Új Dunántúli Napló, 2000. december (11. évfolyam, 329-357. szám)

2000-12-05 / 333. szám

4. oldal - Uj Dunántúli Napló BARANYAI TŰKOR 2000. December 5., kedd Továbbra is patthelyzet a gyógyfürdő ügyében Harkány-Pécs Tovább tart a huzavona a Harkányi Gyógyfürdő Rt. körül: korábban a megyei és a harkányi önkormány­zat nem tudott megegyezni az ötvenszázalékos tulaj­donrész eladásáról, a tegna­pi társasági közgyűlésen pedig az igazgatóság össze­tételét és a gyógyszálló-fej­lesztési programot illetően sem jutottak dűlőre a felek. Miként arról korábban folyamato­san beszámoltunk, a megyei ön- kormányzat szeretett volna túlad­ni a Gyógyfürdő Rt.-ben birtokolt ötvenszázaléknyi tulajdonrészén. Természetes vevőnek az rt. felét illetően a másik tulajdonos kínál­kozott, ám mégsem jött létre az üzlet. A harkányiak 500 millió fo­rintot kínáltak fel a tulajdonré­szért, ám a megye ennél jóval töb­bet szeretett volna kapni. Miután a tárgyalások megfeneklettek, a megyei közgyűlés úgy döntött, megkezdi tulajdonrésze szabadpi­aci értékesítésének előkészítését. A tranzakció lebonyolítását ugyanakkor az is sürgetővé ten­né, hogy a jelenlegi tulajdonvi­szonyok nehezítik mind az igaz­gató személyének kiválasztását, mind pedig a nagyszabású gyógyszálló-fejlesztési program megindítását. Ezt jelzi, hogy utóbbi két kérdésben a tegnap tartott társasági közgyűlésen sem jutottak dűlőre a felek.- A megyei önkormányzat csak akkor tudta volna támogat­ni a harkányi önkormányzatnak a vezérigazgató személyére vo­natkozó javaslatát, ha ezzel szinkronban az igazgatóság lét­számának felemelésével meg­őrizhette volna befolyását - tájé­koztatta a Dunántúli Naplót dr. Kékes Ferenc, a megyei közgyű­lés elnöke. - Egyetértés hiányá­ban nincs döntés a fejlesztési projekt elindításáról sem, annak ellenére, hogy a Gazdasági Mi­nisztérium jelenlévő képviselő­je is annak megkezdését szor­galmazta. Mindez az jelenti, hogy a gyógyfürdő a késlekedés miatt akár végleg lecsúszhat a támogatásokról. A harkányiak - folytatta dr. Kékes Ferenc - 2001 márciusáig időt kértek a további tájékozódásra, reméljük, ez nem telik el eredménytelenül, s akkor döntés születhet a fejlesz­tésről. A közgyűlés elnöke arról is szólt, hogy az önkormányzat szakemberei megvizsgálták, a fejlesztés az rt. jelenlegi helyze­tében is vállalható-e, s arra jutot­tak, hogy a program megindítha­tó. A késlekedés s a megállapodás elmaradásának okairól természe­tesen Bédy István harkányi pol­gármestert is szerettük volna megkérdezni, ám ő ezúttal nem kívánt válaszolni kérdéseinkre. - Most jobbnak találom, ha hallga­tok - jelentette ki a polgármester. MÁTÉ BALÁZS ISPA: új remény Az uránbányának új kalap­ból kell finanszíroztatnia tájrendezése jó részét, de a város mégis megnyerheti az ISPA 7 milliárd forintos tá­mogatását a hegyoldal szennyvízberuházásához. Igaz, ebből pénz leghama­rabb 2002-ben lehet. Budapest-Pécs Úgy tűnik, mégis van esély a Me- csek-oldal szennyvízhálózatának uniós pénzből történő kialakítá­sára. Korábban jeleztük, az ISPA- pályázaton a pécsi projekt 14,6 milliárd forintos igényét nem so­rolták be a novemberi elbírálás­kor. Kiderült, elsősorban nem az ‘önkormányzat, hanem a Mecsekére Rt. a vesztese a dön­tésnek. A város nem került ki a listáról, s Becker László, a kör­nyezetvédelmi tárca programfe­lelőse most kijelentette, csupán Mindenki személyesen beszélgethet vele, de lefényképezni szigorúan tilos. Karácsony idején naponta 32 ezer levelet kap, természetesen főleg a gyere­kektől. 2001 április-májusára tolódott a projektek rangsorolása. A leg­jobb esetben is csak 2002 tava­szán válhat ténnyé a pénzügyi tá­mogatás. Ugyanakkor az uránbánya táj- rendezési munkálatait úgy irá­nyították, hogy az állami támoga­tásból 6,5 milliárd forintnyi ösz- szeget az ISPA-pályázatból fedez­nek. Ezért késleltették a tájrende­zés második ütemét, ám tovább már nem lehet várni. Megkezdett munkákra viszont az ISPA nem használható fel, így a hétvégén átalakították a pályázatot. A Mecsekére Rt. már csak másfél milliárdra tart igényt, ha később elnyerik az uniós támogatást - tudtuk meg Erős Györgytől, az uránbánya rekultivációját fel­ügyelő miniszteri biztostól - a hi­ányzó pénzt az állami költségve­tésből biztosíthatják. A munkák tehát ISPA nélkül is folytatódnak. M. B. E. A lakásba kerülhet a vízdíjtartozás Egyedi számlát biztosan nem kapnak a nem fizetők Egy hét múlva szerződést bont a Pécsi Vízmű Rt. azokkal a társasházakban élő fogyasztókkal, akik a vízdíjakat több mint hatvan napja nem fizetik. A tartozások összege meghaladja a húsz­millió forintot. Amennyiben a hátralé­kokat továbbra sem rendezik, az egész épületben kikapcsolhatnák a szolgálta­tást. Ennek elkerülése érdekében a kö­zös képviselőkkel közösen keresik a megoldást, a lehetőségekről tegnap tar­tottak megbeszélést. PÉCS Jövő keddig, december 12-ig rendezhetik tartozásaikat azok a társasházakban élő fo­gyasztók, akik a vízdíjat több mint hatvan napja nem fizetik. Ellenkező esetben a la­kásban található mellékmérőkre egyedi számlát a továbbiakban nem küld számukra a szolgáltató. Ha az érintet­tek továbbra sem egyenlí­tik ki a számlát, a ki nem fizetett vízmennyiség az épület fogyasztását mérő bekötési mérőn jelenik meg. A hátralékot elvileg a lakóközösségnek kell ren­deznie, ellenkező esetben- a vonatkozó kormányrendelet értelmében- a szolgáltató az egész házban kikapcsol­hatja a szolgáltatást. A mintegy 400 pécsi család tartozása meghaladja a 20 millió forintot, a fogyasztók adóssága egyenként több mint 50 ezer fo­rint.- Az egész épület vízellátásának szüne­teltetését sehol nem tervezzük, az össze­gek behajtására a társasházak képviselőivel közösen keresünk egy mindenki számára elfogadható megoldást, a részletekről teg­nap tartottunk megbeszélést - nyilatkozta lapunknak Gelb Zoltán, a Pécsi Vízmű Rt. gazdasági és ügyfélszolgálati igazgatója (képünkön). - Egyes esetekben műszakilag megoldható, hogy csak a lakásban korlá­tozzuk a szolgáltatást, erre december 12-e után minden bizonnyal sor kerül, ha az érintettek addig nem rendezik a tartozást. Az elmúlt napokban - a felszó­lítások kézhezvétele után - az érintett fogyasztók közül több mint százan jelezték, hogy né­hány napon belül kifizetik az elmaradt díjakat. Gelb Zoltán hozzátette, a tar­tozásokat felhalmozó fogyasz­tók tíz százaléka - azaz mintegy negyvenen - önkormányzati bérlakásokban élnek. Ebben az esetben, ha a bérlő nem fizet, a tulajdonosnak kell megoldania a problémát. Az önkormányzat legvégső esetben szerződést bonthat a lakó­val. - A helyhatóság illetékeseivel a tárgyalá­sok folyamatban vannak, közösen keresünk megoldást a problémára - mondta az igaz­gató. Nagy Emil, a Lakásszövetkezetek és Tár­sasházak Szövetségének Baranya megyei el­nöke kérdésünkre elmondta, a tegnapi tár­gyaláson megoldási lehetőségként felme­rült, hogy a tartozásokat a közös költségek­be beépítik, az összeget így a lakók egy köz­gyűlési határozattal a nem fizető fogyasztó lakására terhelhetik, legvégső esetben elár- vereztethetik az ingatlant.- Az ezzel kapcsolatos jogi kérdések egy­előre tisztázatlanok, szakértők bevonásával egy-két héten belül kivizsgáljuk, ilyen lépés­re van-e lehetősége a lakóközösségnek - hangsúlyozta. - Műszakilag megoldható, hogy az alsó, illetve felső szomszéd lakások­ból a vizet a nem fizetőknél elzárják, az ez­zel kapcsolatos jogi kérdéseket is gyorsan tisztázni kell.- A lakások szolgáltatásból való kikap­csolását jelentősen megnehezíti, hogy a A Pétávot be kell engedni A Pétáv szakembereit a lakóknak be kell engedniük a lakásba a vonatkozó törvény értelmében. Ezt helyi rendeletben is megerősítette az önkormányzat, amely szerint a bejutást megakadályozó fogyasztó szabálysértést követ el, ami harmincezer forintig ter­jedő pénzbírsággal sújtható. A társasházak képvise­lői a közeljövőben hasonló, a vízszolgáltatóra is érvé­nyes helyi rendelet megalkotását javasolják a helyha­tóságnak. vízmű szakembereit a lakóknak nem köte­lességük beengedni a lakásba - tette hozzá az elnök. - A napokban javasolni fogjuk a vonatkozó önkormányzati rendelet módo­sítását, így a bejutást megakadályozó lakók szabálysértést követnek el, ami több tíz­ezer forintos pénzbírsággal sújtható. A víz­mű szakembereivel két héten belül - a jogi lehetőségek ismeretében - ismét tárgya­lunk a lehetséges behajtási módokról - mondta. Összefogás a művelődésben Itthon szorgalmazzák, az Európai Unióhoz való csatlako­zásnak azonban nem feltétele a mindenáron való régiós egyesülés. Baranya, Somogy és Tolna számára az együttmű­ködés akár anyagi haszonnal is járhat például a kultúra, az oktatás és a kutatás területén. Kaposvár-Pécs Több pályázati lehetőség, a lakos­ságnak szánt szolgáltatások bő­vülése, a szakképzési kínálat szé­lesedése várható többek között attól a fejlesztési programtól, amelyről a Dél-dunántúli Fejlesz­tési Tanács szervezésében tartott szakmai napok egyikén volt szó Kaposváron. A régió komplex, kulturális, oktatási és tudomá­nyos humánerőforrás fejlesztési programját a Pécsi Tudomány- egyetem Felnőttképzési és Embe­ri Erőforrás Fejlesztési Intézete készítette el, s a három megye szakemberei előtt az intézet igaz­gatója, Koltai Dénes mellett elő­adást tartott az egyetem rektora, Tóth József is, illetve a Baranya Megyei Közgyűlés alelnöke, Bo­kor Béla (képünkön), aki a mun­kálatokban egyetemi oktatói mi­nőségében is részt vett. Az alelnök szerint elképzelhe­tő volna hatékonyabb munka­megosztás például a múzeumok területén, de egyes levéltári, könyvtári szolgáltatásokat is ki­bővítve lehetne igénybe venni. A fejlesztési program javaslatot tesz a szakképzés összehangolására is a régióban, s többek között a há­rom megye viszonylatában vizs­gálják a roma társadalom teljes integrációjának lehetőségeit. Bokor Béla úgy véli: igény is van és lehetőség is arra, hogy a megyék újfajta menedzselési mó­dozatokkal együttesen is meg tudják mutatni a kulturális érté­keiket. Az együttműködésre ed­dig is volt példa közös kiadvá­nyok, képzések formájában, ám most megalakulna egy regionális kulturális koordinációs tanács. Az akár csak kis titkársággal is működni tudó szervezetért nem folyik harc, bár létrejöttében Ba­ranya játszhatná a kezdeménye­ző szerepet. Az oktatásügy régiós központja már Kaposvárra került, ám a kulturális Pécsett lehetne, ahogyan a tudományos kutatásé is. Baranyában a tradíciók mellett a megfelelő intézményhálózat is adott ahhoz, hogy a megye töb­bet vállalhasson magára egy tér­ségi kultúrközpont feladataiból. Egyes vélemények szerint a „kormánypárti megyékkel” va­ló szövetkezés jót tehet Bara­nyának, s olyan támogatási for­rásokat nyithat meg, amelyekre a megye önma­gában nehezen számíthatna. Más elemzők azonban úgy látják: a jelentős központi pénzek fölött rendelkező gazdasági, munkaügyi és egyéb szervezetek „letelepítése” már megtörtént, az aránylag kis összegekre számítható kulturális szféra koordinációs testületéi pedig már akárhol is lehetnek, s a helyze­ten egy más összetételű kormány sem változtathat. Az uniós pályáza­tokban azonban - amíg a hangsúly nem a helyi kulturális kisközössé­gekre tolódik át - még lehet re­ménykedni. H. I. DY. Évente több ezer vendég a Mikulásnál Holnapra virradó éjjel érkezik a Mikulás, ha valaki azonban az év más napjain is szeretne találkozni vele, az északi sarkkörön, a finnországi Lappíöldön felkeresheti a Télapót, aki évente közel egymillió levelet kap a világ minden tájáról. Rovaniemi-Pécs A finnországi Lappföldön, Rovani- emiben az év minden napján fogad­ja a látogatókat az „igazi” Mikulás - akit finnül Joulupukkinak hívnak. Szakálla 70-80 centiméter hosz- szú, XXXL-es ruhát hord, saját vi­dámparkja van, a világ összes nyel­vét érti, munkáját több mint kétezer Drága Mikulás! A Mikulásnak a következő címre lehet írni: Joulupukki, a hely neve Napapiiri, az ország: Finland. Rovaniemi Helsinkitől mintegy 800 kilométerre van, Helsinkiből vonattal közelíthető meg a település. A repülőjegy Budapestről Helsinkibe 50-54 ezer forintba kerül, Pécsről Rovaniemibe 8-10 óra alatt lehet eljutni. A Mikuláshoz ingyen be lehet jutni, lefényképezni azonban nem lehet. A képek 2-3 ezer forintba kerülnek. manó és több tíz rénszarvas segíti. Végh Gábor, aki a kedden 16.30-kor az m2-es csatornán látható televízi­ós műsor producere, riporterként a közelmúltban interjút készített a Télapóval, kérdésünkre elmondta, évente több ezren keresik fel a Mi­kulást a világ minden tájáról. A fő­szezon - amely hatalmas ünnep­séggel kezdődik - november 24-től január 4-ig tart. A leg­több turis­ta Angliá­ból érkezik a Mikulás­hoz. A reg­geltől estig tartó „foga­dóórákon” személyes beszélgetésre minden­kinek van lehetősége, a látogatók nevét és kívánságait nagy emlék­könyveiben regisztrálja. Karácsony idején naponta mintegy 32 ezer le­velet kap - amelyeket külön posta­kocsi szállít a főpostahivatalába -, ezekre szinte kivétel nélkül vála­szol. Az elmúlt 15 év alatt több mint hatmillió levelet bontott fel, elmondása szerint Magyarország­ról is gyakran érkeznek hozzá kül­demények. Vidámparkját Santa Park-nak hív­ják, amely ráadásul a föld alatt talál­ható. Lakása Rovaniemitől északra, a Fülhegyen - finnül Korvatunturin- ban - épült, ide egy olyan titkos fo­lyosó vezet, amelynek ajtaját csak maga a Mikulás nyithatja ki. Mint mondják, az otthona és az irodája közti utat nap mint nap a repülő rénszarvasok által húzott szánján teszi meg. W. K. Hírcsatorna SELLYÉN TEGNAP megindult a helyi munkaügyi kirendeltség által szervezett épület-karban­tartói képzés. A tanfolyamon részt vevő 16 főnek jövőre a közmunkaprogram keretein be­lül - amennyiben a pályázaton ismét sikeresen szerepel a kis­térség - tudnának munkát biz­tosítani. (wk) SZENTLÖRINCI JUBILEUM. Hetvenéves a mezőgazdászok képzése a Szentlőrinci Újhelyi Imre Szakközépiskolában, ahol ma már közgazdászok is tanul­nak. E hét végén, 9-én, szomba­ton délelőtt 10 órától emlékez­nek az iskolaalapítás jubileu­mára. Az iskolanapon - melyre várják az egykori öregdiákokat is - dr. Kékes Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke mond beszé­det, s kiállítással is megemlé­keznek a múltról. (a) HOSSZÚHETÉNYBEN a hét vé­gén tartott bormustrára huszonöt bormintát vittek el a helyi gaz­dák. Az értékelést végző szakem­berek szerint a jövő év tavaszán sorra kerülő borversenyen az fog fejtörést okozni, hogy a sok jó mi­nőségű nedű közül melyiket mi- nősítsék gyengébbnek. _____(mb> Lo ttónyeremények 48. HÉT Ötös lottó Nyerőszámok: 15, 18, 60, 74, 78 Joker: 089493 Ötös nem volt Négyes 1.287.116 Ft Hármas 16.942 Ft Kettes 755 Ft Hatos lottó Nyerőszámok: 1,8, 11, 23, 25,27 Pótszám: 12 Hatos nem volt 5+1 7.565.609 Ft Ötös 93,403 Ft Négyes 2.046 Ft Hármas 472 Ft

Next

/
Thumbnails
Contents