Új Dunántúli Napló, 2001. január (12. évfolyam, 1-30. szám)

2001-01-20 / 19. szám

16. oldal - Új Dunántúli Napló SPORT 2001. Január 20., szombat | lilBsiel Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. UJesíel Kapitányi mustra Mohács Szombaton hatodik alkalommal telik meg kézilabdásokkal a Dr. Marek József Mezőgazdasági Szakközépiskola tornaterme, hi­szen itt rendezik meg a hagyo­mányos Kandit-kupát, ahol a Brodarics, a Park, a Széchenyi- Belvárosi, a Somberek, a Sze­derkény és a Kisfaludy Károly Gimnázium csapatai versenge­nek a legjobb helyezésekért. Az általános és középiskolás gár­dák részvételével zajló tornán Mocsai Lajos, a magyar női kézi­labda-válogatott edzője is tiszte­letét teszi, sőt az érmeket is az illusztris vendég adja át. Az ösz- szecsapások reggel nyolc órakor kezdődnek. ibai Röviden NYÍLT TÚRÁK. Január 20-án, szombaton nyílt túra indul Dömörkapu-Misina-T ubes-Lapis -Szentkút-Égervölgy útvonalon. A táv 11 kilométer, találkozás a pécsi vasútállomáson a 35-ös busz megállójában. Túravezető: Mátyás Elemémé. Ugyanezen a napon nyílt túra indul Pálosok-Lapis-Kozári vadász- ház-Hősök tere útvonalon is. Ennek távja 12 kilométer, talál­kozás a túravezető Kaszás Ká- rolynéval a vasútállomáson, a 33-as busznál 9 órakor. iszzi A HÉTVÉGE SPORTMŰSORA Január 20., szombat KÉZILABDA. Kandit-kupa, után­pótlástorna, Mohács, Dr. Marek József Mezőgazdasági Szakkö­zépiskola Tornaterme, 08.00. LABDARÚGÁS. Dunántúli Nap­ló-kupa (a 2. fordulóból előreho­zott mérkőzés). Bogád - Kozár- misleny, Bogád, 14.30. Megyei csapatok teremtornája, Pécs, Gandhi Gimn. tornacsarnok, 8.00. LÁBTOLL-LABDA. Egyéni ver­seny, Borjád, kultúrház, 9.00. THAI-BOX. 2-3. osztályú csapa­tok gálája, Komló, városi sport- csarnok, 17.00. Január 21., vasárnap KOSÁRLABDA. NB I. nők. MiZo-Pécsi VSK - Soproni Pos­tás, Pécs, Lauber Dezső sport- csarnok, 18.00. NB I. nők, B-cso- port. Autópark-PVSK - 12 kará­tos isk., Pécs, Lauber Dezső sportcsarnok, 15.30. LABDARÚGÁS. Megyei csapa­tok teremtornája, Pécs, Gandhi Gimn. tornacsarnoka, 8.00. Te­remtorna a Geresdlak, a Ver­send, a Borjád és a Kislippó részvételével, Lánycsók, torna- csarnok, 13.00. (szz) Támogatás vagy kölcsön? Plusz 70 millió városi önrész kellene a labdarúgó-stadionra Ma már kinyomozhatatlan, hogy kinek a hibá­jából, ám tény, hogy félreértés történt: az ISM stadionrekonstrukcióra ígért 500 milliójához ugyanis nem 180, hanem 250 milliós önrésszel kell fene) társulnia az önkormányzatnak. Pécs-Budapest A félreértés legvalószínűbb alapja, hogy Pécsett (és híreink szerint még sok helyütt) a városatyák úgy ér­telmezték, hogy ha a tárca 500 milliósad, akkor ennek a 30 százaléka számít az önrésznek. Ám közben kide­rült, hogy a teljes bekerülési összeg harmadát kellene helyben állni, ez pedig a durván 800 milliósra taksált létesítmény esetén - levonva a remélt magántőkét - 250 millió forint. Hiányzik tehát 70 millió, amelyet vagy megszavaz a pécsi közgyűlés, vagy az is előfor­dulhat, hogy az MLSZ-ben egyszerűen leradírozzák a Verseny utcát a stadionprogram térképéről. Bödő László, a pécsi sportbizottság elnöke minden bajok alapvető forrásaként a minisztérium rosszul működő információáramlását jelöli meg. Az önkor­mányzat ugyanis mind a mai napig egyetlen hivatalos dokumentumot sem kapott a fővárosból. Az előzetes információk rendre szóban érkeztek, és a megítélt pá­lyázati pénzről is csak az újságok szintén néha egy­másnak ellentmondó tudósításaiból értesültek. Talán ennél is fontosabb, hogy a mai napig arról sincs hiva­talos papír, hogy a kapott állami pénz vissza nem térí­tendő támogatás vagy kölcsön. Bödő László az ISM­ből származó forrásból úgy tudja, hogy ha nagyon kedvező feltételekkel és halasztva is, de vissza kell ad­ni. Ugyanezen minisztérium sajtóosztályán először nem tudtak válaszolni a kérdésre, majd alaposabb in- formálódás után azt közölték lapunkkal, hogy szó sincs visszafizetésről, ezt a pénzt mindenki „ajándékba”, állami tá­mogatásként kapja. Czerpán István, a létesítmény­nek majdan helyet adó PVSK elnö­ke (képünkön) azt tartja a legfonto­sabbnak, hogy egyáltalán létezik a magyar labdarúgás fölemelését cél­zó program, a félreértéseket pedig a kidolgozásra, előkészületekre rendelkezésre álló rendkívül rövid idővel magyarázza. Úgy véli azonban, hogy az eddig is rendkívül jól együttműködő önkormányzat ismét a cél fontosságának megfelelően dönt majd, úgyhogy nem lesz akadálya a tervezés és a tényleges előkészü­letek megkezdésének. A műanyag atlétikai pályára már tavaly elnyert nyolcvanmilliót idén már valószínűleg el is lehet köl­teni. Ha sikerül dűlőre jutni a kiszemelt terület gazdá­jával, a Matávval - márpedig a cég vezetői azt ígérik, egyelőre diplomatikusan fogalmazva, hogy segítséget nyújtanak ehhez, indulhat a közbeszerzési pályázat. Ennek bürokratikus voltát is bekalkulálva a Vasút-el- nök úgy látja, még az idén ősszel birtokba vehetik az új pályát a sportolók._____________ SZŰCS ZSOLT Ékszerészinas a kispadon A Dinamo után a Soproni Postás a következő ellenfél Papírforma-győzelmet aratott a MiZo-Pécsi VSK Moszkvá­ban a Dinamo ellen: az Euroligában veretlenként 14 pont­tal múlta felül az eddigi nyeretlent. Vasárnap a papírforma szintén győzelmet ígér a Postás ellen, de néha azért nem árt, ha tudja az ember, mi is rejlik a papírforma mögött. Moszkva- Úgy éreztem magam csütörtökön este, mint az amszterdami éksze­rész inasa, akinek nemzetközi kiál­lításon kellett bemutatnia a meste­rével csiszolt legszebb gyémántju­kat - mondta Füzy Ákos (képün­kön) pénteken délben a moszkvai szállodai szobában. - Azért örülök, hogy a siker fényéből rám is vető­dött valamicske. Nem meglepő a párhuzam, hi­szen mint azt minden MiZo- rajongó tudja, Rátgéber László be­tegsége miatt nem utazhatott Moszkvába. Hiányát nem nagyon érezték meg a játékosok, hiszen győztek, csoportelsők lettek és megőrizték veretlenségüket.- Hosszú évek munkája után nem szabad, hogy egy ilyen csere megzavarja a csapatot - reagált Füzy Ákos. A pécsiek az orosz válogatotta­kat (Pcsikova és Skopa) felvonulta­tó hármas posztot maradéktalanul semlegesítették, ketten összesen hét pontot dobtak innen. A klasszis center Zaszulszkaja több problé­mát okozott, hiszen a harmadik ne­gyedben voltak pillanatok, amikor nem tudták levédeni a pécsiek, de a mérkőzés nagy részében azért si­került ráerőltetni akaratukat. Füzy Ákos a másnapi értékelés­nél kiemelte, hogy bár lepattanók­ban jobbak voltak az oroszok, de a tíznél kevesebb eladott labda mindenképpen dicséretes, hiszen ugyanakkor a házigazdák hu- szonkétszer hibáztak ebben a műfajban. Persze a babérokon pi­henni nem lehet sokáig, hiszen vasárnap már a magyar bajnokság harmadik helyén álló Soproni Postás érkezik a Lauber Dezső Sportcsarnokba. Hely MiZo-PVSK Brno Bourges D. Moszkva Mé rköí és Ponto Ját. Gy Ver. Dob. Kap. Pont 1. MiZo-PVSK 85-69 66-52 Február 8. 8 8 0 585 430 16 2. Brno 49-56 Február 7. 79-43 8 6 2 594 501 14 3. Bourges Január 31. 66-70 81-64 8 3 5 561 560 11 4. D. Moszkva 57-71 Február 1. 68-84 B 8 0 8 520 644 8- Az új horvát lány, Szlavica Pretreger papíron már bevethető lenne, de sok minden szól a pályá­ra lépése ellen - tekintett előre Füzy Ákos. - Az alapszakasz első helyét befolyásolja a vasárnapi találkozó, ezért mindenképpen hozni kell. Az erőviszonyok ugyan mellettünk szólnak, de a Postás jó erőkből álló csapat, egész héten ránk fenték a fogukat, frissebbek is lesznek ná­lunk. Mi szombaton csak egy köny- nyed edzéssel tudunk készül­ni, de bízom benne, hogy Rátgéber László meggyógyul és zseniális takti­kájával megold­hatatlan feladat elé állítja a ven­dégeket. A talál­kozóra ugyan 18.00-kor kerül sor, de a csarnok kapuit már 15.00-kor kinyitják, ugyanis az NB I. B-s ráját­szásban az Autópark-PVSK 15.30- kor fogadja a 12 karátos iskolát. Ugyanakkor a klub fölhívja azok fi­gyelmét, akik elmulasztották bérle­teik meghosszabbítását a II. félévre, hogy csak jegyvásárlás után tekint­hetik meg a találkozót. (A háttérről bővebben: turnt dunantuUnaplo. hu) MÓCZÁN ZOLTÁN Kézilabda NB I., férfiak Nem bírták erővel Komló Komlói Bányász - Győri ETO KC 19-25 (10-11) 400 néző. V.: Horváth, Medo- várszky. Komlói Bányász: Mé­száros - Kalocsay 3, Soós 3, Papp L. 1, Tolsztih 1, KESZTHELYI 8 (7), Szilovics 2. Cs.: Nagyvizeli (k), Dömös 1,' Virág, Kékesi, Papp G„ Koncz. Edző: Fenyvesi Károly. Győri ETO KC: Szabó - IVÁNCS1K 3 (2), HARTA 5, Bősze 1, Bognár 1, FREY 11, Kovács 2. Cs.: Varga (k), Ördögh 1, Kányái, Struhár, Konkoly, Császár 1. Edző: Tóth László. Hétméteresek: 7/7, ill. 3/2. Kiállítások: 8, ill. 12 perc. Az eredmény alakulása: 5. p.: 2-1, 9. p.: 3-3, 13. p.: 4-5, 18. p.: 5-7, 20. p.: 7-7, 26. p.: 8-11, 35. p.. 11-13, 41. p.: 13-16,48. p.: 16-20, 53. p.: 17-24. Bár az első per­cekben a komlói rohamok meghoz­ták az eredmé­nyüket, hiszen hamar vezetést szerzett a Bányász, nem sokáig tartott a fogyatkozó szurkolók öröme. A 10. perc tájától ugyan­is kezdett kiütközni, amire Fenyvesi Károly már a találko­zó előtt figyelmeztetett: a ro­hamtempót sokkal jobban bír­ták a fiatalabb, edzettebb, jobb erőben lévő vendégek, akik ha­marosan át is vették a vezetést. Mindkét oldal főként középen vezetett támadásokkal próbál­kozott bevenni a kaput, ám mi­közben a vendéglátók lövései nyomán a labda rendre a védő­falon, a kapufán vagy magában a kapusban akadt el, a győriek egyre-másra megtalálták a rést a komlói védelmen. A második játékrész köze­pén fogyott el végleg a hazaiak energiája, és bár a lelkesedé­sükben az utolsó pillanatig nem volt hiba, a fáradtság jelei mind jobban megmutatkoztak az eladott labdákban, kiha­gyott ziccerekben. Összessé­gében a Komló mindent meg­A komlói Papp Ördögh mellett tör kapóra fotó, laufer l. tett az eredmény tartására, ám az utolsó negyedóra hazai gól­ínsége a vendégek lábra kapá­sával együtt nem eredményez­hetett mást, mint egy újabb ve­reséget. Fenyvesi Károly: - Erre számí­tottam, a vendégek jobb erőnléte, helyzetfelismerése meg is hozta számukra az eredményt. Mind­amellett nem csodálkozom, hogy játékosaink ennyi edzéssel nem bírták jobban az iramot. sz. zs. Kosárlabda NB I. férfiak, B-csoport Folytatás a négy között Pécs Pécsi VSK - Fehérvár KC 107-85 (26-19, 29-23, 18-27, 34-16) Lauber Dezső sportcsarnok, 400 néző. V.: Nagy II. L., Fekete. PVSK: Petőfi 14, HOFFMANN 32/3, BÉRES 14, Móricz 14/12, Barta 8. Cs Sági 3/3, KUN 14, Bu­zogány 4, Mándity 2, Németh 2. Edző: Zalay Zoltán. A harmadik negyedben rá­ijesztett edzőjére és a közönségre a PVSK. Addig ugyanis meggyő­ző fölénnyel vezetett, a meccs fe­lénél már 13 ponttal. Utána azon­ban érthetetlenül kapkodni kezdtek a játékosai, és az ellenfél 61-61-nél kiegyenlített. Az utolsó játékrészben viszont állva hagy­ták a már elfáradt Fehérvárt. Ez­zel a győzelmével a PVSK a leg­jobb négy közé került csoportjá­ban, és a rájátszásban itt folytat­hatja a küzdelmet. Zalay Zoltán: - Megvan a to­vábbjutás, de nehogy azt higgye valaki, hogy most hátra fogunk dőlni. Köszönjük a közönség biz­tatását. H. L. NYEREMENYSZELVENY ‘"Zdodsai /Vtf&M 500,000.- forintos lakberendezési utalvány 100,000 - forint értékű finomsásokkal mesrakott teli hűtő 75,000.- forint értékű utazási utalvány A játékban mindenki részt vehet, aki legalább három hónapra érvényes Dunántúli Nap előfizetéssel rendelkezik és visszaküldi a kitöltött nyereményszelvényt. Beküldési határidő: 2001. március 8. Sorsolás: 2001. március 13. Név: ....................................................................... I I Részt kívánok venni a játékban. I— I Igen, előfizető vagyok. r( Havonta, negyed-, fél-, egész évre fizetem elő a lapot. I I Részt kívánok venni a játékban, Telefonszám:............................«.............p»....... I—I ezért most előfizetem a lapot 3 hónapra. ...I............... al áírás Pécs 7601 pf. 134 A részletek miatt hívja 06-®0-BOO-089-esingyenes zöld számunkat Rajt a kupánkban Bogád Egy előrehozott mérkőzéssel ma megkezdődik a labdarúgó Dunántúli Napló-kupa. A Bogád - Kozármisleny meccset a B-cso- portban rendezik meg Bogádon ma 14.30-kor. A kiírás szerint ja­nuár 31-én, a második forduló­ban került volna rá sor, de a két csapat megegyezett az időpont­módosításról. Két baranyai I. osztályú együttes találkozik egymással, a vendégek lesznek a tartalékosabbak, mert négy olyan játékosuk nem játszik, áld kezdőemberként jött számítás­ba a március eleji rajton. Bodor, Jagicza és Lauer sérült, Pörs munkahelyi elfoglaltsága miatt nem szerepelhet. Szepesi Né­metországban, a IV. ligában folytatja. A bogádiaknál Korcsmár és Il­lés leállt, ők ma már nem is lép- nek pályára. ______________h.l. Du nántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: BALOGH ZOLTÁN, LENDVAI DÁVID, NIMMERFROH FERENC Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálóza­ta végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptá­ri év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelző­számra. Előfizetési díj 2001. január l-jétől egy hónapra 1045 forint, negyed évre 3135 forint, fél évre 6270 fo­rint, egy évre 12 540 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvény­pályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hoz­zájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelé- ^ sét teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatá- ^AATESZ saira felhívjuk figyelmüket. ISSN 0865-9133 ta®a Az újság a # • • • •» m • P A N D A szerkesztőségi rendszerrel készült

Next

/
Thumbnails
Contents