Új Dunántúli Napló, 2000. december (11. évfolyam, 329-357. szám)
2000-12-30 / 356. szám
4: oldal - Új Dunántúli Napló B ARANYA I TÜKÖR 2000. December 30., szombat Hírcsatorna ÜNNEPI MEGJELENÉS. Hol nap, december 31-én Olvasóink kézbe vehetik a Vasárnapi Dunántúli Naplót, lapunk köyetke- ző számával pedig 2001. január 2-án találkozhatnak. ELTÉVEDT VAD. Egy sánta őz botorkált be tegnap a déli órákban a siklósi belvárosba. Az eltévedt állat háborítatlanul bandukolt az utcákon. (kj) ÉVZÁRÓ TÁNCHÁZ. A pél monostori, Baranya háromszögi tánccsoportok, a siófoki Balaton Táncegyüttes, helyi fiatalok, valamint a Pelikán Néptáncegyüttes részvételével óévbúcsúztató táncházat tartottak tegnap este a siklósi művelődési központban. (kj) A MEGYE állatbarát közösségei kérik a gazdákat, hogy szilveszter éjszakáján fokozottan vigyázzanak a kutyákra. Ugyanis az ebek a petárdák zajától megvadulhatnak és akár el is szökhetnek. Tavaly az új év első két napjában csak Pécsett közel ötven elkóborolt állatot gyűjtött be a gyepmesteri szolgálat. (cs) BAKSÁN az idősek óévbúcsúztató napján először mutatkozott be a település nemrég szerveződött húsz fős néptánccsoportja. A közösség koreográfusa egy komlói tanár. (cs) A PÉCSI farkas napi fák veszélybe kerültek. A növények téli álmának kezdetét jelző ún. farkas napon a Petőfi-szobornál két fenyőt ültettek el a természetvédők. Az egyiket azonban karácsonyra ellopták, a másikat pedig az újabb tolvajlást megelőzendő kitelepítették egy biztonságos helyre. ________________________te«) Óé vbúcsúztató összejövetel a Dunántúli Naplónál Rövid évértékeléssel és finom malacsülttel köszöntek el az óévtől a tegnap délután szerkesztőségünk konferenciatermében megtartott hagyományos összejövetelen a Dunántúli Napló szerkesztőségének, kiadóhivatalának munkatársai és a Szikra Nyomda dolgozói. Az asztalok melletti beszélgetések közben lehetőség nyílt az elmúlt év értékelésére, és akár a 2001- es tervek megbeszélésére is. Az összejövetelről természetesen idén sem hiányozhattak a Pécsi Sörfőzde Rt. által készített sörök sem. ■ Nem emelkednek magasra a fogorvosi díjak A magánrendeléseken egyedi alku szerint alakulnak az árak Nem valószínű, hogy jelentősen emelkednek jövőre a fogorvosi díjak a megyében, árdrágulást esetleg a beavatkozásoknál használt anyagok árainak változásai okozhatnak. Igaz, a magánpraxist folytató gyógyítók díjaira - mivel egyéni alkuk következményei - alig van rálátás. Baranyai körkép Az önkormányzati fogászatok díjtételei Komlón öt éve nem változtak, ezért a Magyar Fogorvosi Kamara ajánlását és a környező településeken tevékenykedő fogorvosok árait figyelembe véve emelésre szánta el magát a képviselő-testület. A jöÖnkormányzati támogatás Fogászati beavatkozásokhoz is igényelhető átmeneti segély egyes önkormányzatoknál, a támogatás megítélése szigorú feltételekhez kötött. Baranyában csak a megyeszékhelyen van lehetőség ilyen jellegű segítség igénybevételére, a megítélhető juttatás - amely a város területi szociális központjaiban igényelhető - felső határa csaknem 50 ezer forint. A jövedelemigazolások és a fogorvosi beavatkozás díjáról szóló orvosi igazolás bemutatása mellett a kérelmezőnél környezettanulmányt is végez a helyhatóság. Az illetékes bizottság évente mintegy öt-tíz esetben ítéli oda a juttatást, a tapasztalatok szerint a kérelmezők többsége - a szigorú feltételek miatt - nem jogosult a segélyre. vő év elejétől az amalgámos tömés 1500, egygyökerű fog gyökértömése 2000, porcelán korona készítése 5500, a részleges lemezes fogpótlás állcsontonként 15 ezer, a protézis 18 ezer forint lesz. A megye többi részén nem ilyen könnyen áttekinthető a helyzet, hiszen az önkormányzatok „alól” az elmúlt években kikerült körzeti fogorvosok által szabott, az OEP által részben „támogatott” díjak is igen széles skálán mozognak, az egészségbiztosítótól függetlenül, magánpraxisban tevékenykedők pedig gyakorlatilag annyit kérnek, amennyit akarnak. A fogorvosi ellátás tulajdonképpen szabadáras - bár a kamarának van ajánlott árakat tartalmazó listája -, hiszen a vonatkozó törvény szerint a szolgáltató szabja meg a mindenkori díjat.- Nem hiszem, hogy jövőre jelentős árváltozásra kellene számítani, a díjakat csak az anyagárak változása befolyásolhatja - tájékoztatta lapunkat dr. Olasz Lajos, a PTE Általános Órvosi Kar Fogászati és Szájsebészeti Klinikájának osztályvezető docense, megyei szakfőorvos. A fogorvosok keresetének nagyságát egyébként elsősorban nem a néhány ezer forintos tömések befolyásolják, hanem a hidak, koronák és protézisek. A magánrendeléseken egy húzás akár 7-8 ezer, egy tömés 10 ezer, egy darab korona 4 ezer, egy híd 25 ezer, egy protézis 40-50 ezer forint is lehet. Ha a páciensnek sürgősen szüksége van a teljes fogpótlásra és van elég pénze, akkor nem ritkán 300 ezer forintot is elkér a fogorvos. Ma már egyre gyakoribb, hogy sebészeti beavatkozással fogakat ültetnek be a szájüregbe, ez darabonként 25-50 ezer forintba kerül Protézis beépítése esetén orvosi díjra társadalombiztosítási támogatást a 18 és 60 év közöttiek nem kapnak, nem kell fizetniük viszont - többek között - a 67 százalékban rokkant nyugdíjasoknak, a terhes anyáknak, valamint a nappali tagozatos középiskolásoknak. A fogtechnikusnak fizetendő technikai díj ötven százalékát viszont minden biztosított esetében finanszírozza az egészségbiztosító, az üzemi balesetben sérülteknek és közgyógyellátásban részesülőknek ez a szolgáltatás is ingyenes. Rögzített fogpótlás (tömés, húzás, stb.) esetén a 18 év alattiaknak, a nappali tagozatos középiskolásoknak, a terhes anyáknak és a 60 év felettieknek nem kell orvosi díjat fizetniük, a technikai díj PIACI ALAPON NYÚJTOTT FOGORVOSI ELLÁTÁSOK h KÖRÜLBELÜLI ÁTLAGÁRAI szakvizsgálat 1500-2500 Ft húzás 2000-4000 Ft amalgám tömés 2000-3000 Ft fényrekötő tömés 2000-3500 Ft gyökértömés 1500-2500 Ft/csat. fogszabályzó 12 000-30 000 Ft röntgen 1000-2500 Ft porcelán korona 8000-15 000 Ft implantátum 25 000-100 000 Ft protézis 35 000-40 000 Ft --------------------------------------.-------■-*•**« ötven százalékát viszont csak a gyermekkornak és a kismamák esetében finanszírozza az egészségbiztosító. Kártalanításra váró haltermelők A minisztériumtól várják a ségítséget az elmaradt Phare-pénz miatt Baranyai körkép A Földművelésügyi Minisztériumhoz fordultak kártalanítási kérelmükkel azok a haltermelő vállalkozók, akik Phare- segélyben bízva nagyarányú fejlesztésekbe fogtak. Választ egyelőre nem kaptak, ám bíznak abban, hogy a jövő évi támogatási keretből megtérítik veszteségüket. nem Magyarországon történik (itt csak előkészítik és továbbítják), Brüsszel viszont a haltermelők elképzelését nem tartotta támogatásra érdemesnek.- Arra gondoltam, hogy újabb halastavat létesítek, s a 85 milliós költségem körülbelül 40 százalékát megkapom az uniós segélyből - mondja az egyik tolnai vállalkozó, Czikk László. - A beruházást elkezdtem, ám félbe kellett hagynom, mert az erre szánt pénzem elfogyott. Legalább 5 millió forintos károm keletkezett. Horváth Zoltán baranyai haltermelő már óvatosabb volt, ő csak a pályázat elkészítéséhez szükséges tanfolyamok díját, valamint a „beugrót” bukta el, de még így is több mint százezer forintja bánja hiszékenységét. - Amikor a pályázatbeadási szerződéseket aláírtuk, azt gondoltuk, innentől kezdve simán megy minden - magyarázza -, feltételezni sem merKét évvel ezelőtt értesült néhány tolnai és a baranyai haltermeléssel foglalkozó vállalkozó, hogy fejlesztési elképzeléseikhez az Európai Unió által a gazdaságok fejlesztésére szánt Phare- keretből is kaphatnak pénzt. Az alaposan előkészített, sok munkával és költséggel előkészített pályázat szerintük minden formai követelménynek megfelelt, a regionális Phare-ügynökségek sem láttak benne semmi kifogásolnivalót. A vállalkozók már a zsebükben érezték a pénzt, ennek tudatában az uniós támogatások elnyeréséhez szükséges, úgynevezett saját részből többen el is kezdték beruházásaik előkészítését. Igen ám, de a pályázatok elbírálása Megszűnhet a város cége? A közelmúltban határozott úgy a képviselő-testület, hogy megvizsgálják a Vékom Településüzemeltetési Kft. közhasznú társasággá történő átalakítási lehetőségét. A cég által végzett munkákat most vállalkozói csoport is átvállalná. Siklós Mindössze a vezetők munkaviszonya szűnne meg, a dolgozókat hiánytalanul alkalmaznánk, tehát szó sincs arról, hogy növekedne a munkanélküliek száma - mondta el Tóth István, az ötlet szülőatyja. Megtudtuk, a Siklósi Ipari Park megteremtésén munkálkodó vállalkozó a közelmúltban egy komplett építőbrigádot - kőművestől a vízvezeték-szerelőig bezárólag minden szakember megtalálható benne - is létrehozott, melyet szerinte kár lenne elkótyavetyélni, az a város összes intézményét ki tudná szolgálni, ráadásul az eddigieknél olcsóbb áron. Arra a kérdésre, hogy minden, a cég által végzett tevékenységet átvállalnának-e - lévén a Vékom az önkormányzati bérlakások fenntartásán kívül a közterületek parkosításával, fűnyírással, hulladékszállítással is foglalkozik többek között -, Tóth István úgy válaszolt, a szemétszállítás kivételével igen, arra azonban lehetne találni alvállalkozót. A cég ingatlanának sorsáról - a telephely a városközpontban található, nagy területen - megtudtuk, azzal a terv szerint a város szabadon gazdálkodhatna, amennyiben közös vállalkozást hoznának létre az ipari park üzemeltetésére. A vállalkozó véleménye szerint, amikor a város vezetése folyamatosan csak nyűglődik a belváros zsúfoltságával, a piacon tapasztalható állapotokkal, ezek a problémák egy csapásra megoldódhatnának. Az új piac kialakítására a terület például azért is ideális, mert közel van a busz- pályaudvar, s egy nagyobb áruház is. A kirakodós árusok pedig von- zanák a butíkosokat is, s így a telephelyen lévő épületek is kihasználhatók lennének, ráadásul a területen parkoló is kialakítható. Mindez a belváros jelenlegi „balkáni” képének változását is magával hozná. Egy másik elképzelés szerint a területen akár lakóházak is épülhetnének, hiszen e téren már korábban terv is született, s itt alakulhatott volna ki Siklós új utcája, ám az öüet akkor hamvába holt. Értesüléseink szerint a felvázolt ajánlat máris több ember fantáziáját (köztük több képviselőét) mozgatta meg, sőt a városban többen már azt is tudni vélik, hogy ki, milyen „reszortfelelősi” beosztásba kerül. A felmerült téma kapcsán megkerestük Halmai Lászlót, az önkormányzat településüzemeltetési bizottságának elnökét, aki úgy tájékoztatott, az ügy előttük sem ismeretlen, a vállalkozói ajánlatot januárban Tárgyalja a grémium, s az ott elfogadásra kerülő anyag kerül majd a testület elé. tűk, hogy az unió elutasítja kérelmünket. A vállalkozások különféle beruházásokra kértek támogatást. Volt, aki új, a legmodernebb technikával működtetett tavat akart létesíteni, mások a haltermelést kiszolgáló gépek vásárlásához szerettek volna pénzügyi segítséget kapni. Az elutasító határozat után mindenki azt számolta, ménnyi vesztesége keletkezett. Gondolkoztunk a jogi lépésen is - mondja a pályázat gesztora, a Haltermelők Országos Szövetségének igazgatója, Orosz Sándor (képünkön) -, ám hosszas elemzés után úgy döntöttünk, nem pereskedünk, hiszen kétséges a győzelem, s még a perköltséget is ki kell fizetni. A póruljárt haltermelők éppen ezért a teljes vagy részleges kártalanításért a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz fordultak. Szerintük a jövő évi agrártámogatások között több milliárd forinttal szereplő gazdahitelből nekik is juthatna pár millió. A december elején elküldött levelükre egyelőre nem kaptak választ. Képzőművészeti telep nyílhat Alsómocsolád A község új, az önkormányzat által létesített diákszállójában szezonban működik már fafaragó- és tánctábor. Az utóbbit Miihlbert Józsefné kereskedő, a néptánccsoport vezetője irányítja. Nemrég amatőr táncos közösség látogatott Fejér megyéből a hegyháti faluba. Jövőre azonban már akár télen is fogadhatnak vendégeket, mert azt tervezik, hogy kialakítják a fűtést. Alkotók is érdeklődnek a szép fekvésű helység iránt. Nem véletlen, hogy egy magán- személy képzőművészeti telep kialakítását fontolgatja a mintegy négyezer négyzetméteres portáján - a közeli Tormáson működő alkotótelep példája nyomán. A Sztankovánszky- kastély arborétumparkja is őriz újkori kézműves alkotásokat. Új külföldi tulajdonosa tán idővel a nagyközönség előtt is megnyitja a szabadtéri szoborgyűjteményt. CS. J. Ismét repül a malac Pécs A hagyományoknak megfelelően ismét megrendezi a „Szárnyas malac” napját a Bóbita Bábszínház, a színészek zenekarának fellépésével. A bábszínház mai óévbúcsúztató mulatsága már 10 órakor megkezdődik a kisebbek számára, a szülők „hétpróbás lovagi játékokra” hozhatják gyermekeiket, nek. Az előadás este 8 órakor kezdődik, a játék színtere egy világvégi csárda, a közönség maga is teremmé nőtt színpadon, a gyertyás asztaloknál foglalhat helyet, az események aktív résztvevőjeként. A darabot Sramó Gábor, a Bóbita Bábszínház igazgatója rendezte, a főbb szerepekben a Janus Egyetemi Színpadról Tóth Andrást, a Bóbitából Zengő Ágnest, a Pécsi Nemzeti Színházból Köles Ferencet láthatjuk, a csárda _ __ - - r— * L. 11! T, ^ sC ' * Az elmúlt években az utcára is kivitték a fesztivált FOTÓ: TÓTH L akik útvesztőket, mocsárt, gonosz ördögöt és más furfangos akadályt legyőzve állhatják Id a próbákat, hogy a legügyesebbeket lovagokká üssék a küzdelmek végén. A várfalakkal berendezett kamarateremben egészen 15 óráig folyhat majd többfordulós játék, a belépőjegy is igen olcsó. Az idén kézművesfoglalkozás is lesz a gyerekek számára Terényi Gyöngyi és Csille Márta vezetésével. Az óévbúcsúztató fő attrakciója, csakúgy mint tavaly, a „Rabló pandúr” című vidám színpadi játék, kimondottan felnőtt nézőkmuzsikusa a neves és népszerű pécsi zenész, Rozs Tamás lesz. A díszleteket Balaskó Attila tervezte, a szöveg Szász Ilona leleménye, a mulatság jó íze pedig a közönségé lehet. Az előszilveszter ezzel korántsem fejeződik be, 23 órától a Pécsi Nemzeti Színház színészzenekara muzsikál át bennünket az év utolsó napjába, először jelentkezve a nagy nyilvánosság előtt. A csapatban díszítők, színészek, s egyebek közt Balikó Tamás színházigazgató is játszik majd. A hangulattól függően ki-ki táncra is perdülhet ezen az esten. b. r. 4 \ i l r