Új Dunántúli Napló, 2001. március (12. évfolyam, 59-88. szám)

2001-03-17 / 74. szám

■?| 2001. Március 17., szombat RIPORT Új Dunántúu Napló - 7. oldal KULTÚRA Alkotókedv sajátos légkörben . . * ** ; í w * \ '' A művésztelep alkotóinak munkáiból nyílt kiállítás március végéig látogatható FOTÓ: MÜLLER ANDREA Egy valóságos fejvadász Északi Jenő - Eugen Nordem az első, aki betört Amerikába Három év alatt 18 regényt írtam, ezekből 13 már megjelent. További 100 könyvtémám vár feldolgozásra. Ez olvasható Északi Jenőről az interneten. Meg az, hogy fiatalember és Pécsett él. Valószínűtlennek, és kerek perec kimondható: kicsit nagyképűnek is hangzik az ilyen bemutatko­zás. Ezzel szemben hatalmas fel­adat volna szerényebb embert ta­lálni Északi Jenőnél. Van ilyen egyáltalán? Nincs? Az internet- oldalon nyolc kötet borítója látható. Most, hogy egy nem túl tágas, de legalább nem is szűkös pécsi albérleti szobá­ban kirajzolódik Északi Jenő valóságos, ám valamilyen te­kintetben mégiscsak valószí­nűtlen alakja, lassan áthango­lódik az emberben minden. Valóságos szavak, mondatok hangzanak el. Valóságos köny­vek özöne veszi körül az em­bert, hovatovább nyugvópont­ra jut az eddigi, egyetlen való­di kérdés: létezik-e egyáltalán Északi Jenő, vagy csak ugrat A valaki bennünket... A kézzel- foghatóság meggyőző. Albérlet, öreg, fekete-fehér képernyős szá­mítógép, és íme itt van egy ifjú hölgy is, a „titkárnő”: Északi Tí­mea, mint egyetlen húgocska. Hogy kezdődött? Valaha a gyer­mekkorban Asimov Alapítványai­val, meg az összes elérhető és el nem érhető scifivel, krimivel, thrillerrel... A „honnan jöttünk, kik vagyunk, hová megyünk?” - kérdéskörben mozognak, ját­szódnak, történnek a könyvei. Van olyan könyve is, amit Északi Rejthő Jenő néven jegyez. Rejtő egyfajta Himalája a szemében. Nemcsak a nyilvánvaló, minden­Rutinfeladat című könyv borítója ki által ismert, hanem a rejtett Rejtő is. Az ifjú pécsi szerző több­féle írói nevet használ. Ezeket szí­vós, kitartó munkával kell „fölve­zetni”. A mesés jövedelmekről csak a múltba betonozott, félértesültek sutyorognak. A való­ság az, hogy már az úgynevezett népszerű irodalommal sem lehet pénzt keresni. A tömegigényre te­lepült, azon virágzó szennyiroda­lom azonban nem Északi Jenő kenyere. Internetes szegmensé­ben a munkáiról alkotott vélemé­nyek tucatja olvasható. Valójában egyik sem üres ömlengés. Internetezni mellesleg a könyv­tárba jár. Talán már nem sokáig. Az utolsó fejvadász című köny­vét, mint a legeslegelső magyar tudományos-fantasztikus regényt kiadja egy amerikai kiadó. Itt a szerződés a friss aláírással. Szeptemberben már falhatják az amerikai scifi-fogyasztók. Ki tudja, aztán meg mi lesz még. Szóval, Jenő barátunk anyagi helyzete olyanannyira megugorhat, hogy ma még emberközeli szerény mivolta akár ki is kerülhet a látóte­rünkből. Itthon a pécsi Ale­xandra a kiadója. Maga szer­keszti, tervezi a köteteit, a bo­rítót rajzoló grafikusokat is úgymond: kézen vezetve. Most készült el az amerikai változat tervezete. Munkáit ál­talában több ezer személyre kiterjedő kérdőíves kutatómunka előzi meg annak megállapítására, hogy ki mit szeret, mit vár az író­tól, mint olvasó. Sajnos, propa­ganda nincs. Ezzel szemben Amerikában a szerződés aláírásá­val megkezdődik a „fölvezetés”, hogy minél kisebbre zsugorod­hasson a könyvpiaci rizikó. BEBESSI KÁROLY Hét évvel ezelőtt öt képzőművész és művészetbarát részvételével megalakult a bicsérdi művészte­lep: az ötlethez a falu azonnal tá­mogatást adott - erkölcsieket, anyagiakat egyaránt. A művészek nyaranta két hetet töltenek a falu­házban, bejárják a szép környé­ket, és megfestik, lerajzolják, amit látnak, gondolnak, éreznek. De ennél több történt az elmúlt években. A vendégek részt vesznek a falu képé­nek alakításában, kiállításokat szervez­nek, szobrokat állítanak fel, parkokat rendeznek. Soltra Elemér Stációja pél­dául idegenforgalmi látványossággá vált. A művésztelepen rendszeresen részt vevő tizenhárom művész munkái­ból nyílt kiállítás szerdán Pécsett, a Ba­ranya Házban. Dr. Kékes Ferenc, a me­gyei közgyűlés elnöke köszöntötte a megjelenteket. Elmondta: a tájnak és a falvaknak - Bicsérdnek, Zóknak, Bódé­nak - sajátos légköre van. Ennek művé­szi megfogalmazását, megőrzését ered­ményes alkotóközösség segíti. „És.ami­kor ezt a kiállítást látjuk, nemcsak a szép tájra, hanem a közösség létére és alkotó kedvére is rácsodálkozhatunk” - emelte ki az elnök. Ezután a Bicsérdi Általános Iskola ta­nulói adtak zenés irodalmi műsort. ___ Hírcsatorna_____ A DZSESSZKONCERT elma­rad. A pécsi Tavaszi Fesztivál egyik legjének ígérkezett a Jean-Luc Ponty Group március 19-i fellépése a POTE-aulában, de az elektromoshegedű virtuó­zának betegsége (párizsi kivizs­gáláson lesz ekkor) miatt a kon­cert elmarad. Ugyanakkor a bu­dapesti fellépésén most is meg­csodálhatják játékát a zenera­jongók, azt a koncertjét nem mondták le. (c) IR FESZTIVÁL kezdődött Bu­dapesten, a Károlyi Palota Kul­turális Központ dísztermében március 16-án, pénteken. A Szent Patrik-nap keretében nyi­tották meg Ornódi (Orning) László Pécsett élő fotóművész „Szépapám földjén” című, íror­szági fotótárlatát. BÖNGÉSZDE. A Kárpát-me­dencei magyar nyelvű gyermek­újságok megismerését szolgálja a megye általános iskoláinak április 11-i Költészet napi vetél­kedője. A sikeres döntő érdeké­ben március 20-án 14 órától tar­tanak felkészítő foglalkozást a pécsi Szivárvány Gyermekház­ban. A több iskola csapatát fel­vonultató döntőre várják a vaj­dasági, erdélyi és szlovákiai gyermeklapok szerkesztőit is. A győztesek jutalomüdülésére és a diákok nemzetközi találkozó­jára az idén Sikondán-kerül majd sor. ________________________1551 Fut nak a képek Mi van a tojásban? Elképzelhető, hogy a modernsé­get, az európai kultúra újkori szakaszát, bizonyos értelemben két elv csatája jellemzi: az egyik az önkifejezés joga, önmagunk kiteljesítésének igénye, a másik pedig az önmérséklet szükséges­sége (vagy kényszere), amely az embertárs jogainak tiszteletben tartásával határt szab az önzés­nek. Előbbi azt mondja: Én én va­gyok, mire ellenfele (s olykor tit­kos szövetségese) hozzáteszi: igen ám, csakhogy ott a Másik, meg kell beszélnünk, hogy a partnerünknek tekintsük-e, vagy pedig csupán zavaró tényezőnek. Dominik Moll fekete komédiá­ja, a Harry, amelynek alapkérdé­se, hogy mit tegyünk azzal a bi­zonyos Másikkal, számomra a fent jelzett összefüggésben értel­mezhető. Michel (Laurent Lucas) véletlenül összeakad egykori gimnáziumi osztálytársával, Har- ryval (Sergi López), s ez a talál­kozás mindkettejük számára sorsdöntő lesz. Harry ugyanis, aki tiszteli és becsüli Michelt, úgy véli, hogy ez utóbbi azért boldogtalan, mert - lemondva önmagáról, s eltékozolva tehetsé­gét - családjának áldozatává vált. A derék Harry elhatározza, hoz­zásegíti barátját ahhoz, hogy is­mét önmaga lehessen, s folytat­hassa a repülő majmokról írt könyvét. Innen kezdve a film bűnügyi drámává alakul, lélektani thrilier- ré, s Dominik Moll legnagyobb érdeme, hogy szinte zökkenés­mentesen visz át bennünket egy hétköznapi, realisztikus szituáci­óból a rémhistóriába, majdnem olyan simán, mint mesterei tették ezt egykor, Hitchcock és Chabrol. Hasonló ügyességgel mossa el a határokat a külső valóság és a pszichológiai realitások között, aminek következtében a történet álomként, a lélekben zajló vita­ként is felfogható. Miközben, ha úgy tetszik, a történet véres for­dulataiban azokat a kizárási me­chanizmusokat is tetten érhet­jük, amelyekről Michel Foucault beszél az individuális ész bírála­tával kapcsolatosan. Dominik Moll tehetségéből még arra is futja, hogy ironiku­san megcsavarja az alaphelyze­tet. Filmjében (amelynek teljes címe: Harry, a barát, aki jót akar neked) a címszereplő által képvi­selt önzés, az élet korlátlan bir­toklásának elve, amit a tojás­szimbólum szellemesen érzékel­tet, végül is átcsap ellentétébe, alighanem a „népboldogító” dik­tatúrák önfelszámoló logikájának megfelelően, hiszen Harry, ha kell, az általa képviselt elvet saját életviszonyainak megőrzésénél is fontosabbnak tekinti. Amikor azonban a felszabadító ideológia Michel szűkebb családjának, fe­leségének és három kislányának elpusztítását, Harry nyelvén szól­va: kényszerű, ám szükséges fel­áldozását követelné, Michel fellá­zad, s leszámol az őt erőszako­san üdvözíteni akaró jó baráttal Nem lehet tudni - s ez újabb megcsavarását jelenti a történet­nek -, hogy a befejezés az önkor­látozás szükségességéről tanús­kodik-e, vagy csupán arról, hogy egy belátóbb s egyszersmind kis­szerűbb önzés programja lépett az agresszív individualizmus he­lyébe. Igencsak gyanús fordulat­nak tekinthető, hogy hősünk a repülő majmokról szóló munka után „A tojások” címmel ír novel­lát, ami immár a feleség tetszését is elnyeri. Kérdés, mi lett a gibbo­nokkal? Kitalált lények-e csupán egy fiktív történetben? A befejező képen Michelt lát­juk családja körében, amint ké­nyelmesen hátradől a Harrytól kapott - légkondicionált és nehéz terepviszonyok között is megbíz­ható közlekedésre képes - gépko­csiban, miközben szól Harry kedves dala, a „Ramóna”. Hő­sünk élvezi a radikális önzés temperált változatának örömeit? „Ramóna, te gyönyörű, te csoda­szép...” -• •■L- ■ Nagy Imre A jó barát figyel (Mathilde Seiger és Sergi López) Odüsszea Washingtonig Az „Értelem Odüsszeája” című Országos Kreativitás Bajnokság országos bajnoki címét nyerte el a pécsi Janus Gimnázium hét­fős, 11-12. évfolyamos diákok­ból álló csapata. Jogot nyertek arra, hogy a'június 2-5-ig tartó világbajnokságon Washington­ban képviseljék hazánkat. A ver­senysorozat a hetvenes évek vé­gén indult útjára az Amerikai Egyesült Államokból, amelyben a hazai középiskolák 1991 óta vesznek részt. A pécsi iskola csapata 1997- ben már országos bajnokként elutazhatott a tengerentúlra, er­re most akkor kerülhet sor, ha szponzori segítséget kapnak. A feladatok megoldásához ötlet- gazdagságra, együttműködésre van szükség, köztük színész, díszlet- és jelmeztervezői kész­ségekre is. BÓKAR. Tárca Mi ketten Jocóval A két vendég srác szeretett volna közeledni feléje, de Jocó elzárkózott minden bizalmaskodástól. Sűrű, sötét szem­öldöke alól görbén felfelé pislogva majszolta az uborkás kenyerét. A Béres fiúk a zöldessárga juhtúrót méregették, amiről megtudták a ház asszonyától, hogy Ceausescu alatt órákig kellett sorban állni érte. Ezért? Szemöldökrándítással biztat­ták egymást a kóstolásra. Kintről zörgés hallatszott, ajtócsa- pódás, lépések zaja. Jocó egy moz­dulattal a szájába tömte a maradék kenyeret, felugrott és kiment, be­húzva maga mögött a konyhaajtót. A juhtúrót úgy kellett nyiszitelni. Néhány másodperc múlva már le­hetett hallani apa és fia párbeszédét.- Már megint, édes kisfiam?- De édesapa...- És mennyi kellene?- Húszezer...- Nekem nincs is annyim. Anyád nem ad?- Azt mondta, tőled kérjek.- Őrület. Megnézem a dobozban. Belépett Gábor, mögötte Jocó. Mintha mind a ketten kicsit szé- gyellték volna magukat. Az apa ma­tatott valamit a konyhaszekrény­ben. Egy fiók koppant a helyére.- Elmentem - mondta aztán Jocó.- Mikor jössz? - kérdezte az anyja.- Majd. A Béres fiúk végül is egy-egy juhtúrós kenyeret abszolváltak. Á meleg miatti étvágytalansággal magyarázták siralmas asztal mel­letti szereplésüket. Este a McDonald’s körül kóbo­roltak. Eszük ágában sem volt itt szégyenszemre hamburgert za­báim, azonban a tiszta vécé ugyancsak csábító volt a szállá­son működő reteráttal szemben. Várták, hogy megérjen bennük a súlyos gondolat. Sorsjegyet vettek (NEM NYERT), kirakatokat szem­léltek (szintén nem nyert...). És egyszer csak ott állt előttük Jocó. Méghozzá nagy zavarban. Egyikük megkérdezte, hová tart. A piacra, mondta Jocó. Hát itt még van piac? Piac, az mindig van. Hármasban indultak tovább.- Itt a legolcsóbb a cigi - szólalt meg egyszer csak Jocó, mint aki elhatározta, most már kiadja ma­gát. - Persze, csempészik. Meg lopják. De az mindegy. A piac hullámpalával fedett, betonasztalok sorából álló retten­tően büdös tér volt. Valóban zaj­lott még itt az élet. Egy csizmás öregember vállig nyúlkált a hor­dójában uborkákat halászván. Mindenütt hegyekben állt az óri­ás szemű, sáros eper. Hokedlire állított bádoglavórokban döglött halak libegtek. Jocó ismerte a járást. Káposzta­leveleken és egyéb növényi és álla­ti eredetű hulladékon átgázolva dróthálóval védett bódéhoz sietett. Temérdek cigaretta volt kiállítva az apró lyukú rácson túl. A papírsta- niclis Carpatiától a szálanként vá­sárolható Davidoffig. A Béres fiúk nem bagóztak, inkább továbbra is a folyamatosan zajló piaci jelenete­ket követték figyelemmel. Egy öreg cigányasszony a vödréből hatal­mas csokor margarétát vágott bele a szemetes konténerbe. Jocó csak állt és bámult.- Te mit szívsz? - kérdezte egyikük, hogy legyen már valami.- Mikor mit.- És melyik a kedvenced? Jocó jobb arca megvonaglott.- A Rothmans.- Akkor vegyél azt.- Az tizenkétezer. Nekem csak tízesem van. A fiúknak eszükbe villant az otthoni párbeszéd. A könyörgés. „Édesapa...”- Figyu, kétezerrel kisegítünk - mondták szinte egyszerre.- ...elsejéig! - tette még hozzá a magasabbik, nehogy véresen ko­mollyá fajuljon a jótékonykodás. Jocó megvette a zárjegy nélküli Rothmanst, Ideges mozdulatokkal letépte a skatulyáról a celofánt. Azonnal rágyújtott. Nem is szólt többet, csak eregette a füstöt. Két sarokkal odébb, mikor a Béres fiúk jobbra fordultak, ő hirtelen megtor­pant. Annyit mondott, ajka között a bagóvéggel, hogy az ellenkező irányban van dolga. És elsietett. Azóta, ha lehet, még gorom­bább. Köszönése kurta morgás. A fiúk annak örülnek, hogy roha­mosan fogy a juhtúró. Gábor, az apa, vidékre utazott. Csakis Jocó le­het, aki eszi, senki más. méhes k. »

Next

/
Thumbnails
Contents