Új Dunántúli Napló, 2000. december (11. évfolyam, 329-357. szám)
2000-12-04 / 332. szám
Üt M 2000. December 4., hétfő HÁTTÉR - RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal hetedik oldal — Kölked voltam... Bő két éve már, hogy - elsősorban mohácsi példán felbuzdulva - a kis határ menti településről, Kölkedről távozott az első cigány pár. No, nem éppen a szomszéd faluba, hanem egyenesen Kanadába. Azóta természetesen folyamatosan jönnek-mennek a hírek, hogy' is vált be az élet odaát, az Újvilágban. Az biztos, a faluban mindig akad egy-két ember, aki éppen készülődik a nagy útra. Az az asszony például, aki ebben az írásban is megszólalt volna, valósággal „megszökött”, ugyanis pár nappal a találkozás előtt felült egy óriásgépre, ami nyolcezer kilométer messzeségbe röpítette. A kölkedi polgármesteri hivatal számítógép-monitorján a következő felirat fut pihentetőként: „A fán nem lehet motorozni, de a motoron lehet fázni”. E vicces kis szó- facsarás bizony némiképp (jóllehet teljesen akaratlanul) illusztrálja is az itt lakók életkilátásait: azt, hogy mit lehet és mit nem, és főképp, hogy mennyire lehet fázni (illetve ráfázni). Muskál Zoltán polgármester (képünkön) egyik szeme sír, a másik nevet, amikor arról beszél, hogy immár 20 fiatal hagyta itt a falut, akik - akárhogy is vesszük - egy 1200 lelkes község mindennapi életéből, egészéből hiányoznak, és nem csak a közvetlen hozzátartozóknak.- Persze, hogy sajnálom, ha elmennek az emberek! - mondja a régi, 1865-ből származó, bekeretezett birtokívek alatt ücsörögve Muskát Zoltán. - És főképp azt sajnálom, hogy azok mentek ki, akik kimentek. Ugyanis - talán egy kk vétellel - mind dolgos fiatalok voltak, és ez a falu jövője miatt is elszomorító. Meggyőződésem, hogy ők kint is megállják majd a helyüket, tíz százalékuk sem fog hazajönni. Kölkeden a lakosságnak mintegy negyede a cigány, ám ez az arány az iskolában- óvodában már 70 százalék körül mozog, és miután a munkanélküliség az országos átlagnak majd' a kétszerese, nem nehéz kiókumlálni, hogy bizony még az sem jut munkához, akinek valamilyen szakmája van, vagy legalábbis szeretne dolgozni. A nem cigány munkanélkülieket még feketemunkára is inkább alkalmazzák, ők úgy ahogy eltengődnek, nincsenek annyira rászorulva, hogy mindenképp jobb megélhetést keressenek.- Nem mondanám, hogy különösebben nagy készülődés lenne, de szerintem azok, akik továbbra sem találnak munkát és hajlandók dolgozni, el fognak •menni. Az is igaz, hogy akadnak jócskán, akik viszont már 7-8 éve vannak munka nélkül, ők annyira elszoktak a dologtól, hogy szinte reménytelen visszavezetni őket a munkás hétköznapokba. Ezt ők maguk is érzik, és inkább maradnak. Az is fontos, hogy akik az utóbbi hónapokban kimentek Kanadába, nem égettek fel maguk mögött minden hidat, tehát ha el is adtak ingatlant, azért vettek egy kisebbet, és a különbözetből vásárolták meg a repülőjegyeket. Sokan viszont, akik csak jövedelempótlóból élnek, és tényleg semmi egyéb bevételük nincs, tényleg földönfutókká kellene lenniük, hogy kiizzadják az útiköltséget, elvégre egy jegy ára 8 havi jövedelempótló! Kölkeden szerencsére szinte ismeretlen a cigány-magyar ellentét, ha beszélnek is a „kanadásokról”, rasszista megjegyzést alig hallani, sokkal inkább jellemző az irigykedés, és hát a falusi pletyka, ami némiképp felnagyítja a valós történéseket. Az a középkorú asszony, akinek a lánya, a veje és az unokája van kint Hamiltonban, először egy szót sem akar mondani, nehogy „valami baja legyen belőle a gyerekeknek”. De aztán mégis csak megered a szava, hiszen a szeretet, az aggódás, no meg a vágyakozás odaátra nem képes kitartani szigorú „hírzárlat” mellett.- Hallottam én már mindent! Hogy tízezer dollárt nyomtak rögtön a kezükbe, amint kiszálltak a repülőből. Hát persze, mondom, nem is tízezret, százezret kaptak! Természetesen nem ez az igazság.- Nagyon normálisan fogadták őket. Az igaz, hogy 200 dollárt kaptak, meg beiskolázták a két felnőttet három hónapos nyelvtanfolyamra, közös szálláson voltak, és az ellátásukat is megoldották. Azonban tényleg nem lehet olyan rossz a helyzet, elvégre a fiatalember egy-két hete - igaz, hitelre - gépkocsit tudott már vásárolni abból a pénzből, ami alkalmi munkából jött össze.- Dehogy is akartam én, hogy elmenjenek! - csapja össze a kezét az asszony. - De jól érzik magukat, eszük ágában sincs hazajönni. A kisgyerek, ha bemennek a belvárosba vásárolni vagy körülnézni, mindig azt mondja: megyünk Mohácsra... Jó lenne, ha vejem találna valami rendes munkát. A szakmája fűtésszerelő, de elvégez az mindent, tud traktorozni, fát vágni, ugyan az angol neki megy gyengébben, a lányom meg a gyerek nagyon szépen halad. Csak lesz valahogy, mit tudunk csinálni? Imádkozunk értük. Jövőre meg elmegyek, és meglátogatom őket. Inkább nem pucoltatom be újra a házat, de én is akarom látni ezt a Kanadát. Küldtek képeslapot a Niagara-vízesésről... Egyébként az a hír járja, hogy a kikerült kölkedi családok nem igen tartják egymással a kapcsolatot, mindegyik a saját lábán próbál megállni, és ebben a magatartásban tán némi féltékenység is közrejátszik. Az egyik família kerekperec megüzente: kölkedinek a színét sem óhajtják látni az új világban. ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ Ettől függetlenül lehet, hogy azért fogják, mert továbbra is fontolgatják néhá- nyan, hogy útra kelnek. Pista bácsi, a falu valahai körzeti megbízottja a főutcán nyilatkozik készségesen.- Kérem, ha fiatal lennék, én is kimennék. Mert mi van ebben az országban? A szegénység már csúcsot döntött az utóbbi időben. A Kádár-rendszerben bezárták azt, aki nem dolgozott, most meg mindenki az utcán lófrál. Arról nem is szólva, hogy se idősnek, se betegnek nem érdemes lenni. Egy négytagú családnak minimum 60 ezer forint kellene az én számításom szerint. Kanadában, gondolom, nem gond ennyit összeszedni. Egy fiatalember karikázik felém, amikor kérdezem, lenne-e számomra két perce, közli, nem nagyon, mert siet, de azért mégis csak lefékez. Elmenne-e Kanadába, érdeklődöm tőle is.- Ha akartam volna, már rég kint lennék - feleli szigorú hangon. - Egyébként azt mondom, akinek itt nem jó, annak ott sem lesz jó. Meg aztán nyelvtudás nélkül a mindennapi életben hogyan akar boldogulni? Nem viszik semmire... Sommás egy ítélet, bár az is igaz, nem sokan vélekednek így, főképp azok nem, akiknek ez a kiút is puszta vágyálom marad. Mint a boltból hazatérőben, nagy kenyeres szatyrokkal felmálházott Balogh Lászlónénak.- Ó, hát szívesen elmennék én, el ám, már holnap, ha lehetne. De nincs rá pénz. Még az útlevélre se futja, nem ám repülőre! Gyesen vagyok a három gyerekkel, a férjem meg munka nélkül, jó, ha összejön a 44 ezer forint egy hónapban. Sokszor beszélgettünk róla, főleg amióta az unokahúgom elment, hogy nekünk is ez kellene. De hát még felhívni sem tudom, mert nem tudom a számát, meg aztán a telefont is ki kellene még fizetni. A házunkat Érsek- csanádon eladtuk, úgy költöztünk ide, most is albérletben élünk, gondoltuk, itt majd jobb lesz, de nem...- Lottóznak?- Dehogy lottózunk. Azt a pénzt is inkább kenyérre költőm. Tán egyszer ránk is néz majd a Jóisten! A kanadás kölkediek közül egy asszonynak már kint született meg a kislánya, de a mai napig nem tudják, vajon ezzel a „tettel” automatikusan kanadai állampolgár lett-e? Egy régi Edda-számot dúdolgathat- nak, ha ugyan ismerik, miszerint „Kölked. voltam, véredből születte-ee-em...” De már nem ott. MÉHES KÁROLY Belépés Kanadába Turistaként: vízummentesség van érvényben, de rendelkezni kell megfelelő mennyiségű pénzzel (kb. 100 kanadai dollár/fő/nap) az ott töltendő időszakra; meghívólevél esetén a meghívó magára vállalhatja a beérkező turista ellátási költségeit. Munkavállalás: vízumköteles, a Bevándorlási Hivatal általában komolyan veszi, hogy a munkavállaló 40 év alatti legyen, jól beszélje vagy az angol, vagy a francia nyelvet, és rendelkezzen annyi vagyonnal, amennyiből akkor is elél egy évig, ha nem talál magának semmilyen munkát. Menekültstátus: a magyarországi cigányok főképp ehhez a módszerhez folyamodnak; a Külügyminisztérium kanadai ügyekkel foglalkozó konzuli osztálya tájékoztatása szerint hazánk a nemzetek sorában jelenleg a 4. helyet foglalja el a menekültstátusos bevándorlók között, és ez sajnos veszélybe helyezte az egyébként érvényes általános vízummentességet. KOZMA FERENC Ismét cián Ausztrália immáron másodszor avatkozott be hazánk bel- iigyeibe. Előbb egy Erdélyben megbúvó leányvállalatán keresztül szórt meg bennünket ciánnal (pusztultak a halak, s megélénkült a diplomácia), most meg az UNESCO Ausztráliában ülésező döntéshozó szervezete azzal, hogy egyhangúlag a világörökség részévé tette a pécsi ókeresztény sírkamrákat és környezetüket, fittyet hányva arra, hogy milyen politikai viszonyok is uralkodnak e kies régióban. Nem mérlegelték például a döntésük következményeit abból az aspektusból, hogy jelenleg a régióközponti párharcban Kaposvár élvez megkülönböztetett figyelmet és kormányzati támogatást (és kap tetemes fejlesztési forintokat) a szocialista (persona non grata) vezetőkkel megáldott, meglehetősen hátrébb sorolt Pécs városával szemben. És ez több, mint elgondolkoztató. Könnyű belátni, hogy egy ilyen leosztásban súlyos hibát követett el az UNESCO, hiszen döntésének következményeként ezután elvárható, hogy ne csak a somogyi megyeszékhelynek juttassanak a központi büdzséből az adófizetők milliárdjai- ból, hanem az ellenzéki (baloldali) Pécs is kapjon, méltón régi nagy híréhez és jelenéhez. A világörökség cím ugyanis nemcsak Pécs, hanem a nemzet számára is kötelezettséget ró. Ami nem olcsó. Másrészt nemcsak a világörökségnek nyilvánított objektum becsben tartására „köteleznek" bennünket, magyarokat, hanem az elvárás minimuma, hogy az objektum pufferét (környezetét) is méltóvá kell tenni a világörökség kívánalmainak. Ekként a múlt heti döntés magyarra fordítva annyit jelent, hogy kényszerítve vagyon a kormányzat arra, hogy ne úgy tekintsen el a város fölött, ahogy eddig tette. S ezzel Ausztrália - közvetve ugyan - újból ciánnal mérgezi Magyarországot. Legalábbis a politika légkörét. Ezért javaslom, hogy dobjuk félre a lokálpatriotizmusunkat, és a béke kedvéért adjuk ál talán a listán a helyünket Kaposvárnak. MÉSZÁROS B. ENDRE Nosztalgia ’’aggá szét taposó muzsikusok proCseperedő gyermekként nem értettem, hogy ebéd közben a család miért a nótacsokrot hallgatja a Petőfi rádióban - hiszen ugyanebben az időben a másik adón a tánczenei koktélt is hallgathatták volna - még kevésbé, hogy miként juthatnak szüleimnek erről eszébe olyasmik, mint: - Emlékszel arra a csepeli kiskocsmára, ahol mus- kátlik voltak a kerti asztalokon, miközben a Nyíljatok még őszi rózsákat húzta a cigány? Aztán a beatkorszak bekö- szöntével még nehezebben fogadtam el, hogy akadnak, akik magyar nótára sasszézgatnak otthon virágos jókedvükben. Ám most, hogy Pécsett járt a héten a Tátrai Band és Charlie, valami szíven ütött, amikor a fellépés színhelyén, mint az egykori művelődési házakban, hátul a teremben székeken ülte végig a koncertet a fele hallgatóság, s bár elől is álldogáltak zenerajongók, de arra nemigen akadt példa, hogy valaki csápolni kezdjen. Hogy az énekes enyhén kó- tyagos volt - a kötőszövegek elmondásának többször is nekiveselkedett, de aztán hagyta az egészet, és csak pörögtek a számok egymásután. Az ötödik iktett, csak látványos showmű- sorra nem. Szerencsére becsukott szemmel a zene a régi volt. Igaz, ez még mindig jobb, mintha úgy fűszerezték volna a produkciót, miként egy régi motoros zenésztársuk tette nemrég Villányban, ahol koncertje közben kozmetikai és gyógykészítmények termékbemutatójára invitálta nézőit. És most újra összeáll a triumvirátus: Illés-Metró-Omega közös koncert lesz jövő nyáron a fővárosban. Az őszülő, vagy éppen kopaszodó nagypapák hangszeres tudása bizonyára semmit sem kopott az évek múlásával, de talán nem árt elfeledni, hogy a Supertramp, a Colosseum, akik hazánkban jártak mostanában, bizony nem alkottak maradandót. Úgyhogy, ha emlékezni akar a zenerajongó, jobban teszi, ha leporolja régi bakelitlemezeit. Persze a búcsúhoz joga van minden nagy csapatnak, csak az a zavaró, hogy például az Illés elköszönt már szólóban, aztán egy kicsit bővítettebb Koncerttel, Tolcsvayékkal, most meg a két vetélytárssal teszi ugyanezt. Lehet hogy két év múlva megismétlik élőben az 1968-as táncdalfesztivált? Portré __ A pap is emberből van gyúrva Amikor nemrégiben a segédlelkésznő megérkezett Pécsre, felvitte a tv-toronyba, és a kilátó párkányán körbemutatott. Ugyanis Komlótól Szigetvárig terjed az a körzet, ahol nekik teendőket ad az evangélikus szórvány, nagy a terület és sok a munka. A négy lelkésznek és laikus segítőiknek mindennap akad tennivalójuk. hetedik oldal HOLNAP Riport Villány, a vasútállomás irányából jövet mindjárt jobbra, a Borkombinát mellett. A nagyüzem felől ugyan semmi alkohol át nem párállik, a szemközti oldalon két ház mégis mintha egymás nyakába készülne borulni. Portré Ügyvédnek készült, de a principálisa azt javasolta: legyen inkább bankjogász. Aztán pár hónap alatt átlátta: a közgazdasági alapkategóriák ismerete nélkülözhetetlen - mondja dr. Buday-Sántha Andrea, aki a megyei közgyűlés PR- munkáját irányítja.- Hallom, hogy augusztus óta mindössze egyetlen szabadnapja volt. Hogy lehet ezt bírni?- Mivel a pap is emberből van gyúrva, természetesen olykor nagyon elfárad. De ezt vállaltam, s mivel meglehetősen nyüzsgő típusú ember vagyok, s még jól bírom, valójában szeretem is csinálni. Természetesen a pécsi gyülekezet és az idetartozó hívek a legfontosabbak, ám olykor más körben is előadásokat tartok, újságokba írok, saját lapot szerkesztek, de ha kell, koordinálom a gyülekezeti beruházásokat, építkezéseket is. Az egyik pillanatban az adóügyekben kell kiigazodnom, a másikban meg esketés- re vagy temetésre készülni.- Ön abban az időben választotta ezt a pályát, amikor nem volt karrierszakma papnak lenni.- Valóban nem a karrier vonzott, bár a pályám szép ívet futott be, s ekként elégedett lehetek. Fontos hazai gyülekezet élén lehetek immár tíz esztendeje, s Pécs városa olyan közéleti terep, ami másutt nem adatott volna meg. Dolgozhatok a felekezetek közti kapcsolatokért az ökumené jegyében, tavaly vihettem a Rotary-klub elnöki teendőit és például e klub adományaiból sok millió forintot invesztálhattam az evangélikus szeretetotthon fejlesztésére, bővítésére. Nemzetközi kapcsolataink Európára kiterjedők, s hogy csak egy jellemző dolgot említsek, immár közel háromszáz finn gyereket fogadhattunk-nyaraltattunk Magyarországon.- Hallgatni is sok.- Kevés olyan napom akad, amit tizennégy óránál előbb be tudnék rekeszteni.-Akkor semmi kedvtelés, hobbi?- Dehogynem. A munkám a kedvtelésem, s ha jut idő olvasásra, zenehallgatásra, megteszem. Ám tényleg volna olyasmi, amit szívesen csinálnék. A teológiai tudományokban kéne elmerülni - ami momentán lehetetlen -, s időnként egy tanyáról álmodom valahol, ahova félre lehetne húzódni.- Csöndesen, magányosan?- Is-is. De ebből nem lesz semmi, hiszen tudom, hogy a vágyott kert megművelésére már az időből nem futná. Akkor meg, minek? KOZMA FERENC Varsányi Ferenc evangélikus lelkész Pétfalván született 1957- ben. A teológiát 1980-ban Budapesten végezte el. Pécsett 15 éve él, a város és városkörnyéki evangélikusok parókusa, részt vesz a közéletben, nemzetközi kapcsolatokat ápol, az Evangélikus Szemle szerkesztője. Házasember, három lánya és egy fia van. ■» »
