Új Dunántúli Napló, 2001. február (12. évfolyam, 31-58. szám)

2001-02-02 / 32. szám

I 2001. Február 2., péntek KULTÚRA -RIPORT Új Dunántúli Naplő - 7. oldal Hogy elmondhassa azt, ami szép... Tegnap búcsúztatták, ma temetik Sinkovits Imrét Több mint két éve, a parlamenti választások előtti nyáron beszélgettem vele; lakásának ab­lakából éppen a rakpartot elöntő Dunára lát­tunk. Úgy beszélt hozzám, mintha harminc­éves ismeretség volna köztünk, mi több, jó ba­rátság. A szavaival is ölelő ember volt. Nagyapja Vas megyében volt vízimolnár. Sinkovits Imre ott hagyta ifjúságát. Az utóbbi években többnyire a „kanonoknak otthon ma­radott” atyai nagybátyjának írt hosszas leveleket. 1989-ben sokakkal együtt én is egy képeslapot kaptam a postán, melyen Sütő András gyönyörű szép darabjából, az Advent a Hargitán-ból villan fel egy pillanat, s melyen Sinkovits arra biztatott, hogy az MDF-re szavazzak. Egyik cigarettáról a másikra gyújtva mondta el, hogy nem titkolta soha nemzeti érzéseit, azt, hogy magyar embernek tartja magát. Aki, bár későn érő típus, úgy a nyolcvanas években csöppent igazán barátai révén a politikába, előbb a nagy tölgyek ár­nyékában, Illyés Gyula, Németh László vonzásá­ban, majd Csoórival, Fodorral. Otthon érezte köz­tük magát, meglehetősen nagy reményekkel tekint­ve az 1989-90-es években a jövő elé. Ott járt Lakitelken is. A színészetet azért választotta, hogy elmondhasson valamit az embereknek mindarról, ami szép és jó, ami követendő. Ha nem erre a pályá­ra kerül, akkor minden bizonnyal tanárnak vagy papnak megy. A politikusi pályát, a képviselőséget elkerülte... Megmaradt a kaptafánál. Ezért aztán át­menetileg megorroltak rá jobbról is, meg mivel részt vett a kampányban, az ellentáborban is. Sinkovitsot ez nem zavarta. Inkább azt kérdezgette, talán választ se várva, hogy mi a baj manapság azokkal, akik úgy éreznek a hazájuk iránt, ahogy érez a sajátja iránt egy francia, angol vagy dán? Benne is volt csipetnyi „tizedes”. Az a mindent túlélni akaró, erős, talpraesett ember, akinek szí­ve van. Nevette jóízűen; hála a jó Istennek, sok ilyen ember él közöttünk. Széchenyit jelölte példaképnek, s nem csak azért, mert azonos hónapban és napon születtek, hanem mert előrelátóbb volt Kossuthnál, s úgy gondolta, hogy a forradalmat csak aztán lehet megvívni, ha a népet felkészítik rá. Fölvértezve tudással, erkölcsileg kiművelve, s megtanítva a köznapok kihívásait megválaszolni. Sok szép dolgot megélt (az évek egymásra hullnak), s minden „aktuális adventi panasza” el­lenére, különös örömmel gondolt arra, hogy egy országos szavazás során beválasztották a „nem­zet halhatatlanjai” közé. Mert bizony egy színész számára sok fontos dolog lehet a világban, de a legfontosabb mindig a közönség marad. Hogy érezze, szeretik... kozma ferenc Az álmok betelj esítője A települések világa Tóth Zoltán építész szemével A pécsi építész és egyetemi tanár valójában a több kiadást is megélt Települések világa című könyvéhez írt egy újabb, csodálatosan szép „fejezetet". Igaz, hogy külön kötetbe fog­lalva. Ezúttal a múlt és a jelen kérdéseiről, a hagyomány és a modernizáció szerepéről mondta el véleményét. Akad szakmabeli, aki egy szép családi házban, középületben vagy templom megtervezésében éli ki önmagát, s próbál maradan­dót alkotni, s akad olyan, aki más (nagyobb) léptékben gondolko­zik, s életét a településfejlesztés­nek szenteli. Hogy még szemléle­tesebben mondjam el, egy adott falu vagy város jövőjét a politikus (a polgármester és a képviselő- testület) álmodja meg, de hogy az adott település funkcionáljon, működőképes legyen (közleke­déstől az egyéb ellátásig), az ott élőknek normális életteret bizto­sítson - már a szakemberre tarto­zik. Az urbanistára. Arra, aki meghúzza a terjeszkedés határa­it, aki józanságával és hozzáérté­sével korrigálja az álmokat. Dr. Tóth Zoltán (képünkön) hatvanéves. Munkásságával az urbanisztikához kötődik (volt Pécs, majd Baranya főépítésze, s jelenleg Dél-Dunántúl területi fő­építésze), a Magyar Urbanisztikai Társaság alelnöke, s állandó kül­döttként dolgozik a Brüsszelben székelő nemzetközi társaságban. Egyetemi tanárként figyelemre méltó iskolateremtő munkássága; ekként nemcsak a mindennapi gyakorlatban, hanem az el­méletben is jár­tas. A héten a Művészetek Házában tartott könyvbemuta­tón az Építé­szet-városépíté­szet címmel megjelent munkájával ismerked­hettek az érdeklődők, mely a vá­rosépítészet műfaji sajátosságai­ba vezet, s amelynek - mint azt a szerző mondotta - egy kissé az építészeti műveltség formálása is a célja. Egyfajta magyarázat a mi­értéivé, egyfajta eligazítás min­den érdeklődő értelmiségi számá­ra. Szemléletet adó, szemléletet formáló. Hogy mindenki megért­se: az építészet művészet. Köny­vében kimondva (nem kimond­va) tükrözteti, hogy a városépíté­szetben nem vezet semerre a ha­gyományok és a modernizáció szembeállítása, inkább e kettő kölcsönössége, együttélése a fon­tos. Hogy a szekértáborokba tö­mörült építészek (urbánusok és népiek) között van átjárhatóság. S eközben elmond sok mindent, amit a települések arculatának formálásához tudni kell. Tömö­ren, közérthetően fogalmaz, sok képpel illusztrál (saját fotóival igazolja állításait), s az olvasóra bízza, hogy megelégedik-e első szuszra csak a képaláírások ma­gyarázó szövegeivel, avagy ké­sőbb újra kézbe veszi a (nyomdai szempontból is) szép kivitelű munkát, és elmélyed benne. Úgy utazik a nagyvilágban Mükéné romjain kóborolva vagy a Barce­lona építészfejedelmének, Gaudinak munkáiban gyönyör­ködve, hogy megérti belőle saját településének házait és tereit is. Rájön közben, hogy például való­ban mennyire szép az épített vi­lág (gondoljunk csak momentán Pécs „kibontott” belvárosára,) s hogy mi mindent nem vett eddig észre saját utcájában, pedig o,tt volt a szeme előtt, kozma ferenc Hírcsatorna LOVAGI CÍM míves tojásokért. A Falvak Kultúrájáért alapítvány a Magyar Kultúra Napja alkal­mából a népi és népművészeti hagyományok fejlesztéséért a Magyar Kultúra Lovagjává avatta dr. Nienhaus Rózsát, a Zengő- várkonyi Míves Tojás Múzeum alapítóját. A budapesti szü­letésű hölgy 30 éve ment férjhez Németországba, s ott a Münsteri Egyetem matematiku­sa. A tavalyi virágvasárnapon a zengővárkonyi tájházban avatott Míves Tojás Múzeum állandó ki­állítását az ő páratlan gyűjtemé­nye alapozta meg. A múzeum fenntartását azóta is támo­gatja. (b) A PÉCSI Tudományegyetem spanyol tanszéke és a Művésze­tek Háza közös rendezvénye­ként mutatják be február 5-én, hétfőn Pécsett Mario Camus: Los santos inocentes című filmjét. A spanyol filmklub Iro­dalom és filmművészet prog­ramja részeként a vetítés a Mű­vészetek Házában 16 órakor kezdődik. (aa) FORINTOK a közoktatásnak. A Baranya Közoktatásának Fej­lesztéséért Közalapítvány az idén 192 millió forint szétosztá­sáról dönthet. Az első körben a kollégiumi hálózat szakmai esz­közparkjára 20,4 millió forintot, szakiskolák taneszközeire 32 millió forintot oszthat szét. A pá­lyázatokat február 28-i határidő­vel várják. A következőkben kis­térségi közoktatási társulások számára írnak ki pályázatokat, így iskolabuszok, kötelező isko­lai eszközök vásárlását, valamint közoktatási könyvtárak fejleszté­sét szeretnék támogatni még eb­ben az esztendőben. (hr) KIVÁLÓ rajzosok, versmondók. A siklósi Batthyány Kázmér Ál­talános Iskola öt tanulójának - Bender Dalma, Fodor Adrienn, Gulyás Csaba, Nagy Cintia és Tóth Valentin - alkotásai is kiál­lításra kerültek a rasszizmus, a faji megkülönböztetés, az ide­gengyűlölet és az intolerancia el­leni mozgósítás évéhez csatlako­zó pályázat alkalmából a Bel­ügyminisztérium Duna palotájá­ban nyílt tárlaton, míg az intéz­mény tanulói közül Reitz Ádám első, Mogyorósi Dalma máso­dik, Bagoly Katinka pedig har­madik. helyezést ért el a múlt hét végén Várdombon rendezett Weöres Sándor regionális vers­mondó versenyen. _______________________________________(KJ) Vid eó Ellis már nem lakik itt Szögezzük le: az Amerikai Psziché rossz film. Bret Easton Ellis azonos című regényéből a kanadai rende­zőnő, Mary Harron még egy il­lusztrációnak is nehezen mondha­tó százperces valamit csinált. Ellis botránykönyve a fogyasztói társa­dalom döbbenetes bírálata, he­lyenként posztmodern, helyen­ként a posztmodernt tagadó esz­közökkel. A főhős Wall Street-i yuppie Patrick Batemant (lásd még: Norman Bates és Batman) ki­zárólag az érdekli, ki mit eszik, mi­lyen ruhában jár, milyen márkájú termékeket kultivál, milyen a név­jegye, és a fogyasztási vágy oly mértékben elhatalmasodik rajta, hogy akkurátus hétköznapi soro­zatgyilkossá válik: egyre több és több embert (prostikat, kolduso­kat, neki ellenszenves embereket, sőt egy ízben még gyereket is) öl meg, egyre durvább módszerek­kel. Egy napi rutinszerű gyilkosság épp annyira jelentős, mint az, hogy kizárólag Evian ásványvizet iszik. Ellis a gyilkosságokat oldala­kon keresztül taglalja - horror- és pomóregényeket megszégyenítő részletességgel. Nála nincs bűn, így nincs bűnhődés sem: azok, akik megtudják, kicsoda valójában Bateman, a legcsekélyebb érdeklő­dést sem mutatják a férfi speciális hobbija iránt, csupán egy rendőr az, aki az általa látott gyilkosság után üldözőbe veszi - ám a fér­finak sikerül elmenekülnie. Lássuk be: mindez nem egy­könnyen megfilmesíthető, a brutá­lis részek bemutatása esetén Har­ron mozija vélhetően olyan kate­góriába sorolódott volna, hogy ma­ximum a rendező nézhette volna meg, de ő is csak orvosi felügyelet­tel. Ám azzal, hogy mindezek ki­maradnak, és azzal, hogy Bateman fogyasztói mániája is csupán elna­gyoltan jelenik meg (a regény ze­nei értékelő részei például itt a gyil­kosságok aláfestései), pont az hi­ányzik a filmből, amiért Ellis a tör­ténetet megírta. Egy se füle se far­ka sztori, egy helyenként vicces fiú­ról (Christian Bale valahol Tom Cruise és Anthony Perkins között), aki egyre inkább becsavarodik - minden ok nélkül. Ez pedig önma­gában cseppet sem érdekes. Érdekesnek csak azt nevezném, hogy a regény ellen a nők ábrázo­lása miatt a feministák indítottak tiltakozó mozgalmakat, ezenköz­ben a filmet épp egy nő jegyzi. _____________________________LENPVAI DÁVID Am erikai Pszichó (American Psycho). rendeze: Mary Harron kanadai-am., 2000 (Intercom) Illemtan az éterből A Magyar Rádió Rt. Pécsi Stú­diója új műsorsorozatot indít útjára 2001. február 18-tól, „Áz én gyerekszobám” cím­mel. A vasárnaponként hall­gatható félórás adásban az etikettről, illemről, protokoll- ról lesz szó. Van, amit Diana hercegnő megen­gedhetett magának, személyes va­rázsának köszönhetően. Mert azért egy. nagyköveti fogadásra el­vileg harisnya nélkül elmenni nem szabad. Ő azonban megtette, senki sem szólta meg érte. Ám a mi hét­köznapjainkban egyre többen ke­rülnek olyan helyzetbe, amikor se ismertségük, se személyiségük nem kompenzálja illetlenségüket.- A cél - hallottuk a műsor ké­szítőitől, akik tegnap ismertették a sorozatot a sajtóval -, hogy az uni­ós csatlakozás küszöbén segítsünk az embereknek felnőtt módjára vi­selkedni olyan szituációkban, amelyek viselkedészavar forrásai lehetnek. A műsor szerkesztője, a riporter beszélgetőpartnere Márton András színész-rendező, aki diplomáciai szolgálatot is teljesített. Mindkét forrásból merítve már eddig is tar­tott etikett-, protokoll-,, kommuni­kációs tréningeket.- Nem tudunk viselkedni - mondja a sorozat riportere, Schmier Rita. - Gyakorta kerülhe­tünk zavarba akár bemutatkozás­kor, köszönéskor, vagy koccintás­kor, tanácstalanok vagyunk, mi­ként kell használni a tányér mellé tett sokféle evőeszközt. Avatott szakemberek lesznek a segítsé­günkre, például a kulturált borfo­gyasztás szabályainak megismer­tetésében. A sorozat mindenkihez szól. Egyaránt célzottja a hirtelen meg- tollasodó vállalkozó, az iskolapa­dot koptató kisdiák, a bálok közön­sége, vagy a közlekedési morált el­sajátítani akarók.- Mindenki tanulhat majd be­lőle - állítják az alkotók -, ha volt gyerekszobája, ha nem. _____m^a. A kövek nem könnyeznek Hány év biztos jövője van a bányászati gyűjteménynek? Mi lesz a sorsa Pécsett, a Káptalan utcában a csillogó kövek, ásványok gyűjteményének? Lényegében a szénbányászat bemutatására létrehozott - és közben a föld mélyéből előke­rülő érceket, kőzeteket, életmaradványokat is rejtő - „tárót” akár zarándokhelynek is mondhatjuk. Kisgyerekektől az egyetemistákon át a felnőttekig tart számot érdeklődésre, ad máshol meg nem szerezhető ismereteket. A Káptalan utcai múzeumban mindenki megtudhatja, mi rejlik a föld alatt fotó! müller amdrea Ebben a világban minden érthe­tőbbé válik. Az ásványképződés és a gráner régen felszáradt verej­téke, de még mindig fáradt sze­me. Iszonyúan hosszú idők kö­szönnek és mutatják magukat az üvegtáblák mögül. Az ember megérti, mi minden lehet az ott fent, a múzeum bejáratánál még üresen, tartalmatlanul hangzó szám mögött: 70 millió év. Vagy akár csak egy évszázad. Ez a gyűjtemény gazdagságát, okosságát, használhatóságát te­kintve a hazai unikumok közé számítandó. A piac azonban mind erőteljesebben készteti a cé­geket a kiadások meggondolásá­ra. Mi lesz, ha a mostani patrónu- sok költségvetéséből kihúzzák e gyűjtemény működtetésére eddig szánt pénzeket?- Am-mo-ni-tes... - szótagolja a feliratot egy kisfiú. Még a szem­üvegét is feltolja, másodikos le­het. - Ammonitesz, lábasfejű! - rikkant fel felrémlett olvasmányai alapján. - Hát ezek vagy százmil­lió évesek! Oda van írva az is. Sopronban van a központi bá­nyászati gyűjtemény, s mint hír­lik, fél szemmel figyelik a pécsit, mi lesz majd a sorsa? Lafferton Győző, a Mecseki Bányavagyon­hasznosító Rt. osztályvezetője egyértelműnek tartja, hogy Pé­csett kell lennie egy ilyen gyűjte­ménynek. Még akkor is, ha fenn­tartását lényegében szerződéses alapon sikerül ezekben az évek­ben biztosítani. A támasz három pillére maga a vagyonhasznosító, mellette azonban pénzzel segíti a bemutatóhely működtetését a Pé­csi Erőmű Rt., illetve a volt urán­bánya jogutódja. A kontraktus azonban meghatározott időre szól, s jóllehet, évente újból érté­kelik tartalmát, de például maga a Bányavagyon-hasznosító Rt. is belátható időn belül befejezi tevé­kenységét. A hazai múzeumok átminősí­tése folyamatban van. A Káptalan utcait változatlanul „állandó föld alatti kiállítás” címen kell megje­lölnünk, mert a kultuszminiszté­riumtól két év alatt nem érkezett válasz a bekért kérdőívre. A gyűj­temény fenntartása az éves mint­egy 5 milliós működtetési költsé­gen túl a folyamatos felújításhoz szükséges összeggel növekedik. Ezen és az említett három forrá­son túl persze juthat még pénz­hez a bányászati gyűjtemény. A pályázati lehetőségekről van szó. Most sikerült valamit elérni. Az energiaellátás korszerűsítésére van remény pályázati pénzből.- Jó hülye helyzet volt - ecsete­li a természettudományi karról idelátogató egyetemisták egyike. - Itt voltunk a minap is, egyszer csak tök sötét lett... Tényleg, hir­telen úgy éreztem, valódi vágatvé­gen vagyunk. Legalábbis az jutott az eszembe, na, legalább egyszer bányában is voltam! Igen sok diák - minden korosztályuk - jár ide. A kisiskolások rácsodálkoz­nak egy ismeretlen világ­ra, az egyetemisták lénye­gében a megtanulandói- kat, tudományos ismere­teiket itt is kiegészíthetik. Lafferton Győző elképzel­hetetlennek tartja a belé­pők drágulása miatti kizá­ródásukat. Ebben a kissé remény­telen helyzetben is van va­lami fény. Jelesül az, hogy Pécs rendkívüli történelmi értékei a világörökség ré­szévé váltak a közelmúlt­ban. Ez vonzerőt, az ide­genforgalom fellendülését eredményezheti. A bányá­szati gyűjteménnyel, an­nak jövőjével foglalkozó szakemberek szerint eb­ben a környezetben is a város egyik attrakciója maradhat­na, rangja, különlegessége, tudo­mányos értéke alapján. Amire egyébként se a megye, se a város nem figyel - legalábbis a fennma­radását segítő támogatók közül eleddig hiányoznak. Halmai Csaba, az MBVH Rt. fnost nyugalomba vonult területi főmérnökének feladatai közé tar­tozott a gyűjtemény sorsának fi­gyelemmel ltísérése.- Gondolta volna - kérdezi -, hogy ez a kiállítás a negyedik leglátogatottabb múzeum Pé­csett? Csak a Zsolnay, a Vasarely és a Csontváry előzi meg. Éven­te 16 ezren váltottak belépőt. És mégis aggódnunk kell a jövőjé­ért... MÉSZÁROS A. ) l

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents