Új Dunántúli Napló, 2001. március (12. évfolyam, 59-88. szám)

2001-03-11 / 69. szám

10 m LABDARÚGÁS ★ 2001. március 11. Újra padlóra került a Löki A halovány lilák is biztosan győztek a sereghajtó ellen A csiga, huss EB£ Mint amit jövőre a Lokinak jósoltak Látvány Korolovszky gólja szép volt A lila hívek jól mulattak Játékvezető Lőw gólja szabályosnak tűnt * ÚJPEST-DEBRECEN 3-0 (1-0) Megyeri út, 2000 néző, vezette: Bukovics Újpest: Bíró I. - Medgyesi, Urbán (Pest K. 85.), Tamá­si, Lőw - Kőhalmi, Korolovszky (Tokody 68.), Dvéri, Szélesi - Orescsuk (Térjék 53.), Herczeg. Edző: Kis­teleki István. Debrecen: Téglási - Frida, Vadicska, Turján, Szatmári - Bernáth, Radojicic (Paróczai 76.), Szabó II, Siklósi - Bajzát (Schmidt 68.), Kerekes. Edző: Komjáti András. Gólszerzők: 1-0: Orescsuk (45.), 2-0: Korolovszky (50.), 3-0: Térjék (60.) Akadt jócskán kellemetlen em­léke a Megyeri úton tegnap ran­devúzó két csapatnak. Az újpes­tiek e heti lázálmaiban a múlt szombati Fáy utcai mérkőzés jött elő, míg a DVSC játékosai­nak duplán kijutott a frusztrá­cióból. Egyrészt ott volt az MTK elleni 0-4 az előző körből, a Me­gyeri úti stadion láttán pedig eszükbe juthatott az alapsza­kasz számukra legkellemetle­nebb kilencven perce, amely­nek végén 8-3-as vereséggel tá­voztak Újpestről. A lilák ehhez képest úgy kezdtek, hogy csak a tavasznak köszönhető: nem fáztak meg. A vizitáló debreceniek stabilan védekeztek és néhány biztató­nak minősíthető kontratáma­dást is vezettek^ A baj csak any- nyi volt, hogy tán maguk sem hitték el, hogy vezetést szerez­hetnek. Eközben a hazaiaknak akadt oka bosszankodásra, hi­szen a 16. percben egy bal olda­li szabadrúgásból Lőw teljesen szabályos gólt csavart, ám a bíró szabálytalanságot vélt fel­fedezni, s kifelé ítélt. (A mai magyar fociban ritka pozití­vumnak számít, hogy az újpes­tiek nem nyitottak hosszabb vi­tát a meg nem adott gólról.) Igaz, sokkal több jót nehéz len­ne leírni a vendéglátók produk­ciójáról. Még a mindig elké­pesztően elszánt Urbán is fá­Aki nem lép egyszerre... A debreceni Turján (balra) az első gól előtt hibázott sulinak tűnt, ha pedig ő nem űzi-hajtja a többieket, akkor már nagy a baj! Aztán a félidő utolsó percében megvillant az Újpest: Urbán ívelt Tamásihoz, ő remekül perdített Orescsuk- hoz, a csatár beforgatta Turjánt, majd a hálóba lőtt (1-0). A lelki tartalékokkal amúgy sem túlsá­gosan felvértezett debreceniek maradék önbizalmát semmisí­tette meg a szünet előtti pillana­tokban kapott gól. Törvénysze­rűen következett a Löki össze­omlása. Az 50. percben Koro­lovszky lőtt húszról bombagólt a bal felsőbe (2-0), tucatnyi mi- nutummal később pedig a cse­reként beállt Térjék pecsételte meg a vendégek sorsát (3-0). A lila-fehér szurkolók ekkortájt kezdtek a „másodosztály, má­sodosztály!” kórussal kedves­kedni a vendégeknek. Igazából még az sem zavarta őket, hogy a 72. percben Urbán jócskán fölé lőtte a Térjék buktatásáért megadott 11-est. Ami debreceni szempontból szomorú lehet: igazából őket sem vigasztalhat­ta, hogy megúszták az újabb gólt... Ny. B. Graz a pácban Szabics: a csapat több tízmillió schillinget kereshet A hétközi BL-forduló előtt a graziak még bíztak abban, hogy futballistáik a stadion névadójához méltón legyőzhetetlennek bizonyulnak. Csak­hogy kiderült, a két magyarral, Korsóssal és Szatóccsal felálló osztrák Graznak tán még Ar­nold Schwarzenegger ereje is kevés lett volna a tavalyi BL-finalista Valencia elleni győzelemhez. Pedig elkelt volna a segítség a hazai 0-5-ös ka­tasztrófa elkerüléséhez. Holott a Sturm elnöke néhány nappal a találkozó előtt azt nyilatkozta, hogy szeretné, ha a spanyolok megtanulnák, merre is van Graz. így utólag, az 5-0-s zakó után már kicsit csendesebbek az osztrákok és vissza­zuhantak a földre. A sógorok egyetlen igazi gól­helyzete Szabics Imre nevéhez fűződött.- Sajnos túlságosan is kisodródtam, miután kicseleztem a kapust - mondta a csatár. De szép is lett volna gólt rúgni egy BL-meccsen!- Hogy fogadták a szurkolók a vereséget?- Nagyon csalódottak voltak, hiszen min­denki bízott a csodában. De a végén újragon­dolták a realitásokat, meg azt, hogy több mint egy félidőt hátrányban játszottunk. Persze van még esélyünk, csak le kell győzni 3-0-ra a Man­chestert, és továbbjuthatunk... Na jó, ez csak vicc volt. Ugyan tavaly döntetlent játszottunk kint, ám ezt igen nehéz lesz megismételni. A hét végén még a városi rivális ellen lépünk pá­lyára és győznünk kell, ha dobogóra akarunk állni az osztrák bajnokságban.- Nincs csalódottság, hogy nem a bajnoki cí­mért, hanem csak a bronzért küzdenek?- Senki nem örül ennek, viszont azzal, hogy a BL első köréből továbbléptünk, már most rendeztük a jövő évi költségvetésünket. Vagyis ott tartunk, mintha újra bejutottunk volna a Szabics (19) nagy munkában az egyik BL-meccsen BL-be. Hogy mennyit keresnék, ha kivernénk a Manchestert és továbbjutnánk? Nem tudom pontosan, de biztos nagyon sokat. De a csapat több tízmillió schillinget kasszírozhatna. (SCHILLER) 7. forduló Lombard-Győr 0-2 (0-1) Tatabánya, 4500 néző, vezette: Sápi Lombard: Gelei - Gelbmann, Cseri, Nagy II S„ Obradovic (Pekovic a szünetben) - Kiss B. (Schafranek 68.), Molnár B., Goncalves (Árki a szünetben), Jeremejev - Nagy I S., Vincze I. Edző: Kiprich József. Győr: Posza - Vasas, Győri, Stark, Bognár - Szanyó (Bajusz 70.), Farkas B., Baumgartner, Mracskó (Böjté 52.) - Vayer (Bállá 86.), Kenesei. Edző: Garami József. Gólszerzők: 0-1: Baumgartner (34.), 0-2: Kenesei (66.) MTK-Videoton 2-1 (0-0) Hungária körút, 2000 néző, vezette: Szarka Z. MTK: Vlaszák - Komlósi, Kuttor, Smiljanic (Bükszegi, 60.), Szamosi - Madar (Balaskó, 73.), Golovic, Jezdimirovic, Fűzi Á. - Ferenczi, Illés. Edző: Pölöskei Gábor. Videoton: Milinte - Balassa, Tóth B., Vilotic - Kiskapusi, Németh T., Szalai Cs., Usvat (Szalai T„ 73.) - Julinho - Földes (Csernijenko, 86.), Zombori. Edző: Csongrádi Ferenc. Kiállítva: Komlósi (72.), illetve Zombori (84.) Gólszerzők: 0-1: Szalai Cs. (55.), 1-1: Illés (81., 11-esből), 2-1: Fűzi (86.) ZTE-Kispest 3-1 (1-0) Zalaegerszeg, 8000 néző, vezette: Megyebíró ZTE: Túri - Kocsárdi, Telek, Udvari, Filó - Bonchis, Nagy Cs. (Nagy L„ 74.), Róth (Babati, 54.), Balog (Csóka 83.) - Waltner, Egressy. Edző: Madár Gábor. Kispest: Nóta - Plókai, Lőrinc, Téger (Pasic, 80.), Müller - Fűzi K., Kovács B., Pintér, Piroska - Torghelle (Szabó T., 61.), Sasu (Kiss R, 61.). Edző: Tornyi Barnabás. Gólszerzők: 1-0: Egressy (22.), 2-0: Waltner (55.), 3-0: Egressy (74.), 3-1: Plókai (84.) A forduló további műsora: Sopron-Ferencváros (13 óra - Sportl), Dunaferr-Vasas (14.30). AZ NB I ÁLLÁSA 1. MTK 7 4 3­12-3 21 (6) 2. Ferencváros 6 4 2­10-0 18 (4) 3. Újpest 7 4­3 14-12 17 (5) 4. Videoton 7 4 1 2 10-6 15 (2) 5. Győr 7 4 1 2 11-9 15 (2) 6. Dunaferr 6 3-■ 3 6-11 14 (5) 7. Vasas 6 3­3 10-7 13 (4) 8. Kispest 7 3 1 3 14-12 11 (1) 9. Lombard 7 1 1 5 6-17 10 (6) 10. ZTE 7 2 2 3 9-11 9 (1) 11. Sopron 6­3 3 6-9 6 (3) 12. Debrecen 7 1­6 9-20 6 (3) Zárójelben az alapszakaszból hozott pontok. Góllövőlista: 15 gólos: Kabát (Vasas), 13 gólos: Kerekes (Debrecen), Vincze I. (Lombard), Illés (MTK). TÁRSKERESÉS HANGSEBESSÉGGEL! Meghallgathatja leendő párja üzenetét! Válaszolhat rá, vagy felmondhatja saját hirdetését! TALÁLJON TÁRSAT MÉG MA! 06-90-230 720 A VEZÉRVÁLTÁS SEM BEFOLYÁSOLJA A KLUB ELETET Délen a helyzet változatlan A vas- és acélgyártás iránt érdektelenek is aggódva figyelik a Dunaferr Rt.-nél zajló változá­sokat. Már akik a sportot féltik. Nemrégiben ugyanis váltottak a csapatsportágakban sikert sikerre halmozó Dunaferr SE bázisvállalatának élén, Tóth László személyében új vezérigazgatója van az rt.-nek. Az elmúlt évek keserű tapasztala­tai miatt többen aggódnak: a felhalmozott értékek veszendőbe mennek.- Már három vezérváltást is megéltem, ám az egyesület életét ez sohasem befolyá­solta - válaszolt kissé értet­lenkedve a jövőjüket firtató kérdésünkre Szabó József klubelnök. - Tóth úr a múlt heti sportbálon kifejtette már, hogy nincs mitől tarta­nunk. Nem változik a kon­cepció, a sportban továbbra is a toperedmények elérése a cél, ezt pedig csak a ko­rábbi feltételek mellett lehet megismételni. Az elnökségi ülésen eldőlt, hogy 2001- ben inflációkövető lesz a tá­mogatás. A sport a cég rek­lámköltségét terheli, s az eredménytervben csupán egy ezreléket tesz ki. Kü­lönben is egyértelmű siker­sztori volt az elmúlt néhány év. Tavaly három csapatunk - a futball, a jégkorong, a férfi kézilabda - bajnok lett, de idén sem akarjuk alább adni. Ráadásul mi még nem mondtunk le a női kézisek elsőségéről, annak ellenére, hogy a szakma és a sajtó már a Fradi nyakába akasz­totta az aranyérmet. És nem szabad megfeledkezni a röplabdásokról sem.- A sport hozzátartozik a város életéhez - mondta Perjámosi Sándor, az egye­sület ügyvezető elnöke. - Annak idején, ha nem nyert Szabó József hét végén a Csepel, akkor hétfőn igen gyengén ter­meltek a gyárban. Ha ez ná­lunk nincs is így, ezt így ér­zik az rt.-nél is. A korábbi vezérigazgató sokáig nem hitte el, hogy ennyire jó reklám a sport, aztán egy­szer Győrben a főiskolán tartott előadást, amelynek végén a szakmából csak egy-két kérdést kapott, az egyesületről viszont több tucatot is. Az új „főnök”, Tóth László korábban is elnökségi tag volt s az is maradt. Schiller Zsolt Csank: Sopronban is győzni akarunk A Ferencvárosnál újabban megint rend és fegyelem van, minthogy Csank János vezetőedző az elmaradt fizetések és a klub vezetésében kialakult bizalmi vál­ság (értsd: Torgyán és Szabadi távozása) ellenére sem tűri maga körül a felfordulást.- Mondok két dátumot: 1994 és 2001. Mit jelent az éle­tében ez a két időpont?- Jó lenne, ha a két évszám az életemben egymásra találna. Ugyanis 1994-ben nyertünk a Váccal bajnoksá­got és nagyon nagy dolog lenne, ha ugyanez sikerülne idén a Fradival is.- Mi az, ami meglepte az Üllői úton?- A zöld-fehéreknél nem lehet veszíteni, a vereség megbocsáthatatlan: a döntetlent ímmel-ámmal még el­fogadják, de a kudarc rögtön látszik a szurkolók arcán, és másként köszönnek rám.- Mennyire tudja függetleníteni magát a Ferencváros­ban történő eseményektől?- Amit nem tudok befolyásolni, azzal általában nem foglalkozom. Az én dolgom az, hogy a csapat megfelelő lelki és fizikai állapotban legyen.-Az sem érdekli, hogy a klub légüres térben mozog, s tán az sem véletlen, hogy nincs még befektető?- Dolgozunk, vagyis tesszük azt, amire szerződtünk. Természetesen ettől még akár a fejünk fölött is dönthet­nek rólunk. De engem most ennél sokkal jobban foglal­koztat, hogy vasárnap kora délután Sopronban ját­szunk. Hiszem, a Fradi van olyan jó csapat, hogy ide­genben is nyerni fog. Ámbátor tudom, a Sopron otthon veszélyes ellenfél, eszünkben sincs félvállról venni az összecsapást. Nekünk azonban saját stílusunkat kell ját­szanunk, idegenben is támadni fogunk.- Meddig szól a szerződése?- Nyáron jár le.- Mi van akkor, ha az új vezetés nem Csankkal kép­zeli el a jövőt?- Én még olyan meny­asszonyt nem láttam, aldt pisztollyal kényszerítettek volna az oltárhoz. Ha nem akarnak, akkor elmegyek. Elég sokat dolgoztam már vi­déken, és azt is ugyanilyen hittel és tisztességgel tettem. Legfeljebb majd máshol ke­resem a kenyerem. Tény azonban, a Ferencvárosnak különös varázsa van, jó itt dolgozni, szeretném, ha a befektetett munka nemzetkö­zi téren is megtérülne.- Mennyi ideje marad szenve­délyére, a vadászatra?- Erre azért mindig szakítok néhány órát.- Jobban lő, mint a csatárai vagy rosszabbul?- Viccel velem? Ha kell, még a futballpályán is kilö­vöm a felső sarkot, pedig én csak kapus voltam. Félre­értés ne essék, nem puskával lőnék... Gyenes András

Next

/
Thumbnails
Contents