Új Dunántúli Napló, 2001. január (12. évfolyam, 1-30. szám)
2001-01-21 / 20. szám
2001. január 21. ★ ARCKÉP ★ 7 Szerzetesek cigányföldön Esztergomban - bár ezt a statisztikák nemigen tarthatják számon - hathat és fél ezer cigány él. A helyi romák egy nagyobb csoportja a Kis-Duna gátja melletti, nem könnyen minősíthető állapotokat mutató Töltés utcában, a többiek elsősorban a Kertvárosban, valamint a volt szerszámgép- gyár mögötti telepen élnek. A Töltés utcában modern legenda helyett a kemény és megható valósággal találkoztunk. Három szerzetessel, akik a romák közé költöztek. Máté, Ramon és Péter spanyol földről érkeztek. Egy alkalommal a vendégeik lehettünk. 34 éves. Tanítói diplomáját Madridban szerezte. Szociálismunkás- diplomáját a barcelonai egyetemen kapta. Három évig dolgozott Igualadában hátrányos helyzetű, veszélyeztetett és árva gyermekek intézetében, majd hat évig Barcelonában mint tanár. Itt 7-14 éves gyermekek osztályfőnöke volt. Egy szociális javító-nevelő intézményben, Rubi településen a pedagógustevékenységen kívül zenére is tanította a gyermekeket. Jelenleg az Esztergomi rendház keretein belül szociokaritatív tevékenységet végez. A dorogi munkaügyi központ csinos és igen komoly szociális érzékenységgel megáldott vezetőnője, Romanek Etelka hihetetlen melegséggel beszél róluk:- Ha látná, hogyan csüggnek azok a gyerekek rajtuk! Összevesznek azon, ki üljön Ramon mellé a templomban. A rendházban, a délutáni foglalkozásokon Péter rajzol nekik egyszerű, de valahol mindig a hithez kapcsolódó ábrákat, azt kell kiszínezniük. A nagyobbaknak bibliaórákat tartanak. Imádni való emberek. Szegénységi fogadalmukhoz hűen élnek. Kérdezem a nyáron: hogyan mentek haza? Repülővel? Mosolyogva ingatták a fejüket: „Hogy képzeled? És a fogadalmunk?” Busszal zötyögnek hazáig. Modern szerzetesek. Egy átlagos családi ház a város végén, a végletekig, reménytelenül lepusztult Töltés utcában. A tetőtérben három kis szobácska, millió könyvvel. Lenn társalgó, szép és egyszerű bútorok, központi fűtés. Egy másik terem a foglalkoztató: benne szekrények a mennyezetig, bennük irattartók, minden gyereknek egy-egy. Kis vagyonuk: tévé, videó, két számítógép.- Mit mondjunk magunkról? - kezdi Péter. Magyarul beszél, lassan, hangsúlyozási gondokkal, de szinte teljesen hibátlanul. - Jó itt. Szeretnek minket. Tudja... tudod - nehezen megy a magázódás -, mi is szeretjük őket. Meg erre tettünk fogadalmat. Otthon is ezt csináltuk. De ez más. Mondok egy példát: ajándék. Megkérdeztük karácsony körül: ki kapott már ajándékot? Csend. Aztán az egyik mondja: „Én, egyszer, egy almát!” Szívszorító. Egyik pályázatukból másoltuk ki a következő passzust: „1990-ben tértünk vissza ismét Magyarországra, és kaptuk meg a hivatalos működési engedélyt. A maristák rendfőnöke Győrbe küldte csoportunkat, a győri egyházmegyében kezdtük meg tevékenységünket az Apor Vilmos Katolikus Általános Iskolában. Kilenc évvel később két spanyol és egy francia tartomány segítségével Esztergomban alapítottunk rendházat a város határában, a cigánysoron. A főpásztor, Paskai László bíboros örömmel fogadta szándékunkat, s az új tanévtől már hivatalosan is bekapcsolódtunk Esztergom vallási és lelkipásztori életébe, S’a roma közösség tagjai között szociokaritatív munkát végzünk. Laikus örökfogadalma- sok vagyunk mindhárman - egyházjogi státusunk: pápai jogú férfi szerzetes, (laikus) intézmény tagjai, közösségi hivatásunk az ifjúság keresztény nevelése, oktatása. Tevékenységünkre - megítélésünk szerint - olyan időszakban került sor, amikor a fiatalok nagy szükségét szenvedik az életben a biztos eligazodásnak és annak, hogy értelmet találjanak és adjanak életüknek. Eddigi magyarországi tevékenységünk alatt megtanultuk a magyar nyelvet, ismerkedtünk a magyar és cigánykultúrával, hagyományokkal. Heti programokat szerveztünk fiataloknak, pedagógiát, hittant tanítottunk, pasztorális csoportot vezettünk, tizenkét hittankönyvet is írtunk. Jelenleg cigányok között lakunk, s karizmánk szerint őket tanítjuk tudományokra, viselkedésre, életvezetésre, cigány kulturális értékekre, segítjük az iskolai felzárkóztatásukat. Mindehhez tengernyi türelemre van szükség, s tanúságtételünk sok mindenben erősségünk lehet. Hívunk mindenkit a szükséget szenvedők felé való elkötelezettség által megnyilvánuló Isten iránti szeretet követésére.” Azt nem mondják, de leírjuk: hittant tanítanak a Mindszenty József Katolikus Általános Iskolában. Jól érzik itt magukat. S bár a rend általában el-elküldi szerzeteseit új és új helyekre, velük nem nagyon teheti. Mert rajtuk, a spanyol Mátén, a katalán Ramonon és Péteren kívül nincs más, aki magyarul tudna. Csak a győriek, náluk még ausztrálok is vannak.- Mi egyszerű testvérek vagyunk. Nem is szenteltek fel bennünket, szerzetesek vagyunk, laikus testvéreknek is szoktak bennünket nevezni - mondják, néha meg-megbökkenő szavakkal, de választékosán. Érezni, tanult emberek.- Szűk a papi hierarchia?- Ez egy egészen más szellem. Mi nem is akarunk papok lenni, ez soha nem volt a tervünk. A második vatikáni zsinatot követően adódott a lehetőség, hogy ilyen rendek alakuljanak. Régen voltak a különböző közösségek, ma egyes plébániákhoz kapcsolódunk. Máté egyetemet végzett, szociológiát tanult, Ramon tanári szakra járt, tanult teológiát, Rómában volt évekig. Péter szintén pedagógus. Volt egy hosz- szabb kurzuson Brazíliában, miként Máté is.- Esztergomban a Szent Anna-plébániához tartoznak. A többivel van kapcsolatuk?- Természetesen. László atya (Kis-Rigó László), a plébánia vezetője is ilyen: ő nagyon szorgalmazza a kapcsolatokat. Ott vagyunk igen sok egyházi rendezvényen, a szemináriumban. Egyébként is igen érdekes élet zajlik a plébánián. Vezetője körül mindig forr az élet, modern ember ő maga is. Városvédő egyesületük, a Rudnay nem névleges tömörülés. Igen sokat tesznek Esztergomért.- Milyenek itt a hívek, a családok? Mindenki katolikus?- Nem, mert vannak Jehova tanúi, s olyanok, akik egy amerikai szektához tartoznak. Mi katolikusok vagyunk, és nem akarunk semmilyen felesleges konfliktust senkivel. Nem is volt egyébként. Bibliaórákat tartunk, hiszen igen fontos, hogy mindenki megismerje a Szentírást.- Nem zavaró a gyerekek között az a végletes gondolkodás, ami a szektahívőkre jellemző?- Mi bárkivel, bármilyen egyházi témában hajlandók vagyunk párbeszédre. Téríteni nem feladatunk. Senkit nem zavarunk meg hitében, és senkit nem akarunk megbántani. Fontosnak tartjuk viszont, hogy lássák, mi, katolikusok hogyan foglalkozunk a gyerekekkel. Hogy mit tudunk nekik mutatni, tanítani, adni. Nekünk nincs olyan tervünk, hogy az ő szertartásaikat látogassuk. Soha nem erőltetjük, hogy jöjjenek velünk misére, vagy ide, a foglalkozásokra, de aki jön, annak örülünk. Látod te is, nem? Jól érzik itt magukat! Szerény és kedves emberek. Kísérőnktől, Romanek Etelkától megtudjuk: Máté hosszú évekig volt az Elefántcsontparton. Nem éppen emberi körülmények között.- Ez mikor volt?- Amikor még fiatal voltam... - mondja mosolyogva, nevetve a harmincegynéhány éves Máté. - Ma már Mikulás vagyok - nevet. - Az volt a nagy munka. Ez sokkal könnyebb. Leprások között éltem. Lelkileg volt igen nehéz. Meg persze a félelem a betegségtől, a haláltól.- A szüleik mit szólnak a választott élethivatáshoz?- Amikor indultunk, nem volt könnyű - mondja Máté. - A szüleim örültek, de aggódtak is. Ma, ha otthon vagyok, és édesanyámmal megyek vásárolni, mindenkinek dicsekszik, hol és mit csinál a fia. Zavarba hoz.- Mi a különbség a magyar- országi és a spanyol cigányok között?- Erősebbek a közös vonások: az életvidámság, hogy minden nap öröm, hogy jó élni. A spanyolok is ilyenek.- Mi, magyarok azért jóval melankolikusabbak vagyunk. Milyennek látják a magyarok és a cigányok egymáshoz való viszonyát?- Nehéz erről beszélni, ezt nektek kell igazán tudni. Rasszizmus? Nem tudom. Az biztos, hogy otthon a cigányok sokkal jobban beilleszkedtek. Itt nem. A cigány nyelvből sokkal több szó épült be a spanyolba. A mentalitás? A mi életformánk szerint este, a meleg elükével élénkül meg igazán az ember. Mindenki az utcán van, ott éli világát. A spanyolok, a cigányok egyaránt. Itt nem. Itt a cigányok behúzódnak. Négy óra. Kezdődik a foglalkozás. Most a legkisebbek jönnek. Rajzolnak, színeznek, gyurmáznak. Három pici a számítógép előtt. Az Oroszlánkirályt hívta be nekik Péter. Elbűvölve nézik a képernyőt. Egy aranyos, de nagy hangú lány a berekedt Pétert tanítja: magyarul. A szerzetes csak mosolyog, meg nem tud szólalni. Torka is bekötve. Ramon egy pályázatot beszél meg Etelkával. Állandóan pályáznak. Pénzre, anyagra, segítségre. A szegénység ellen nem lehet a szegénység eszközeivel küzdeni. Eddig majd minden próbálkozásuk sikerült. A nagy kérdés: mit visznek tovább magukkal ezek a lurkók? Mibe nőnek bele? Hogyan fogadják majd el őket öt, tíz, tizenöt év múlva, meglelik-e itt hazájukat? A mi fogalmaink szerinti emberibb életüket. Rafael Balázs A Mária Szerzetesrendről A Mária Iskolatestvérek Szerzetesrendje a katolikus egyházon belül működő önálló szervezet. Marcelin Champagnat alapította 1817-ben Lyonban. Magyarországon az első marista- iskola 1909-ben Orsován jött létre, melyet Trianon után Romániához csatoltak. Budapesten 1950-ig két rendházuk volt, ahol oktatási tevékenységet végeztek és árvaházat működtettek. Akkor menniük kellett. RAMON ESPASA SANDHO (RAMON) 38 éves. Tanári diplomáját Spanyolországban, Madridban szerezte. Később teológiát végzett Rómában. Katalóniában tanított biológiát, nyelveket, hittant. Foglalkozott szabadidős csoporttal is. 1997- ben került Magyarországra, Győrbe. Onnan jött Esztergomba. 40 éves. Tanári diplomáját Spanyolországban szerezte. A teológiát Salamancában végezte, Rómában a Szaléziánumban szociológiát tanult. Dolgozott Spanyolországban mint tanár és ifjúsági pasztoráló koordinátor; foglalkozott cigányokkal is. Afrikában, Elefántcsontparton hat évig dolgozott, három esztendeig leprások között, három évig hajléktalan fiatalok lelki gondozásában vett részt. Tíz éve él Magyarországon. Győrben tanított az Apor Vilmosról elnevezett iskolában pedagógiát, hittant, pasztorális csoportot vezetett. Az elmúlt évben a zsámbéki Apor Vilmos Katolikus Főiskolán romonológiai alapismeretek kurzust végzett.
