Új Dunántúli Napló, 2001. január (12. évfolyam, 1-30. szám)

2001-01-30 / 29. szám

14. oldal - Uj Dunántúli Napló OLVASÓSZOLGÁLAT 2001. Január 30., kedd A Nap kél 7.13 nyugszik 16.42 órakor Hírszerkesztő: Csuti János Hírügyeletes 16-tól 19 óráig az 505-000-ás számon: Szabó Anita Ferencesek u. 1. alatt közérdekű ügyekben fogad, a 06-80-200-088-as számon 8.30-10.30-ig díjmentesen hívható: Török Éva Névnap, évforduló Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából MARTINA, GERDA nevű kedves olvasóinkat. A Martina név latin eredetű. Jelentése: Mars istenhez tartozó. E napon született 1852-ben Ion Luca Caragiale román költő, publicista. lilesiel Mobil hívószámunk: 06-30/247-0001 Postabontás Dünántúli Napló Pécs E-mail-címünk: toroke@dunantulinaplo.hu 7601 Érthetetlen rendelkezés Sajnos elvesztettem a táskámat szinte az összes iratommal együtt. Pótlásuk során alkalmam volt az okmányiroda és a közlekedésigaz­gatás mélyebb bugyrával megismerkedni. Mint kiderült, a közlekedési okmányokkal foglalkozó jogszabály (35/2000. (XI. 30.) BM rendelet) tartalmaz egy számomra érthetetlen kitételt, miszerint a vezetői engedély kiállítása során az érvényesség határidejét az orvos által megálapított érvényességi időn belül úgy kell meghatározni, hogy a lejárat hónapja és napja megegyezzen tulajdonosa születési idejének hónapjával és napjával (24. § 3. bekezdés). Egyébként az új, kártya formátumú jogosítvány orvosilag is csak cserével érvényesíthető - a meghatározott díj ellenében. A helyzet esetemben tehát a következő. Elveszett jogosítványom 2002. 04. 09-ig volt érvényes - melyről orvosi igazolást kellett benyújtani -, de a bevitt adatot az okmányiroda számítógép-pro­gramja automatikusan 2001. 04. 11-re módosítja. így értelmetlen kiváltani, mert három hónap múlva lejár. Ha nem akarok érvényes vezetői engedély nélkül maradni (a kiadott ideiglenes nem érvényes a születésnapomig), akkor új alkalmassági vizsgálatot kell végeztetnem (3.500 Ft), ami 2006 februárja helyett csak 2005. 04.11-ig érvényesíti új jogosítványomat (4.000 Ft). Elveszett majd­nem két év, pedig az orvosi érvényesítést is jogszabály írja elő (13/1992. (VI. 26.) NM rendelet). És aki eleve csak két évre kap orvosi alkalmasságot? A cserével történő orvosi érvényesítés előbb-utóbb minden jár­művezető pénztárcáján érezteti majd hatását. Most már nem is tűnik olyan értelmetlennek az a bizonyos bekezdés. Lelki szemeim előtt máris megjelenik egy szervilis hivatalnok, aki továbblépvén, éppen azt számolgatja, mennyivel lenne több az államkassza bevétele, ha az illetéktörvény legközelebbi módosításakor - kizárólag az állampolgárok szabálytisztelő, jogkövető magatartásá­nak erősítése érdekében - bevezetnék a lejárt érvényességű jogosítványok újraérvényesítésénél, tegyük fel, a kétszeres díjat. Vajon az érintettek hány százaléka lenne képes a születésnapján megszerezni az orvosi alkalmasságot és még aznap az okmányirodán benyújtani kérelmét? Ugyanis csak így nem kerülne hátrányba magasabb díj fizetése, vagy érvényességi idő csorbulása miatt. Remélem, ez csak rémálom. De úgy érzem, közel állunk hozzá. Mert az új jogosítványon a születési idő mellett orvosi érvényessé­gi idő rovat is van. Akkor miért kell ez a megkötés? Jakab Sándor 7632 Pécs, Gyöngyös u. 14. A rovatunkban megjelentetett írások nem feltétlenül azonosak szerkesztőségünk álláspontjával. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Vízállás Vízállások és hőfokok a Dunán és a Dráván: Mohács 244 cm, áradó, 3,7 fok, Őrtilos 18 cm, apadó, 4,2 fok, Barcs 17 cm, apadó fok, 4,6, Drávaszabolcs 188 cm, apadó, 3,8 fok. Orvosmeteorológia Kedden kettős fronthatásban lesz részünk, mely kissé megvi­selheti szervezetünket. A front­ra érzékenyeknél vérnyomás­ingadozás, fejfájás, indokolatlan feszültség fordulhat elő. A bo- rongós, párás, szürke idő a me­lankóliára, depresszióra való hajlamot növeli. Bár a hőmér­sékletet enyhének érezzük, öl­tözködésünk maradjon télies. Igyekezzünk minél több vita­mint fogyasztani, az influenza még fenyeget bennünket. Országos előrejelzés Mai időjárás Hójelentés Távolabbi kilátások Szerda .• db Túlnyomóan borult idő lesz. Nyugaton és észa­kon havazás, másutt ha­vas eső, eső valószínű. Az erős, időnként viharos északi szél hófúvást okoz­hat. A csúcshőmérséklet északnyugaton +1, délke­leten +7 fok körül alakul. Kékestető 10 cm Bánkút 6-7 cm Galyatető 1-2 cm Lomnici-csúcs 127 cm Sniezka 58 cm Zakopane 2 cm Rax 10-30 cm Villach 89 cm Tignes 60-185 cm Csütörtök Péntek ■1° c£b Egészségügyi ellátás Baranyában Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belgyógyászati betegek ré­szére: Siklós, Sellye város és város­környék, Pécs városkörnyék prog­resszív ellátásban a megye területe: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi fel­vételt igénylő gyermekfülészeti be­tegek részére páratlan napokon: PTE ÁOK Gyermekklinika; páros na­pokon: a Megyei Gyermekkórház látja el a Pécsről és Baranya megye egész területéről érkező betegeket. Pécs város felnőtt lakossága ré­szére belgyógyászat, sebészet: Me­gyei Kórház. Baleseti sebészet: PTE ÁOK Baleseti és Kézsebészeti Klini­ka. Érsebészet: állandó felvételes ügyelet: Baranya Megyei Kórház - PTE ÁOK Sebészeti Tanszéke - Rá­kóczi út 2. Koponya- és agysérülé­sek: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek neurológiai betege­inek felvételét a Neurológiai Klinika; pszichiátriai betegek felvételét a Pszichiátriai Klinika látja el. Mindennapos akut urológiai el­látás és felvételes ügyelet: PTE ÁOK Urológiai Klinika. Szemészeti betegek ügyeleti el­látása 17 órától: PTE ÁOK Szemé­szeti Klinika. Bőrgyógyászati betegek sürgős­ségi ügyeleti ellátása 18 órától: PTE ÁOK Bőrgyógyászati Klinika (Ko­dály Z. u. 20.). Éjszakai körzeti orvosi ügyelet Pécs város és városkörnyék fel­nőtt lakossága részére a Lánc utcai rendelőintézet ügyeleti helyiségei­ben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Tel: 214-347. Gyermeklakosság részére egy helyen, a Gyermekklinikán, Pécs, József A- ti., délután 5 órától más­nap reggel 7 óráig. Tel: 535-974. Éjszakai ügyeletes gyógyszertárak Pécs: Zsolnay, Zsolnay V. út 8., Ambrózia, Rákóczi út 24-26., Bóly: Panacea, Ady E. u. 8., Komló: Zöld­kereszt, Pécsi út 1., Mohács: Szent Ferenc, Kossuth L. u. 66., Pécsvárad: Szent István, Kossuth L. u. 8., Sásd: Szent György, Szent Im­re út 19., Sellye: Arany Sas, Erdélyi u. 2., Siklós: Kígyó, Dózsa Gy. u. 2/A., Szentlőrinc: Fehér Kereszt, Kossuth L. u. 1„ Szigetvár: Szigeti patika, József A. u. 57. A Máltai rendelés ingyenes or­vosi és jogi tanácsadó szolgálata bárki részére beutaló nélkül igény­be vehető Pécs, Janus Pannonius u. 6. sz. alatt. 8.00-10.00-ig ortopédia, csontritkulás, 10.00-13.00-ig bőr­gyógyászat, 10.00-12-00-ig foglalko­zás-egészségügyi szóig, (munkavál­lalóknak), 13.00-15.00-ig belgyó­gyászat, 13.00-14.00-ig ultrahang, 15.00-16.00-ig lelki tanácsadás. SOS-ÉLET telefonszolgálat díj­mentesen hívható a 06-80-505-390- es számon, este 7 órától másnap reg­gel 7 óráig. Ml LESZ MA? - RENDEZVÉNYEK - PROGRAMOK BARANYA Komló, Közösségek Háza: Gyer­mekkerámia (15.30), rock ’n’ roll tanfolyam (16.00). Komló, Városi Helytörténeti Múzeum (Városház tér 1.): Én csöpp hazám címmel Soltész Ist­ván millenniumi témájú faragásai és a Tájak Korok Múzeumok komlói csoportja képeslapgyűjte­ményének kiállítása. Állandó ki­állítás: Fejezetek Komló múltjá­ból. Nyitva: hétfő-kedd-csü- törtök: 9.00-16.00, szerda: 9.00- 18.00, péntek 9.00-13.00 óráig. Siklósi Vár: nyitva: kedd-vasár­nap: 10.00-15.30-ig. Várgaléria: Állandó kiállítás: Gádor István ke­ramikus kiállítása. Városi Galé­ria: Állandó kiállítás: Istókovits Kálmán festőművész életmű-kiál­lítása. A kiállítások nyitva tartása kedd-vasárnap: 10.00-15.30-ig, szünnap: hétfő. Malkocs bej Dzsámi: nyitva: kedd-vasárnap: 10.00- 15.30 óráig. Mohács, Kossuth Filmszínház: Kiing László festő kiállítása. Meg­tekinthető február 18-ig. Emeleti kisgaléria: Engert Attila grafikai kiállítása február 4-ig tekinthető meg. A kiállítások hétfő kivételé­vel látogathatók, naponta 10-18 óráig. Körgaléria: Állandó kiállí­tás: Fekete kerámia Mohácson, Mohács festője: Kolbe Mihály, Mohács népei, mohácsi busóál­arcok. Nyitva: kedd-vasárnap: 10.00- 18.00. Pécsvárad, Samu Géza Múze­um: Állandó kiállítás: Samu Géza szobrászművész kiállítása. Vár­múzeum: Állandó kiállítás: Bara­nya és a kereszténység (Kr. u. IV-XIV. sz.); A magyar keresz­tény államiság építészeti emlékei a Dél-Dunántúlon. Városháza: Állandó kiállítás: Pécsvárad és testvérvárosai (Hausmann­stätten, Külsheim) kiállítása. Vá­rosi Könyvtár: nyitva naponta: 10.00-12.00 és 13.00-17.00, szombat, vasárnap: szünnap. Ál­landó kiállítás: Platthy György festőművész kiállítása. PÉCS PTE ÁOK Szülészeli Klinika: Szülők iskolája. Milyen ártalmak érhetik a magzatot a várandósság ideje alatt? (17.00). Technika Háza (Búza tér 6/B.): A Magyar Hidrológiai Társaság Baranya megyei Szervezete „Fia­tal hidrológusok és környezetvé­dők Baranyáért” pályázat díjnyer­tes pályamunkáinak ismertetése (14.00) . Uránia mozi: Közönségtalálko­zóval egybekötött vetítés a Vakvá­gányok című filmből (17.30). Művészetek Háza, Breuer Mar­cell Terem: Tóth Zoltán pécsi építész, egyetemi tanár Építészet - városépítészet (Hagyományok és modernizáció) című könyvé­nek bemutatója (15.00). Civil Közösségek Háza: Mecseki Fotóklub (18.00). Apáczai Csere János Nevelési Központ: Step aerobic - haladó (18.00) , alakformáló torna (19.00). Vasutas Művelődési Ház: Rejtvényfejtőklub (15.00), Botla­dozók címmel magyar táncok ta­nítása, gyakorlása (18.30). Mecseki Fotóklub (Szt. István tér 17.): Dr. Szász János életmű-díjas fotóművész kiállítása. A kiállítás megtekinthető február 27-ig. Akvárium-terrárium: Nyitva tar­tás 9-17 óráig. Café Zacc: Kós Lajos Jászai-díjas bábtervező bábkiállítása. Csopor(t)-Horda Galéria: Somo­gyi György képzőművész kiállítá­sa. Múzeum Galéria (Káptalan u. 4.): Lammel Ilona életmű-kiállítá­sa. Megtekinthető március 4-ig. HOLNAPI ELŐZETES IH-Billentyű: Farsangi Tanac- táncház, valamint kiállítás busó­álarcokból, jelmezverseny, tánc­verseny. Zenél: a Vízin zenekar. Táncházvezető: Szávai József, Sztanics Balázs. Sorsforduló Centrum: Asztroló­giai tanfolyam (17.00). Civil Közösségek Háza: A Pécsi Magyar-Finn Társaság klubestje. Program: A finnugor népek me­séi, dalai, díszítőművészete (17.00). SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Pillantás a híd­ról (19.00) Vörösmarty-bérlet. Kamaraszínház: Éjjeli menedék­hely (19.30) Petőfi/A.-bérlet. Pécsi Harmadik Színház: Csü- laglány (15.00). FILM PÉCS Uránia: Kis Muck története (16.00) , Charlie angyalai (18.00), Az óceánjáró zongorista legendá­ja (20.00). Cinema City, Pécs Plaza: A Grincs (szinkr. 14.30,16.30), A vágy forra­dalma (felir. 18.30, 20.30), Irány Eldorádó! (szinkr. 14.15), Sebezhe- tetlen (felir. 16.15, 18.15, 20.15), Jég és föld között (szinkr. 15.00, 17.30, 20.00), Dínó (szinkr. 14.00), A 6. napon (szinkr. 20.00), Ke­resztapus (szinkr. 16.00, 18.00), Blöff (felir. 14.30, 16.30, 18.30, 20.30) , Segítség, apa lettem! (szinkr. 13.30,15.45,18.00,20.15), Pokémon (szinkr. 13.30), A harc mestere (felir. 15.00,17.30, 20.00), Apádra ütök (szinkr. 13.15, 15.30, 17.45, 20.00), Meseautó (magyar 14.15,16.15,18.15,20.15), Bájkeve­rő (szinkr. 14.30, 16.30, 18.30, 20.30) . MOHÁCS Kossuth: 3 dimenziós filmvetítés (16.45), Bölcsek kövére 2. (18.00) , Horrorra akadva, avagy tudom, kit ettél... (20.00). PÉCSI RÁDIÓ 5.55-22.30 az FM 101,7 MHz és a 873 Hz középhullámon, 5.55-től 9.00-ig és 18.30-tól 21.00-ig a 71,81 MHz URH sávon 5.55-9.00- ig HAJNALTÓL REGGELIG - ze­nés hírmagazin. Tévéműsor-ajánlat m1 5.42 Hajnali gondola­tok, 5.45 Agrárvilág, 6.00 Ma reggel, 8.30 Ezredforduló, 8.35 Mindent a szerelemért (brazil sorozat, 117. és 118.), 9.30 Naprakész magazin, 12.00 Híradó délben, 13.00 Srpski Ekran, 13.25 Unser Bildschirm (német nyelvű nemzetiségi ma­gazin), 14.00 Század­fordító magyarok, 14.50 A filozófus (víg­játék), 15.50 Ezredfor­duló, 15.58 Hírek. Idő­járás. 16.00 A napsu­gár nyomában (termé- szetfilm-sorozat), 16.30 Zöldpont, 17.00 Hon-lap, 17.25 Katoli­kus krónika, 17.50 Alaphangok, 18.00 Hír­adó hatkor, 18.20 Sze­relmek Saint-Tropez- ban (francia sorozat, 35/10.) 19.15 Viláahíradó 19.30 Híradó este 20.05 Önök kérték! 21.05 Évszakok (Balázs Fecó műsora) 22.00 Híradó este 22.10 Aktuális' _____ 22 .30 Théma______ 22 .45 Alaphangok 22.50 Maavar Szalon 23.20 Éhes ingovány (maavar film) 0.45 Ezredforduló RTL KLUB 6.30 Reggeli, 8.55 Mire gondolok?, 9.05 Recept­klub, 9.20 Szeretni bo- londulásig, 9.45 Titkok és szerelmek (mexikói sorozat, 20.), 10.35 Top Shop, 11.30 Delelő (ben­ne: Ünnepnaptár; Mire gondolok?), 12.30 Re­ceptklub, 12.55 Joker, 13.00 Híradó, 13.20 Ka- valkád, 13.30 Második csók (sorozat, 12.), 13.55 Helene és a fiúk (francia tinisorozat, 130.), 14.20 Norm-show (am. vígjátéksorozat, 7), 14.45 A mélység birodal­ma (amerikai sor.), 15.30 Terra Nostra (brazil soro­zat), 16.15 Joker (telefo­nos villámjáték), 16.20 Paula és Paulina , 17.05 Joker, 17.10 Maria (mexi­kói sorozat), 18.00 Sze­retni bolondulásig (mexi­kói filmsorozat), 18.30 Híradó 19.25 Fókusz ______ 19 .55 Barátok közt (ma­avar sorozat) 20.25 Vészhelyzet (sori 21.15 Zaklatás (amerikai krimi)________ 23 .25 Híradó __ 23 .40 A Második utca foglyai (amerikai vígjáték)_____ 1. 25 Fókusz (ismétlés) TV2 5.50 Jó reggelt, Magyarországi, 8.30 Gazdagok és szépek, 8.55 Csupa-csupa élet (német sorozat), 9.40 Jenny (am. vígjátéksoro­zat), '10.05 Hurrá, utazunk!, 10.35 Közvet­len ajánlat, 11.25 Reg­geli gondolatok, 11.30 Magyar történelmi arc- képcsarnok, 11.35 Ab­lak Európára, 12.15 Mi­ért éppen Alaszka? 12.55 Lecserél a felesé­gem (német film), 14.35 Herkules (amerikai fan­táziasorozat), 15.30 Sze­lek szárnyán (kanadai családi sorozat), 16.15 Acapulco szépe (mexi­kói sorozat), 16.25 Sonadoras (mexikói so­rozat), 17.10 Ramona, 18.00 Maria Isabel (me­xikói sorozat), 18.30 Té­nyek, 19.00 Most vagy soha!. 19.45 Gyerekszáj 20.00 Vad angyal (sor.) 20.30 Walker, a texasi kopó (am. sor.) 21.25 Trespass (ameri- kai akciófiim) 23.10 Jó estét, Magyar- orszáo! ______ 0. 00 Jóccakát, anya! (amerikai film) 1.40 Hálóvilág 2.40 Vers éjfél után m2 8.30 A rattan útja, 9.00 Donizetti: Szerelmi bájital (opera), 10.40 A múzsa csókja 11.05 Karinthy Fri­gyesről beszéltek, 12.05 Szerelmek Saint- Tropezban (9.), 13.00 Hír­adó délben, 14.00 Évgyű­rűk, 14.20 Ablak, 15.25 Médiamix, 16.00 Iskola utca - Tanodú, 17.30 Fo­gadóóra, 18.00 TS - Al­pesi sí vb, 19.40 Tévétor­na Norbival, 19.45 Esti mese 20.00 Világhíradó 20.15 Híradó este. Sport 20.45 Ez történt... 21.40 Életbevágó (ma­gyar film) _____ 22 .25 Millenniumi ad­venti kalendári- um_________ 22 .50 Záróra______ 23 .50 Az álom én va­gyok (Zelki János műsora)_____ 1. 25 Éjszakai választék HBO 6.30 Hollywoodi cseme­gék, 7.00 Babar, 7.25 Percy, a parkőr, 8.25 El­jövendő szép napok, 10.20 Armageddon, 12.45 Madárfészek, 14.45 Mint - a - kép, 16.25 Kemény dió, 17.50 Halálos fegyver 4., 20.00 Little Voice, 21.35 Gengszter, 23.40 A kis véreskezű Magyar ATV 18.00 Napnyugta/ Híradó, 19.30 Nyitott száj, 20.20 Európa-klub, 20.35 Jancsiszög, 21.30 Látók, szóljatok!, 22.00 Híradó/Lapszemle, 22.40 Színházi látcső, 23.15 Premier Plan A műsor és a kezdési időpont vál­toztatásának jogát minden tévé­adó fenntartja, s ezért lapunk fele­lősséget nem vállal. DUNA TV 5.30 Indul a nap, 8.40 Halld, Izrael!, 9.15 Millen­niumi krónika, 9.45 Ami igaz..., 10.00 Kostadin és a kaval (film), 10.30 Ha­hó, öcsi! (magy. film), 12.00 Váltó, 12.15 Tálentum, 12.45 Minori- tates Mundi, 13.15 A dzsungel könyve, 13.40 A gyűrűsfóka, 13.45 Ali- germaa kalandjai (sor.), 14.05 Sziget, 15.10 Hungária Litterata, 16.00 Kalendárium, 18.00 Híradó, 18.25 Me­sefilm 19.00 Génkörkép (sor.) 19.55 Poirot történetei (bűnügyi sorozat) 20.45 Éiiel (kisfilm) 21.30 Öregek (film) 21.45 Szürkület (magyar film) ________ 23 .20 Herrer-Tabányi nemzetközi har- monikagála. 2/1. 23.50 Ezredforduló PÉCS TV 6.00, 7.00, 9.00,10.00, 12.00, 13.00, 14.00, 18.00, 20.30, 22.25 Híróra, 8.00 Pódium, 8.05 Élő kövek, 8.35 Képújság, 11.00 Pódi­um, 11.05 Képújság, 11.30 Hívószámunk 105. (2. rész ismétlése), 15.00 Pódium, 15.05 A Pécsi Filharmonikusok évadnyitó koncertje II., 16.00 Pécsi hírek, 16.20 Kilátó (ismétlés), 16.35 Egyensúlyban, 16.45 Képújság, 17.00 KSH népszámlálási film 6. - Családi állapot, 17.05 Képújság, 17.20 Sünidg (5. rész ismétlé­se), 17.50 KSH nép­számlálási film 7. - Isko­lázottság, 19.10 Pécsi hírek, 19.30 Asszonyok a paradicsomban, 21.40 Fekete Gyöngy 152. rész. ___________EUROSPORT___________ 9. 45 Alpesi sí-világkupa, St. Anton, 10.45 Bob, 13.30 Eurógólok, 15.30 IAAF fe­dett pályás atlétika, Karlsruhe, 16.30 Hódeszka-vb, Madonna di Campiglio, 18.30 Csak fiataloknak!, 19.00 Gyorskorcsolya, Finnország, 19.30 Fedett pá­lyás triál-vb, Anglia, 20.30 Ökölvívás, 22.30 Alpesi sí-világkupa, St, Anton, 23.15 Fedett pályás jégmotor, Berlin i 4 I l

Next

/
Thumbnails
Contents