Új Dunántúli Napló, 2001. január (12. évfolyam, 1-30. szám)
2001-01-22 / 21. szám
I 2001. Január 22., hétfő H A Z A I T Ü KÖR Új Dunántúli Napló - 3. oldal „Négyek bandája” az FKGP-ben Ma délelőtt kizárhatják az ellenszegülőket Belgrád rakpart Várhatóan ma délelőtt dönt a Független Kisgazdapárt frakciója és országos elnöksége a párt működését kritizáló úgynevezett reformkörösök sorsáról. Az országos vezetőség valószínűleg négy képviselőt kizár a párt parlamenti frakciójából. Minderről Torgyán József pártelnök, agrárminiszter (képünkön) beszélt azután, hogy hazaérkezett Berlinből a Zöld Hét elnevezésű nemzetközi agrártalálkozóról. A Ferihegyi repülőtéren tartott sajtó- tájékoztatóján kijelentette: a kisgazda tagság igénye, hogy a párt vezetése újból egységes legyen. A sokak által csak négyek bandájának nevezett csoport tagjainál - mondotta - meg kell vizsgálni, miként fordulhatott elő az az ellentmondás, hogy ezek a politikusok gyakorlatilag semmit nem tettek parlamenti mandátumuk megszerzése érdekében, most mégis az FKGP érdekeivel ellentétesen dolgoznak. Ebből a szempontból kifejezetten sajnálatosnak nevezte, hogy egy képviselőtől nem lehet megvonni a mandátumát, és nem lehet országgyűlési felelősségre vonást sem kezdeményezni ellene. Torgyán József véleménye szerint ezt a kérdést intézményesen is rendezni kellene. A pártelnök nem sorolta ugyan fel a szembeszegülő frakciótagokat, de azt egyértelművé tette, hogy Csúcs László korábbi frakcióvezető-helyettesnek tovább nincs helye a képviselőcsoportban, sőt vissza kellene adnia a mandátumát. Az úgynevezett szolidaritási nyilatkozatot Csúcs mellett aláíró Lányi Zsolt, Kiszely Katalin, Molnár Róbert és Pápai Mihály kizárásáról egyenként döntenek majd. Az FKGP elnöke ma reggel találkozik Kövér Lászlóval, a Fidesz MPP elnökével, mert mindketten részt vesznek a határon túli magyarok jogállását megvitató munkareggelin a köztársasági elnöknél. Hírek szerint azonban két oldalú tárgyalást nem folytatnak. Azt azonban megerősítette Torgyán József, hogy mihamarabb szeretne megbeszélést folytatni Orbán Viktor miniszterelnökkel. Ennek időpontját azonban még nem egyeztették. Pénznyelő árkok Kapjon állami támogatást a vízelvezető hálózat Budapest A települések vízlevezető árkainak karbantartása az önkormányzatok feladata, de nem jár hozzá normatív támogatás. A szükséges összeget pályázatokkal lehet beszerezni. A szakemberek szerint az államnak fokozottabb segítséget kellene nyújtania ehhez a munkához. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) álláspontja szerint örvendetes lenne, ha az önkormányzatok normatív támogatást kaphatnának a települési bel- és csapadékvíz-elvezető hálózat karbantartására és fejlesztésére - tudta meg lapunk Vaszilievits Györgytől, az OVF felszíni vizekkel foglalkozó főosztályának vezetőhelyettesétől. Jelenleg ugyanis különböző szervekhez kell pályázni a szükséges összegért. A Belügyminisztériumtól, a közlekedési és vízügyi tárcától, illetve a megyei szervezetektől nyerhető támogatások mellett a jövőben az Európai Unió SAPARD programja is lehetőséget ad az infrastruktúra fejlesztésére. Mindezek mellett a szakemberek szerint a címzett támogatások körét is ki kellene bővíteni, hogy ne csak az új beruházásokhoz lehessen igényelni állami támogatást. A már használatban lévő vízelvezetők karbantartása legalább annyira fontos, mint az újak létrehozása - mondta el a vízügyi vezető.- A kilencvenes évek elején, az aszályos időszakban az önkormányzatok nem figyeltek eléggé a bel- és csapadékvíz-hálózat karbantartására. Az elmúlt két esztendő szokatlan mértékű esőzései azonban felhívták a figyelmet a mulasztásokra is. Tény, hogy a rendszeres tisztítás, karbantartás sokat segített volna. A csapadékos időszakban termelődött víz visszatartása, tározása is fontos feladat - érvelt Vaszilievits György.- A települési bel- és csapadékvíz-hálózat fejlesztésének, karbantartásának normatív támogatásáról a belügyi tárcánál jelenleg nem folynak tárgyalások. Amíg nem kapunk ezekre a feladatokra pluszforrásokat, addig nem is tervezzük a helyzet megváltoztatását - mondta el lapunknak Móré László, a Belügyminisztérium önkormányzati gazdasági főosztályának vezetője. -réEltemették Zámbó Jimmyt VÉGSŐ NYUGHELYÉN A KIRÁLY. A január 2-án elhunyt zenészt, énekest, dalszövegírót sok ezren kísérték utolsó útjára a csepeli temetőbe. A népszerű előadóművész rajongói a csepeli Szentlélek templomban, illetve a mellette levő téren óriási kivetítőn kísérhették figyelemmel a görögkatolikus liturgia szerinti gyászmisét, majd a könnyűzene királyának fekete koporsóját szállító lovas hintó mögött haladhattak a temetőig. A temetésen ugyanakkor csak a család és a legközvetlenebb barátok voltak jelen, míg a rajongók a szertartás után tízfős csoportokban róhatták le kegyeletüket a virágokkal borított sírnál. Felvételünk a ravatal előtti meghatott pillanatokat örökíti meg. ____________________fotó; europress/diósi imre El viselhetetlenül drága a propán-bután gáz Polgármesterek levele a miniszterelnökhöz A PB-gáz árát tavaly két lépcsőben emelték: először nyolcvankét százalékkal, utána pedig negyvenegy százalékkal drágítottak a szolgáltatók. A múlt héten Tiszasülyön tartott tanácskozásukon csaknem ötven település képviselői arról döntöttek, hogy petícióval fordulnak a miniszterelnökhöz. Országos körkép A propán-bután gáz árának drasztikus emelése elviselhetetlen terhet jelent mind a lakosságnak, mind az önkormányzati intézményeknek - tájékoztatta lapunkat Csörögi Tibor, Tiszasüly polgármestere. Egy száz négyzetméteres lakás fűtése ötvenezer forintba kerül ezen a télen, az önkormányzatnak pedig három és fél- négymillió forintot kellene kigazdálkodni az idei fűtési szezonban. Ez a gyakorlatban megoldhatatlan feladat. A földgáz és a palackos gáz ára között kezdetben - azonos fűtőértéket alapul véve - még csak tizenöt százalék volt a különbség. Ma azonban már 210 százalékos az eltérés. Ami a konkrét árakat illeti: a PB-gáz köbmétere 295 forint, míg a földgázé 32. Veress Nándor, Nagykörű polgármestere számításai szerint nem kevesebb mint ötven települést érint a PB-gáz árának emelése. Náluk a vezetékes gáz bekötése annak idején azért nem jöhetett szóba, mert ötven-nyolcvan millió forintos többletköltséggel járt volna, hiszen néhol a Tiszán át kellett volna lefektetni a vezetékeket. Ezért a minapi tiszasülyi tanácskozáson az érintett települések vezetői arról döntöttek, hogy levélben fordulnak a kormányfőhöz. Egyrészt árkompenzációt kérnek az idei hat téli hónapra, ami az utóbbi, negyvenegy százalékos áremelésnek megfelelően 600-700 millió forintot tenne ki. Másrészt kérik, hogy mérlegelje a kormány a földgázhoz hasonlóan a hatósági ár bevezetését a PB-gázra is. Harmadrészt szeretnék tudni, milyen központi támogatás mellett lenne megvalósítható a vezetékes gáz bevezetése az ország egész területén. Az érintett községek jelenleg is tárgyalásokat folytatnak a gázszolgáltatókkal. Közülük a TIGÁZ hajlandóságot mutatott arra, hogy saját pénzzel is beszálljon a vezetékesgáz-beruházás- ba. Arról is értesültek a polgármesterek, hogy a Magyar Energia Hivatal a teljes költség harmincötven százalékát átvállalná. A Prímagáz Rt.-hez 23 település tartozik ebből a körből. Balázs Krisztián marketingfelelős lapunknak elmondta, hogy beszerzési áraik az utóbbi időben nyolcvan százalékot meghaladó mértékben emelkedtek, ez indokolta az áremelést. S mivel a cég többségi holland tulajdonban van, a hatósági ár bevezetését kockázatos lépésnek tartanák. Bállá György, Szolnok fideszes alpolgármestere arról tájékoztatta lapunkat, hogy a Gazdasági Versenyhivatal elnökétől ígéretet kapott, rövid időn belül lefolytatják azt a vizsgálatot, amely kideríti, jogos volt-e a PB-gáz árának ilyen mértékű emelése. Felvette a kapcsolatot ez ügyben Matolcsy György gazdasági és Varga Mihály pénzügyminiszterrel, illetve Nagy Andor miniszterelnöki tanácsadóval. Az alpolgármester szerint minden esetben mérlegelni kell a hosszú távú megoldási lehetőségeket, így például a földgáz bevezetését területfejlesztési támogatás igénybevételével. A hatósági ár bevezetését azonban rossz ötletnek tartja, mivel a hazánkban többségi tulajdont szerzett befektetők ígéretet kaptak, hogy a földgázon kívül minden egyéb energiaforrás szabadáras lesz. _________________________________I CSERNYÁK SZKY) Hír csatorna ÁLLAMPOLGÁRSÁG. Hama rosan valamennyi közigazgatási hivatal egységes követelmények alapján vizsgáztatja a magyar állampolgárság elnyeréséért jelentkező külföldieket. Az erről szóló törvénymódosítást a kormány a közeljövőben tárgyalja. Tavaly egyébként összesen ötezren nyerték el a magyar állampolgárságot - mondta Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója. KULTÚRA NAPJA. Már tegnap megkezdődtek a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepségek az országban. Szat- márcsekén, a Himnusz költőjének, Kölcsey Ferencnek nyughelyénél istentiszetelettél egybekötöd megemlékezést tartottak, Szegeden pedig felavatták a költő szobrát. A Himnusz beiejezé- sének napja, január 22. minden évben a magyar nyelv ápolása és a hazai művészetek ünnepe. KARITATÍV ÖSSZEFOGÁS. Árva gyermekek élelmezését, szegény gyermekek táboroztatását közösen segítik a magyar, a román és a jugoszláv Rotary Klubok - erről tegnap Szegeden állapodtak meg a karitatív szervezetek képviselői. Legközelebbi tervük a szabadkai árva gyermekek élelmezésének támogatása. VADÁSZBALESET. Különös vadászbaleset történt a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei Napkor határában: egy 27 éves férfi szenvedett életveszélyes sérülést, miután rálőtt egy magasfeszültségű távvezetéken ülő fácánra. A lövedék röppályáján a 12 ezer voltos magasfeszültség ívet húzott a fegyverhez, súlyos égési sebeket okozva a golyót kilövő férfinak. AGYHÁRTYAGYULLADÁS. Továbbra is életveszélyes állapotban van az a 15 éves Vas megyei fiú, akit még csütörtökön szállítottak a szombathelyi kórházba fertőző agyhártyagyulladás gyanújával. Ugyanakkor jobban van az az ötéves ikervári kislány, aki szintén agyhártyagyulladásra utaló jelekkel került a megyei kórházba. Az ÁNTSZ laboratóriumába küldött vizsgálati anyagok mindkettejüknél a meningococcus B-típusú kórokozót igazolták. INFLUENZA. Nincs országos influenzajárvány, de Somogy megyében már helyi járványt jeleztek. Európában főleg az A-vírus okoz sorozatos megbetegedéseket - közölte Csohán Ágnes, az Országos Járványügyi Központ osztályvezetője. Mint mondta, Finnországban, Németországban, Izraelben, Szlovákiában és az Egyesült Királyságban már tapasztaltak kisebb járványokat. Atöltöztetik a belügyeseket Új egyenruhát kapnak a rendőrök, a határőrök, a tűzoltók A magyar rendőrök évek óta a közismert szürke egyenruhát hordják. Új uniformisra elsősorban azért van szükség, mert a mai már nem felel meg a szolgálat által támasztott követelményeknek. Az állomány teljes ruhatárát öt év alatt kívánják lecserélni - tudtuk meg a Belügyminisztériumban. Belügyminisztérium A BM-hez tartozó szervezetek ruházata megjelenésében teljesen egyforma lesz. Színek, díszek jelzik majd, hogy ki melyik ágazathoz tartozik. Mindegyik szervezet megőrzi régi színét, vagyis a rendőröké a kék, a határőrségé a zöld, a tűzoltóké a piros, és a polgári védelemé a bordó. Tavaly év elején elkészült többféle nyári egyenruha, amelyeket tesztelésre kiadtak az alakulatokhoz. Csak azoknak a gyártását rendelték meg, amelyek nem gyűrődnek, nyolcórás szolgálat alatt megtartják a vasalást és megfelelően szellőznek. Nyáron tehát már láthatunk az utcán sötétkék pantallóba í,. világoskék ingben sötétkék nyakkendővel, sötétkék dzsekiben vagy pulóverben szolgálatot teljesítő rendőröket. A Belügyminisztérium azt tervezi, hogy a most tavasszal végző fiatal kezdő rendőröket már az új nyári és téli egyenruhákkal szerelik fel. A téli egyenruhákról várhatóan még ebben a negyedévben döntenek, azután megkezdőm., ezek sorozatgyártása is. A sorozat fontos része a társasági egyenruha, amelyben fogadásokon, követségi és egyéb reprezentatív programokon kell szolgálatot teljesíteni. A legnagyobb gondot a cipők rendszeresítése jelenti, egyrészt mert ez az egyik legdrágább része az egyenruhának, másrészt mert csak olyan cipőtípust szabad bevezetni, amelyik a napi nyolcórás kemény gyaloglásokat, az esős időjárást is kibírja, s ami a legfontosabb: közben nem teszi tönkre viselője lábát. A nyári öltözet ára személyenként huszonkétezer forint. A BM a nagy megrendelőknek járó kedvezményeket igénybe veszi, de a teljes ruházat öt év alatti lecserélése így is milliárdokba kerül majd. koós i t > » »