Új Dunántúli Napló, 2000. december (11. évfolyam, 329-357. szám)

2000-12-29 / 355. szám

16. oldal - Uj Dunántúli Napló S P ŐRT 2000. December 29., péntek | Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. üJesiel Jótékony focigála Komló Beteg sporttársuk felgyógyu­lásának elősegítésére jóté­kony célú öregfiúk labdarú­gó-mérkőzést szerveznek a bányászvárosban. Az egy­kori, neves csapattársak is pályára lépnek. Elsősorban a régi Budapesti Honvédra épülő csapattal érkez­nek a fővárosiak arra a focigálá­ra, melyet Kelemen József Rezső tiszteletére rendeznek a Komlói Bányász egykori focistái. A váro­si sportcsarnokban december 30-án 13.30-kor kerül sor az öregfiúk mérkőzésre, melynek célja adományokkal segíteni a betegséggel küzdő társuk gyógyu­lását. A ma már korosodó Kelemen 18 éves korában kezdte a Bá­nyásznál, és innen jutott el a Honvédba. Pályán aratott sikereit mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy négy alkalommal tagja volt a válogatott keretnek is. Pá­lyafutását anyaegyesületében fe­jezte be.- Már egy éve küzd súlyos be­tegségével, és a felgyógyulását szeretnénk elősegíteni a mérkő­zéssel - mondta Mács Péter egy­kori csapattárs, a rendezvény szervezője. - Úgy gondoljuk, kö­rülményeinek javulása lehetősé­get adhat a kór leküzdésére. A mérkőzésen belépőjegy nem lesz, de az adományok gyűj­tésére urnát helyeznek el a bejá­ratnál. A kezdeményezést komlói cégek is támogatják. A meccs után árverésre kerül egy váloga­tottak által dedikált mez és egy hasonlóan ékesített focilabda. A Honvéd Bicskei, Lévai, Lu­kács, Pintér, Tóth, Birinyi, Szíjár­tó, Tusinger, Máté, Bodnár, Nagy T., Mészáros, Torna összeállítás­ban lép pályára. A Komlói Bá­nyász részéről Bien, Bartha, Róth, Hohmann, Katona, Mács, Czárt, Demeter, Szatmári, Tresch, Hegyi, György, Pucher, Steib, Páva kergeti a bőrt a jóté- kony focigálán. _______Németh l. Ne m tucatrendezvény lesz Erőt adó súlyos-gondok Ma ünnepli fennállásának 10. évforduló­ját a Pécsi Súlyemelő Egyesület. Viczay Alajos edző (képünkön) személye ugyan a jogelőd PMSC világbajnok pécsi emelőt soraiban tudó fénykorát is idézi, ám a mester a maiakra is büszke, hiszen az évtized legjobb esztendejét zárták. Pécs, Tüzér u. Ugyan már csak a mai ünnep is a méltatást, az eredmények előtérbe helyezését követeli, ám kár lenne tagadni, hogy a PSE súlyeme­lőinek korántsem fenékig tejfel az élete. A Tüzér utcai terem körüli problémákról már sokszor, sok fórumon szó esett, ám igazi előrelépés azóta sem történt az ügyben. Ha csak azt nem vesszük annak, hogy a súly­emelők a közelmúltban határozott ígéretet kaptak a városi sportbizottságtól, hogy se­Tárcsaszemle gítséget nyújt a legégetőbb problémák meg­oldásában. Ezek közül a legsürgetőbb a fű­tőrendszer korszerűsítése lenne, hiszen a mostani olajkazán már sokszorosan kiszol­gálta a rárótt időt - ráadásul csak úgy nyeli a meleget adó nedűt. Márpedig a klub évi egymilliós költségve­tése egyre kevésbé elegendő az olajárak és az infláció követésére. A büdzsé ugyanis évek óta nagyjából változatlan, az pedig már az edző-klubelnök Viczay Alajos joga és fe­lelőssége, hogy eldöntse: meleget szolgáltat a teremben, vagy a csapat versenyeztetésé­re, utaztatására szánja a pénzt. Szerencsére - amint azt a még teljesen ki nem hűlt falak és a javuló eredmények is bizonyítják - ed­dig méj> mindig megtalálta a helyes egyen­súlyt. Am azt hozzáteszi, hogy ma egy vala­mirevaló súlyemelő-egyesület költségvetése ennek legalább a tízszeresére rúg, ám ha ők ötmillió körüli összeghez juthat­nának évente, újra fölvirágoztat- nák az egykor nemzetközi szinten is igen magasan jegyzett pécsi súlyemelést. Hiszen a szövetség közelmúlt­ban elkészült statisztikája szerint a város sportolói összesen harminc érmet szereztek a különféle világ- versenyeken. Közülük a legfénye­sebb Lénárt István nevéhez fűző­dik, aki 1978-ban a szakítás felnőtt világbajnoka volt, míg a hölgyek között Tor­ma Ibolya 1987-es vb-ezüstje viszi a prímet. Visszatérve a mába: a PSÉ-ben ma 35-40 fiatal emelgeti rendszeresen a súlyos tárcsá­kat, közülük 15-18-an szereztek már külön­féle minősítéseket. A klub mögött álló tíz esztendő fo­lyamatos javulását igazolja, hogy az összesen begyűjtött 12 országos bajnoki arany fele (3-3) az idei és a tavalyi év éremkollekcióját gazda­gítja. Sajnos, ezek az ered­mények már mind az után­pótlás-korosztályok nevé­hez fűződnek, hiszen a tava­lyi csapatbajnoki 8. hely után az idén már nem neveztek felnőtt versenyzőt az ob-ra. Arra ugyanis már nem futja a keretük, hogy a „férfikorba” lépő sportolóknak szerződést kínáljanak, emiatt pedig sokan kénytelenek a súlyemelőterem helyett pénzkereső mun­kahelyet keresni maguknak. Ám Viczay Ala­jos e téren is derűlátó: lelki szemeivel már látja, amint a megújult edzőterem újra meg­telik az acéltárcsák meghódításának élő if- jakkal, akik közül a legügyesebbek a felnőt­tek között is bizonyíthatják tudásukat. És tudva, hogy az ominózus épület viszonylag (!) olcsón fölújítható, ez az elképzelés nem is tűnik olyan utópisztikusnak. sz. zs. A PSE súlyemelői 2000-ben három korosztályos országos bajnoki cimet szereztek. Kovács István (77 kg) 220 kilogrammos teljesítménye (100+120) a serdülők, László Zoltán (94 kg) 242,5-je (102,5+140) és Fehér Márton 292,5-je (132,5+160) az ifik között ért aranyat. Mellettük Telegdy Attila egy főiskolai bajnoki és Fehér Már­ton egy további diákolimpiái elsőséggel járult a PSE hírnevének öregbítéséhez. PÉCS Immár 12. alkalommal ren­dezi meg a Melitta SE szil­veszteri futását, amely sem­miképpen sem sorolható a tucat-rendezvények közé. A Plaza-futásra december 31-én, 10.00- kor kerül sor, de ezt már ta­lán mindenki kitaláltá a szilvesz­teri titulusból. A 3,5 kilométeres táv igazán nem megerőltető, és a tavalyi 300 résztvevő bizonyít­hatja, az évbúcsúztató hangula­tát egy frissítő délelőtti kocogás remekül megalapozza. Bár a rajt 10.00- kor lesz, nevezni már 9.00- től lehet a Pécs Plaza parkolójá­ban. A verseny idején útlezárás­sal nem kell számolni, rendőrsé­gi felvezetés lesz, ami természe­tesen lassíthatja a forgalmat a bevásárlócentrum környékén. A leggyorsabbakon kívül a szervezők a legfiatalabb és leg­idősebb indulót is meglepik aján­dékkal, és hogy valóban különle­ges futás kerekedjen az egészből, a legötletesebb jelmezben rajt­hoz álló is számíthat rá, hazafelé kisebb csomagot kell majd cipel­nie. Természetesen lesz sorsolás is az indulók között, a fődíj egy negyvenezer forintos utazási utalvány. A futást követően a Plaza színpadán a Pécsi I.P.S.- Fordan Rock ’n’ Roll SE táncosai szórakoztatják a közönséget. A Plaza-futás után értékeli a Melitta SE az idei „Gyújtsd a kilo­métert” akcióját, amelyen a leg­több kisdiákot az Illyés Gyula Ál­talános Iskola mozgósította. Az akcióban részt vevők közül ki­lencen értek el 300 pontot, nyol­cán minden rendezvényen rajt­hoz álltak. Közel kéthónapos szünetre számíthatnak a Melitta SE futóprogramjait kedvelők, hi­szen legközelebb február utolsó vasárnapján kerül sor a Pécs- Harkány futásra. Más sportágban azonban rajthoz állhatnak a sportszeretők, az egyesület nem tart téli szünetet. m. z. Szalagszakadás a döntőben Harkány A döntőkkel tegnap befejeződött az országos lábtenisz-bajnokság. Tatár térdszalagszakadása miatt a hármasban nem tudták lejátszani a döntőt. Eredmények. Egyéni: 1. Korányi (Kaposvár), 2. Nagy N. (Pécs), 3. Koltai (Rosco SE), 4. Föl­di (Kaposvár), 5. Schweiszgut (Harkány), 6. Tatár (Rosco SE). Pá­ros: 1. Dienes, Királyvölgyi (Buda­pest), 2. Tatár, Pál (Budapest). Hár­mas: 1. Dienes, Királyvölgyi, Pintér (Budapest), 2. Tatár, Koltai, Ma- gyar (Rosco SE). __________k. m. a. TU DÓSÍTÓI TALÁLKOZÓ. Lapunk szerkesztősége év végi beszélgetésre invitálta a Baranya megyei lab­darúgó-tudósítókat. A csütörtök délutáni kötetlen megbeszélésen szóba került a sportág további népsze­rűsítése, a külső munkatársak felelősségteljes és áldozatos munkája, az utánpótlás-bajnokságok fontos­sága. A képen Pauska Zsolt, a Dunántúli Napló főszerkesztője tart tájékoztatót a hagyományteremtő ös- szejövetelen a megyei I. osztályú és I. B-s csapatok tudósítóinak. ___________________fotó= laufer László Ma i sportműsor LABDARÚGÁS. Milleniumi kis­pályás öregfiúk focigála, Pécs, Lauber Dezső sportcsarnok, 12.00. LÁBTENISZ. Megyebajnok­ság, 9.00. SAKK. Rapidverseny, Pécs- Patacs, Művelődési Ház, 9.30. m Szeretettel várjuk kedves vásárlóinkat a minőség jegyében a következő évezredben is! Äs® irfandli 1997 és «^ecsi torsai Olivér 1999 nálunk kapható! Nyitva: hétfőtől péntekig 9.30-18 óráig szombat 9-13 óráig Címünk: ÁTRIUM ÜZLETHÁZ Pécs, Király u. 76. Tel.: 72/212-447 ÚJ FORRÁS ÜZLETHÁZ Pécs, Bajcsy-Zs. E. u. 9. Tel.: 72/214-969 ^E-mail:gala@dravanet.hu Hosszú évekig el sem lehe­tett nélküle kezdeni komo­lyabb kosárlabdameccset Pécsett. Már-már úgy voltak vele a játékvezetők, hogy a kezdő sípszó előtt körülnéz­tek: ott van-e? Ha igen, in­dulhatott a játék.- Most is így van ez?- Nem, sajnos, megromlott az egészségem, kevés mérkőzésen Sportré Műsorközlőként lett híres vagyok ott. Mindenesetre ha tehe­tem, kimegyek, de már egyre rit­kábban.- A kényszerű távolmaradás büntetés lehet egy olyan sportem­berszámára, aki fél életét a kosár­labdapályán élte le.- Ez így van, hiszen én is kosa­raztam, 1949-ben igazoltak le a PVSK-ifihez, ké­sőbb játszottam az NB I-ben is, olyanokkal mint Iflinger, Szamosi, Frank, Banna, Gombos. Nem akármilyen játékosok voltak. 1957-ben tartottam a búcsúmecs- csemet.- Edzőként is ismert volt.- Az első négy évet edzői képe­sítés nélkül dolgoztam végig az ifi fiúknál, aztán a PVSK-ban a fel­nőtt női kosarasok szakvezetője lettem. Megnyertük az NB Il-es bajnokságot és 1970-ben felkerül­tünk az élvonalba. Összesen 14 esztendőt edzősködtem, majd in­téző, technikai vezető, műsorköz­lő lettem. Mánfai Zoltán 1935. június 25-én született Pécsett, azóta is itt él. Műszaki Egyetemet végzett, később 37 évet dolgo­zott a MÁV-nál, mérnök-főtanácsosként onnan ment nyugdíjba. A kosárlabdasport szerelmese, játékos is volt, aztán edző, intéző, játékvezető, a meccseken műsorközlő lett. Felesége is nyugállományban van, két felnőtt gyer­mekük négy unokával ajándékozta meg őket.- Utóbbival híres lett.- Mi Pécsett úttörők voltunk, az országban először itt vezettük be a közönség ilyen jellegű tájé­koztatását. Bevált, szerették a szurkolók, azóta ez már előírás lett, a szövetség kötelezővé tette. - Sokáig a rádióban is hallani le­hetett a hangját.- Miután 1990-ben nyugdíjba mentem, tíz éven át külsős mun­katársként hajnali hírügyeletes voltam a pécsi rádióban. Minden hétfőn és kedden háromnegyed ötkor bent voltam, de reggel 9-kor már hazamehettem. Ez volt a hobbim, imádtam csinálni.- A napokban megkapta a PVSK- aranygyűrűt, ami­vel a vasutas klub kitüntette. Váratlanul érte?- Boldog vagyok, nem gondol­tam volna, hogy rám esik a PVSK elnökségének választása. Min­denesetre köszönöm, jól esik az elismerés. horváth László Dünántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Felelős szerkesztők: DR. GRÜNWALD GÉZA, BALOGH ZOLTÁN, LENDVA1 DÁVID Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), vala­mint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2001. január 1-jétől egy hónapra 1045 forint, negyed évre 3135 forint, fél évre 6270 forint, egy évre 12540 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Az újság a Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin « Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) #### előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá- ^ A • p a n d a nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. ^i/tATESZ szerkesztőségi tccm 0865-9133 rendszerrel készült tag)a A

Next

/
Thumbnails
Contents