Új Dunántúli Napló, 2001. január (12. évfolyam, 1-30. szám)

2001-01-25 / 24. szám

12. oldal - Új Dunántúli Napló SPORT 2001. Január 25., csütörtök | DIB ülesíel Jól fizet a részhajrá is Idén is megrendezi a kerékpáros Mecsek-kupát a Comix Invest Az első és eddig egyetlen magyar profi kerékpáros klub lett a Cornix Invest, amelynek nyolc magyar és két külföldi bringása van. PÉCS Külföldieket már tavaly is foglalkoztatott a klub, amelynek versenyzői tavaly tíz magyar bajnokságot nyertek, emellett kilenc ob-ezüstöt és két bronzot szereztek. Annyira jók voltak idehaza, hogy a Gemenc-kupán a rendezők már nem is enged­ték rajthoz állni őket, mond­ván: úgyis mindent meg­nyernek. Előtte a Cornix Invest Nagydíj három futam után azért maradt abba, mi­vel egyoldalú volt a verseny, taroltak a kerekeseik, mások pedig ezért már nem is mertek elindulni. A leg­jobbak Olaszországban is bizonyítottak, egyé­niben öt nemzetközi versenyen lettek elsők. A Comix Invest Kerékpáros Klub 1999 őszén alakult meg, akkor 30 tagja volt, ebből 12 pécsi. Azóta némiképp megváltozott a keret, a csapat­ból a két fehérorosz, Raman Rudszki és Dimitrij Tarasu Olaszországba szerződött, Andrea Vaüeroni abbahagyta, edző lett. A magyar brin- gásokból Beptó Zoltán Itáliában, Ivanics Gergő az FTC-ben, Vörös Benedek a Mapei Nagykani­zsában folytatja, így az induláskor összeszá­molt, Pécset képviselőkből csak Ottó József Lendületből versenyez Remek .formában van mostaná­ban Vészi Klára: a főiskolás vi­lágbajnokság ezüstérme után begyűjtötte az első hazai rang­sorverseny első helyét is. A PVSK 52 kg-os versenyzője szerint pedig éppen nem arról kel­lett tanúbizonyságot tenni, hogy formában vannak az indulók, sokkal inkább arról, hogy képe­sek küzdeni, a versenyre ugyanis a szokásos, hétköznapi edzés­adag teljesítése közben került sor. A dzsúdósoknál egy évben öt ha­sonló rangsorversenyt rendez­nek. Vészi Klára mögött ezúttal Fe­kete Zsuzsa (Szolnok) végzett a második helyen, ám a junior korú sportoló tavaly még a 48 kilo­grammosok között versenyzett, egy magasabb súlycsoportba be­leerősödni pedig hosszú időn át tartó folyamat. Vészi számára a külföldi porondon az augusztusi Universiade vár, addig „csak” újabb rangsorversenyek várnak rá. FÖLDVÁRI ISTVÁN (képünkön) maradt. Az idei két külföldi közül az egyik biztos, az olasz Simoné Campagnari, a másik valószínűleg a szintén nagymenő orosz Andrej Cserbjakov lesz, aki tavaly is a kerékpá­rozójuk volt, aztán az a hír járta, hogy Belgium­ba szerződik, de végül is maradt. Hiába igazol­tak át honfitársaink, nyolc magyar versenyző még így is akad: Légrádi Péter, a legnagyobb re­ménységük, Árvái Attila, a már említett Ottó Jó­zsef (aki a tavalyi Mecsek-kupán a legjobb hazai bringás lett), aztán Csömör Zoltán, Fritz János, Ábrák Norbert, Gyepes Zsolt és Krulek János. Négyen 20 év alattiak, hárman 20-27 közöttiek, egyedül Ottó 30-on felüli.- Az, hogy magyar profiklub lettünk, több előnnyel jár. A kerékpározóink külföldön in­dulhatnak a magasabb kategóriájú viadalo­kon, azokon rajtpénzt kapunk és tehetős szponzorok támogatásá­ra számíthatunk. Meg­rendezhetjük ismét a ta­valy újjáélesztett Me­csek-kupát, amit betetet­tünk a nemzetközi ver­senynaptárba, ötnapos lesz, június 19-23. kö­zött, 180 indulóval. A legjobbjaink rendszere­sen Olaszországban áll­hatnak rajthoz, ahol már tavaly negyvenszer indultak, és nagy sikereket értek el. Emlék­szem 2000-ből olyan itáliai versenyre, ahol az első hétben öt Cornix-os volt. Tehetséges fel­nőtt versenyzőink kivívhatják a jogot a profi világbajnokságon való indulásra, a fiatalab­bak pedig az U23 kategóriában próbálhatnak szerencsét - büszkélkedik Varjas István, a Cornix Invest Kerékpár Klub elnöke, aki nem is olyan régen saját maga is kiválóan tekerte a pedált, Olaszországban is sokszor verseny­zett, innen az itáliai kapcsolatok. A kerekeseknek nincs fizetésük, külföldön teljes ellátást kapnak (még a fodrászt is fizetik), de csak az kerül a pénztárcájukba, amit versenyeken keresnek, mégis vala­mennyien megélnek a bringázásból. Egy vég­ső győzelem magyarra átszámítva félmilliót is hozhat a konyhára, de érdemes részhajrát is nyerni. Persze, az igazi profiknak ennél jóval több üti a markát. Varjas István szerint a Cornix-os magyarok közül erre Légrádi Péter­Tetőtől talpig másfél millió Egy igazi profi kerékpározó felszerelése nagyon sokba kerül. Körülbelül 1,3 milliót ér a bringa, 30 ezret a cipő, 200 ezret a ruházat, beleértve a bukósisakot és a napszemüveget. Min­denkinek két kerékpárja és négy-öt garnitúra szerelése van. Ezekre nem kell költeni a sportolónak, mert a klub biztosítja. Miként versenyenként a négyfős stábot is, ami edzőből, sze­relőből, gyúróból és segédhaderőből áll, akik a hozzáértésü­ket illetően természetesen nem amatőrök. nek és Árvái Attilának van esélye közéjük kerülni. Mindkettőt extraklasszisnak tartja. HORVÁTH LÁSZLÓ Mai sportműsor LABDARÚGÁS. Dunántúli Nap­ló-kupa, B-csoport: Dombóvár - PMFC, Dombóvár, 14.30. izi Férfi kézilabda NB I. Nyolc kihagyott hétméteres Komló Komlói Bányász - Szeged 20-25 (6-15) 300 néző. V.: Horváth, Marton. Komlói Bányász: MÉSZÁROS - Kalocsay 2/2, Koncz 1, Soós 4, SZILOVICS 4, DÖMÖS 7/1, PAPP L. 2. Cs.: Iván,Kékesi, Keszthelyi. Edző: Fenyvesi Károly. Szeged: PERGER - Oláh 1, Bécsi 3/1, Buday 3, Doros 5, Bajusz 3, Né­meth A. 4. Cs.: Ivanov (kapus), Eklemovics 6, Rosta I., Vadkerti. Edző: Drágán Djukics. Hétméteresek: 9/3, ill. 3/1. Kiállítások: 8, ill. 8 p. NB I. A, FÉRFIAK 1. Dunaferr 16 15 0 1 505 - 339 30 2. Veszprém 14 14 0 0 385 - 275 28 3. Szeged 16 13 1 2 467 - 329 27 4. Cegléd 16 6 4 6 392 - 405 16 5. Sz.batta 15 7 1 7 365 - 376 15 6. Győr 16 7 1 8 354 - 365 15 7. Kiskörös 16 5 4 7 395-415 14 8. PLM-Elektr. 16 5 3 8 403 - 416 13 9. V. Tabac-Pécs 15 5 3 7 329-390 13 10. Komlói B. 17 3 1 13 396-465 7 11. Nyíregyháza 15 2 2 11 328 - 423 6 12. Tiszaföldvár 16 2 0 14 325-446 4 Az eredmény ala­kulása: 16. p.: 1-6, 23. p.: 2-10, 39. p.: 12-17, 48. p.: 16-20, 54. p.: 19­22. Fenyvesi Károly kedden még nem hitte volna, hogy beállós- poszton lesznek gond­jai, de a meccsre Tolsztih és Papp Gábor is megbetegedett, inf­luenzások lettek. Egy rémálom volt a hazai­aknak az első félidő, Mészáros bravúrjainak köszönhették, hogy már ekkorra nem ment tiz fölé a különbség. Az első négy hetesüket kihagyták a komlóiak (a két csapat összesen nyolcszor hibázott eb­ben a műfajban), volt mit megbeszélni a szünetben. A második félidőben az elbizako­dott szegedieket meglepték a ma­gukra talált hazaiak, és nem sok hiányzott, hogy a Ceglédhez ha­sonló bravúrt vigyenek végbe. Fordulás után kezdett szárnyalni a Komló FOTÓ: W. T. Fenyvesi Károly: - Az első fél­idei görcsösséget sikerült levetkőz­nünk, a második játékrészben mutatott teljesítményünkre kell építkeznünk. MÓCZÁN ZOLTÁN Kosárlabda női Magyar Kupa, negyeddöntő Pretreger bemutatkozott együttes, aminek az lett az eredmé­nye, hogy a 25. percben már 20 ponttal tartott előbbre a Rátgéber- csapat. Éppen kezdett ellaposodni a meccs, amikor az eredményjel­ző hibája miatt 10 . perces kény­szerszünet következett. Ez sem tudta azonban megtörni Tuvicsék lendületét, akik szokásos, oktató­filmbe illő védőmunkájukkal tel­jesen megbénították a BSE táma­dójátékát. A vége 35 pont lett, ami azt vetíti előre, nem sok izgalom várható a szombati visszavágón. Rátgéber László: - Sorozatban játsszuk a mérkőzéseket és ez a sorozatunkban nem volt egy jó mérkőzés. De elégedetten uta­zunk haza, mert remélem, ezt a 35 pontos előnyt meg tudjuk őriz­ni a visszavágón. Budapest-Sopron BSE-ESMA - MiZo-Pécsi VSK 52-87 (14-25, 14-20, 15-16, 9-26) 400 néző. V.: Szamos, Király. BSE: POP 13/3, Thomas 7, Hagara 14/3, Nagy D. 7/3, Kalmár-Nagy 2. Cs.: Szélesy, Papp 4, Bellovai 5. Edző: Sapszon József. MiZo- Pécsi VSK: Iványi 8, Újvári 9/3, CSÁK 19/9, VILUTYTE 16, TU- VICS 12. Cs.: Pretreger 2, BÉRES 13, DARIDA 8/6. Edző: Rátgéber László. Az eredmény alakulása: 1. p.: 4-2, 4. p.: 4-12, 9. p.: 7-25, 12. p.: 19-27, 15. p.: 19-34, 24. p.: 35-47, 25. p.: 35-55, 33. p.: 45-70. Kipontozódott: Tuvics (38. p.). A BSE-nél a vakbélműtéten át­esett Kosjár nem léphetett pályá­ra, míg Rátgéber László a migrén­je miatt otthon maradó Károlyi Andreára nem számíthatott. Be­vetésre kész volt viszont a horvát válogatott, Pretreger. Már az ele­jén tudatosította a Pécs a nagy el­szántsággal küzdő fővárosiak­ban, hogy ki az úr a háznál. 10 pontot dobva megléptek a vendé­gek, amit részben kitűnő védeke­zésüknek, részben annak kö­szönhettek, hogy Thomasnál el­akadtak a BSE-akciók. Amikor az első negyed hajrájában már 18 ponttal vezettek a baranyaiak, felsejlett a múlt vasárnapi PVSK - Postás rangadó, ám Pop és Hagara vezérletével összekapta magát a házigazda, és visszaküz­dötte magát 10 ponton belülre. A második félidőben ismét fel­pörgette az iramot a vendég­GySEV-Ringa - Autópark-PVSK 115-45 (35-15, 32-8, 27-12, 21-10) 600 néző. V.: Csizmadia, Porpáczy. Autópark: KOCSIS 11/3, Pénzes Kinga 8, Czukor 5, Réder 4, Izsáki. Cs.: Herczeg 4, TAMÁS 5, PÉNZES KITTI 4, Fegyverneky, Szabó II. 4. Edző: Füzy Ákos. A GYSEV-Ringa leg­jobb dobói: Seres 43, Balogh 27/3, Eördögh 18/3. Füzy Ákos: - Megpróbáltuk maximális odaadással pótolni a két csapat közötti tudáskülönbsé­get. Remélem, a pécsi visszavá­gón tudunk csökkenteni a nagy hátrányon. További eredmények: Simi- GySEV - Diósgyőr 62-62, Soproni Postás - Kecskemét 72-70. Elutasító válasz az ISM-től Pécs-Budapest A pécsi Abay Nemes Oszkár sportuszoda üzemeltetési költségeinek támogatására kérést nyújtott be a város alpolgármestere, Papp Béla, amelyet az Ifjúsági és Sport­minisztérium elutasított. A kérelemhez az alapot az szol­gáltatta, hogy a hevesi megye- székhely, Eger uszodájának mű­ködtetéséhez tíz éven keresztül összesen mintegy 200 millió fo­rinttal járul hozzá a szaktárca. Ezen felbuzdulva fordultak 30-35 milliós támogatásért a ba­ranyaiak is a minisztériumhoz, de a válasz nemleges volt. Dénes Ferenc sportügyekért felelős he­lyettes államtitkár azzal indokol­ta az elutasítást, hogy az egri uszoda ügyében egyedi döntést hoztak, s a továbbiakban nem kí­vánnak más sportlétesítmény üzemeltetéséhez hozzájárulni, erre elkülönített keretük sincs. Szabó Tamás, a Pécsi Fürdő Kft. ügyvezető igazgatója el­mondta, hogy a többi uszodához hasonlóan az övék is vesztesége­sen működik, ezért próbáltak tá­mogatáshoz jutni. A döntés nem okozhat fennakadást az üzemel­tetésben, hiszen a mínuszt eddig az önkormányzat fizette, őket te­hermentesítették volna az esetle­ges ISM-milliók. A decemberben megszavazott önkormányzati pénzből, öt mil­lió forintból március végéig ké­szül el a tervezett felújítás: nyolc új startkő a hozzájuk tartozó be­ütő panelekkel és elektronikával. Ezenfelül az uszoda vezetősége pályázatok útján szeretne továb­bi összegeket szerezni - többek között az ISM-től. •-»VJ' i.v Egy év alatt annyi minden megtörténhet, Két 11-essel .ami váratlan Ha ilyen esetekben lekötött betéteinket kell felbontani, a kamatok elvesznek. Ezért ajánljuk a Postabank Jubileum betétszelvényt, amely rugalmas pénzfelvételi lehetőségeket kínál. • Lejárat előtt Is hozzájuthat pénze egy részéhez, vagy egészéhez és annak időarányos kamatához • Részösszeg felvétele esetén a bennmaradó összeg változatlan kamattal gyarapodik tovább • • S0 ezer és 1 millió Ft között 4 féle címletben váltható • Névre vagy bemutatóra szóló • 1 éves futamidőre köthető, kedvező és fix kamatot biztosít fjp PosXaBank • A banki hálózaton kívül, valamennyi postán elérhető információ: 06 40 44-22 00, www.postabank.hu Komló Komló - PVSK 3-3 (2-1) Labdarúgó Dunántúli Napló­kupa, A-csoport. 100 néző. V.: Szigeti. Komló: Demhardt (Kosijer) - Augustin - Both, Priol, Istókovics Dezső) - Szakály (Fo­dor), Dávid (Komáromi), Farkas M. (Dörgő), Lieber - Bori, Gyu­ris. Edző: Koller Nándor. PVSK: Horváth Gy. (Vukmann) - Mosonyi - Vessző, Dárdai B„ Éles (Jäkl) - Farkas Zs. (Laki), Fülöp (Halla), Péter, Jordanov - Szerda (Tallósi), Németh Zs. Edző: Dárdai Pál. Szikrázóan kemény mérkő­zésen az alakulóban levő kom­lói csapat kis szerencsével mind a három pontot otthon tarthatta volna. G.: Augustin, Gyuris, Fodor, ill. Dárdai B., Jordanov (2, mindkettő 11-esből). Pintér Attila Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: BALOGH ZOLTÁN, LENDVAI DÁVID, NIMMERFROH FERENC Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálóza­ta végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptá­ri év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelző­számra. Előfizetési díj 2001. január 1-jétől egy hónapra 1045 forint, negyed évre 3135 forint, fél évre 6270 fo­rint, egy évre 12 540 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvény­pályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hoz­zájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelé- ^ sét teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltaié- ^/(ATESZ saira felhívjuk figyelmüket. ISSN 0865-9133 ta®,a Az újság a • PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült ? A

Next

/
Thumbnails
Contents