Új Dunántúli Napló, 2001. március (12. évfolyam, 59-88. szám)

2001-03-29 / 86. szám

10. oldal - Uj Dunántúli Napló SPORT 2001. Március 29., csütörtök ■■■ Sporthírek röviden Lemondott Mészáros Lajos A férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya szerda délben be­jelentette lemondását. Az 53 éves szakember két részletben össze­sen tíz évig irányította a sportág hazai legjobbjait, 1999-ben, 30 évi szünet után, kiharcolta csapatával a részvételt az Európa-bajnoki döntőben. Először 1986-tól 1991-ig, majd 1996-tól 2001-ig volt Mé­száros a válogatott szakmai dirigense. Döntésének hátterében az áll, hogy a 2001-es Eb középdöntői során nem sikerült megismételnie a két évvel korábbi bravúrt. Mészáros lemondásának elfogadásáról a pénteki MKOSZ-közgyűlés után dönt az újjáalakuló elnökség. Széchy Tamás 70 éves Az ország 20. századi győzelmeinek egyik hadvezéreként aposztro­fálta Széchy Tamást Deutsch Tamás miniszter azon az ünnepségen, amelyet az ISM tartott a világ egyik legeredményesebb úszóedzőjé­nek 70. születésnapja alkalmából. Az 1969-től 1998-ig sikert sikerre halmozó tréner egy 1970-es évjáratú tokajit kapott ajándékba. Schmitt Pál és Aján Tamás, a MOB elnöke és főtitkára levélben kö­szöntötte Széchyt. Minden idők legeredményesebb magyar úszó­edzőjének tanítványai összesen 20 aranyérmet szereztek olimpiá­kon és világbajnokságokon. Totótíppek, három változatban Mérkőzések Dunántúli Napló Nemzeti Sport Tele­Sport 1. Bayern München (1.) - Bremen (8.) 1 1 1 2. VfB Stuttgart (17.) - 1. FC Köln (7.) x2 x2 1 3. Freiburg (10.) - Frankfurt (15.) 1 1 1 4. Hertha BSC (6.)- 1860 M. (11.) 1x 1 X 5. Leverkusen (2.) - Schalke 04 (5.) x1 x1 X 6. Kaiserslautem (3.) - Dortmund (4.) 1 X 2x X 7. Bochum (18.) - Cottbus (14.) X x2 1 8. Atalanta(5.) - Napoli (15.) 1 1 1 9. Juventus (2.) - Brescia (16.) 1 1 1 . 10. Parma (4.) - Bologna (8.) 1 1 1 11. Perugia (9.) - Inter. (6.) x2 x2 x1 12. Reggina (17.) - Udinese (12.) X 2x x2 13. Vicenza (14.) - Fiorentina(10.) 1x 2 x + 1 14. Milan (7.) - Lazio (3.) X X X Labdajátékok Férfi kézilabda Magyar Kupa Szeged - Veszprém 26-22 (12-12) A Fotex KC-Veszprém csapata bejutott a férfi kézilabda Magyar Kupa elődöntőjébe. A negyed­döntő visszavágóját ugyan a Pick-Szeged nyerte, de a Veszp­rém az első mérkőzésen elért 25-21-es sikerének köszönhető­en, idegenben lőtt több góllal került tovább. Kézilabda NB 1., férfiak Győri ETO KC- Dunaferr SE 19-21 (8-11) Röplabda Extraliga, nők, elődöntő, 1. mérkőzések Eger - BSE 3-0 (20, 20, 21) Nyíregyháza - Vasas 3-0 (16, 19, 12) A három győzelemig tartó párharcok második találkozóit pénteken rendezik. Gólparádé álomjátékkal Harkány Baranya Hotel DT - Gödöllő 9-1 (7-1) 4+1-es teremlabdarúgó NB II. 100 néző. V.: Nagy, Rácz. BHDT: Lázár - Soós, Schweitzer, Kaszás, Korosecz. Cs.: Faludi, Vida, Szabó K., Ju­hos. Edző: András Géza. Parádés kezdés után (negyed­óra után hattal vezettek) zicce­rek sokaságát hibázták el a har­kányiak, de ez sem veszélyeztet­te a nagy gólkülönbségű győzel­müket. G.: Schweitzer 3, Kaszás 2, Korosecz 2, Vida, Szabó K. Az állás: 1. Baranya Hotel Dream Team 25 pont, 2. Kanárik 24, 3. Küklopsz 23, 4. Gulf SE 20, 5. Inter Beton 18, 6. Euro- Trans 18, 7. Reálprint 13, Akció 12, Gödöllő 10,10. Makó 8. iszz) FELVESSZÜK A RITMUSÁT $ CIB BANK 7621 PÉCS, FERENCESEK UTCÁJA 33. Telefon: (72) 213-700 Érvényes; 2M1, február 5-tői BETÉTI-KAMATOK VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE Lekötési Idő évei kamat, 1M R teteti (%| IEBMD 1 hét 5,750 (5,83) 2-3 hét 7,250 (7.35) 1-2 hó 8,250 (8,36) 3 hó 8,000 (8,11) 6 hó 7,750 (7,86) 12 hó 7,250 (7,35) CIB Bankszámla 2,000 (2,05) MAGANSZEMELYEK RESZERE 50 E Ft—5MR 5-10 MR 10 MR lelett 1 hó 9,500 (9,63) 9,875 (10,01) 10,250 (10,39) 3 hó 8,250 (8,36) 8,625 (8,74) 9,000 (9,13) 6 hó 8,250 (8,36) 8,625 (8,74) 9,000 (9,13) 12 hó 7,750 (7,86) 8,125 (8,24) 8,500 (8,62) Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. CIB Classic Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla XL/Classic sévos kamatai: öves kamat (%) EBKM 0-100 E Ft-ig 2,500 2,56/2,56 100 E Ft—1 M Ft 3,000 3,08/3,08 1 M Ft felett 6,000 6,26/6,22 CIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) 3ávos kamatéi: öves kamat (%) EBKM 0-50 E Ft-ig 2,500 2,56 50 E Ft-1 M Ft 6,500 6,79 1 M Ft felett 9,500 10,07 KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E Ft) öves kamat (%) EBKM 1 hónap 9,600 9,73 3 hónap 8,500 8,62 6 hónap 8,500 8,62 12 hónap 8,000 8,11 Lejárat előtti visszaváltás esetén a bank kamatot nem fizet --------­KI NCSEM 2003 kötvény (min. 10 E Ft) éves kamat (%) EHM' 1 hónap 9,750 9,75 3 hónap 8,500 8,50 6 hónap 8,500 8,50 12 hónap 8,000 8,00 •Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezőek. HfTELEK Érvényes: 2001. február 15-töl Magánszemélyek részére Folyószámlahitel THM: 22,67-29,34% 1 évre, hó végi kamatfizetéssel 20,00 Betétőrző hitel 15,00 THM Betétőrző hitelnél: 16,51% 1 évre, 300.000 Ft-ra, negyedéves kamatfizetéssel Betétőrző folyószámlahiteinél: 16,31-16,73% 1 évre hó végi kamatfizetéssel Lombardhitel THM: 20,82 1 évre, negyedéves kamatfizetéssel Ingatlanfedezet mellett nyújtott 18,00- lakáscélú hitel kamata 16,00- egyéb célú hitel kamata THM: 20,54-24,61%, 1-10 éves futamidőre CIB Otthonteremtő Hitel 18,00 1 éves kamatperiódus 12,80 5 éves kamatperiódus 10,90 CIB Új Otthon hitel 6,75 CIB Személyi kölcsön THM: 30,48—40,58%, 1-5 éves futamidőre 25,00 Éves kamat(%) HUF prime rate 13,25 Cl B^\o6 40 242 242 A BANCA COMMERCIALS ITALIANA-CSOPORT TAGJA _________Labdarúgó Magyar Kupa __________ BK V: tovább, előre Szerdán került sor a labdarúgó Magyar Ku­pa negyeddöntőire. A másodosztályú csapa­tok párharcát a BKV Előre nyerte és került elsőként az elődöntőbe. Az elődöntőbe jutá­sért csütörtökön tartják a sorsolást. BKV Előre - Szolnoki MÁV 2-1 (1-0) Sport u„ 2000 néző. V.: Makai. G.: Bene (10.), Megyesi (78., 11-esből), ill. Ba­logh (91.). A BKV Előre lendületesen kezdett és egy látvá­nyos góllal már a mérkőzés elején vezetéshez ju-‘ tott. Ezután feljött a Szolnok, ám veszélyes helyze­teket nem tudott kidolgozni. A szünet után a BKV Előre nagy fölénybe került és a hajrában büntetőből bebiztosította továbbjutását, a vendégeknek csak szépíteni sikerült. Makai játékvezető a 89. percben a réklamáló és az edzők számára kijelölt zónát el­hagyó szolnoki edzőt, Csábi Józsefet kiállította. Lombard FC - MTK 1-0 (0-0) Tatabánya, 2500 néző. V.: Kiss B. G.: Schafranek (84.). A találkozón a vendégek birtokolták többet a lab­dát, de az MTK tudománya a tatabányaiak kapuja előtt rendre elfogyott. így a veszélyes ellentámadá­sokat vezető Lombard a mérkőzés hajrájában kicsi­karta a győzelmet, és ezzel a továbbjutást. Vasas DH - Videoton FCF 0-2 (0-1) Fáy u., 2500 néző. V.: Szabó J. G.: Usvat (44.), Julinho (79.). Negyedóra után a Vasas került fölénybe, de a leg­nagyobb helyzeteket is elpuskázták a hazaiak. Ot perccel az első félidő befejezése előtt Kabát kapufát fejelt, amely után váratlanul megszerezte a vezetést a vendégegyüttes. A második játékrészben mindent megpróbált a hazai együttes, de a görcsös igyekezet nem hozott eredményt. Sőt, a 79. percben egy jobb oldali beadas után Julinho okosan csúsztatott a rosszul kimozduló Hajdú mellett a kapuba, s ezzel el is dőlt a továbbjutás. A többet támadó Vasas csak magának köszönheti, hogy a tavalyi döntős szerep­lés után ezúttal már a negyeddöntőben kiesett. Debrecen - Újpest 4-2 (2-0, 2-2,2-2) Debrecen, 3500 néző. V.: Kassai. G.: Kerekes (13., 107.), Radojicic (18.), Bajzát (113.)', ill. Kunzo (58.), Korolovszky (92.). Jó iram, valódi kupahangulat jellemezte a mér­kőzést, amelyen a szervezetten játszó Debrecen az első félidőben kétgólos előnyt szerzett. Szünet után az Újpest rendezte sorait és az utolsó pillanatban egyenlített. A hosszabbítás első negyedórájában úgy tűnt, kivárásra játszanak a csapatok. A térfél­csere után a Debrecen két szerencsés találattal el- döntötte a továbbjutás sorsát. _________________■ Lab darúgó vb-selejtezö Román siker 1. csoport Oroszország - Feröer-szigetek 1-0 (1-0) 2. csoport Ciprus - Észtország 2-2 (0-0) 3. csoport Bulgária - Észak-írország 4-3 (2-1) 4. csoport Szlovákia - Azerbajdzsán 3- 1 (2-1) 5. csoport Fehéroroszország - Norvégia 2-1 (1-0) Lengyelország-Örményország 4- 0 (2-0) 8. csoport Grúzia - Románia 0-2 (0-0) A többi találkozó lapzártánk után ért véget. Bicskei Bertalan szövetségi ka­pitány Tbilisziben tekintette meg a magyarok csoportjában leját­szott grúz - román találkozót. A magyar válogatott követke­ző vb-selejtezőjén június 2-án, Bukarestben Románia ellen lép pályára. Megúszták =3-C Ö5 Cl O § $ $ jsBm jHI Mert ABS volt az autóban, amivel találkoztak. Akinek ABS van a kocsijában, és odafigyel a vezetésre, az biztos lehet benne, hogy meg tud állni ott ahol kell. Hogy elkerülhesse a fékezéskor adódó kellemetlen helyzeteket, az új Astra gépkocsikhoz* most ajándékba adjuk az ABS-t! Astra Viva vagy Astra alapmodell de luxe csomaggal történő vásárlása esetén. Az ajánlat 2001. május 31-ig megrendelt gépkocsikra érvényes, más ajánlattal össze nem vonható. 10 éves az Opel Magyarországon A t

Next

/
Thumbnails
Contents