Új Dunántúli Napló, 2001. január (12. évfolyam, 1-30. szám)
2001-01-30 / 29. szám
2001. Január 30., kedd RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal K U L T Ú R A Lemondólevelét a dékán megírta A döntést az egyetem jövője iránti felelősség motiválta Nem az egyetemi karon felhalmozódott adósság volt a lemondás legfőbb oka, ám tény, hogy hétvégi levelében leköszönt tisztéről a Pécsi Tudományegyetem Természet- tudományi Karának dékánja, akit tegnap követett két helyettese is. Dr. Kollár László kémikus, a tudományok doktora, az ország első Oláh-díjas professzora (képünkön) majdnem kitöltötte a dékánságát a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karán (TTK). A hároméves megbízatásból már csak néhány hónap lenne hátra, ám a hét végén megírt levelében azonnali hatállyal lemondott dékáni posztjáról; a tisztét visszaadta dr. Tóth József rektornak. Vélelmeztük, hogy a döntés hátterében az ország szinte valamennyi egyetemét érintő pénztelenség lelhető meg, ám ezt Távoznak mások is? Kollár László a Dunántúli Napló kérdésére nem erősítette meg, sőt a háttérben egyéb okokat sejtetett. Mint mondotta, az egyetem és a TTK jövője iránt érzett felelősség és aggodalom késztette döntésére.- A jóval összetettebb okok feltárásához néhány nap múlva - lehiggadva és a „nem ártani’’ elvhez ragaszkodva - az egyetem szenátusának nyílt levél formájában részletesebb tájékoztatást kívánok adni - fogalmazta meg. - A továbbiakban energiámat kizárólag oktató és kutató munkámra kívánom fordítani. A dolgok hátterében vélhetően az elmúlt heti szenátusi döntés áll, melyen az egyetem karai által felhalmozott adósságok konszolidációs programját vitatták meg, s mint arról beszámoltunk, a TTK tervezetét nem fogadta el az egyetemi grémium. A lemondott dékán rektorhoz írt levelében megfogalmazta, hogy távozásával jelzi; nem óhajt a kibontakozás útjában állni. Megkerestük dr. Tóth József rektort, aki kifejezte, hogy nagyon sajnálja a dékáni döntést, ám kénytelen elfogadni azt. A levelet „rendkívül tisztességes hangú”-nak minősítette és utalt arra, hogy ne feledjük, Kollár professzor megválasztása idején közölte, hogy nincs ínyére a vezetői poszt, sohasem áhítozott a dékáni szérte. (Emlékezzünk; akkor hosszabb huzavona után, a harmadik választásra sikerült a kar első emberét megtalálni.) Tóth József tegnap dr. Gábriel Róbert tanszékvezető egyetemi docenst, a Biológiai Intézet igazgatóját bízta meg átmenetileg a dékáni teendők ellátásával, s egyúttal meghirdette a dékáni pályázatot is, amely ma kerül ki az egye- tem honlapjára. _________________ kozma f. Ne mcsak a TTK vezetői távoztak hirtelenjében a posztjukról, hanem rövidesen leköszön megbízatásáról a PTE „Medical Centrumának", az Orvostudományi és Egészségtudományi Centrum elnöke, dr. Bellyei Árpád és helyettese, dr. Kosztolányi György is. A két neves intézetvezető professzor egyelőre nem hajlandó a lemondásról nyilatkozni, annak okait taglalni, ám minden valószínűség szerint a professzori tanács következő ülésén a téma napirendre kerül. VÁLTOZÓ ERDÉLY. Az évszázados elszigeteltséget követően az utolsó évtizedben a globalizáció hatásai már Erdély legeldugottabb kis falvait is elérték. E megváltoztathatalan folyamatot követte nyomon a talán legjobb hazai fotográfus, Korniss Péter (képünkön), akinek majd' harminc évnyi felvételeiből lát- ható tárlat a Pécsi Galéria Széchenyi téri kiállítótermében.______________________________fotó, tóth l. Tv-je gyzet Zémínusz Hírcsatorna KAPU 2000. A Pécsi Dóm déli bejáratához múlt év decemberében elkészült új bronzkapu készítésének folyamatát, illetve az alkotó Rétfalvi Sándor életművét mutatja be az a könyv, amelynek bemutatója február 6-án, kedden 17 órakor lesz Pécsett, a Művészetek Házában. A kötet fotóit Körtvélyessi László készítette. (aa) KAMPÓS szél fújt. Kampós szélnek nevezik az éles, hideg, bőrt sértő szelet Somogy megyében, Jeli József szülőföldjén. Kampós szél fújt - ezt a címet adta saját kiadásában megjelent könyvének a ma Pécsett élő nyugdíjas rendőr, aki korábban helytörténeti kutatásokban is részt vett, és országos lapokban is hírt adott ezekről. Könyvében gyermekkori emlékeit és bűnügyi történeteit gyűjtötte össze. ÁRPÁDOS DIÁKOK. Pécsett, az Árpád Fejedelem Általános Iskola és Gimnáziumban a szülők a napokban létrehozták az Árpádos Diákokért Egyesületet. A rövidesen a cégbíróságon is bejegyzésre kerülő civil szerveződés az iskolát rendezvények szervezésével, pályázatokkal szeretné segíteni. (br) TÖRTÉNETI NEGATÍVOK. A Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Pécs történetét dokumentáló fényképnegatív és üvegdiapozitív gyűjteményt vásárol. Ezt a jelentős állománybővítést összesen 200 ezer forinttal támogatta az ön- kormányzati költségvetés kulturális alapjából Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének illetékes szakbizottsága. _________________________m 20 01. január 20., szombat 17 óra 30 perc. Stirlitz küép birodalmi magányából és a kábelszolgáltató által ingyenes használatba adott konvertert a C. G. Jung Gondolatok a szenvedésről és a gyógyításról című könyvéről leemelt távirányítóval a Z+ elnevezésű csatornára állítja. A magyarhoz időnként kísértetiesen hasonlító nyelvet beszélő, szüntelenül mosolygó szánsájn- barbi a „Friss Klipp” című műsor házigazdája. Stirlitz sejti már, hogy eseményekben és fordulatokban gazdag életútjának elkövetkező perceiben friss klipeket lát majd. Az első audiovizuális alkotást egy BST nevű formáció jegyzi. Talán ők a korábbi Bestiák együttes, csak néhány hang képzése nehezen ment a tagoknak és/vagy a rajongóknak? A videóklip mindenesetre a magyar könnyűzene legpenetránsabb bugyrainak hangulatát idézi fel: szövegben, képben és hangban előre megfontolt szándékkal, különös kegyetlenséggel elkövetett szisztematikus semmitmondás. A reklámblokkban a célközönségnek szánt kis etűdök. Nescafé-reklám, open up, amelyben oroszlán a gödölye, fiatal bróker a hajléktalan, kormányzati retorika a valóság mellé fekszik, miközben Stirlitz a pisztoly- táskájához kapkod. Időnként, ellensúlyozandó a szoli-cici-kuki szentháromságot, a nyolcvanas évek kisvárosi terminus technikusával alternatívnak nevezett magyar együttesek (pl. Warpigs) általában viccesnek szánt stílben elmondják, hogy nézze evribádi a zépluszt. A következő klip alapjául szolgáló zeneszám szövegét a baba még mindig fülig (már a saját füléig) érő szájjal előzetesen ösz- szefoglalja, nyilván azoknak, akik don’t speak english. Megtudjuk, hogy a Backstreet Boys arról fog énekelni: milyen, amikor az embert a nője elhagyja. Stirlitz érdeklődéssel figyel, hiszen nevezett együttes repertoárjában ez a tematika ritka, mint a fehér kenyér. A képernyő mögött egy határozottan vámpírszerű, nőnek látszó tárgy és egy belőtt pajesszal, fejkendővel, továbbá napszemüveggel rendelkező sur- móhegy mozog, időnként Mátrix-motívumok zavarnak be. 18 óra 00 perc. Stirlitz egy magát Zsu-ként megnevező lényt lát feltűnni, aki valamilyen sikerlistáról beszél, szerencsére keveset, a háttérben kiskorúak falra másznak (??), majd következik a már sokadik megfejthetetlen üzenettel bíró Republik-klip, amiben egy bestiálisán kisminkelt királylány járkál a fák között. Ezután a Vénusz azt énekli, hogy „fényesen süt le ránk a holdvüág(ü!!!!!!!!)”, nem ám a Hold, úgyhogy néhány percre kénytelen vagyok elájulni. Pityinger Laci volt videotékásra, ex piacozó vállalkozóra, művésznevén Dopeman-re ocsúdok fel, aki reppel, és időnként a mellkasára bök, határozottan állítva, hogy Isten vele van, noha ő gengszter és halomra bibizi a nőket. A klip és a stílus paródiának hótgyenge, de ez a csávó szerintem komolyan gondolja, úgy viszont a btk. hatálya (na meg a béka tompora) alá esik, amit csinál. Happy end nincs, csak ha a miniszterelnök is úgy akarja. NIMMERFROH F. Lehet öröm is a tanulás A szigetvári térségben működő iskolaszövetség szervezésében a Humanisztikus Kooperatív Tanulásszervezés módszertanát bemutató foglalkozás volt a közelmúltban a Hoboli Általános Iskolában. Keszeg Károly iskolaigazgató tájékoztatása szerint a „Lépésről lépésre” felzárkóztató programtól a Zsolnay-módszeren át az együttműködésen alapuló tanulásszervezésig egyre több módszer van meghonosodóban, amely a kisdiák aktivitására épül. A bemutató foglalkozást vezető tanítónő, Varga Zoltánná elmondta, 3-5 fős kiscsoportok szerveződnek az osztályban szimpátia alapján, akik kérdés-felelet formájában kapják meg feladataikat. A csoport tagjai ezeket egymás közt felosztva, önállóan dolgoznak. Egymásnak is számot adnak tudásurtól. A tanár a feladat megoldását és az együttműködés módját, színvonalát is értékeli. A módszer önállóságra, a kutatómunka és a közös gondolkodás örömére nevel. A szülők arról számolnak be, hogy az eddig zárkózott gyerekük á szeretet, az együttműködés elvein alapuló módszer hatására barátkozó lett, az önmagára figyelőben megerősödtek az empatikus készségek. „Kitalálója” Benda József, és főként Zalaegerszegen, Keszthelyen vált kedveidé. Megyénkben Varga Zoltánnénak köszönhetően a szigetvári Tinódi Lantos Általános Iskola tekinthető úttörőnek, de alkalmazzák Drávafokon, Nagydobszán, Bükkösdön, Csányoszrón és Pécs egy-két iskolájában is. B. R. Ápolatlan bérek a gyerekágy mellett Hogy mennyire olcsó az emberélet nálunk, arról az ápolónők tragikusan alacsony bére tanúskodik a legbeszédesebben. Még tavaly márciusban Pécsett, a Kerpel-Fronius Ödön Gyermekkórház ápolási igazgatónője, Betlehemné Tóth Éva a szaktárca akkori miniszterének dokumentálta, hogy egy ifjú beosztottjának 26 200 forint a havi bruttó bére, aki épp 200 forintos emeléséért perlekedett. A miniszter azonban ezt egyszerűen nem hitte el.- A minimálbér 40 ezres küszöbével végképp abszurddá vált, hogy egy érettségizett, három műszakos kezdő ápolónő havi bruttó illetménye ma is, 2001. január 1- jétől, 27 000 forintnál tart! - Betlehemné Tóth Éva ápolási igazgatónő nem rest fölemelni a hangját, ha a „lányairól” van szó. - Ez a közalkalmazotti bértarifa, minden intézményre érvényesen. Nem sokat szépít ezen, hogy az intenzív osztályon dolgozók, akik egy-egy kisgyerek életéért naponta megküzdenek, 19 ezer forintos pótlékot kapnak. Ugyanakkor egy nyolcosztályos takarítónő minimum 40 ezer forintért söpröget... Minden pótlékkal együtt is legfeljebb bruttó 47 500 ezer az, amennyi egy kezdő nővérnek fizethető. Nézze meg a bértáblánkat! Az alapbér negyven évi munkaviszony után haladhatja meg a 100 ezer forintot még a legmagasabban kvalifikáltak esetében is! Ebből a felszereltségében nem rossz, közösségét tekintve is nyugalmas Me- csek-oldali kórházból 1999-ben a 76 nővérből 22-en hagyták el a pályát - zömmel fiatalok -, hogy filmnyomóként, pénzügyőri szakmában és másutt jobban boldoguljanak. Vagy azért, hogy napi nyolc órában dolgozva több időt szentelhessenek a családjuknak. Neumayer Ferencné intenzív osztályos főnővért, kit kollégái Magdiként ismernek, viszont már három évtized köti az intézményhez. A betegfelvételi irodán kezdte már tizenhat évesen, hogy rövidesen ötórás nővérként a csecsemőosztályra kerüljön. Közben tanul-tanul, munka mellett érettségizik, intenzív terápiás szakápolói vizsgát tesz, sőt, egyéni pályázóként Darmstadtban dolgozhat két évig. Főiskolai diplomája mellé most gyűjti be az egészségügyi szakmenedzser diplomát is a Semmelweis Egyetem levelező hallgatójaként. Férje mozdony- vezető - tudja, mit jelent a felfordult életrend, ha a műszak úgy parancsolja.- Megfordult a fejemben, hogy kimegyünk, hiszen havi 4000 márkát kerestem. De még mind a két lányunk tanult, a férjem állását se kockáztathattuk. Most, harminc év után 62 600 az alapbérem, és mivel bizonyos juttatásoktól elestem az átszervezések miatt, néhány hete gyermekfelügyeletet vállalok másutt. Ez hetente négyszer nyolc óra... A kisebb lányom még tanul, de a saját tanulmányaimat se tudnám e nélkül finanszírozni. A kórháznak már jó ideje nincs pénze a képzések támogatására. Még két beszélgetőtársam van: Szudyné Bauer Terézia, ugyancsak osztályos főnővér, és az 1994 óta itt dolgozó Neubauer Zsuzsa. Az ő helyzetük se könnyebb. Terézia - azaz „Teca” - a négyéves kislányát egyedül nevelő, elvált fiatalasszony azonnal visszakérdez:- Mit gondol, a kézhez kapott 47 500 forintból mennyi megy el a kétszobás lakás rezsijére? Elárulom, 30 ezer. Ha a háttérben nem volna ott a család, a nagymamák, nem tudom mi lenne. Azt se tehetem, hogy a lányom ne kapja meg azt, amit a többiek. És a gyerekkórházakban nincs paraszolvencia... Amikor kérdezem, nem lenne-e köny- nyebb egy férjjel az oldalán, elneveti magát. Inkább a mindennapjairól beszél.- A hivatásomat, a gyerekeket nagyon szeretem. Harminchárom éves vagyok, nem vagyok férjnél, de az életem ettől még úgy zajlik, mint a többségünké. Reggel viszem a lányomat az óvodába, utána a munka nyolc órában, ahol főnővérként már megszabadulhattam a három műszaktól. Aztán indulás haza, következik a bolt, jó időben Fannival a játszótér... Számolgatással kénytelen kezdeni az életét Zsuzsa is a vőlegényével. Hat év után 29 700 forint bruttóért ügyel a beteg gyerekekre három műszakban, közben ő is a saját költségén tanul. Jövedelmét a műszakpótlékok - az ágy melletti és a délutáni pótlék - révén fel lehet ugyan tornászni 45 ezerre is, de ez is csak azt jelenti, hogy 30-31 ezer forintot visz haza, és az agrármérnök vőlegény bruttó 44 ezer forintjával együtt se tervezhetnek kaviáros jövőt. Arra ugyan kevesen gondolnak, mondja Neumayerné, hogy a kicsik ápolása komoly fizikai munka is, viszont a gyerek nagyon sokat vissza tud adni abból a szeretetből, erőfeszítésből, amellyel Az alacsony bérek ellenére a hivatás és a gyerekek szeretete tart a pályán sok dolgozót FOTÓ: MÜLLER ANDREA feléje fordulnak. Erre egy felnőtt kevéssé képes. És a gyerekek gyógyulása, esetenként visszatérésük a halál széléről, semmi mással nem helyettesíthető sikerélmény. Úgyhogy arra a kérdésre, hogy van lehetőségük sztrájkkal nyomatékosítani bérköveteléseiket, ahogy ez Lengyelországban várható ismét, csak a gomblyukukba tűzött kék szalag a válasz. B. R.