Új Dunántúli Napló, 2001. január (12. évfolyam, 1-30. szám)

2001-01-21 / 20. szám

10 ★ SPORT ★ 2001. Január 21. Urizálunk, premizálunk AZ INGYENES SZEREPLÉSTŐL A MECCSENKÉNTI 600 EZER FORINTOS JUTALMAKIG A héten kirobbant össznépi polémia, miszerint egyensúlyban vannak-e a különböző sportágakban szétosztott prémiumok az elért eredményekkel vagy sem, arra ösztönzött bennünket, hogy a csa­patjátékokban bevett premizálási szokások után kutakodjunk. A heti vitaindítót amúgy két hír szol­gáltatta: a női kosárlabda-válogatott Európa-bajno- ki kvalifikációjáért ötmillió forint prémiumot ka­pott, míg a női kézilabda-válogatott Európa-bajnoki aranyat szállító tagjai 10 millió forinton osztozkod­hattak. Hogy ebből sok vagy kevés jut egy játékos­ra, nem tisztünk megítélni, ám csak a viszonyítás végett: a labdarúgó-válogatott tagjai cirka egy győztesen megvívott vb-selejtező meccs után vihet­nek haza annyit, mint amennyi a kézilabdában kon­tinensbajnok lányoknak jutott. Csak a gyengébbik nemre mondanak igent A tavalyi évben a hölgyek vitték a prí­met, olimpiai ezüstérem és Európa-baj­noki elsőség szerepel dicsőséglistáju­kon. A sydneyi ezüstéremért a MOB- díjazáson felül hétmillió forintot osztot­tak szét a lányok között. Az Eb-arany eredetileg hatmilliót ért volna (csapat­szinten), ám az MKSZ január elején tar­tott elnökségi ülésén ezt az összeget megfejelték négymillióval, így kerek szám lett a jutalom (10 millió). A höl­gyekre idén világbajnokság vár, ám az olaszországi esemény időpontja oly tá­voli, hogy még nem készült el a prémi­umtervezet. A férfiválogatott az elmúlt időszakban Eb-t és vb-t mulasztott (így értelemszerűen nem lehetett ott az olimpián sem), ezért most a konti­nenselitbe való visszajutás az elsőrendű cél. Az Eb-selejtező párharcokat június­ban játsszák, konkrét jutalomról pedig a sorsolás után az ellenfél ismeretében döntenek. Ötmilliót osztottak az Eb-aranyért Kosárlabda Puskaporos a hangulat a női szakág­ban, hiszen Rátgéber László szövetsé­gi kapitány erősen nehezményezi, hogy az Eb-felkészülésről összeállí­tott, a szövetség elnökének küldött vi­taindító anyagot Horváth Frigyes főtit­kár a prezident helyett a sajtónak küldte el. így jelen helyzetben körvo­nalai sincsenek meg a franciaországi Eb prémiumrendszerének, annyi bi­zonyos, hogy a bravúrszámba menő továbbjutásért ötmilliót osztottak szét a lányok között. A kontinensbajnok­ságon az MKOSZ álláspontja szerint egyébként csak az első öt hely lenne dotálva. A férfiválogatott, úgy tűnik, sajnos lemarad az Eb-ről, igy csak fel­tételes módban beszélhetünk prémi­umról. Ha a fiúk mégis kiharcolnák a továbbjutást (ehhez a rivális lettek ka­pitális botlására lenne szükség), ugyanannyit kapnának a kvalifikáció­ért, mint a hölgyek. A pólósoknak még költségvetésük sincs Vízilabda A szövetség pénztárosa vélhetőleg nem rajong a páratlan évekért, ugyan­is hála az utóbbi évek jó szereplésé­nek, ilyenkor tényleg drága a csapat. 1997-ben és ’99-ben Európa-bajnoksá- got nyert a férfiválogatott. Ráadásul ál­talában a páratlan években még világ- bajnokságot is rendeznek. S így lesz ez idén is. Egyelőre még nem tudják, hogy mibe fog kerülni a csapat, illetve a hölgyekre való tekintettel - a csapa­tok. A pólósok prémium terén egyelő­re sehol sem tartanak, s még a támo­gatás mértéke, a pénz nagysága sem ismert. A szövetség a következő hó­napban dönt a költségvetéséről, és akkor határozza meg a csapatok pré­miumát. Fejenként 600 ezer jár egy győzelemért Labdarúgás Más sportág, más nagyságrendek - összegezhetnénk a legjobban dotált magyar sportág prémiumrendsze­rét. Hát igen: a focisták külön kasz­tot képviselnek, hiszen az aktuális világbajnoki selejtező-sorozatban két helyről is dől (hét) hozzájuk a pénz. Egyrészt a szövetség saját hatás­körben jutalmaz, ez meccsenkénti prémiumot jelent, s információink szerint a jutalom győzelmenként elér­heti a bruttó 5-600 ezret is. A csoport állását ismerve (két meccsből egy dön­tetlen az olaszok és egy idegenbeli győzelem litvánok ellen) máris oszt­hatunk, szorozhatunk. Ugyanakkor továbbjutás esetén a FIFA is dotálja az adott ország szövetségét, s ennek 50 százaléka osztható szét a továbbjutást kiharcoló focisták és azok segítői (a gyúrók, az orvosok, a kisegítő sze­mélyzet tagjai) között. Ennek összegé­ről egyelőre nem tudunk beszámolni - bár ott tartanánk már, hogy a tovább­jutást érő első két hely valamelyi­kének megszerzése okán a szövetség­be postázott svájci frank nagysága után kellene nyomoznunk. Legfeljebb Afrika van rosszabb helyzetben Röplabda A győztes Eb-selejtezőbeli meccsek után nincs jutalomosztás. Kis túlzás­sal, örülnek, hogy egyáltalán el tud­nak utazni a külföldi mérkőzésekre. Tavaly például a hölgyek okoztak „kel­lemetlenséget” a szövetségnek azzal, hogy sikeresen szerepeltek a selejtező­ben és ezzel továbbjutottak. Nem egyszer a válogatottak saját zsebből utaznak haza az edzőtáborba. Saját autójába ült többször a világ leg­jobbjai között számon tartott Kántor Sándor is, csakhogy a társakkal lehes­sen. A nemzetközi szövetség négy kategóriába osztja az országokat. Az elsőbe a topcsapatok tartoznak, a másodikba a középmezőny felső, a harmadikba a középmezőny alsó széle, míg az utolsóba á fekete-afri­kaiak. A két felső kategóriában le­vőknek jut pénz, a harmadikban szereplő mieinknek viszont már nem. Némi reményt jelenthetne, ha a férfiak kijutnának az Eb-re, akkor ta­lán beesne egy szponzor és támogat­ná a világ egyik legnépszerűbb sport­ágát. (bereczky-schiller-vincze) SÁNDOR TAMÁS NÉHÁNY CSAPATTÁRSA FEGYVERREL MEGY EDZÉSRE acifántos úton került Izraelbe Debrecen Pl % futballszurkolóinak egykori kedvence, Sándor Ta­más. A sokra hivatott közép­pályást az olasz Torino vásá­rolta meg, méghozzá nagy felhajtás közepette, sok pén­zért. A magyar fiú mégsem tudott maradandót alkotni Itáliában, igazából lehetősé­get sem kapott. Ekkor került előbb kölcsönbe, majd vég­leg a Szentföldre, a Beitar Je­ruzsálem gárdájához. így vi­szont a távolság okán a válo­gatott lett számára gyakorla­tilag elérhetetlen, hiába vá­lasztották a légiósoktól hem­zsegő izraeli bajnokság leg­jobb külföldi játékosának.- Önök mennyire érzékelik, hogy immáron hónapok óta mindenna­posak az összecsapások Izraelben?- A harcok messze zajlanak, így sokszor csak este, a magyar híradóból tudom meg, mi történt.- Nem feszültebbek az emberek?- Tudja, errefelé megszokták a konfliktust. Van néhány csapat­társam, akik most éppen katonai Szentföldi sárgaláz szolgálatukat töltik, ők fegyverrel jönnek edzésre, és ezen senki nem csodálkozik.- A bajnokság is zavartalanul folyik?- Igen, bár részemről nem ép­pen zavartalan.- Csak nem sérült meg?- Szerencsére nem, ám gyak­ran így sem játszhatok. A szezon­ban már a tizedik sárgámnál tar­tok, azaz innentől már minden lap után automatikusan kimarad egy meccs. Legutóbb is emiatt hi­ányoztam. Az NB I-ben összesen három sárgám volt. A Beitarnál védekező középpályást játszom, így sokat kell ütköznöm és ezért jönnek a figyelmeztetések. Először szokatlan volt a szerep, de mára megszoktam és mondha­tom, hogy kifejezetten élvezem. Csak a sárga lapokat kellene ki­hagyni a játékból.- A „krónikus sárgaság" ellené­re jól érzi magát Jeruzsálemben?- Jól, hiszen jó csapatunk van, senki sem irigyli a labdát a másik­tól. Ráadásul itt hatalmas a felhaj­tás, az emberek máshogy állnak az egészhez, mint odahaza. Ha pedig nyersz, te vagy az isten!- A válogatottól mégis egyre tá­volabb kerül. Tavaly tavasszal egyszer meghívta Bicskei Berta­lan, azóta néma csend.- Nem vagyok idealista, így tu­dom, hogy a lengyelek elleni meccsre azért hívott meg a kapi­tány, mert Debrecen volt a hely­szín. Egyébként az izraeliek is sű­rűn kérdezgetik, hogy miért nem vagyok válogatott, hiszen az el­múlt fél évben engem választot­tak a legjobb külföldi játékosnak. Engem azonban nem bánt ez a dolog, sőt igazán nem is foglal­koztat. Azért persze szurkolok a válogatottnak.- Amikor külföldre szerződött, többször is elmondta, hogy pálya­futása végén még szeretne a hokiban játszani, bajnokságot nyerni a DVSC-vel. Áll még ez az elhatározás?- Persze, de az a baj, hogy ez csak egy gondolat. Ahhoz ugyan­is, hogy ez az egész több legyen egy tervnél, egyedül kevés va­gyok. Nagy úr a pénz, s bizony sok kell belőle ahhoz, hogy ösz- szejöjjön egy jó csapat. Ami biz­tos: én szívesen mennék haza! Bereczky Attila ÚTMUTATÓ SORSELEMZÉS TAR0T KÁRTYÁVAL HERCZÉG KA SEGITSEGEVEL 0 06-90-230 391 KOS 06-90-230-401 BIKA 06-90-230-402 IKREK 06-90-230-403 IÁK 06-90-230-404 OROSZLÁN 06-90-230-405 SZŰZ 06-90-230-406 06-90-230-407 MÉRLEG 06-90-230-408 SKORPIÓ 06-90-230-409 RYI1AS 06-90-230-410 BAK 06-90-230-41 1 vízöntő 06-90-230-412 HALAK Éjjel-Nappal hívható! A hívás díja 99 Ft+áfa percenként+6.60 Ft +áfa kapcsolási díj Ax«J Sprínger-Budqpest Kiadói Kft. Mdwtex 1539 Bp. Pl: 591 TaL: 488-5615 Kis pesti tüntetés a sportminisztérium előtt Nincs szükség a Kispest Honvédra! - ezt hangoztatják lépten-nyomon a kispesti szurkolók, és így érzik a vezetők is. Nagy felháborodással fogadták ugyanis a sta­dionrekonstrukciós programban nekik szánt pénzt, amely az általuk vártnál jóval kevesebb, szerintük már-már megalázó összeg - 44 millió forint. Ezért a nézőtér­ről az utcára, az Ifjúsági- és Sportminisztérjum elé vonulnak január 31-én a kis­pesti drukkerek. A klub baráti körének szervezésében más szurkolói csoportokat is várnak a sztrájkra. Az akcióval az a céljuk, hogy megakadályozzák a megkülön­böztetést, azaz legalább annyi pénzt kapjanak stadionfelújításra, mint az UTE vagy a Vasas, uszkve 500 millió forintot. Szerintük a klub múltja és a sporttelep állapota legalábbis ezt indokolná. (temesi) Mégsem találta fel a spanyolviaszt Molnár Balázs nemrég azt nyilat­kozta lapunknak, neki nem okoz csalódást, hogy az Espanol köl­csönadta a má­sodosztályú Elchének. At­tól viszont feltehetőleg |f már csaló­dott, hogy innen is tovább kellett áll­nia, s éppenséggel újra itthon, ezúttal a Lombard FC Tatabánya csapatában kötött ki.- Utoljára reménykedve beszélt arról, hogy nem e' ' érhetetlen cél az Elche felju- , tása a spanyol első ligába. g| Most mégis váltott. Miért? ® - Valóban, a bajnokság elején még az első-második helyen álltunk és mindenki optimista volt - kezdte Mol­nár. - Ám a csapat fokozato­san visszaesett, ráadásul nem egy meghatározó játé­kost eladtak. így most már nem a feljutás, hanem las­san a bent maradás lesz a cél. Én pedig inkább ját­szom a magyar bajnokság egyik számottevő csapatá­ban, ahol a nemzetközi sze­replés a cél, mint a spanyol másodosztályban az egyik kiesőjelöltnél. Sajnos a hét­végi teremtornán nem lépek pályára, mert a vállalkozói papí­rokat kell intéz­ik nem.- Nem csaló­dott, hogy visz- sza kellett jön­nie?- Nem. Az Espanolhoz most nem mehettem vissza, mert már feltöltötték a kere­tet. Ráadásul most legalább szem előtt vagyok, és ha jól ját­szom, nem elérhe- f j, tetlen a válogatott­ság. Másfél éve mentem el, most le­hetőségem lesz le­mérni, hogy mennyit 9 fejlődtem.- Korábbi együttese, a Za­laegerszeg a téli szünetben leigazolta Egressyt és Tele­ket. Ön miért nem tért haza?- Nem rajtam múlt. A Ta­tabányának sikerült egyes- ségre jutnia az Espanollal, de több csapat is érdeklő­dött utánam, Pestről és vi­dékről egyaránt. Ám a ritka kivételek egyike éppen a ZTE volt. Szívesen játszot­tam volna újra Egerszegen, ám nem kerestek. Most vi­szont a Tatabánya a fontos, no meg újra az Espanol. Schiller Zsolt k 4 1 {6 1

Next

/
Thumbnails
Contents