Új Dunántúli Napló, 2001. március (12. évfolyam, 59-88. szám)
2001-03-13 / 71. szám
10. oldal - Új Dunántúli Napló INGATLANPIAC 2001. Március 13., kedd Oldalszerkesztö: HÍR-TÉGLÁK A ZSOLNAY GYÁR épületegyüttesét 1860-ban kezdték építem és 1924-ben fejezték be. Az ingatían most két fővárosi épület, a Győr- Moson-Sopron megyei Gönyű katolikus temploma, valamint a Hajdú-Bihar megyei Sárrétudvari református templom társaságában műemléki védelem alá került Rockenbauer Zoltánnak, a nemzeti örökség miniszterének döntése alapján. A Zsolnay Gyár építéshatósági feladatait a jogszabályoknak megfelelően ezentúl az Országos Műemlékvédelmi Hivatal intézi. (c) GYORSLAKÁSOK. A könnyű szerkezetes házépítési technológia egyre nagyobb területet rabol el a hagyományos változattól, már minden hatodik ház így épül mostanában hazánkban. 70 cég foglalkozik az országban ilyen gyors, előre gyártott elemes, vagy helyben szerelt megoldással. Azt ellenben sokan nem tudják, hogy közülük csak egy tucatnyi társaság kínálata elégíti ki az építési rendszerekre előírt hat alapkövetelményt, melyről a megfelelőségi igazolást az ÉME (Építőipari Műszaki Engedély) rögzíti. Az ÉME engedély hiányában viszont gyakorlatilag bármikor megtagadható a használatbavétel. Az Építési Vállalkozók Országos Szövetsége ezért a készházakat gyártó vállalkozásoknak a kivitelezési munka minősítésére MAKÉSZ (Magyar Készház) védjegyet hozott létre, mely garantálja a megfelelő színvonalat, iq Olcsó kölcsönhöz ingyen telek Elindul végre a 70 lakásos önerős építkezés a Fáy utcai lakóparkban __________Házépítési tanácsok__________ Bu rkolatok: lambéria Az elmúlt esztendőben az országban csupán 200 lakás épült önkormányzati pénzből, idén csak Pécsett többet építenek fel ennél. De a városban nemcsak garzonházas és bérlakásprogramok indulnak, lesz egy önerős építkezés is a Fáy utcában, melynek telkeire áprilisban hirdetnek pályázatot, s még 2001-ben 75 millió forintért közművesítik a parcellákat.- Hiába indították be minisztériumi szinten a bérlakásprogramot, erre az önkormányzatoknak rá kell készülnie, megközelítőleg másfél év, mire a kivitelezésig eljuthat egy ilyen építkezés. A Fáy utcai lakópark esetében például a tervek felvázolása már 1997-ben megkezdődött - tudtuk meg Bókay End- räöl, a város Lakásügyi Bizottságának elnökétől (képünkön). A lakásépítés elősegítésére született olyan ötlet is, hogy az igénylők között osszanak szét egy-egy millió forintot, de az elképzelést hamar elvetették, mondván, hogy ezzel csak szétfolyna a pénz, s nemcsak a rászorulók kapnák meg. A megoldások közül az egyik járható üt az, amit a Fáy utcában megvalósítanak: jó helyen lévő önkormányzati telkeket önköltségi áron értékesítenek pályázat útján annak a lakossági rétegnek, amelynek viszonylag elfogadható jövedelme van. Olyan családoknak, akik pár milliós alaptőkével (például panelotthonnal) rendelkeznek, de házvételre, vagy egy építkezéshez szükséges hatmüliós telek megvételére a pénzük nem ip* | A Fáy utcai lakópark (az Illyés I ~ «[ Gyula úti buszvégállomás fölött), ujj ?! 70 otthonnak ad majd helyet, sörül v 1 házas, hatlakásos társasházi és ». családi házas formában. Utóbbi M generációs ház, mely modulrend- V / \. JH szerben továbbépíthető. Az ön- kormányzat a telekért nem kér pénzt, csak a terület közművesítésért, ami a beszálláskor lakásonként másfél millió forint körüli összeget jelent. Egyébként már tavaly elindulhatott volna az építkezés, de a környék lakói tiltakoztak, hogy nagyon „rájuk lóg” a lakópark, ezért a város a két szélső telket levette a területből, s át kellett'tervezni az egész anyagot. A tényleges munka most kezdődik a Fáy utcai lakóparkban, április-májusban megpályáztatják a telkeket, s várhatóan nyár közepére elbírálják a kérelmeket. Lényeges feltétel, hogy legalább 10 éve Pécsett lakjon már az illető, és döntő szempont, hogy rendelkezik-e az építkezéshez elegendő anyagiakkal (szakmai körökben úgy számolnak, hogy a célzott réteg a 40-50 évesek köre, olcsó lakással a birtokukban és elfogadható havi fix fizetéssel). Aki elnyeri a pályázatot, azzal szerződést kötnek: hogyha 5-10 éven belül eladja ingatlanát, akkor a telekért ki kell fizetnie a teljes (tehát nemcsak a közművesítés költségével számolt) árat. A Fáy utcai sorházak tervezett homlokzata Augusztusban kezdődik a telkesítés, a kivitelezés, aki tehát megkapja a területet, az ekkor kezdhet hozzá a különböző típusú építési kölcsönök megszerzéséhez.- Az állam adja a kedvezményes kölcsönt, a pécsi önkormányzat pedig ingyenes telket biztosít az otthonteremtéshez - jegyzi meg Bókay Endre. A lakóparkban szeptember-októberben kezdődik a közművesítés, utána indulhat a tényleges építkezés. Hivatalosan a Fáy utcai lakópark telkeinek megszerzésére még nem volt semmiféle akció, de a kósza hírek alapján már rengetegen érdeklődtek. Le kell azonban szögezni: - Senki nem élvez elsőbbséget, az sem, akit eddig felírtak, mint lehetséges jelentkezőt. A pályázat elbírálásakor pedig mindenki azonos elbírálást kap, vagyis a közgyűlés által ezután elfogadott szempontok lesznek a mérvadók - teszi hozzá a Lakásügyi Bi- zottság elnöke.________________________________■ Az épületeink nyers szerkezeteit általában vakolatokkal fedik be. Természetesen tervezési és szerkezeti megfontolásból választhatunk más anyagokat is, például lambériát. Amikor a burkolatok tartó, vagy vázszerkezeti szerepet is betöltenek (gipszkarton burkolatok, lambériák, álmennyezetek) olyankor szempont lehet a vezetékek, csövek elrejtése is. A falés mennyezetburkolatok körében az egyik legtetszetősebb szerkezetek a lambériák - számol be a burkolatok'egyik változatáról Mező Tamás környezet- mérnök. Anyaguk többnyire fa vagy műanyag. A falambériák általában fenyőből, vagy különböző nemes fából készülnek. Az alapanyagot különböző méretekben és profilokkal gyártják, a vázrész pedig a fa mellett fémből is készülhet. A párnafát az aljzatra csavarokkal rögzítik, úgy, hogy az egyenetlenségeket is eltüntessék. A. lambériaeleméket aztán szeggel, vagy erre a célra kialakított profilokkal rögzítik. A lambéria kialakítása olyan, hogy az egyik él csapos, a másik hornyolt (nútos), melybe illeszkednek a rögzítő profilok de a szegecselést is úgy oldják meg, hogy az összeillesztett elemek takarják a rögzítést. A faanyagú lambériákat esetenként ragasztani is szokták, de ez kockázatosabb megoldás, mert a fa idővel mozog, szárad, dagad és a szoros illesztéstől az anyag szétrepedhet. Mivel a lambéria a faltól 1,5- 2,5 cm-re helyezkedik el (ennyire tartja el a vázléc), a fennmaradó részben vezetékeket is elhelyezhetünk a lambériaalapok felrakása előtt. Ebben a fennmaradó részben hőszigetelést is elhelyezhetünk, de ilyen esetben gondoskodni kell a páratechnika helyes kialakításáról. Az elkészült lambéria felületét célszerű kezelni, igény szerint színezhetik és lakkozhatják is. Több szociális bérlakás lesz Az összes lakásigénylő száma Pécsett most 3360 (a számok mögött többnyire családok vannak). Ebből 380-an (természetszerűleg kettővel vagy hárommal megszorozható a szám) garzonlakásra várnak, néhányszor tízen nyugdíjas lakásra 2800-an pedig szociális bérlakásra - közülük 200-an hamarosan megtalálják a számításukat. Ahogy az Önkormányzaton kiderült, utóbbiak ha lakáskiutalást kapnak, akkor szükséglakásba, vagy bérlakásba költözhetnek. Tudni kell azonban, hogy a szükség jelző most egy jogi fogalom, nem a húsz évvel ezelőtti lepusztult ingatlanokra kell ilyenkor gondolni, és nem is az épület állapotának, komfort fokozatának minősítése ez. Például aki szükséglakásra kap kiutalást, az három évre kapja meg az otthont, a bérlakásra viszont a kérelmező öt évre jogosult. A város szociális (bérlakás-állománya napjainkban 4360 otthonból áll, és ennek 30-40 százaléka számít a fenti jogi értelmezés alapján szükséglakásnak. _____________■ Ko zármisleny É-i pol. és áfa visszatérítésre jogosult társasházi lakások, zárt udvari parkolóval eladók. 20/9711-200 1 Bérces-Palásti GENERÁL-ÉPÍTŐIPARI, KERESKEDELMI ÉS INGATLANFORGALMI KFT H-8630 Balatonboglár, Szabadság u. 4. I. em. Tel./fax: 85/550-266 Tel.: 85/550-267, 20/911-6610, 30/247-4988 E-mall: berees@mail.datanet.hu • Internet: www.berces-palasti.hu Balatonlelle üdülőközpontjában, a Vitorlás kikötő mellett, a Napsugár utca északi oldalán vízközeli 3111 m2-es beépítetlen telek 18 000 Ft/m2-es áron eladó. Kaposváron 760 m2-es sokcélú hasznosításra alkalmas ingatlan (műhelyek, raktárak, irodaház) kedvező _ fizetési feltételekkel eladó. f Telefon: 82/315-856 és a 20-9548-162 Pécsett a Felsőmalom és a Felsővámház utcában új építésű lakásokat és orvosi rendelőket tervezünk tavaszi és őszi átadással. Érdeklődni lehet: Continuum Ingatlan Kft. Pécs, Felsővámház u. 58. Tel.: 72/215-191,06-60/467-848 w Balatonfenyves Község Önkormányzata értékesítésre meghirdeti Balatonfenyves, Pozsonyi utcai strandon elhelyezkedő Büfé-falatozó helyiséget, mint felépítményt. Üzlethelyiség: (42,25 m2), az ehhez csatlakozó fedett terasz (32,5 m2) A felépítmény kikiáltási ára: 3 100 000 Ft A pályázónak vállalnia kell, hogy- az üzlethez vendég és személyzeti WC-t épít- a strand területét minden év május 15-szeptember 1. között gondozza.- a strandra gyermekjátékokat (mászóka, hinta, stb.) telepít. Jelentkezési határidő: 2001. március 20. Felvilágosítás kérhető: Polgármesteri Hivatal 8646 Balatonfenyves, Kölcsey u. 27. Dégi Zoltán kommunális-műszaki előadó Tel.: 85/361-478 (35352) KULCSRAKÉSZ TÁRSASHÁZ teremgarázzsal, Pécs belvárosában! Lakások korlátozott számban leköthetők. Érd: 72/442-419, 06/20-980-3938, 06/30-2266-500 •689?6‘ • Értékbecslés • Ingatlanközvetítés • Társasház alapítás Eladó:- 3000 nm-es kereskedelemre és szolgáltatásra egyaránt alkalmas ingatlan a város legforgalmasabb részén egyben, vagy megosztva.- 60 nm-es üzlet bérleti joga Pécsi Vagyonkezelő Kft. Pécs, Jókai t. 2. (Tünde Áruház) Tel/fax: 72/213-209 -69763Pécs belvárosában, frekventált helyen reprezentatív bemutatóterem-üzlet (186 m2) saját parkolóhelyekkel eladó vagy hosszú távra bérbeadó (Ingatlant, lakást beszámítunk). Irányár: 220.000 Ft/m2 Érdeklődni: 20/340-4577 INOATLANBŐRZE Ady E. úti 3 lakásos, összenyitható családi ház udvarral eladó 12 MFt. 20/340-4662-------------------------------;------*69352» Pé cs-Vasason 400 nöl gyümölcsös, lakott területen eladó. Ár: 300 EFt. 72/240-177------------------------------------- -----------------------*69849* CA NDY GROUP KFT. INGATLANIRODÁJA Pécs, Irgalmasok u. 5. Konzum Irodaház I. em. 113. ad-vesz, közvetít • pécsi lakásokat • családi házakat (Baranya megye területén) • Balatoni és harkányi üdülő és kereskedelmi ingatlanokat. Széles kínálatunkból telefonon, faxon és személyesen is kérhet információt Megbízás díjmentes! Tel.: 72/479-661, 72/212-277/122 Mobil: 06-70/212-5683 Balatonbogláron 10 éves, 3 szobás lakás garázzsal eladó. I. ár: 12 MFt. Érd.: 85/351-019 de. és este 20 órától, 06/30- 217-9663----:---------------------------------•68720* Bala tonkeresztúron 800 nm-es építési telek eladók, lár: 2 MFt. Érdeklődni munkanapokon: 74/510-445, 30/956-1612.--------------------------------------- *69711* Be lvárosban 330 nm-es lakás eladó. Parkoló megoldott. Érd.: 20/9836-690-------------------------- *68670* Be lvárosi 2 szoba+hallos, gázos lakás kocsibeállóval eladó. I. ár: 8,5 MFt. 72/214- 756---------------------------------------*69031* Be lvárosi 5 éves garázsos, fszt.-i, 93 nm-es lakás eladó. I. ár: 17 MFt. 30/216-7305------------------------------- *69600* Bodolyabéren 300 n-öl szőlő-gyümölcsös, ciszterna, pince-présház, szobával minden felszereléssel 800 EFt-ért eladó. 72/421- 335---------------------------------------*69704* Cs erdiben nagy családi ház + különálló házrész sürgősen eladó. I. ár: 1,3 MFt. Tel.: 06/30/209-6814-------------------------- *69713* Cs erkút, Kerekes-dűlőben hétvégi telek gyümölcsössel, hétvégi épülettel, mellék- épülettel, garázzsal, pincével eladó. Áram van. I. ár: 1,2 MFt 72/411-206 18 ó. után---------------------------------------*68659* Dé li ipari úton terület eladó. 210-977-------------------------------------- *69789* MU RETTO LEGKEDVEZŐBB LEHETŐSÉG AZ ÚJ LAKÁS ÉPÍTÉSÉHEZ! Várjuk, ha a legjobb áron leggyorsabban és legkevesebb gonddal szeretné lakásgondját megoldani. Kínálatunk: • Bogádi sorházi lakások • Pécsett, Palahegy utcai társasházak és sorházak • Móricz Zs. téren, • Munkácsy M.u.-ban, • Szent Mór utcában, • Bartók Béla utcában • Hársfa utcában • Kisszkokó-dűlőben társasházi lakások Teljeskörű hitelügyintézés, referenciák, részletes terv és műszaki információk. Esetenként lakásbeszámítás._____ MU RETTO BT. Cím: Pécs, Bartók B. u. 44. Nyitva.: H-P.: 8.30-16.00-ig Tel./fax: 72/333-451, , 72/222-247 Drávapalkonyán, Harkánytól 6 km-re 3 szobás házunkat 4200 nm területtel elcserélnénk komlói 2-2,5 szobás lakásra vagy eladó 3 MFt-ért. 72/312-499,30/277-0710---------------------------------------*69823* Es zék u.-i 3. em.-i 62 nm-es kecskeméti panellakás eladó. I. ár: 4,6 MFt. 30/216- 7305-----------------------------:-------:— *69604* Fe lsőmalom úti 106 nm és rózsadombi 80 nm, tetőtéri, gázos lakások eladók. 511- 628-------------------1-------------------*69787* Fr ankel L. u.-ban 2. em.-i, 2 szobás, felújítandó gázos lakás eladó. 4 MFt. 511-628---------------------------------------*69062* Gő rcsönyben 4 szobás ház gazdálkodásra, vállalkozásra alkalmas eladó. Belvárosi cserelakás is érdekel 9,5 MFt. 444-342---------------------------------------*69489* Ha rkányban új utcában épülő társasházi lakásokra még jelentkezhet, lár: 170 EFt/nm. Érdeklődni munkanapokon: 74/510-445, 72/480-463.--------------------------------------- *69712* Kálvária közeli 49 nm-es, igényes, új üzlet sürgősen eladó. Ár: 100 EFt/nm. 210-977------------- *69791* Ke rtváros, Éva u.-i 8. em.-i, 3 szobás lakás eladó. I. ár: 4,45 MFt. 30/216-7305------------.--------------------------*69171* ÜZ LET IRODA Exkluzív helyen, Pécsett a Barbakánra és a Székesegyházra nézó, főút melletti új épületben 128 m^es üzlethelyiség, egyben vagy megosztva • BEMUTATÓ TEREMNEK, ÜZLETNEK • IRODÁNAK, KÉPVISELETNEK • ÜGYVÉDI, ORVOSI, EGYÉB TEVÉKENYSÉGRE ELADÓ tg=~ FREIBURG KFT. 06.30.97.62.456 Kertvárosban, Dóra u.-ban IV/4. em-i 61 nm.-es 2 sz. étkezős lakás eladó. Tel.: 72/413-802---------------------------------------*69542* Ke rtvárosi X/6. felújított 2 sz. lakás eladó. I: 06/20-353-1272----------------------------------------*69410* Kertvárosban, Keszüi úton 2 generációs családi ház eladó. I. ár: 19 MFt. 511-628---------------------------------------*69790* Ke szűi úton 5 szobás családi ház fizetési könnyítéssel eladó 16,4 MFt. 70/216-0416--------------------------------------- *69726* Ko mló, Fürst u.-ban 3 szobás, külön bejáratú, komfortos lakás eladó. 72/481-953, v. 06-30/9363-421---------------------------------------*68965* Ko mló-körtvélyesi IV/4. em-i 2 szobás felújított lakás eladó 2,4 MFt. 30/340-1955------- --*69368* Komló-Újtelepen 2 szobás, egyedi központi fütéses családi ház eladó. 481-953 v. 06- 30/2177-511----------------------------------------*68968* Kozármislenyben 2500 nm szőlő, gyümölcsös régi présházzal eladó. 350 EFt. 72/214-756------------------- *69037* La kást vennék 7 MFt-ig. 06/30/9596-605----------------------------------------*69457* Lakást veszek, kp-val fizetek. 210-033----------------------------------------*69794* Legeltetésre, állattartásra alkalmas területet és majorságot (kúriát) keresek. 06- 30/93-43-388.----------------------------------------*68381* Makártetőn 1806 nm erdő üdülőtelek, gyönyörű panorámával eladó. IMFt. 72/214- 756----------------------------------------*69034* Mecseken 2 szobás gázos felújított lakás eladó. I. ár: 7,9 MFt. 20/9345-270, 333- 311----------------------------------------*69511* Mecsekoldalban lakás + garázs eladó. Ár: 12 MFt. Tel.: 20/9530-538-------------- *69485* Melinda utcai 2 szoba, étkezős I. em-i felújított, azonnal beköltözhető lakás, 5 MFt- ért eladó. Tel.: 72/516-615---------------------------------------*69507* Na gykozáriban 6 szobás családi ház nagy telekkel eladó, I. ár: 14,5 MFt. 222-770 ....■ * ■'"* ,, -■■■■- -----*69783* Ol ga u .-i. 1,5 sz. felújított lakás eladó. Ár: 3,8 MFt L: 443-774,17 ó. után.----------------------------------------*68905* őz utcában 3 szobás X/8., em-i, parkettás, erkélyes lakás eladó 6,8 MFt. 30/997- 4717-------*-------------------------------*69359* Pé cs Mohácsi út végén, 2 szobás, I. em.-i, tégla-gázos lakás eladó. 7,5 MFt. 214-756---- ------ *69042* Pé cs Kacsóh P. u-i 82 nm-es, 3 szobás, II. em-i tégla lakás 8,5 MFt-ért eladó. 516- 635-------------------------------------*69373* Pé cs-Belvárosban társasház építésére alkalmas 1000 nm-es terület eladó. I. ár: 29 MFt T.: 06/20-9313-122--------------------------------------- *69861* Pécs, Bálicsi u. elején 110 nm-es, 2 garázsos ház eladó. Ár: 14 MFt 06/20-9313- 122---------------------------------------*69435* Pé cs belvárosában 40 nm-es, igényes, tégla lakás eladó 5,6 MFt-ért. 06/30/9596- 605-------------- -----—:---------------*69456* Pé cs, Fürj u.-i 72 nm-es, felújított, bővíthető, gázfűtéses, parkosított, kertes családi ház garázzsal eladó 8,5 MFt. 325-216-----——-------- *69756* Pé cs legszebb részén 830 nm építési telek, gyönyörű panorámával 15 MFt. 30/9470- 234---------------------------------------*69048* Pé csi házat vennék 20 MFt-ig 415-542,06- 20/4183-554--------------------------------------- *09767* Pé cs-Rácvároson* 4 éve épült, befejezés előtt álló családi ház 1025 nm-en, sok gyümölcsfával, szép panorámával sürgősen eladó. Ár: 12,9 MFt. 72/259-191, 06/20/438-6327-------------------------------------- ‘69308* Pé cstől 20 km-re 3,5 szobás, nappalis családi ház 2 garázzsal, melléképületekkel, gázcsere-teleppel, kert végében halastó kialakítható. I. ár: 4,9 MFt. 72/472-452----------------------------------------*69777* Pécs-Vasas, Kerékhegyen 375 n-öl kert elhanyagolt állapotban sürgősen eladó. I. ár: 320 EFt. Tel.: 06/30/209-6814--------------------------------------- ‘69716* Pe tőfi u.-ban 2. em.-i, felújított 50 nm-es: gázos lakás eladó. 7,3 MFt. 72/511-628--------- --- ----- ---- - *69055’