Új Dunántúli Napló, 2001. február (12. évfolyam, 31-58. szám)

2001-02-20 / 50. szám

2001. Február 20., kedd KULTÚRA -RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal Nem munkanélkülieket képeznek Az országban elsőnek indult romológia szak Pécsett Romológia a felsőoktatásban és a kutatásban címmel rendez­tek kétnapos konferenciát február 16-án és 17-én a Pécsi Tudo­mányegyetemen. Az előadások a romológia tárgykörébe tarto­zó kutatásokról, kurzusokról szóltak. Pécsett szeptemberben indult be az országban először a felsőfokú romológia szak. 2000 június végén jelent meg a Ma­gyar Közlönyben a szak engedélye­zése, ami azt jelenti, hogy Magyar- országon először jelenhetett meg romológia szak a felsőoktatásban, mondja Forray I R- Katcdin (ké­pünkön), a Romológia Tan­szék tanszékve­zető egyetemi tanára. Már a rendszerváltást követően voltak szakindítási próbálkozások az ország több helyén, itt Pécsett is 1992-ben. A pécsi egyetemen mindössze egy specializációt sike­rült a korábbi években megvalósí­tani, ami azt jelentette, hogy ha va­laki összegyűjtött meghatározott teljesítményt romológia tárgyak­ból, akkor betéüapot kaphatott a diplomájába. Ezt váltja most fel a romológia, mint egyetemi alapkép­zési szak, amely csak párban vá­lasztható, tehát önállóan nem. Mindennek oka az, mert úgy gon­dolták az akkreditációt kérők, hogy semmiképpen sem szeretnének eleve munkanélkülieket képezni. Elvben bármely szakkal párosítha­tó, bár már most komoly gondot okoz az, hogy a cigány fiatalok szí­vesen választanák párhuzamosan a szociális munkás szakot, de ez utóbbi azon szakok közé tartozik, amely mellé nem lehet másikat in­gyen választani. A tantárgyak három nagyobb csoportba oszthatók, mondja Forray R. Katalin. Az általános mű­veltség körébe tartozókra, aztán azok a tárgyak, amelyek révén a ci­gányság bemutatása a társadalom­tudományok szemszögéből törté­nik, mint a szociológia, a kulturális antropológia, a történelem, a de­mográfia,'a társadalomföldrajz stb. A harmadik tantárgytípus a szű- kebb értelemben vett romológia, amelyen belül néprajz, történelem, nyelv vagy folklór található. Fon­tosnak tartják, hogy az egyik ci­gány nyelvből legalább alapfokú vizsgát kell tenniük a hallgatóknak. Még az elmúlt nyáron meghir­dették a másoddiplomás levelező romológiaképzést, amelynek so­rán közel negyvenen jelentkeztek, s a felvettek fele cigány származá­sú. Tizenhat hallgatót, akik koráb­ban részt vettek a specializáción, belső felvételivel felvettek nappali szakra. Idén szeptembertől viszont már „normális” felvételivel kerül­hetnek be az érdeklődők. Nappali­ra 15 hallgatót várnak, levelezőre 40-et. A levelező önköltséges, je­lenleg ötvenötezer forint félévre, de a cigány származású hallgatók­nak a minisztérium a költségek fe­lét megtéríti. CSERI LÁSZLÓ Taigetosz - immár németül Öt éve hunyt el dr. Konkoly- Thege Aladár, Pécs - talán nem túlzás állítani - huszadik száza­di civil közéletének jeles alakja. Szerencsére nem csupán emlé­két hagyta maga után, hanem a Kútforrás kön^nzek által 1992- ben kiadott önéletírását is, amely Taigetosz címmel látott napvilágot. Ez a kis kötet ismét csak pél­da volt rá, hogy az elmúlt évszá­zad fantasztikus sorsokat pro­dukált. Most, hogy már mind­egyik érából letűnt világ lett, szereplői pedig többségükben a föld alatt pihennek, a néha szó­rakoztató, többnyire tanulságos és mindenképpen megőrzésre méltó történetek gyűjteménye igazán nem érdemtelenül jelent meg immár németül is - azon külföldiek számára, akik kicsit is érdeklődnek Pécs (és azért ez­zel együtt Magyarország) leg­újabb kori magántörténelme iránt. A fordítást Somogyvári Márta végezte, míg a tetszetős borító Konkoly-Thege Klára munkája. M. K. A kijevi kiskapu A Nemzeti Filharmonikus Zenekar Pécsett Dmitrij Kitajenko és az ÁHZ fotói tóth l. Különleges zenei csemegének ígérke­zett a Nemzeti Filharmonikus Zenekar múlt hét pénteki koncertje. A közel­múltban sok változáson átesett együttes ritkán, vagy szinte soha nem hallható műveket tűzött programjára. Különle­gességnek számított az is, hogy a meg­szólaltatott darabok kivétel nélkül ne­ves, XIX. századi orosz zeneszerzők művei voltak, s ráadásul orosz karmes­ter, Dmitrij Kitajenko vezényletével hangzottak el. Először Csajkovszkij ritkán hallható I. szim­fóniáját mutatták be, s nyugodtan elmond­hatjuk, hogy az orosz mester fiatalkori, 26 évesen írt darabja valóban a méltatlanul el­feledett művek sorába tartozik. A szimfónia I. tétele hibátlan, oldott előadásban szólalt meg, különösen a vonósok kristálytiszta, egységes játéka volt lenyűgöző. AII. tétel „komor, ködös tája” ugyan kissé oroszosán el lett nyújtva, ám maga az előadás annyira szépre, ihletedre sikeredett, hogy az unal- masság érzete egy pillanatra sem fenyege­tett. AIII. tétel scherzójában bebizonyosod­ni látszott, hogy ez a zenekar a legbonyolul­tabb szinkópáit ritmusokat is hallatlan pre­cizitással, ugyanakkor játékosan képes in­terpretálni, de a IV. tétel többször is széteső (egyébként rendkívül nehéz) fugatói ezt a bizonyosság-érzést kissé szertefoszlatták. A szünet után Anatolij Konsztantyinov Ljadov (1855-1914) két miniatűrje, „ A va­rázstó” és a „Baba Jaga” következett. Zené­jének nem lett igazán átütő sikere, annak • ellenére sem, hogy a zenekar magas szín­vonalon tolmácsolta azokat. A koncertet záró Muszorgszkij-darabot, az „Egy kiállítás ké- pei”-t ezúttal a híres zongoraművész és kar- • mester, Vladimír Ashkenazy hangszere­lésében hallhaduk. Ko­moly kétségeim van­nak afelől, hogy észre- vede-e a közönség akár fele is, hogy nem a ha­gyományos, Ravel-féle verzió szólalt meg. Ashkenazy szakszerű munkát végzed ugyan, a zenekar „megszó­lalt”, de átdolgozása szinte végig Ravelt követ­te oly módon, hogy a szerzői jogot védő tör­vény betűjét soha, szellemét viszont folyama­tosan megsértette. S még ez volt a jobbik eset. Mert od, ahol a Ravel-féle elképzelés telibe ta­lál (pl. Schmuyle témájának dombitán való megszólaltatása), Ashkenazy mégiscsak kény­telen volt változtatni, szinte mindig a mű kárá­ra. Ilyen roppant „eredeti” ötlet volt például az, hogy a Baba Jaga tétel után nem attacca (megállás nélkül folytatva) szólalt meg a Kije­vi Nagykapu, hanem jókora szünet után, s ak­kor is csak középhalkan, hogy a szerző erede­ti szándéka ellenére kiskapu legyen belőle. A harangokat (melyek hanghatásának zenekari megszólaltatásán Muszorgszkij egy egész éle­ten át fáradozott) pedig nagyon „szellemesen” harangokkal fejezte ki, a társszerzői szabadsá­gával egészen addig menve, hogy a záróak­kord előtt még egy teljesen önkényesen beik­tatod csőharang-szólóban is részesíted min­ket. Hogy miért született meg ez az átdolgo­zás, ahhoz elgondolkoztató adatokat szolgál­tathat Norman Lebrecht nemrég megjelent „Művészek és menedzserek” című, a ko­molyzene üzleti hátterét vizsgáló könyve. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar sajnos nem igazán remekelt a Muszorgszkij- Ashkenazy-mű előadásában. Fájó meglepe­tésre a vonósok a „Gnóm” alapmotívumát (amely a tételben mintegy tízszer szerepel) egyszer sem tudták ritmikai dizergenciák nélkül megszólaltam, és sok egyéb bosz- szantó apróság után a „Katakombák” rézfú­vós akkordjai is meglehetősen hamissá sike­redtek. Végül a Baba Jagában és a Kijevi Nagykapuban ismét magára talált a zenekar, s nagy sikerrel zárult a koncert. Hadd szö­gezzem le: nem véletlenül. A jól megérde­melt elismerésért a karmester és a zenekar egyaránt az első pillanattól az utolsóig na- gyon keményen megdolgozott, selmeczi péter ______________Tv-jegyzet________________ Fá bry zuhanórepülése Mára különböző szekértáborok alakultak ki egyes politikusok mellett vagy ellen, melynek min­tájára a divatosabb tévés szemé­lyiségek körül - Friderikusz, Vá­gó, Vámos, Kepes, Frei, Csiszár, Jakupcsek, Lajcsi, Betlen, Fábry - is fellelhető az eltántoríthatatlan hívek és az utálkozók hada. Az elmúlt héten sugározta az RTL Klub az 50. Esti Showdert. Én azok közé tartozom, akik mindig szimpátiával figyelték Fábry különös egyéniségét, sajá­tos humorát. Egy ideje azonban aggasztó jeleket vélek felfedezni szárnyalásában, s repülése a ju­bileumi műsorban érte el mély­pontját. Ez annak ellenére is megállapítható, hogy Pécsett a kábeltévés társaság jóvoltából sok tízezer háztartásban csak az est fele volt látható, a szolgáltatás tehát még a shownál is pocsé­kabbra sikeredett. Fábry abba a hibába esed, mint a Heti hetes, hogy önmagával kez­dett el foglalkozni, s az önimádat visszatetsző. Ebben a jubileumi műsorban a vészesen gyarapodó vendégsereg ajándékokkal és.csók- özönnel árasztotta el a showmant, aki röpke és nagyon felszínes, alpá­ri színvonalú csevegésekbe bocsát­kozod, jórészt a szexualitás körül forgó kérdésekről. Belehallgathat­tunk Soma orgazmusának rádió- felvételébe, láthattuk, amint Fábry két „leszbikus búiéval” vonaglik, s vonul el velük „szendvics konst­rukcióban” való megmérettetésre, megtudhattuk, hogy Szulák And­reának amerikai pasija van, s azt, hogy a zipzár svájci megalkotója a jódli feltalálója, hiszen a jódli úgy születed, hogy a jóember becsípte a zipzárjával a nemi szervét. A Jakupcsek Gabriellával folytatott társalgás is nagyrészt a nemi szer­vek körül keringett, s feltehetően az igen szerény színészi képessé­gekkel megáldott Liptai Claudiával való csevely is, bár ekkorra újra megszakadt az adás. Amikorra be­tolták a hatalmas tortát, amelyből természetesen Sándorunk bújt elő, hogy géppisztolyával sorozatot lő­hessen, s a vendégsereg a konfet­tiesőtől fuldoklód, már a Dáridó színvonala alá zuhant a műsor, még az immár rendszeresen visz- szatérő, alulmúlhataüannak tűnő, orrszívós cigányozásnál is mé­lyebbre. Nem sokat tévedhetünk, ha a „Beethoven a zene Mozartja” mintájára azt állítjuk: Fábry az RTL Klub Lagzi Lajcsija, bár azt Lajcsi védelmében meg kell említeni, hogy ő azt hozza egy évtizede, amit várunk tőle, zuhanórepülés­ről esetében nem beszélhetünk. Az Esti Showder pedig ma már a dizájn center egyik legször­nyűbb jelensége lehetne, ha vala­ki venné a fáradságot, és bekül- dené Fábrynak, ______cseri László Jeg yzet_______ He lyi érdek Politikusnak lenni ma meglehető­sen jó biznisz, úgy a festői és de­mokratikus Észak-Kelet-Abbáziai Független Kaganátusban, mint az ugyancsak festői és demokratikus Magyar Köztársaságban. Túl azon, hogy az országgyűlési és he­lyi képviselők abban az irigylésre méltó és kivételes helyzetben van­nak, hogy maguk dönthetnek saját fizetésemelésük mértékéről, még számos, teljesen legális, politikusi tevékenységükkel közvetlenül nem mindig összefüggő pénzszer­zési csatorna - felügyelőbizottsági, igazgatótanácsi tagságok, játékgé­pek stb. - kimeneti oldalához is oda tudnak férni. E leíró és semmiképpen sem ítélkező jellegű bevezetőt nem csatlakoztatnám azon vélemény­halmazhoz, amely a képünket vi­selő magyar állampolgárokat kö­vetkezetesen tolvajokként vagy legalábbis az önérdeket a közér­dek fölé helyező korrupt egye- dekként definiálja. Nem vagyunk abban az egyszerű helyzetben, mint az iskolában a hetes, aki fel­írja a táblára külön a rosszakat és külön a jókat. A korrupcióhoz - az egészsé­ges, reggel korán kelő, majd fél li­ter friss hideg tejet elfogyasztó, továbbá rendszeresen kocogó tár­sadalom e mételyéhez - nem elég az, aki kapja a pénzt, a korrumpá­ló szerepét is el kell játszani. Az általános vélekedéssel el­lentétben nem baj, ha a politikus jól meg van fizetve. Baj akkor ke­letkezik, amikor a festői és de­mokratikus Észak-Kelet-Abbázi­ai Satöbbiben a politikai és gaz­dasági elit között egyre ellenőri- zetlenebbül kezdenek el áramla- ni a pénzek, az abbázok pedig, akiknek feje fölött e láthatatlan áramlás folyik, kezdenek egyre kevésbé bízni azokban, akik négyévenként Hófehérkeként vagy Igazságos Mátyásként mu­tatkoznak be az óriásplakátokon. NIMMERFROH FERENC Lovagok, bordói palástban Megakadt a helyettes államtitkár szeme a szabadszentkirá­lyi millenniumi zászlóátadó ünnepségen a Nobilis rex lovag­jain. A lokálpatrióta egyesület tagjai bordói bordó bársony­köpenyben pompáztak. A ritka darabok - olyanok legyenek, szólt a megrendelés, mint a papi palást - Siklóson készültek. Huszonhét év. Életkornak meg­hökkentően fiatal, ha valaki a tör­ténelmet akarja az emberekre rá­ruházni. Szó szerint. Gátfalvi Pé­ter, az ifjú szabómester Bocskaik­kal, Kazinczykkel, atillásokkal foglalkozik. Az utóbbiaknál rög­tön meg is állunk. Tényleg, hogy is írják? Messzinek tűnő korok vi­seletéi voltak, s ez az idő még tá­volabbinak tűnik annak ismereté­ben, hogy ezek az elegáns, tisztán magyar ruhák hosszú évtizedeken keresztül száműzöttek voltak.- Most meg - mondja apró mű­helyében - ha kimentem egy na­gyobb rendezvényre, mondjuk a pécsi Széchenyi térre, kinéztek az öltönyömből. Volt Bocskai- és Ka- zinczy-ruhám is, rögtön levásá­rolták rólam. Van már olyan osztály is - a pé­csi református gimnáziumban -, amelynek tanulói vigadóbéli kó­russzereplésükön a Gátfalvi-féle Bocskaiban feszítettek.- A három viselet között nagy a különbség - magyarázza a fiatal mester. - Talán a Bocskai a leg­egyszerűbb, következik az atillás, majd a valódi bonyolult munka, a Kazinczy. Egyébként a Bocskai eredetileg fehér volt, s nem is a fe­jedelem idején terjedt el, hanem csak valamivel a halála után. Utóbbi váltott át és lett általáno­san az alapszíne feketére. Alapszabály, hogy csak posztó­ból, és csak ennek hiányában ké­szülhet gyapjúszövetből. Az előb­bihez meglehetősen nehéz hozzá­jutni. Aradon dolgozik két öreg erdélyi mester, Gátfalvi tőlük hoz­za az alapanyagot. Egyébként Er­délyben más is készül. Most pél­dául egy kötet - hamarosan eljut Siklósra is -, amely igen részlete­sen taglalja a magyar ruhák törté­netét, s ad receptet, de egyben szabályt is, milyen anyagokból, milyen szabással, milyen mintá­zattal, díszítéssel készülhetnek.- Vastag könyv, mint a Biblia - méltányolja Gátfalvi Péter. Ma már persze a Bocskai nem csizmanadrág-szabással készül, mint korábban. Az állógalléros, karcsúsított, csaknem combközé­pig érő zakónak elöl sujtásai van­nak. Lehet öt, hét, kilenc, de min­dig páratlan számú, a gallértői 2,5 centire kell lennie a legfelsőnek, a zseb közepénél nem mehet lej­jebb az alsó. Viselhetik a hölgyek is, gallérja zsinórozottsága ilyen­kor gazdagabb.- A Kazinczy-öltöny külön feje­zet - mondja a mester -, a legne­hezebb elkészíteni, de egyben, szerintem, a legszebb. A zakó vállából lényegében két-két ujj indul, a felső rövid, de ez is bélelt. Zsinórozással díszí­tett, mint ahogy természetesen maga a ruha is.- A zsinórok persze szépen ki vannak stircelve - magyarázza Gátfalvi -, a varrások nem látsz­hatnak. Rendkívül elegáns, alkal­mi viselet. Aki ilyent ölt magára, a magyarságát vállalja és jelzi kör­nyezetének. Nincs egy darab sem a műhe­lyében. Méretre - mondjuk 50 és 52-eseket - előre nem készít, mindegyiket a megrendelőre szab­ja. így hát fotókat vesz elő, bocska- is vőlegény, peckes huszártiszt a képeken. Utóbbi úgy tele van „sújt­va” sujtásokkal, hogy piros hu­szárruhája felső része inkább tű­nik aranyból készültnek. Gátfalvi jelzi, ez nem „a” huszárruha, ha­nem annak tiszti változata. Eddig a műhelyében félszáz da­rab készült a különböző magyar ruhákból. Úgy látja, ilyen szem­pontból a Millennium nem egy év­ből áll, hosszabb idejű a kisugárzá­sa, s ismét elterjedőben van a múlt század végén is még általános ma­gyar ruhaviselet. Az a bizonyos szabadszentkirályi ünnepség oly annyira kitágította a megrendelői A Pécsi Református Gimnázium diákjai szerepléseiken a Bocskait használják kört, hogy a Kulturális Örökség Mi­nisztériuma árjegyzéket kért tőle. Amit akár természetesnek is mondhatunk. Végül is nemcsak magyaros konyha, magyaros ven­dégszeretet volt és van, hanem ma­gyaros ruhaviseletek is. Olyanok is ezek között, amelyekben annak idején a polgári nívót már ejértek jelezhették hovatartozásuk. És ezt a viseletét, ezt a magatartást is ér­demes menteni. M.A. t / t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents