Új Dunántúli Napló, 2001. február (12. évfolyam, 31-58. szám)

2001-02-26 / 56. szám

I 2001. Február 26., hétfő SPORT Új Dunántúli Napló -11. oldal Dárdai sem lesz a válogatottban Bicskei Bertalan szövetségi kapitány szerint a szerdai, Bosznia-Hercegovina elleni barát­ságos válogatott labdarúgó-mérkőzésen a középpályás játék finomítása lesz a legfon­tosabb feladat. Budapest- A hetek óta kirobbanó formában játszó Vasile Miriuta kicsit különleges játékstílusát kell beil­leszteni a taktikába. Bízom benne, hogy ez nem fog gondot okozni, mert szeret­ném, ha a középpályás a világ- bajnoki selejtezőkön is szerepel­ne - mondta a szakember. Bicskei a bosnyákok ellen el­sősorban az idegenlégiósokra, március 7-én a Jordánia elleni találkozón pedig az NB I-ben szereplő futballistákra számít:- A külföldön játszó labdarú­gók már egy-másfél hónapja rendszeresen tétmeccseken lépnek pályára. Ezért sokkal jobb formában vannak, mint az NB I. rajtjára készülők, akik az alapozás után még kicsit fásultak. A felkészülési mérkőzéseken sze­retnék mindenkinek lehetőséget adni, akire szá­mítok a világbajnoki selejtezőkön is. Megnehe­zíti a helyzetemet, hogy a FIFA előírása értelmé­ben a kluboknak évente csak hét összecsapásra kell elengedniük játékosaikat. A kapitány nem számíthat Dárdai Pálra (ké­pünkön): a Hertha BSC középpályása tüszős mandulagyulladással bajlódik, helyette Tóth Norbert (Vasas) utazik Boszniába. Dombi Tibor és Babos Gábor vasárnap este, Lisztes Krisztián, Fehér Miklós és Halmai Gábor hétfőn érkezik meg a dunavarsányi edzőtábor­ba. A mérkőzés szerdán 17.30-kor kezdődik Zenicán. Az utánpótlás-együttes szintén szerdán 13 órakor Travenikben találkozik Bosznia-Hercego­vina korosztályos csapatával. Magyar Zoltán menedzser bejelentette, hogy mostantól külön­válik az utánpótlás (1979/80-ban születettek) és az olimpiai (1981/82) válogatott felkészülése. Az ötkarikás korosztálynak öt csapat részvé­telével 2002. tavaszáig tartó sorozatot szervez­nek Alpok-Adria Kupa néven. A körmérkőzéses tornán a magyarok mellett Horvátország, Szlo­vénia, valamint Ausztriából a stájer tartományi együttes, Olaszországból pedig a ligaválogatott vesz részt. A csapatok kétszer találkoznak egy­mással. Gellei Imre szövetségi edző hangsúlyoz­ta: ez a torna nagyon fontos szerepet játszik a 2002 őszén kezdődő olimpiai selejtezőkre való felkészülésben. Coulthard éhes a sikerre Totóeredmények 1. Bayern München - 1. FC Köln 1-1 X 2. Freiburg - 1860 München 0-3 2 3. Hamburg - Wolfsburg 3-2 1 4. Schalke 04 - Dortmund 0-0 X 5. Frankfurt - Bremen 1-2 2 6. Kaiserslautern - Rostock 0-1 2 7. Bochum - VfB Stuttgart 0-0 X 8. Atalanta - Bari 0-0 X 9. Bologna - Napoli 2-1 1 10. Internazionale - Udinese 2-1 1 11. Lecce - Reggina 2-1 1 12. Parma - Perugia 5-0 1 13. Vicenza - Roma 0-2 2 + 1 14. Juventus - Milan lapzárta után Röviden DÖNTETLENT DÖNTÖTTEK. Teke, Szuperliga, férfiak. DDGÁZ - BKV-Előre 4-4 (5574- 5591). A pécsiek eredményei: Berta 917, Koncsecskó 955, Borbás 850, Kismihály 946, Kecskés 961, Kemsei 945. (szz) GYŐZELEM a zöld asztalnál. Asztalitenisz, NB II., nők. PAE - Sárbogárd 13-5. Pécsi győzte­sek: Horváth 4, Rádóczi 4, Sasvári 2, Boros 2 és a Horváth, Boros páros. (szz) NÉGY ANK-BRONZ. Tolna megye úszóbajnokságán, Szek­szárdion a pécsi ANK Úszó­klub képviselte megyénket. Jobb eredmények: 200 fiú hát: 3. Abonyi, 200 leány gyors 3. Szennyai. 4x100 fiú gyorsváltó: 3. ANK (Bistei, Bandi, Turcsán, Abonyi). 4x100 leány gyorsvál- tó: 3. ANK (Németh, Feller, Timothy, Papp.) (szz) CZAKÓ DIÁKOLIMPIKON. Egerben rendezték meg az úszók Diákolimpiájának orszá­gos döntőjét, amelyen Czakó Andrea, a Pécsi Református Ált. Isk. 6. osztályos tanulója 36,00 másodperces idővel az 50 méte­res mellúszás bajnoka lett. (szz) TESZ-ELSŐSÉG. Megismétel­te tavalyi győzelmét a dunántú­li városok kispályás labdarúgó- bajnokcsapatainak tornáján a TESZ együttese a Pécsett rende­zett eseménysorozaton. A játé­kosok: Foral, Németh, Pál Gy., Soós, Pál L, Szabó K., Papp Zs., Kaszás D., Kaszás L, Lehota, Faludi, Lázár, Schweitzer, Gelencsér G., Iliin, Pap, Harsányi Zs. _________________________(HJ Mel bourne Zavar, hogy eddig még nem értem el legfőbb célomat, pedig az utóbbi években mindig világbajnoki cím megszerzésére alkalmas autóban versenyezhettem. Most nagyon eltökélt va­gyok, meg akarom nyerni a vb-t - mondta David Coulthard (képünkön), a Forma-1-es West-McLaren- Mercedes skót pilótája. A kiváló versenyző 1995-ben, 1997-ben, 1998-ban és tavaly is a pontverseny 3. helyén végzett, de igazán közel egyszer sem járt a végső sikerhez. Most úgy érzi, hogy pályafutása legjobb autójá­val legyőzheti legfőbb vetélytár- sait, kétszeres világbajnok csa­pattársát, a finn Mika Häkkinent, valamint az 1994-ben, 1995-ben és 2000-ben is győztes német Michael Schumackert (Ferrari).- Még mindig éhes vagyok a futamgyőzelmekre és legfőkép­pen a világbajnoki cimre. Ez ad­dig így is marad, amíg tart Forma-1-es pályafutásom - jelen­tette ki Coulthard. - Folyamato­san fejlődök, így semmi sem aka­dályozhat meg célom elérésében. Úgy gondolom, hogy az idei sze­zon gumihábo­rút hoz a Bridgestone és a Michelin kö­zött. A franciák szereplése szá­mos nagy meg­lepetést hoz­hat. Bizonyos versenyeken a japánok lesz­nek a jobbak, ugyanakkor más helyszíneken a franciák arathat­nak sikert. A West-McLaren-Mercedes klasszisa ugyanakkor azt várja, hogy továbbra is csapata és a Fer­rari diktálja majd a tempót:- Akármi is történik, nekem Mikát és Michaelt kell legyőz­nöm a nagy sikerekhez. David Coulthard a minél jobb szereplés érdekében még terve­zett esküvőjét is elhalasztotta Heidi Wichlinski amerikai top­modellek A skót pilóta először vasárnap, az idénynyitó mel- bourne-i Ausztrál Nagydíjon bi­zonyíthat. Komlósy bronzérmes Budapest Komlósy Tibor legjobb ma­gyarként bronzérmes lett a Steffl-kupa budapesti nem­zetközi fedett pályás öttu­saversenyen. A győzelmet a bolgár Canko Hantov sze­rezte meg. Komlósy az első négy szám kö­zül vívásban, úszásban és lovag­lásban nagyon jó teljesítményt nyújtott, így a futást a második helyen várta. A táv közben úgy tűnt, hogy a harmadik litván Krungolcas és a negyedik cseh Capalini is jelentős különbség­gel előzi majd meg, utóbbi azonban elfáradt, így összetett­ben nem tudott a magyar öttusá­zó elé kerülni. A versenyen a hazai váloga­tottak közül nem indult Balogh Gábor, Sárfalvi Péter és Kovács Gergely. Steffl-kupa, férfi döntő: 1. Canko Hantov (bolgár) 5665 pont, 2. Edvinas Krungolcas (lit­ván) 5628,3. Komlósy Tibor 5616, 4. Libor Capalini (cseh) 5562, 5. Kállai Ákos 5488, 6. Ronald Chabrecejc (szlovák) 5465. most élj a lehetőséggel, hogy a gyereknek is legyen lakása Gyors, egyösszegű hitel azoknak, akik rendelkeznek fedezetként felajánlható, tehermentes és for­galomképes ingatlannal. Minden más kölcsönnel szemben felülmúl­hatatlan előnye, hogy 5 éves futamidőn belül a bank eltekint a jövedelmi helyzet vizsgálatától. A hitel az ingatlan piaci értékének akár 45%-áig igényelhető. Ajánljuk • a már meglévő lakás felújítására, korszerűsítésére, bővítésére; • második ingatlan - például nyaraló - vásárlására; • s végül, de nem utolsó sorban szülőknek, hogy segíthessék a gyerekek otthonteremtését. Információ: 06 40 44 22 00 www.postabank.hu SZTÁRSPORTOLÓK PÉCSETT. Kovács István (Kokó), Kőbán Ri­ta, Storcz Botond, a PVSK-MiZo kosaras lányai, Kovács Ervin és Pásztory Dóra voltak többek között a vendégek a Tiborc utcai iskola tornacsarnokában megrendezett sportfórumon. A rendezvényt Nagy Bandó András vezette. fotó: laufer László Még nem dőlt el semmi Mohács A városi teremlabdarúgó-torna ti­zenegyedik fordulójában a két él­lovas csapat, a Váta Bt. és a Profi is döntetlent játszott, így nem tudtak egymástól elszakadni, az aranyérem sorsa még mindig kérdéses. Láthatóan nagy harc folyik a sereghajtók között is, a Csavargók gárdája az utolsó he­lyen tanyázik, de csak egy pont választja el a tizenharmadik hely­től. A középmezőnybe tartozó Fortuna Borozó is kiheverte ka­pusuk kiállítását, most az L. K. Bulls esett áldozatul Bacchus föl­di helytartói lövéseinek. Eredmé­nyek: Gőzhajó - Liptód 6-2, Vegeta - Csavargók 8-3, L. K. Bulls - Fortuna Borozó 6-10, Mo­zaik - Boka Juniors 3-7, Szu-ker - Mátrix 9-4, F. F. C. - Magic 2-7, Szikvíz - PA-R1 7-7, Profi - Váta Bt. 5-5. Az élcsoport: 1. Váta Bt. (jobb gólaránnyal), 2. Profi, 3. Vegeta. B. A Emelkedő NAP-támogatás Több mint húsz százalékkal na­gyobb összeget ad ebben az évben az Ifjúsági és Sportminisztérium az 1999-ben elindult Nemzeti Atlé­tika Programra (NAP) Baranyában is. Mint Fekete Viktória, a NAP ba­ranyai koordinátora lapunknak el­mondta, idén majdnem 2,2 millió forintot szánhatnak az iskolák ar­ra, hogy tanulóik tanterven kívül, heti plusz két órában ismerked­hessenek az atlétikával. A NAP versenyein Baranyában huszon­hét iskola több mint 1600 diákja vett részt folyamatosan. A megyei diáksportszövet­séggel karöltve idén is szervezik az atlétikai, ügyességi versenye­ket nyolc körzetben. Az első prog­ramra legalább ezer résztvevőt várnak a NAP-diákolimpia mezei futóversenyre, amelyet a megye több pontján is megrendeznek. Aztán - mutatva a verseny- rendszer sokszínűségét - követ­kezhet áprilisban a többpróba- bajnokság. Mindkét verseny leg­jobbjai a körzeti fordulók után megyei és országos szinten is ki­próbálhatják tudásukat, a legjob­bak érmeket is a nyakukba akaszthatnak valamennyi ren­dezvényen. sz. zs. Hetesek a bronzért Harkány A szombaton rendezett 3. Har- kány-kupa nemzetközi férfi kézi­labdatorna döntőjében a Pécsvárad-Renax 21-18-ra diadal­maskodott a horvát Koprivnica ellen. A pécsváradiak góljait Katzirz (7, képünkön), Horváth Bende (4), Vajda K. (3), Szántosi (2), Kokas (2), Bitter (1), Csíkos (1) és Bán lőtték. A harmadik helyért a Pelikán- Siklós játszott a Szigetvári Taka­rékszövetkezet SE-vel, a végered­mény 28-28 lett. A bronzérmet hetesekkel a Szigetvár szerezte meg. Az ötödik helyért a Har­kány 27-19-re verte a Barcsot. A torna gól­királya Becskei István (Pelikán- Siklós, 20), a legjobb kapus Marko Pavelic (Koprivnica), a legjobb me­zőnyjátékos Katzirz Dávid (Pécsvárad-Renax) lett. Kuti Kis a döntőben botlott Bogota A világranglista 85. helyén álló Kuti Kis Ritának nem sikerült di­adalmaskodnia a 170 ezer dollár összdíjazású bogotai tenisztor­nán, a döntőben kétjátszmás mérkőzésen kikapott az argentin Paula Suareztől (29. a WTA- listán). Suarez (argentin, 1.) - Kuti Kis Rita (6.) 6-2, 6-4. Alig több mint egy évvel ez­előtt a Sao Paoló-i verseny döntő­jében a magyar teniszező legyőz­te a dél-amerikai játékost, és ez pályafutása első egyéni WTA-si- kerét jelentette. A kolumbiai fő­városban azonban már Suarez volt a jobb, az első játszma sima megnyerését követően a máso­dikban 3-3-nál elvette ellenfele adogatását, amely eldöntötte a ta­lálkozó sorsát. Kuti Kis Rita teljesítménye így is bravúros, pályafutása so­rán negyedik alkalommal ját­szott egyesben finálét WTA- tomán.

Next

/
Thumbnails
Contents