Új Dunántúli Napló, 2001. március (12. évfolyam, 59-88. szám)
2001-03-13 / 71. szám
I 2001. Március 13., kedd SPORT Új Dunántúli Napló - 13. oldal Négy BL-hely még kiadó Magyar labdarúgók külföldön Dárdai fontos bombái Kedden és szerdán lezárul a csoportmérkőzések 2. szakasza a labdarúgó Bajnokok Ligájában, kialakul a negyeddöntő mezőnye. Még négy hely kiadó. Négy együttesnek (Real Madrid, Leeds United, valamint FC Valencia, Galatasaray) 4, illetve 5 forduló is elég volt, hogy kiharcolja a továbbjutást, így az utolsó körben még négy hely kiadó, ezekért heten versengenek. További öt együttes (Panathinaikosz, Szpartak Moszkva, Lazio, Anderlecht, Paris SG) számára tét nélküli a zárás, valamennyien már elbúcsúztak a további küzdelmektől. A sorsolás szeszélye folytán a kedden érdekelt együttesek egymás ellen dönük el a negyeddöntőbe jutás sorsát. Az A-csoportban a két évvel ezelőtti BL-győztes Manchester United fogadja a csodában reménykedő Sturm Grazot. Az angolok a 4. és az 5. fordulóban is eldönthették volna a kérdést, de mindkétszer - a vártnál szerényebb teljesítménnyel - elpackázták esélyüket. Most viszont már nem könnyel- műsködhetnek, igaz helyzetüket könnyíti, hogy a kieséshez legalább két góllal (de nem 2-0-ra) kellene veszíteniük a múlt héten hazai pályán a Valenciával szemben 5-0-ás kudarcot átélő graziakkal szemben. A B-csoportban a hetek óta rosszul játszó AC Milánnak csak a Deporüvo La Coruna legyőzése jelentene örömöt. Az olaszok ősszel 1-0-ra nyertek Spanyolországban, de azóta nagyot fordult a világ. A milánóiak régóta nem találják a sikerhez vezető utat, a Deportivo viszont egykét botlástól eltekintve egyenletesen jó formát mutat. Sőt, az elmúlt héten azt is bebizonyították, hogy számukra a 0-3 sem jelent behozha- taüan hátrányt: a Paris SG ellen hazai pályán 4-3-ra nyertek. Azon a találkozón a csereként pályára lépő Pandiani (3), Tristan (1) kettős szerezte az összes gólt, s ezt a szombati bajnokin is megismételték. Igaz, hogy ekkor már mindketten a kezdőcsapatban kaptak helyet. Szerdán a C-csoportban kiélezett csaták várhatók, hiszen még csak a Szpartak búcsúja dőlt el. Az 1999-ben döntőt játszó Bayern München a 4. forduló után még nyugodt lehetett, mert ötpontos előnnyel vezetett. A lyoni 3-0-ás kudarc azonban kellemetlen helyzetbe hozta a bajorokat, az Arsenal ellen már végzetes lehet az újabb boüás. A londoniak csak győzelem esetén biztos továbbjutók, ha döntetlent játszanak, vagy kikapnak, akkor a Szpartak Moszkva - Olympique Lyon találkozótól függ a sorsuk. A franciák egypontos hátránnyal köveük az angolokat, így a negyeddöntőhöz mindenképpen győzniük kell az orosz fővárosban. Pontegyenlőség esetén ugyanis az egymás elleni mérleg az Arsenalnak kedvez. ________Külföldi labdarúgó-bajnokságok hétvégi eredményeiből________ A Hertha már a negyedik SPANYOLORSZÁG. Deportivo La Coruna - Numancia 4-1, Valencia CF - CA Osasuna 1-0, Athletic Bilbao - CF Villarreal 1-1, CD Alavés- Rayo Vallecano 4-2, Real Oviedo- RCD Espanyol 2-2, Real Valladolid - Celta Vigo 1-2, Málaga CF - Real Zaragoza 2-0, Racing Santander - UD Las Palmas 2-1, Real Madrid - Real Sociedad 4-0, FC Barcelona - Real Mallorca 1-1. • NÉMETORSZÁG. Bayer 04 Leverkusen - SV Werder Bremen 3-0, Hertha BSC Berlin - Hansa Rostock 1-0, VfL Bochum - 1. FC Köln 2-3, VfL Wolfsburg - SpVgg Unterhaching 6-1, SC Freiburg - BV Borussia 09 Dortmund 2-2, FC Bayern München - Energie Cottbus 2-0, Eintracht Frankfurt - FC Schalke 04 0-0, Hamburger SV- VfB Stuttgart 2-2, 1. FC Kaiserslautern - TSV 1860 München 3-2. Primera Division 1. Real Madrid 26 17 5 4 60 - 29 56 2. La Coruna 26 15 6 5 52- 29 51 3. Valencia 26 14 7 5 41 -18 49 4. FC Barcelona 26 13 6 7 54-37 45 5. RCD Mallorca 26 11 9 6 36 - 33 42 6. Villarreal 26 11 6 9 34 - 30 39 7. Alavés 26 11 5 10 38 - 33 38 8. Málaga 26 11 4 11 41 - 39 37 9. A. Bilbao 26 9 8 9 34-37 35 10. Celta Vigo 26 9 8 9 32 -36 35 11. Vallecano 26 8 10 8 45 - 44 34 12. Espanyol 26 9 6 11 33-30 33 13. Valladolid 26 7 11 8 30-31 32 14. Las Palmas 26 9 5 12 26 -43 32 15. Zaragoza 26 7 10 ,9 36 - 37 31 16. Real Oviedo 26 8 4 14 33-48 28 17. Numancia 26 7 5 14 26-45 26 18. Sociedad 26 6 6 14 28 - 54 24 19. Santander 26 6 5 15 30-43 23 20.Osasuna 26 5 8 13 27-40 23 OLASZORSZÁG. Vicenza - Napoli 2-0, Atalanta - AC Milan 1-1, Bologna - Lazio 2-0, Internazionale - Verona 2-0, Lecce - Udinese 2-1, Perugia Bundesliga 1. B. München 25 14 4 7 49 28 46 2. Dortmund 25 13 6 6 43 31 45 3. Leverkusen 25 13 4 8 43 29 43 4. Hertha BSC 25 14 1 10 47 41 43 5. K.lautern 25 13 4 8 37 32 43 6. Schalke 04 25 12 6 7 43 26 42 7. Bremen 25 10 7 8 35 36 37 8.1 FC Köln 25 10 6 9 44 39 36 9. Wolfsburg 25 9 8 8 49 34 35 10. SC Freiburg 25 9 8 8 33 29 35 11.1860 Münch. 25 9 7 9 33 40 34 12. Hamburg SV 25 9 4 12 48 47 31 13. Rostock 25 9 4 12 25 37 31 14. Frankfurt 25 8 4 13 30 46 28 15. Unterhaching 25 7 6 12 25 44 27 16. VFB Stuttgart 25 6 8 11 35 40 26 17. Cottbus 25 8 2 15 29 43 26 18. VFL Bochum 25 5 5 15 22 48 20 Fiorentina 2-2, AS Roma - Brescia 3-1, Juventus - Reggina 1-0, AC Parma - Bari 4-0. Serie A 1. AS Roma 22 17 3 2 44 ■17 54 2. Juventus 22 14 6 2 39 ■15 48 3. Lazio 22 13 4 5 40•25 43 4. AC Parma 22 10 6 6 35 20 36 5. Atalanta 22 8 9 5 25 ■19 33 6. Internazionale 22 8 7 7 2725 31 7. Bologna 22 9 4 9 2828 31 8. AC Milan 22 7 9 6 3335 30 9. Perugia 22 8 6 8 2830 30 10. Lecce 22 7 8 7 2833 29 11. Fiorentina 22 6 10 6 3632 28 12. Udinese 22 9 1 12 3537 28 13. Vicenza 22 6 5 11 2233 23 14. Brescia 22 4 9 9 2532 21 15. Napoli 22 5 6 11 2335 21 16. Verona 22 5 6 11 27 ■41 21 17. Reggina 22 5 3 14 1736 18 18. Bari 22 4 4 14 1837 16 ÖSSZEÁLLÍTOTTA: M. Z. A külföldön játszó magyar futballisták közül kétségtelenül a Hertha idegenlégiósának, Dárdai Pálnak sikerült a legjobban ez a hét. Csapata két bajnoki találkozót is megvívott a hét nap alatt, s mindkétszer győztesen hagyta el a pályát - főleg Dárdai jó játékának és góljainak köszönhetően, de Királyt is mindössze egyszer mattolták a 180 perc alatt. Dárdai előbb szerdán, elmaradt bajnokin az Unterhaching (2-1) ellen hazai pályán lőtt bődületes gólt 20 méterről Tremmel hálójába, majd nyilván a sikeres próbálkozáson felbuzdulva ezt a mutatványt a Rostock (1-0) elleni otthoni mérkőzésen is megismételte - ezzel a 90. percben győzelemhez juttatva a Herthát. A végig gyengén játszó berlini csapatban a baranyai futballista együttese egyik legjobbja volt. Nem örülhet saját góljainak (legfeljebb edzésen) Lisztes Krisztián, a VfB Stuttgart középpályása. A sváboknál az új edző, Félix Magath egyelőre nem játszatja a válogatott labdarúgót, újra az öregedő bolgár sztár, Krasszimir Balakov a kedvenc. Nem termett babér a cottbusi magyar triónak sem, bár egy Bayern München elleni idegenbeli sikerre még talán maguk sem számítottak. Sebőknek nem sikerült megismételnie őszi bravúrját, amikor az ő góljával nyert otthon a Cottbus a nagyhírű bajorok ellen. Miriuta ezúttal gyengébben karmesterkedett, Thorsten Fink kiválóan semlegesítette a középpályást. A védelemben Mátyus és Sebők sem muzsikált rosszul (két gól nem a világ Münchenben), de Effenberg találatánál mindketten csak asszisztáltak. A magyar válogatott stabil tagjának számító Fehér Miklós csapata, a portugál Braga ezúttal nem nyert, dönteüenre futotta erejükből a Gü Vicente otthonában (1-1). A magyar csatár ezúttal nem rúgott gólt, az ellenfél pedig szerencsés körülmények között szerezte meg az egy pontot: André a hosz- szabbításban egyenlített, k. m. a. Több érem mint versenyző Barcs-Pécs Tizenhárom sportolóval vett részt a pécsi Kodokan SE dzsúdó egyesület a rangsoroló regionális cselgáncs versenyen. A pécsiek teljesítményét semmi sem jelzi jobban, mint hogy a tizenhárom versenyző tizennégy érmet, köztük hat aranyat, három ezüstöt és öt bronzot szerzett. A barcsi rendezvényre négy megyéből, Baranyából, Somogyból, Tolnából és Zalából érkezett közel háromszáz cselgáncsozó. Eredmények. Serdülő A korcsoport: 1. Kollár Bence (45 kg), 1. Martina Máté (36). Serdülő B: 3. Kollár. 1. Martina. Diák D: 2. Szilágyi Márton (24). Diák B: 3. Bercsényi Ármin (26), 1. Szőnyi Róbert (29), 2. Sziai Renáta (42). Diák C: 2. Balajti Zsolt (36), 3. Dékány Máté (27), 1. Spécz Dániel (42), 2. Soltész Péter (+45), 3. Kapitány Dávid (32). Diák A: 3. Matulik Máté (37). _____ K. M. A. Vi llamos szaknapok . március 20-án kedden a Villamos szaknapok kiállításához kapcsolódóan számítástechnikai, elektronikai, villamosipari cégek részére 40% hirdetési kedvezményt ad a kiadó. További információ: 505-022 V ........................................ Y A miénk. \____________________________ J PÁ LYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Erőmű Rt. pályázatot hirdet a technológiai rendszereinek karbantartásával összefüggő takarítási feladatok elvégzésére. Azon cégek, vállalkozások pályázatát várjuk, akik rendelkeznek:- e tevékenységi körben jártassággal- ehhez kapcsolódóan megfelelő referenciákkal- az ipari takarítások elvégzéséhez szükséges szerszámozottsággal A pályázat benyújtásához szükséges részletes műszaki tartalomkiírás és helyszíni egyeztetés személyesen történik. Konzultációs nap és helyszínbejárás: 2001.03. 19. 9.00 Felvilágosítást ad: 72/534-279 Schuckmann Zoltán műszaki koordinátor A pályázatokat „Kazántakarítás ETECO" jeligével ellátott zárt borítékban kérjük leadni a Pécsi Erőmű Rt. telephelyén (7630 Pécs, Edison u. 1.), vagy levélben Pécsi Erőmű Rt. 7612 Pécs, Pf.: 19. címére kérjük megküldeni 2001. március 23-ig. A beérkezett pályázatok felbontásának határideje: 2001.03. 28. A pályázatok elbírálásának határideje: 2001.04. 02. A pályázók írásban kapnak értesítést a pályázat eredményéről. A Pécsi Erőmű Rt. fenntartja a jogot, hogy nem hirdet eredményt, illetve a pályázati eljárást eredménytelennek tekintse. •69893A hazai HiTech piacon meghatározó szerepet betöltő, több világmárka képviseletét ellátó cég dinamikus fejlődése következtében tovább erősíti indirekt értékesítését. Regionális kereskedelmi-, márka-képviselő partnert keres a cég által importált és forgalmazott termékek képviseletére. Elvárások: Magánszemélytől:- legalább középfokú végzettség- kereskedelmi gyakorlat corporate-business területén,- kereskedelmi kapcsolatrendszer az adott régióban,- megbízhatóság, önálló munkavégzési képesség,- saját gépkocsi Cég esetében:- stabil háttér- referenciák- meglévő üzleti kapcsolatok a corporate business területén- lojalitás- fuvareszköz kapacitás Amit kínálunk: * a HiTechszegmensben piacvezető márkák kizárólagos, regionális képviselete * professzionális szakmai háttértámogatás * informatikai eszköz-támogatás * szakmai tréningek * teljesítményarányos, jutalékos juttatás, illetve progresszív kondíciós rendszer Ha nem riad vissza egy fejlődő piac egyre növekvő kihívásaitól, valamint elkötelezett a csúcsminőségű technikai megoldások iránt, pályázatát a megjelenéstől számított egy héten belül „projektor” jeligére küldje el a következő címre: EMCEE Reklám és Sportiroda 1124 Budapest Apor Vilmos tér 11-13 Számítástechnikai, irodatechnikai, informatikai kereskedelmi cégek és magánszemélyek jelentkezését is várjuk! [Praktiker] Praktiker: ünnep és adomány A három éves pécsi áruház már a kerti, az építési és a kemping szezonra készül A napokban ünnepelte nyitásának harmadik évfordulóját a pécsi Praktiker Barkácsáruház. Az országban másodikként megnyílt áruház - csak érdekességként említjük, hogy a Praktiker Kft. néhány hét múlva már a 12. áruházában várja a vevőket Szombathelyen - népszerűsége a kezdetektől nem csökkent. Ezt bizonyítja, hogy naponta átlagban nyolcszázan, ezren válogatnak és vásárolnak a 60 ezer féle termék közül, így többek között a barkács eszközökből, építési anyagokból, világítástechnikai kellékekből, kerti felszerelésekből... Miért olyan kedvelt a Praktiker Áruház? Lében Zsolt áruházvezető helyettes szerint a széles, s nem utolsósorban rendkívül jól áttekinthető választék mellett azért, mert ugyan a Praktiker önkiszolgáló áruház, de a vevőket nem hagyják magukra, foglalkoznak velük, a 60 szakképzett eladó mindenben igyekszik segítséget nyújtani. Persze sokak számára az is vonzó, hogy 100 ezer forint feletti vásárláskor Pécs belterületére ingyenes a házhoz szállítás, s hogy mindig vannak olyan akciók, amelyek révén igen jelentős kedvezménnyel juthatunk különféle cikkekhez. A kéthetente, péntektől induló akciókról 175 ezer példányban megjelenő kiadványban tájékoztatják a vevőket, akik ennek köszönhetően felkészülten indulhatnak az áruházba. Ugyancsak kedvelt szolgáltatás, hogy minden szombaton bemutatót tartanak, amelyeken a beszállító cégek szakemberei adnak információt az adott termékekről. Az óriásplakát akció során havonta csupán 2-3 terméket kínálnak - viszont óriási árengedménnyel. Megkezdték a bútor- és munkalapok méretrevágását, illetve a számítógépes festékkeverést: a Praktiker Szín-Háza program keretében aki festéket kevertetett, két színházjegyet kapott ajándékba, a Pécsi Nemzeti Színház bármelyik márciusi előadására. A Praktiker Barkácsáruház 2001. január 1-től törzsvásárlói akciót vezetett be. Az 500 ezer és 1 millió forint közötti vásárlásnál 3 százalék, 1 millió forint felett pedig 5 százalék a kedvezmény mértéke, amit vásárlók utalvány formájában fél évenként kapnak visz- sza. Alig két hónapja működik ez a rendszer, de ennek a „klubnak" már nagyon sok tagja van. Segítsen a rászorulóknak, kérjük kövesse példánkat! - fordult a vásárlókhoz a Praktiker. A Máltai Szeretetszolgálat pécsi, súlyos fogyatékkal élő gondozottak házának felújításához két raklapnyi tégla árával járult hozzá az áruház, illetve a vevők, amit Lében Zsolt a napokban adott át a szeretetszolgálat képviselőjének. Az áruház már a tavaszra készül: a kerti, az építési és a kemping szezon kezdetén bővített és megújult választékkal várnak mindenkit! (hirdetés)