Új Dunántúli Napló, 2001. március (12. évfolyam, 59-88. szám)

2001-03-10 / 68. szám

2001. Március 10., szombat KULTÚRA -RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal A tavalyi Napló Napon - „Csak hang legyen és fény" (Kispál András és Lovasi András) A közeli Kelet A PTE Földrajz Tanszékén két éve működő Ázsia Köz­pont Stein Aurél tudós munkásságának megün­neplésére készül. Tegnap indult Indiába dvBárdy László, a központ vezető pro­fesszora, aki Nepálba, Bhutánba is ellátogat, előadásokat tart, tisztelegve Körösi Csorna Sán­dor sírjánál is. Az erősödő kap­csolatok jele dr. Ravi Prakash Gupta professzor érkezése már­cius közepén, aki a hindu civili­zációról tart előadásokat. A központ vezető-helyettese, Wilhelm Zoltán elmondta, Bárdy tavalyi útja után vetette fel, hogy Stein Aurélt, a nagy magyar orientalistát itthon is meg kellene ünnepelnünk, így ősszel konferenciát terveznek emlékére. Stein száz éve indí­totta el híres expedícióját Tunhuangba, megtalálva a szent könyvet, a Gyémánt Szútrát, melyet Gutenberg előtt 600 évvel nyomtattak. Az ango­lok alkalmazásában rótta útjait, akik a legnagyobb orientalistá­nak tartják, de a visszatérő Vámbéry Ármint is ezrek várták Londonban. Jobban kellene is­mernünk Lóczy Lajos, Ligeti La­jos, Baktay Ervin kutatásait is. A pécsi központot a gyorsan fej­lődő Indiában és Kínában is számon tartják, ma 150-en ta­nulnak akkreditálásra szánt kurzusain - legtöbben kínai és hindi nyelvet, illetve hindu civi­lizációt. B. R. Aranyzsiráf: Kispáléké az év legjobb rockalbuma A pécsi Kispál és a Borz Velőrózsák című albuma nyerte a Magyar Hanglemezki­adók Szövetségének (Mahasz) idei Aranyzsiráf díját a legjobb rockalbum ka­tegóriában. A zenekarnak ez a második ilyen díja, 1996-ban Ül című lemezüket jutalmazták. Kispálék olyan előadókat utasítottak most maguk mögé, mint Pres­ser Gábor, a Republic, vagy a Bikini. Mi­vel Lovasi Andrásék a csütörtök esti bu­dapesti gála időpontjában éppen Miskol­con léptek föl, ezért a díjat a zenekar me­nedzsere, Tóth Tibor vette át. Amint azt lapunknak péntek este Tóth Tibor a mis­kolci koncert hangzavara mellett meg­próbálta elmondani, a csapat nem számí­tott az elismerésre, ő is csak „biztos, ami biztos” alapon ment el a díjkiosztóra. Csak hab a tortán: az év feldolgozásal­bumának járó díjat a KISPÁLraMIX című lemez nyerte. (Online-interjú, koncertrészletek, a díjazottak teljes listája: www.dunantulinaplo.hu) FOTÓ! W. T. __________________________________________■ IP­ön azonosság a rendszerváltás utáni polgárról ja. E nélkül kulturális (nemzeti, faji, vallási stb.) ho­vatartozásunk, önazonosságunk-is megszűnne. Mint ahogy a történelem folyamán bizonyos kultú­ráké meg is szűnt, az azt fenntartó emlékezet erő­szakosan megszakadt, elsorvadt. Ez fenyegetheti a diaszpórákat, kisebbségeket is. Ugyanakkor Heller a nacionalizmust olyan mesterséges képződmény­nek tekinti, amely a nemzet fogalmának, karakter­jegyeinek kialakításával a megbillent vagy elveszett kulturális identitást állítja helyre. De ma egyre gya­koribb az is, hogy egy-egy etnikai csoport saját kü­lönösségét, kultúráját hangsúlyozza túl: ez az etno mítosza, amely egyebek közt az Egyesült Államok­ban vált jellemzővé. A tengerentúlon is vendégprofesszor filozófust előadása után először a hatvanas évek végéről kér­deztük. Azokról a társadalmi mozgalmakról, ame­lyek jórészt az akkori „Új baloldalhoz” kapcsolód­tak. A mozgalom baloldali eszmékhez kötődő illú­ziókat keltett életre, amik illúziók is maradtak, hangsúlyozta Heller. Kétségtelen, hogy a társadal­mak kritikája miliőváltozást hozott, természeteseb­bé vált a lányok és a fiúk viszonya, változott az is­kolarendszer, a tekintélyekkel szembeni viszony. A magyarországi rendszerváltásról szólva, a polgár­ság fogalmáról elmondta, az angolok nem is ezt, hanem a polgártárs kifejezést használják - ami nem más, mint állampolgár. Honpolgár a franciáknál. Fogalmához a közügyekben való aktív részvétel tár­sul. Szabad polgár az, aki kimondja a maga igazát a hatalommal szemben, és a vezetőktől elvárja, hogy a közösséget szolgálják. Rendkívül fontos fo­galom, de a probléma nem ez: Tamás Gáspár Mik­lósnak igazat ad abban, hogy miniszterelnökünk a maga szóhasználatában választóvonalat húz polgár és nem polgár közé, bizonyos rétegeket kirekesztve onnan. A hatalmon lévők részéről elhangzik a nem- zetietlenség vádja is. De az ellenzéknek is módosí­tani kellene a politikáján, amely nem mindig a sa­ját identitásának megfelelő értékeket igyekszik a köz szolgálatába állítani. _____________bóka Róbert A fenyegetett Heller Ágnes az emlékezetről, és Csak egy-két kérdés megválaszolására volt ideje Heller Ágnes akadémikusnak a non­stop előadások szünetében, de hazánk egyik nemzetközileg is elismert filozófusá­nak az előadását is meghallgattuk, amely a „Mandulavirágzási Tudományos Napokon” hangzott el a Művészetek Házában. A Pécsi Tudományegyetem közel egyhetes rendez­vénysorozatának egyik nagy témaköre az én és az önazonosság kérdéseit boncolgatta. A meglehető­sen elvontnak tetsző téma a köznapok mai, tévely­gő, sokszor magányos emberének a gondjaira kere­si a választ, aki gyakran nem találja saját, igazabb arcát, s néha idegen saját hazájában. Az identitás - az önmagunkkal való azonosság, önazonosság - társadalmi súlyánál fogva is az egyik legintenzíveb­ben kutatott terület. Heller Ágnes filozófus fotó: tóth l. Heller Ágnes akadémikus, aki részint a valami­kori Lukács-iskola egykori képviselőjeként, ellenzé­ki gondolkodóként vált nemzetközileg is elismert filozófussá, „otthon-létünk”, hovatartozásunk alap­járól, a kulturális identitásról beszélt, amelynek az emlékezet - kulturális, kollektív és egyéni - az alap­Futnak a képek Vasisten háta mögött Tóth Tamásnak néhány évvel ez­előtt láttam egy erőteljes, még hi­báival is fiatalos lendületről, te­hetségről tanúskodó filmjét, a Vasisten gyermeke-it. Kíváncsi voltam, hogyan folytatja pályáját, ezért várakozással ültem be új művéhez, a szemlén bemutatott Anarchisták-hoz. A nyitó felvételnél, a „vizuális felütést” szemlélve még elégedet­ten dőltem hátra székemen: az el­ső képen egy fiatalembert és egy lányt látunk felénk jönni, csak deréktól fölfelé mutatják őket, ezért tekintetünk a mögöttük komorló épületre irányul; a pár gyorsít, majd előrevetik magu­kat, miközben az épületet hatal­mas robbanás rázza meg, lángok csapnak a magasba. Ez a beveze­tés - a cím üzenete által megerő­sítve - érdekes történetet ígért, miközben, a kép ügyes manipu­lálásával, ironizálta is ezt a ka­landfilmes . nyitányt. Bármelyik irányba is megy majd a sztori, akár az „akciós”, akár az ironikus szólam erősödik fel, gondoltam, ezt már nem lehet elrontani. De bizony lehetett! Először csupán a részletekben megbúvó kisördög kárörvendő vigyorgásá­ra figyeltem fel. Nézd csak, mutatta nekem ez a szurtos manó, a főszereplő, ez a Gavrilo, úgy hozza működésbe a gázkazánt, hogy előzőleg nem kap­csolja be a gyújtó­lángot, láttál már ilyent, most meg, figyeld, mit művel, minden ok nélkül többször is belerúg autójának ajtajába, és még ő csodálko­zik utána, hogy nem lehet kinyitni. Hát még a pisztoly! Mekkorát durran, pedig hangtompító van rajta, le­gyintett, és visszabújt a részletek­be. Én pedig tovább tamáskod- tam. De mit tegyek, ha a hősnő egy komolynak látszó, erősen vérző fejsérüléssel, ahelyett, hogy hazamenne, beül egy ven­déglőbe, tejet rendel ártatlansá­gát példázandó, majd elájul, in­tenzív ápolásra szorul, ám ez­után, a vérveszteségre fittyet hányva, egy hosszútávfutó baj­nokot megszégyenítő sporttelje­sítményre képes. Nem kötözködöm tovább, de a film földhözragadt művészet, leg­alábbis az első menetben, ahol a képeknek a kézzelfogható valóság szintjén is igazaknak kell lenniük, hogy aztán el lehessen távolodni ettől a nyersen hétköznapi szint­től. Ahogy ez, pozitív kivételként, az apa barátainak uszodai mulat­sága esetében sikerült is. A rendező, azt hiszem, akkor követte el a végzetes hibát, ami­kor nem döntötte el, hogy Gavrilo és Majka történetét akarja-e el­mondani, vagy pedig a váratlanul felbukkanó Majka-apuka, s a fia­talembernek a vele való „Ödi- pusz-komplexusos” küzdelme foglalkoztatja-e inkább. Előbbi esetben bizonyára tisztázni lehe­tett volna, hogy ennek a Gábor­nak mi köze van Gavrilo Principhez, s miért idéződnek fel a Monarchia kései éveinek doku­mentumképei, és mit keres Che Guevara meg az ifjú Lenin portré­ja hősünk szobájának falán. Mindezt most homály fedi. Utób­bi esetben pedig a rendező alkal­masint árnyalni tudta volna a szereplők közti viszonyokat, ami így elmaradt, igaz, a gyenge szí­nészi teljesítmények eleve meg­akadályozni látszanak minden igényesebb jellemrajzot. A tiszte­letre méltó kivételt e téren Temessy Hédi jelenti, aki alkal­matlan partnereinek társaságá­ban, a beszédhibás, suta mozgá­sú, feleslegesen ordítozó szerep­lők árnyékában szép csendben megteremt egy jellemet. Félresikerült, tisztázatlan film az Anarchisták. Se nem „anti- trendi”, se nem „megaproject”, mint ahogy a szemlén, nem vala­mi szerényen, reklámozták. In­kább mondjunk egy magyar szót: kudarc. El kell gondolkodni azon, miért következett be, s eközben nem ártana imát mor­molni a vasistenhez. Nagy Imre Robbanni akart, de csak pukkanás lett belőle Tárca Bekapcsoltság Állandóan be vagyunk valamibe kapcsolva. Egy-két-három tele­fon csörgetésére vagyunk szaka­datlanul készenlétben, mint ál­munkban reggel 5 előtt tíz perc­től, álmunkban vagy tudat alatt, arra a rémes nikkel-berregésre, amellyel ébresztőóránk kiabál ránk 5 órakor. Reggeltől reggelig várjuk a telefonhívást, és scrsem hiába. Közben azonban nem akarunk megfeledkezni a rádió­ról, valahová a gyomorszájunk tájékán vagy a szívgörcsünkbe be van táplálva valamennyi je­lentősebb - reggeli, déli, esti, ké­ső esti - Krónika kezdő időpont­ja. S az utóbbi időben, kicsit szé­dülve, azon vesszük észre ma­gunkat, hogy húsz percenként is elfog valami köhécselő izgalom: hát persze, a hírrádió, pedig az csak zsugori SMS-modorban közli az újdonságokat. Olykor odapillantunk a televí­zióra is. Ott is vannak fix találká­ink. Híradók, milliós vetélkedők, egyebek. Közben azonban mindvégig becsatolva tartjuk a számítógé­pünket. Avagy becsületesebb len­ne úgy fogalmazni, hogy a com­puter tart bennünket állandóan bevetésre kész állapotban. „Majd közlöm az emberemmel” - mond­ja, és rám érti. Igen, mindig úgy érzem, mint­ha valamiféle virtuális tűzoltó- laktanyában élnék, íróasztalom alatt egy lyuk, abban a csúszó- rúd, azon, ha kell, pillanatok alatt a világűrben vagyok. Vagy a po­kolban. Távirányítóval kinyithatom a CD-játszót, s a helyzethez cseppet sem illő Mozartot hallgatok. Egyébként nincs is számomra olyan zene, amely illik ehhez a helyzethez. Alkatrész-létemet megszabják áramkörök, huzalok, víz- és hővezetékek, riasztóberendezé­sek, menetrendek, légijáratok, buszok, földgázcsövek, csator­nák. Immár tudom, rettentően ideges leszek, ha vasárnapi kirán­duláson, egyedül a meredek rövi­dítésben kibicsaklik a lábam, ott ülök a semmiben, rádiótelefon és táskarádió nélkül, s mint a dohá­nyos, aki cigaretta nélkül maradt, matatok ingerülten magam körül, persze, valamit be szeretnék kap­csolni, hangot, kattogást, zenét, látványt - csak órák múlva fanya­lodom a tájra, pedig kirándulá­som ürügye ez volt, csakhogy kapcsoló-voltomban leszoktam a létezésről mint látványról, illatról, domborulatról, bűzről, sötétség­ről, fényességről, én már rég csak impulzusokban tapasztalom, hogy vagyok és körülöttem is mindig van valami. Környezetvédő vagyok, el tu­dom sorolni, hány féle szennye­ződés füstöli be az eget-földet - néha már úgy éreztem, hogy az erdők és felhők oltalmazására meg kellene szüntetni az embert, minden szenny alkotóját és okát - most itt fent, kibicsakiottan, kez­dem észlelni, hogy évtizedek óta nem voltam egyedül, hogy min­dig azt cselekedtem és gondol­tam, amire éppen be voltam prog­ramozva, és ha'a drótok megsüke- tülnek, ha a kapcsolók elfordítha- tatlanok, akkor hápogok, levegő és gondolat és érzelem után kap­kodok, mint akinek elzárták a lé­legeztető gépét, infúziókanül- jébe már nem cseppentenek Nap­levet, gyermekkor-emléket, vala­mi furcsa, illatos lázat, amelynek, ha jól emlékszem, szerelem volt a heve - már rég nem azt sóvárog­tam, hogy valaki belép a szobám­ba, valaki bevallja, hogy mit gon­dol rólam, valaki elmeséli, milyen ostoba voltam akkor - már rég csak a telefont lestem, a mailt, a faxot, az üzenetrögzítőt - az em­ber csak különféle elektronikus csomagolásokban jelent meg ne­kem, számomra könnyen lehetett volna tehát embert hamisítani, Dosztojevszkij Bűn és bűnhődé- séből Rogyion Raszkolnyikovot, beszélgessünk egy kicsit telefo­non, avagy inkább sustorogjunk az interneten - sosem jönnék rá, hogy nem is létezik, ő csak egy ügyesen kitalált interaktív inter­net-robot, jó forgatókönyv-írók ta­lálták ki a gűg-jeit és a szójárását, programozták be neki a helyesírá­si hibáit, hadd legyen egyénisége - ott fent, azon a félszobányi, rej­tett platón, ahol kibicsakiottan fe­küdtem, végül felfedeztem a kula­csot, mert szomjas lettem nagyon, és fantasztikusan finom volt a bu­borékmentes, egyszerű víz - nem ivóié volt, nem dzsúsz, nem volt sem sárgás, sem pirosas, sem éde­sen fűszeres, víz volt: ilyet rég nem ittam - és azon törtem már a fejem, hogy ha innen képtelen va­gyok kimenekülni, és örökre itt maradok, milyen üzenetet hagy­hatnék hátra - de hát itt nincs üzenetrögzítő, a mobilom sincs velem, de még a zsebkalkuláto­rom sem - a láthatárt a hegyek nem zárták le teljesen, egy hasíté­kon kiláttam a völgyre: érdekes, több szín, és főként több árnyalat borul itt egymásra, mint otthon a francia tapétán, pedig az igen drá­ga volt - jó, de kinek üzennék? otthon egyszerű lenne, a szűk kö­rű körlevelemet száznyolc, a leg­szélesebb körűt nyolcszáztizen- egy címre szoktam küldeni, a száznyolcat már nagyon jól isme­rem, közülük négyet már szemé­lyesen is - apámnak üzennék, de odaátra még nem lehet maile zni; a nejemnek is szólnék, de ő nem szereti a computert, sosem nyitja ki; na, hát persze, a fiamnak írok, mail]eiben ugyan szűkszavú, de még mindig barátkozóbb, mint egyébként; és írnék a lányomnak, a férje jó számítógépes, az üzene­tem biztosan eljut hozzá, és az unokáim mind számítógépeznek, de őket is ismerem személyesen - állandóan bekapcsoltan éltem, reggeltől estig és a kezdettől mos- tanig, és most döbbenek rá, hogy emlékeim zöme: CD, CD-rom, floppy, szövegek és képek a moni­toron, mentések és a billentyűzet balesetei, ál-ablak amelyen ál-va- lóság, városrészlet és szőlőskert látszik, de már évtizedek óta rá sem nézek, néha egy pohár ital, nagyritkán áramszünet, meg lift, gyors közlekedés a metro-tro- likkal, amelyek a végcélig önálló­an váltanak sínt, fordulnak be, lassítanak és gyorsítanak - mi is ilyenek vagyunk, csak nem vál­tunk teljesen önként. Csak tudnám, hol a kapcsolóm. Bodor Pál (DIURNUS)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents