0-3 (0-1). Az ál­lás: 1. Spanyolország 10 pont, 2. Ausztria 8,3. Izrael 6,4. Bosznia- Hercegovina 4, 5. Liechtenstein 0. 8. csoport: Olaszország - Lit­vánia 4-0 (1-0). Az állás: 1. Olaszország 13 pont/5 mérkő­zés, 2. Románia 6/4, 3. Magyar- ország 5/3, 4. Grúzia 3/3, 5. Lit­vánia 1/5. 9. csoport: Görögország - Né­metország 2-4 (2-2), Albánia - Anglia 1-3 (0-0). Az állás: 1. Né­metország 12 pont, 2. Anglia 7,3. Finnország 4, 4. Albánia 3 (5-7), 5. Görögország 3 (3-8). ■ Az UPC és a Diana Vendéglő közös akciójaként márc. 30-tól minden nap része lehet a sportcsatorna által közvetített sporteseményeknek. Szeretettet várjuk!

Next

/
Thumbnails
Contents