Új Dunántúli Napló, 2000. december (11. évfolyam, 329-357. szám)
2000-12-05 / 333. szám
2000. December 5., kedd HATTER RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal ■hetedik oldal — Falra hányt sötétség Villány, a vasútállomás irányából jövet mindjárt jobbra a Borkombinát mellett. A nagyüzem felől ugyan semmi alkohol át nem párállik, a szemközti oldalon két ház mégis mintha egymás nyakába készülne borulni. Egyik több mint 100 éves, a másik éppen épülőben. Az utca felől nézve talán tizenöt centi sincs közöttük a távolság. Az öreg ház étkezőjének ablakából kipillantva a távolság viszont lehet már huszonöt is. Mármint a tűzfal távolsága. A józan ember persze felszisszen. S borvidék ide, borvidék oda, a villányiaknak a Rákóczi utca e részét járó része a józan emberek közé tartozik, mert igen csak elcsodálkoznak azon, miért engedték Baloghék, hogy öreg házuk mellé a szomszéd ilyen közeire épüljön? Családi otthonuk jelzőjeként használt öreg kifejezés senkit se tévesszen meg. Nagyszerű épület, a vastag, jó hőszigetelő falak mögött puha meleg, ragyogó tisztaság, tágas terek, nagy, sok fényt beengedő ablakok. Illetve egy ablakot most már ki kell iktatnunk. A már említett étkezőét, ami korábban a szomszéd talán tizenöt méterre néző házára nézett. Ezen ablak előtt van az új tűzfal. A szomszéd régi épületéhez tapasztott új rész egyelőre még fehér téglái. Baloghék most már verőfényesen napsütéses időben is kénytelenek villanyfény mellett ebédelni. Vagy - mert békés emberek, Balogh Timdamé (első kis képünkön) le is szögezi, se pert, se kártérítést nem akar - esetleg gyertyát gyújtanak, legyen némi hangulata elsötétült étkezőjüknek.- Se per, se kártérítés? Hát akkor mit szeretnének?- Tudja, már oly sokan kérdezik, hogy a csudába történhet ilyen, gondoltam, én is megkérdezem, mert eddig a siklósi építésügyi hatóságtól azt a választ kaptuk, hogy úgysem tehetünk semmit... Ami azt illeti, korábban sem tehettek volna. Egyszerűen azon oknál fogva, hogy a szomszéd építkezéséről semmilyen hivatalos értesítést nem kaptak. Jó viszonyban vannak egyébként, sőt, az építkező a legutóbbi szilvesztert náluk köszöntve jelentette be, hogy megtoldja-a házát. És hogy májusban kezdődik az építkezés. Amikor aztán hozták az anyagot, Baloghék azt hitték, csak ideiglenesen deponálják a téglát a házuk fala mellett. Kiderült: nem depó az, hanem fal lesz. Mellékhelyiségek ablaka nézhet a szomszéd felé - de az étkező nem minősül annak. Azt mondja Baloghné, nem tudja, eredetileg is e célra készült-e, ők négy évvel ezelőtt már úgy vették meg a házat, ahogy most is használják.- Gondolom - egészíti ki -, a régi szomszédok ebben vagy megegyeztek, vagy hallgatólagosan tudomásul vették.- Feltűnő, hogy az építtető mintha észrevétlenül húzta volna fel a most kifogásolt falat.- Természetesen észrevettük, már az alapok ásása is szöget ütött a fejünkbe. Vártunk azonban, mert az az igazság, hogy tulajdonképpen nem hittünk a szemünknek. Másként fogalmazva el sem tudtam képzelni, hogy ilyen megoldás létezik, s ezt maradandónak akarják csinálni. Már felhúzták a falat, amikor jeleztem a szomszédomnak, nem tudom majd a házunk feléjük eső oldalát tatarozni, nem lehet hozzáférni a gázvezetékhez.- És mit válaszolt?- Hogy így van a tervrajzon. Amit mi sajnos kellő időben nem nézhettünk meg...- Erről mi nem tehetünk - mondja az építtető Szende Gábor felesége. - Az eredeti elképzelés szerint - miután a szomszédunk háza a mezsgyén van - szoros összeépítésről lett volna szó. Még a férjem mondta, hagyjunk azért hézagot, hogy hozzáférhessenek a falhoz.- Önök tudták, hogy Babghék nem kaptak az építést engedélyező határozatból?- Csak késve tudtuk meg, de akkor kijött ide az engedélyt kiadó szakember is, és elismerte a hibáját. Elég sokan szerepeltek a határozaton, akik megkapták a másolatot, nem figyeltünk fel rá, hogy a szomszéd nem szerepel közöttük. Akkor azonban már nem lehetett változtatni. Azt egyébként, hogy nem összeépülünk az ő házuk falával, hanem hagyunk egy hézagot, elmondtuk nekik is. Nagyon sajnáljuk, hogy így alakult, eddig semmi sem zavarta jószomszédi kapcsolatainkat Baloghékkal. Dr. Tihanyi Csaba (második kis képünkön), Baranya megye főépítésze az építkezést, annak helyszínét konkrétan nem ismerve általában ad figyelembe veendő szabályokról tájékoztatást.- Az első lépés nyilván az, hogy építési engedélyt kell kérni. A kérelmet a szakhatóság több szempont szerint mérlegeli, ezek között szerepelnie kell a szomszéd érdekeinek is. Az épület tervdokumentációját nem, de a kiadott építési engedélyt, a határozatot a szakhatóság köteles megküldeni a közvetlen szomszédoknak is, amiben egyébként azt is jeleznie kell, hogy a címzettek megnézhetik a terveket, 15 napon belül. Ha valamelyiküknek valami nem tetszik - értve ez alatt érdekei sérelmét, nem pedig mondjuk az épület küllemét -, fellebbezhet a határozat ellen, amit másodfokon a megyei Köz- igazgatási Hivatalban bírálnak el.- Vagyis előzetes hozzájárulást a szomszédtól nem kell kérni?- Nem, de még egyszer hangsúlyozom, hogy a tervezéskor, építéskor az érdekeire figyelemmel kell lenni. Van egy ugyancsak általánosnak nevezhető . szabály. Azt, hogy egy-egy telken a szomszéd felé mennyire lehet megközelíteni egy építménnyel a határt, a helyi rendezési terv mondja meg. Általában azonban ez a távolság 4-6 méter - ha nincs összeépítés. Ez utóbbin azonban nem csak a szorosan egymáshoz tapasztott falakat kell érteni. Összeépítés az is.Tia a két fal között akkora hézag marad - bár végein lezártan -, hogy ott bármilyen munkát végző szakember a területhez odaférjen, elférjen, a falak közül a víz kifolyhasson. A Villány, Rákóczi utca 4. és 6. szám esetében azonban nincs az a poszka kőműves, ereszcsatorna-tisztító, gázvezeték-javító, -ellenőrző szakember, aki elférne.- Meglehet Baloghék fellebbeztek volna az építési engedélyt megadó határozat ellen - ha egyáltalában kaptak volna ilyent. Most akkor mi a teendő?- Ha valaki önhibáján kívül nem láthatta a terveket, nem volt módja fellebbezésre, megtámadhatja a határozatot a 15 napos határidőn túl is. Általában az a szerencsésebb, ha ezt mindjárt a település jegyzőjének címezik - mondja dr. Tihanyi.- Bontási kötelezés kizárt?- Nem, de az egészen biztos, hogy egy ilyen határozat bírósági perhez vezet. Sipos Lajos adta ki a siklósi Polgármesteri Hivatalban - most még ide tartozik Villány építésügyi hatósági szempontból, de hogy a település város lett, 2001. január 1-jétől helyben kell majd ezt a feladatkört is megoldani - az építési engedélyt. Egy ablakot most már ki kell iktatniuk FOTÓI MÜLLER ANDREA- Tényleg volt egy apró gond - mondja -, mert Baloghék tévedésből nem kaptak a határozatból. Azóta már voltunk ott a tervezővel együtt, akkor nem jelezték kifogásukat. A villányi rendezési terv engedi a zárt sorú beépítést, itt is ezzel a megoldással élt a tervező.- Ön szerint a két épület közötti távolság elég nagy a szükséges karbantartási munkák elvégzéséhez?- Én úgy látom, hozzáférhető a gázvezeték.-És a fal?- Szerintem megoldható. Baloghék felső szomszédja a település polgármestere, Takács Gyula. 0 kapott a határozatból, s mint az utca lakója, maga is kissé csodálkozva figyelte a különös építészeti megoldást. Polgármesterként azonban nemigen tud mit tenni, lévén az építésügyi hatóság Siklóson.- Hiába intézzük majd január 1-jétől Villányban az építési ügyeket, ezt a Rákóczi utcai helyzetet azonban azon túl, hogy megörököljük, aligha tudnánk már visszamenőleg tisztázni.- Mi lehet a következménye annak, hogy Baloghék nem láthatták a határozatot, a terveket? - kérdeztük Sipos Lajostól.- Nem hiszem, hogy bontásra kerülne a sor.- Gondolt arra, hogy szakmai hibát követett el?- Valóban hiba volt, hogy Baloghék nem kaptak tőlünk az építési engedélyből egy példányt. Más egyebet nem tudok mondani.- Ha Baloghék nem fogadják el ilyen egyszerűen a helyzetet, jelzik kifogásaikat a jegyzőnek, a Közigazgatási Hivatalnak, meglehet, ott tudnak majd valamit mondani. Számol ennek jogi következményeivel? Például egy fegyelmivel.- Kénytelen leszek elébe állni. MÉSZÁROS ATTILA MÉSZÁROS ATTILA Fekete rög Volt nálunk Baranyában üveghuta is. Tisztelettel figyeltem annak a cégnek a patronáló és hozzáértő közreműködését, amelynek a területén ezt az alig kétszáz éves olvasztót-öntőt napjaink helyi nevezetességévé avatták. Az ipar egyik csírája - mondhatnánk, ám erről igen sokaknak mindjárt a szénbányászat ugrik be. Magától értetődően, mert a megyében az ipar csaknem azonos volt a széntermeléssel. Lassan nőtt ki a Mecsek kincseket rejtő rögei közül, fejlődött, terebélyesedett, mígnem ezrek munkája, tízezrek megélhetési forrása lett. Egy ízben, már túl azon a döntésen, hogy a mecseki bányászatot felszámolják, nyomába eredtem, hova lett a szép és érdekes kiállítás a Mária utcából. A szénbányászat „helytörténeti gyűjteménye”. Meglett, valahol egy külváros eldugott épületében, minden szakmai igyekezet ellenére is hevenyészetten tárolva. Tulajdonképpen gazdagságából már semmit sem lehetett látni, csak annak a szakembernek borús, bánatos arcával szembesülni, aki hivatalból kísérte figyelemmel sorsát, ám szíve-lelke szerint maga is értetlenül állt e méltánytalansággal szemben. Pedig azért az üveghuta és a szénbányászai, le nem szólva az előbbit, két kategória. így hát csak örömmel lehet rögzíteni, hogy szombaton képekből, dokumentumokból összeállított kiállítást nyitottak meg Pécsett, a város szénbányászatának történetét bemutatandó. Azért is, mert az iparág és művelői háttérbe szorítása, szorulása lassan megszokottá vált, s mintha e folyamatban maga a szénbányászat egész régiónkat meghatározó egykori fontossága is feledésbe merülne. És anélkül, hogy a döntés megalapozottságát vitatnánk, azt a múltat nem lehet átlépni. Baranyában nem. Az örömbe azonban némi üröm is vegyül. Időszakos kiállításról van szó, sajnos. Az ebből levonható következtetések közül csak egyet említek. Bizonyára nincs hely és nincs már múzeumi anyag, ahol és amivel egy állandó kiállítást lehetett volna megnyitni. Amit nemcsak, hogy megérdemel az ágazat, hanem megjár a szénporos arcú gránereknek. Pécsett megjár. MÉHES KÁROLY _______________________ To tálkáros Az ember sokféle módon tudja szórni a pénzt, de van egy eset, amikor mindenki spórol Ha újsághirdetést kell feladnia. Ilyenkor nincs kivétel, alaposan megfontolja az illető, hogy hány szó, vagy hány betű fér bele a kikalkulált tarifába. Minden bizonynyal ezért születnek olyan szövegek, melyekről később humoristák húzzák le a vizes lepedőt, miként a Tücsök és Bogár rovat tette azt éveken át a hidas Matyiban. Ugyanis a magyar nyelv (szerencsére) kellően árnyalt, egy szó kihagyása az egész mondat jelentését megváltoztatja, vagy a tartalmi egyszerűsítések teremtenek könnyfakasztó helyzeteket. Talán az a skót vicc érzékelteti legjobban a lényeget, amikor Johnt megbízzák barátja, Duncan elhunyt hozzátartozói, hogy adja fel a gyásztáviratokat. John gyorsan végez a papírmunkával, ez áll a táviratokon: Duncan meghalt. Mire a postáskisasszony megjegyzi, öt szóig ingyenes a hirdetés. A válasz: - No jó, akkor írja hozzá: Ugyanott skótduda eladó. Hogy az itthon megjelenő hirdetésekben a nyelvtani, vagy tartalmi bakik milyen következménnyel járnak, nem tudom. Mindenesetre akadnak mosolyogtató és elszomorító változatok egyaránt. Mert azon valóban csak kacagni lehet, amikor a diákújságban az jelenik meg: „Lófarkas kislány hasonló adottságú fiú ismeretségét keresi”. De az már elgondolkodtató, amikor napjaink egyik leggyakoribb formulája a következő: „Csinos ifjú hölgy szabadidőpartnereket keres nonstop, diszkréten”. Vajon mennyire diszkrét ez a kapcsolat, amelyet újsághirdetéssel hoznak össze? Míg, ha valaki nonstop keresi partnereit, az már higiéniailag sem tűnik túlzottan diszkrétnek. De rugaszkodjunk el a testi kontaktustól, tekintsünk egy hétköznapibb tartalmú változatot. „Olcsón megveszem gépkocsiját, X. Y. Cím a hirdetőben, jelige: totálkáros". Az egyáltalán nem derül ki, hogy a jelző az eladó kocsira, vagy X. Y.-ra vonatkozik, mindenesetre akár így, akár úgy, de az érintett személynek eleve elmegy a kedve az ügylettől. Legfeljebb az igaz, hogy az ilyen hirdetések anyanyelvűnkre totálisan károsak. hetedik oldal HOLNAP Riport Diumus, Bodor Pál, hajdan Romániában élt, széles körben ismert író, újságíró, a szomszédos ország választásai kapcsán arra keres magyarázatot háttérvázlatként megrajzolt írásában, hogy „Kik szavaztak Comel Vadim Tudorra?”. Portré A villányi borosgazda, Jekl Béla szakmai kihívásnak tekinti a munkáját, amellyel szőlész-borászként évről évre be kell bizonyítania, hogy mit is tud az ember a szőlőből kihozni? Magas fekvésű, déli területeire különösen büszke. Portré A tudás önmagunk iránti igény Jogászként az első munkahelye a Magyar Hitel Bank volt. A tanulást láncban folytatta tovább: 1992-ben jogi, majd 1995-ben bróker szakvizsgát tett. 2000-ben EU-ismeretek- ből szerzett oklevelet a PTE Közgazdaságtudományi Karának posztgraduális képzésén.- Honnan ez a tudásvágy?- A családomtól kapott útravaló- ban gyökerezik, akár a tisztesség, becsület, szeretet eszménye, a művészettel való kapcsolat. Például a szüleim sportoltak: az én életemet is végigkísérte többféle sportág. Nagy álmom volt a művészi torna, csakhogy túl magas vagyok hozzá. Helyette kézilabdáztam, kosárlabdáztam, atleti- záltam, úsztam, pingpongoztam...-Mi volt a döntő a pályaválasztáskor?- Otthon azt a szellemiséget kaptam, hogy a tudás önmagunkkal szembeni igény, a munkaszeretet magától értetődő. Gyermek- koromból- Mikor került kapcsolatba az üzleti élettel?- Tizenkét évesen barátnőmmel makramékat készítettünk és a vásárban árultuk. Ettől kezdve nyaranta dolgoztam diákkoromban. Ma is nagyon örülök ennek: sok tapasztalatot szereztem.- Jogászként miért így kanyarodott a pályája? voltak különféle terveim, de 18 évesen éppen határozatlan voltam. Bíróságra mentem dolgozni. Egy ismerő söm azonban korábban azt jósol ta, jogász leszek. Ez is inspirált hogy a jogi karra jelentkezzek. Dr. Buday-Sántha Andrea 1966-ban Zalaszentgróton született. 1990-ben jogi, majd közgazdász diplomát is szerzett. 1991-ben társával marketingkommunikációs céget alapított. 1998-tól a Baranya Megyei Közgyűlés PR-munkáját irányítja. Tartós pár- kapcsolatban él. Leánya 8 éves.- Ügyvédnek készültem, de a principálisom azt javasolta: legyek inkább bankjogász. Az érvei meggyőztek. Aztán pár hónap alatt átláttam: a közgazdasági alapkategóriák ismerete nélkülözhetetlen. A közgazdasági egyetemen ismerkedtem meg a marketingkommunikációval. Társammal alapítottunk is egy ilyen céget 1991-ben. Néhány év alatt meghatározó reklámügynökség lett a régióban.- Miért tért vissza a bankvilágba?- Megszületett a kislányom, szerettük volna, ha legalább egyikünk munkája konszolidálódik. Közel négy évig a Szigetvári Takarékszövetkezet Kossuth téri fiókját vezettem, ez idő alatt sokszorosra fejlődött a számla- és betétállományunk.- Akkor miért váltott át a PR- menedzserségre?- Új kihívás volt, amiből úttörő dolgot lehet kihozni. Ez mágnesként vonzott. A feladat komplikáltabb, mint egy cégnél: az információpiacon nemcsak a megyei ön- kormányzatot, hanem egy megyét kell „eladni” tudatos, hiteles tájékoztatással, aktív, nyitott politikát közvetítve. dunai imre