Új Dunántúli Napló, 2001. március (12. évfolyam, 59-88. szám)
2001-03-30 / 87. szám
4. oldal - Új Dunántúli Napló BAR ANYA I TÜKÖR 2001. Március 30., péntek ||| Hírcsatorna MÁR SOMOGYAPÁTI belterületén is tevékenykednek a tolvajok. Eddig csak a határban törtek be a présházakba, most azonban a faluközpont portáira is behatolnak esteledés után: baromfit, malacot, kukoricát és búzát visznek el. Az elmúlt hetekben tíz telken fordultak meg. A fiatalabb gazdák éjszakánként kutyákkal őrködnek a kertek alatt. (cs) A MÁZAI községvezetőség beruházásában a nyárra befejeződik a kultúrház tavaly megkezdődött felújítása. A kivitelezésre csaknem másfél millió forintot költenek. A költségeket csökkentette az a tény, hogy az ön- kormányzat karbantartó brigádja tataroz. Nincs kizárva, hogy ifjúsági klubot is berendeznek a későbbiekben, amennyiben a fiatalok ezt igénylik. (cs) INGYENES tavaszi lomtalanítást kezd hétfőtől Pécsett a Biokom Kft. Az egy hétig tartó akció keretében ingyen elszállítja a vállalat a lakosság mindenfajta szemetét, kivéve a veszélyes hulladékot. A ház elé kirakott, feleslegessé vált használati tárgyait annak viszik el, aki rendszeresen fizeti a szemét- szállítási díjat és a Biokom ügyfélszolgálatánál bejelenti igényét a lomtalanításra. (be) A SIKLÓS melletti Tenkes- hegyen április közepe helyett már most virágzik az ősszel elvetett cukorborsó. A március közepén kezdődött virágzás rendkívüli jelenségnek számít évtizedekre visszamenőleg. (cs) A SELLYE! önkormányzat ünnepi testületi ülés keretén belül együttműködési megállapodást írt alá tegnap a horvátországi Grubisno-Polje városával. A két település általános iskolái néhány évvel ezelőtt vették fel egymással a kapcsolatot, a diákok cserelátogatásai azóta rendszeresek. A Sellyén élők mintegy 20 százaléka horvát nemzetiségű, a testvérvárosi kapcsolat anyanyelvűk és hagyományaik megőrzésében kiemelkedő jelentőségű. ____________ |WK) In gyenes lesz a fogtömés? Kezelések helyett a többség a foghúzást választja Szélesebb körben ingyenessé tenné a szaktárca a fogak megtartását célzó kezeléseket - mint például fog- és gyökértöméseket a vonatkozó jogszabály- módosítás-tervezet kidolgozása folyamatban van. Szakemberek szerint a változtatás indokolt, az ingyenes ellátás megszüntetése óta a lakosság fogainak állapota jelentősen romlott, a többség csak legvégső esetben fordul orvoshoz, mivel a sürgősségi beavatkozásért nem kell fizetni. Baranyai körkép A foghúzáshoz hasonlóan nem kellene fizetni a fog- és gyökértömésekért sem a jövőben - az Egészségügyi Minisztérium terEGYES FOGÁSZATI BEAVATKOZÁSOK ÁRA BARANYÁBAN G tb. által finanszírozva magánrendelőkben fogtömés 1500-2000 2000-4000 gyökértömés 2500 3500-5000 foghúzás ingyenes 2-3000 kivehető fogsor 34 000 50 000-100 000 Forrás: Baranyai fogorvosok vei szerint. Jelenleg a fogak megtartását célzó kezelések csak a 18 év alatti és 60 év feletti betegeknek, valamint a közgyógyellátásban és rokkantsági nyugdíjban részesülőknek ingyenesek. Dr. lvády Vilmos, a szaktárca illetékese úgy tájékoztatta lapunkat, a térítésmentességet szélesebb körben terjesztenék ki. - Korántsem biztos azonban, hogy a hazai lakosság egészét érintené a változás, a kedvezményezettek köre, és az új rendszer bevezetésének időpontja egyelőre bizonytalan - hangsúlyozta. Hozzátette, a kérdés évek óta napirenden van, a vonatkozó jogszabály módosításának szükségessége a közelmúltban ismét előtérbe került, a tervezet kidolgozása folyamatban van. Dr. Olasz Lajos megyei szakfőorvostól (képünkön) megtudtuk, a változtatás mindenképpen indokolt, a tapasztalatok szerint a felnőtt lakosság fogainak állapota az ingyenes kezelések megszüntetése óta eltelt években jelentősen romlott. A többség csak sürgős esetekben keresi fel fogorvosát, a nem olcsó kezelések helyett inkább a térítésmentes foghúzást választják. Tökéletes megoldásnak azonban ez korántsem nevezhető, már csak azért sem, mert a későbbi fogpótlások a fogak megtartását célzó kezeléseknél lényegesen többe kerülnek. A megyei szakfőorvos hangsúlyozta, a módosításnak csak abban az esetben lenne értelme, ha a költségeket nem az alapellátásra fordítandó zárt kasz- szából - mivel ebben az esetben más ellátási formákra kevesebb támogatás jutna -, hanem egy különálló keretből fedezné a társadalombiztosító. Hozzátette, a fogorvosok betegforgalma a változtatásnak köszönhetően minden bizonnyal jelentősen emelkedne, ez azonban komoly problémákat előreláthatólag nem okoz majd. A doktorok kapacitása ugyanis jelenleg közel sem nevezhető teljes mértékben kihasználtnak, annak ellenére, hogy 4000 fős körzeteket - ami az uniós átlag kétszerese - látnak el. A megkérdezett baranyai fogorvosok kérdésünkre elmondták, az ellátásokért fizetendő térítési díjak rendelőnként nagyon eltérőek lehetnek. Tapasztalataik szerint a falvakban általában kevesebbet kell fizetni a kezelésekért, mint a városi rendelőkben. Egy fogtömés esetében a társadalombiztosítási támogatás 500 forint körül mozog, a 18 és 60 év közti betegeknek jelenleg ennek többszörösét, legkevesebb 1500-2000 forintot kell kifizetniük a kezelésért a körzetükhöz tartozó orvosoknak. Magánrendelőkben egy fogtömés 2000-2500 forintnál kezdődik, az árak azonban bizonyos helyeken ennek többszörösére rúghatnak. A gyökértömésekért csatornánként a támogatott rendelőkben is 2500 forint körüli összeget kell fizetniük a pácienseknek. Magánrendeléseken ennél legkevesebb ezer forinttal többet kérnek a doktorok. A megkérdezettek hozzátették, tapasztalataik szerint a fogmosások elmulasztása egyre gyakoribb probléma - ami a korábbi években szintén nem volt jellemző -, a folyamatosan dráguló fogkrémeket sokan nem tudják megfizetni. Ideális megoldás lenne, ha ezek a termékek is támogatottak lennének, erre azonban úgy tűnik, egyelőre nincs kilátás. (Háttér: umnv.dunantulinaplo.hu) WALD KATA Öt évet késik a grazi gyorsjárat Pécs-Budapest A Graz és Pécs közti vasútvonal korszerűsítésének lehetőségeiről tegnap tartottak megbeszélést a Baranya Megyei Közgyűlés, a vasúttársaság és a szaktárca illetékesei a fővárosban. A jelenlegi közel hét helyett négy óra alatt lehetne vonattal eljutni Pécsről Grazba, ameny- nyiben a két város közti egyes pályaszakaszokat felújítanák. A fejlesztési lehetőségekről tegnap tartottak megbeszélést Budapesten a témában érintett szakemberek. Poros Béla, a Baranya Megyei Közgyűlés alelnöke kérdésünkre elmondta, a vasúttársaság ötéves fejlesztési terveiben az érintett vonalak korszerűsítése - amely az érintett régiók közötti összeköttetés javítása szempontjából kiemelkedő jelentőségű lenne - nem szerepel. - A több millió eurós beruházás - amelyre jelentős uniós támogatás igényelhető - tehát úgy tűnik, legkorábban csak 2006-ban indulhatna - hangsúlyozta az alelnök. A Pécset a horvátországi Vinkovcival összekötő sínpár korszerűsítéséről is szó esett a megbeszélésen. Mindkét vasútvonal felújítási tervét megkezdik előkészíteni a közeljövőben, többek között erről döntöttek tegnap. (Háttér wunv.dunantuIinaplo.hu) W. K. Üzemeltető kerestetik Akár négy céggel is tárgyalhatnak a vízszolgáltatásról Szigetvár Tegnap tartotta a szigetvári képviselő-testület soros ülését. A városatyák többek között rábólintottak a szennyvízcsatornahálózat sokak által várt bővítése érdekében elkészített céltámogatási pályázatra, amelyet ezek után rövidesen fel is küldenek az illetékes minisztériumba. Döntés született a városi víz- és csatornaszolgáltatásfa az ön- kormányzat által kiírt pályázatról is. A négy pályázó között sorrendiséget állapított meg a képviselő-testület. Ez azt jelenti, hogy először a sorrendben első helyen lévő, a régióban közismert Schumann-Fischer Bt.-vei folytat tárgyalásokat az erre a célra felállított önkormányzati bizottság. Az egyeztetéseket április 2-án kezdik meg és 14-éig folytatják.- Ha az üzemeltetéssel kapcsolatos tárgyalások nem vezetnek eredményre a megadott határidőn belül, akkor a sorrendben következő pályázóval veszi fel a kapcsolatot a bizottság - tájékoztatta a Dunántúli Naplót Mozsgai Péter, a város polgármestere. A szóban forgó listán az Investment Kft., a Pécsi Vízmű Rt. és a Délnép Kft. szerepel még. A tárgyalássorozatot követően rendkívüli testületi ülést hív össze a polgármester, ahol a bizottság beszámol a munkájáról. Vizsgázó vizslák Kétújfalu Csak a szükséges vizsgával rendelkező ebek használhatók vadászatok során jövő év márciusától a vonatkozó törvény értelmében. A papírok megszerzéséhez szükséges tanfolyamok indítását a vadászkamara vállalta magára. Herger Lászlótól, a képzések szervezőjétől megtudtuk, az első vadászkutya-vezető képzés április 14-én reggel 9 órakor veszi kezdetét. Kétújfaluban a vadászháznál várják a jelentkezőket. Ezt követően a tervek szerint nyolc-kilenc alkalommal, kéthetente szombatonként tartják meg a félnapos tanfolyamokat. A vadászkutyák vizsgáztatására augusztus 11-én kerül sor szintén Kétújfaluban a vadászháznál, a megmérettetés reggel 8 órakor kezdődik. wald k. Lex Toliért emlegetnek Visszahoznák a napirend előtti felszólalásokat PÉCS Tegnap a pécsi közgyűlés Fidesz-frakciója tartott sajtótájékoztatót a szervezeti és működési szabályzat (SZMSZ) átalakításáról, s az ebben általuk leginkább sérelmezett részről: a napirend előtti felszólalások áthelyezéséről. % A közgyűlés koalíciós többsége a március 22-i ülésen átalakította az SZMSZ-t, az ellenzék azonban olyannyira nem értett ezzel a lépéssel egyet, hogy kivonult a teremből - ebben a ciklusban először. A Fidesz-frakció tegnap sajtótájékoztatón összegezte véleményét a kialakult helyzetről (az álláspontokat csütörtöki lapunkban bővebben is közöltük). Nagy Csaba frakcióvezető szerint a kezdeti bizottsági egyeztetések után az SZMSZ módosítása a vezető tisztségviselők elé került, s attól kezdve semmilyen kompromisszumra nem volt hajlandó a másik oldal. A városatya szerint a módosítás Toller László polgármester érdekeit szolgálja, a helyi SZMSZ valójában „Lex Toller”. Az ellenzék úgy véli, a napirend előtti felszólalásokban a közügyeket tették szóvá, a város ösz- szes választópolgárának érdekeit tartották szem előtt. így közvetve a polgárok joga csorbul az ellenzék mostani korlátozásával, hiszen szerintük csak ennek lehet tekinteni, hogy a napirend előtti hozzászólások átkerültek a közgyűlés végére, az eddig megszokott időpont helyett egy bizonytalan órára. Staub Ernő fideszes képviselő (képünkön) bejelentette: ha a Fidesz megnyeri a 2002-es önkormányzati választásokat, visszaállítja a „napirend előtti szólásszabadságot”, hogy az ellenzéki szocialisták élhessenek vele. (A sportköüségve- ■tésről szóló ellenzéki véleményt lapunk 24. oldalán olvashatják. Háttér: www.dunantulinaplo.hu) ____________________________NYAKA gr Cs alóka az intelligenciateszt Ötven tagja van a pécsi „zseniklubnak’ Észbeli képességeit mérette fel a minap délelőtt a Pécsi Tudományegyetemen 36 fiatal a logikai intelligencia világszerte elismert fokmérőjén, a Mensa-teszten. A magas intelligenciájú embereket tömörítő nemzetközi szervezetnek a világon több mint százezer, 148 feletti intelligenciahányadossal bíró tagja van. Pécs, PTE CSATORNÁT KAP SZABOLCSFALU. Többéves várakozás után megkezdték a csatornahálózat kiépítését Pécsett, Szabolcsfaluban. A mellékutaknak csak egy része járhatatlan, de a munkálatok miatt mindenütt célszerű óvatosan közlekedni. fotó, müller andrea A magyarországi szervezet, a Mensa HungarlQa 1993-ban kezdte meg működését, s számos magyar nagyvárosban működik már helyi csoport, köztük Pécsett is, 50 fős taglétszámmal. A tagság feltétele 148 feletti intelligenciahányados, ami az emberiség 2 százalékára jellemző. A helyi csoport évente két alkalommal szervez tesztírást, amin legutóbb szerdán vehettek részt a vállalkozó kedvűek, hogy objektív képet kapjanak szellemi képességeikről. A megmérettetés 40 percig tart: ennyi idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy kitöltsék a 36, egyre nehezedő feladatot tartalmazó tesztfüzetet. A teszt a logikai intelligencia mérésére alkalmas, vagyis leegyszerűsítve a feladatmegoldás és következtetés képességét vizsgálja. Dr. Révész György pszichológus, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa elmondta, a logikai adottságok, amit a hétköznapi nyelvben ésszerűségnek is nevezünk, pusztán egy részét képezik az összetett emberi intelligenciának: ide sorolandó ugyanis a muzikalitás, a mozgás, a térbeli tájékozódás, az önismeret, az emberekkel való kapcsolatteremtés és az érzelmeken való uralkodás képessége is. Kiemelte, a tesztek többsége azért méri a logikai adottságokat, mert ez az összes közül a legkönnyebben számszerűsíthető: a mért hányados 100 és 115 között mondható átlagosnak, 148 felett az emberiség kettő, 155 felett pedig mindössze egy százaléka teljesít. Hozzátette, hajlamos az ember ezeket a számokat túlértékelni, pedig az említett intelligenciaösszetevők mind egyenértékűek, melyek között nem lehet, nem szabad különbséget tenni. A mért logikai képesség egyébként olyan alapvető tulajdonság, mely bármiféle művelés, tanulás nélkül is adottsága az embernek, vagyis nem egyenlő a lexikai tudással, másodszor nem feltétlen észlelhető a mindennapi viselkedésben, és alapvető képesség révén gyermek- és felnőttkorban egyaránt mérhető. Marczi Gábor, a pécsi tesztírások egyik szervezője megerősítette a pszichológus álláspontját, miszerint úgymond „első ránézésre” senkiről nem lehet megállapítani észbeli képességeit. Hozzátette, az összejöveteleken sem lehet találni egy olyan közös tulajdonságot, ami eggyé fűzné a tagokat, ezért is lett a szervezet szlogenje: „Mensa, a legszínesebb szürkeállomány”. SZABÓ ANITA A á i