Új Dunántúli Napló, 2000. december (11. évfolyam, 329-357. szám)

2000-12-29 / 355. szám

4. oldal - Új Dunántúli Naplő BÁRÁNY A I TÜKÖR 2000. December 29., péntek Halászati jogok: döntés elnapolva A horgászok érdekei elvileg nem sérülhetnek a késlekedéssel A korábbi ígéretek ellenére nem szüle­tett döntés az állami vizekre kiírt ha­szonbérleti pályázatok ügyében: így a verdikt kimondásáig továbbra is a régi kezelők kötelesek gondoskodni a terü­letekről. A késlekedés - a szakemberek szerint - a horgászok számára nem je­lent majd érezhető problémát, azonban a vesztesek és győztesek között jócskán elhúzódhatnak a kártérítési ügyek. Baranyai körkép Amint arról lapunkban korábban folyamato­san beszámoltunk, a halászati törvény értel­mében a tizenöt évre szóló szerződések lejár­ta után az összes állami tulajdonban lévő víz hasznosítási joga 2001-től kezdődően pályá­zatok révén nyerhető el. Baranyában az áprilisban napvilágot látott kiírás szerint harmincegy, vízterületre várták a jelentkezőket. Az anyagokat - máig pontosan nem tisztá­zott okok következtében: mint például úgy­mond „nyomdahiba” miatt - némi vita és za­var után az eredeti június harmincadikai ha­táridő helyett július végéig adhatták be a vál­lalkozó kedvűek. A megyei földművelésügyi hivatal ajánlá­sát követően egy, a szaktárca által felkért szakértői bizottság volt hivatott dönteni a pá­lyázatokról, amit Torgyán Józsefnek, az agrár­tárca első emberének is jóvá kell hagynia. A 2000-es esztendő utolsó napján lejáró ha­táridő ellenére még mindig nem született hi­vatalos döntés a pályázatokról, ezért mind a területgazdák, mind pedig a horgásztársada­lom bizonytalan a jövőt illetően. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Mi­nisztériumban (FVM) kérdésünkre úgy fogal­maztak, a bizottsági döntés részben már meg­van, azonban a miniszteri aláírás továbbra is - Nem hiszem, hogy a horgászokat érinti hiányzik, így egyelőre nem áll módjukban az elhúzódó döntés - szögezte le ár. Kovács közzé tenni az eredményt. A tárcától szárma- Zoltán, a Horgász Egyesületek Baranya me­zó információink szerint a döntésben ugyan- gyei Szövetségének ügyvezető elnöke. - A te- csak kulcsszerepet játszó Környezetvédelmi rületek mostani használóinak minden mun- Minisztérium élén történt vezércsere miatt kát el kell végeznie, így például a halasítást is, nem került még mindig pecsét a dokumentu- Szerintem ezért mindenki nyugodtan hor- mokra. A megyei földművelésügyi hivatal­ban megerősítették, hogy nem kap­tak hivatalos értesítést. Addig, amíg az meg nem érkezik, a területek régi gazdái maradnak birtokon belül, és ők végzik el az aktuális munkálatokat is. A harmincegy pályázható vízterü­let közül a Dunára, a Belső-bédai holtágra, a Böki- és az Izsépi-Dunára volt egynél több pályázó, a többi víz esetében csak a régi kezelők indultak újra. A legnagyobb, nyilatkozathábo­rúval is fűszerezett csata Bédáért dúl: mindez sejtetni engedi, hogy a fecse­gő felszín alatt a mélyben komoly üz­leti remények is meghúzódnak. Amennyiben nem az eddigi hasz­náló lesz a befutó, akkor az új ha­szonbérlőnek kártalanítást kell fizet­nie. Ennek összege a halászati tevé­kenységgel összefüggő korábbi beru­házások értékéből számítható ki. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy ezt a számítást március közepéig az érin­tetteknek már le kellett adnia, csakhogy a gászhat tovább. Ugyanakkor ez jelentheü azt döntés hiányában a régi használó kénytelen is, hogy a korábbi kártérítési igények a csú- újabb beruházásokat elvégezni, s a kártalaní- szás hatására módosulhatnak. A régi és új tásnak majd erre is ki kell terjednie. gazdák között a megegyezést az is sürgethe­Mindez persze a horgászokat, s a halakat ti majd, hogy mindaddig, amíg ez meg nem érdekli a legkevésbé. Előbbiek ugyanúgy ki történik, a hivatalos döntés ellenére sem ve- szeretnék váltani éves engedélyeiket mint ko- heük birtokba a területet, rábban, s természetesen fogni is szeretnének. ________________________________máté Balázs A PÁLYÁZTATÁSRA KIJELÖLT VÍZTERÜLETEK BARANYÁBAN 1.: Duna (1433,5-1465,7 fkm), 2.: Mocskos-Duna, 3.: Kölkedi Holt-Duna 4.: Külsö-Béda, 5.: Belső-Béda*, 6.: Belső-Béda, 7.: Boki-Duna*, 8.: Izsépi- Duna*, Dráva (68-90 fkm), 10.: Dráva (90-130,5 fkm), 11.: Boros-Dráva, 12.: Lajos-tanyai Ó-Dráva-meder, 13. Vájás-tó, 14.: Recski-tő, 15.: KisincHó, 16.: Rücker-aknai tó. 17.: Kétújfalui agyaggödör, 18.: Fekete-víz, 19.: Fekete­víz, 20.: Fekete-víz, 21.: Sumonyi árok, 22.: Névtelen patak, 23.: Bíikkösdi víz, 24.: Karasica és Püspökszentlászlói patak, 25.: Birján-Vokány-ViF lánykövesd-Palkonyai patak, 26.: Lanka-csat., 27.: Egerszegi-csat., 28.: Ba- ranya-csat., 29.: Mattyi-csat., 30.: Korcsinstcsatorna, 31.: Kanda-csat., Nagy- Csata, Hosszú-örvényes, Mohácsi Fertős-csat., és a névtelen vízállások Drágul a szociális ellátás Szigetvár Többet kell majd fizetni a szigetvá­ri Dr. Raksányi Árpád Gondozási Központ lakóinak január elsejétől. A szociális otthon megközelítőleg 12 százalékos díjemelése az inflá­ciós áremelkedést hivatott kom­penzálni. A gondozási központban a bentlakásért fizetett alapdíj a tava­lyi 25 ezer forintról 28 ezer forintra módosul. A térítési díjak megálla­pításánál továbbra is figyelembe veszik a lakók átlagjövedelmét, így az intézmény 100 lakója közül har­mincán fizetik majd a 28 ezer fo­rintos maximumdíjat, az alacso­nyabb, 20 és 30 ezer forint közötti nyugdíjjal rendelkezők továbbra is jelentős, 40-60 százalékos kedvez­ményben részesülnek. A gondozá­si központban hasonló mértékben drágul az étkeztetés is. A bentlakó­kat érintő emelések mellett válto­zik még az átmeneti szállás hasz­nálatának díja, és többet kell majd félretenni a nyugdíjból a házi gon­dozásban részesülőknek is. SZ. A. Közös erővel javítanak Siklós A városban szinte minden család érintett a hegyi utak jelenlegi állapotának meg­változtatásában, az éves ősz- szeg azonban édeskevés a gyors sikerhez. A pincékhez vezető utak hosszú­sága jócskán meghaladja a város belterületén találhatókét. Közöt­tük kevés „pormentesített” akad, noha mind a gazdáknak, mind a turizmusnak jelentős előrelépést jelentene a szakasz növelése. Épp ezért örvendetes, hogy a mi­nap felújították a köznyelvben csak „Epres útnak” nevezett rész egy szakaszát. Mint megtudtuk, a munka több mint 300 ezer fo­rintba került, a teljes rekonstruk­ció azonban 1,5 milliót igényelt volna. Ebben az évben egymillió fo­rint volt a költségvetésben ilyen célra - tudtuk meg Szarka Tibor pénzügyi osztályvezetőtől, aki egyben elmondta, a jövő eszten­dőben minimum ugyanennyit kí­vánnak erre a célra fordítani. Ha­sonló okból a Tenkes hegyközség is létrehozott egy közhasznú tár­saságot - túl azon, hogy a köz­utak gondozása az önkormány­zati törvény értelmében a város feladata -, mely talán pályázatok révén külső forrásokhoz is hoz­zájuthat, s így a mai kor követel­ményeinek megfelelő hegyi úthá­lózat hamarabb megvalósulhat. Az együttműködésben némi problémát jelent, hogy legutóbb nem tudtak közös nevezőre jut­ni, ám az érintett felek megnyilat­kozásai szerint ez „félrehallások” miatt történt. AZ ÉVEZREDKÖSZÖNTÖ a megyeházán című rendezvény kereté­ben ma leplezik le az egykori pécsi takarékpénztár homlokzatán a Baranya-címert és a megyeháza-feliratot. A fagyálló, samottos, pirogránit típusú anyagból készült alkotás (amelyet Boda Péter kera­mikus készített) színben is illik az épület tetején száz éve díszelgő méhkaptárhoz. ________________________________________fotó! tóth l. Ra blókat kerestek, de végül pénzbehajtókat fogtak el Egy furcsa diósviszlói esetet követően eredetileg rablás miatt indult eljárás a Siklósi Rendőrkapitányságon, de időközben kiderült, hogy pénzbehajtók jártak a családi házban. Elfogásu­kat a sajtóban megjelent információk is nagyban segítették. meghallgatások során kiderült, hogy az ismeretlenek nem öncé­lúan bántalmazták a ház lakóit, hanem egy tartozás behajtása mi­att keresték fel őket. Az eset után a gyanúsítottak személyleírása és fantomképe a Dunántúli Napló­ban is megjelent.- A rendkívül összehangolt rendőri akciót a nyilvánosságra került körözés is nagyban segítet­te, mondhatnám, hogy döntő je­lentőségű volt a jó személyleírás- mondta Horváth László zászlós, a Siklósi Rendőrkapitányság nyo­mozó alosztályának munkatársa.- Huszonheteikén sikerült elfog­nunk a diósviszlói rablás három gyanúsítottját, egy pécsi, egy pogányi és egy bicsérdi férfit, mindhárman harmincas éveik­ben járnak. Diósviszló-Siklós Amint arról lapunkban is beszá­moltunk, december tizennyolca- dikán, kora este három - önmagát rendőrnek valló - férfi állított be egy diósviszlói családhoz, és egy körözött hölgy után érdeklődött. Miután kiderült, hogy az állítóla­gos zsaruk rossz helyen járnak, a férfiak sarkon fordultak, és el­hagyták a lakást. Nem telt bele egy perc, az ismeretlenek döröm­bölni kezdtek az ajtón, majd a házba bejutva megverték az asz- szonyt és a zajra felébredő férjét is. A férfiak ezután késsel fenye­gették meg az otthoniakat, érté­kek után kutattak, végül kétezer forinttal távoztak. A rendőrség a nyomozás ele­jén rablásra gyanakodott, de a Mint a meghallgatások és az adatgyűjtések során kiderült, a csoport nem először vállalt el ha­sonló, pénzbehajtói munkát Ba­ranya megyében, leginkább pe­dig az Ormánságban. Hogy pon­tosan hány esetről, és mekkora összegekről van szó, arról egyelő­re nem nyilatkozik a hatóság. A gyanúsítottak eddig csak részle­ges beismerő vallomást tettek. A három tettes egyike bünte­tett előéletű, de korábban más jel­legű ügyek miatt ítélték el. A Sik­lósi Rendőrkapitányságon szerda éjszaka folyamatosan zajlottak a kihallgatások, egyre bizonyo­sabb, hogy Diósviszlón nem rab­lás, hanem csoportos önbírásko­dás történt. A rendőrség mindhárom gya­núsítottat őrizetbe helyezte, és ha a bíróság jóváhagyja a hatóság kérelmét, akkor rövid időn belül előzetes letartóztatásba helyezik a fiatalembereket. Viták a föld miatt: kiosztották az osztatlant Előfordult, hogy önkényesen, bármilyen egyeztetés nélkül foglalták el a területet Hírcsatorna ÁRVÁLTOZÁSOK a Dunántúli Naplónál. Tájékoztatjuk Tisztelt Olvasóinkat, hogy a folyamato­san növekedő előállítási költsé­gek miatt 2001. január elsejétől lapunk ára is változik. Az újság előfizetői díja 1 hónapra 1045 forint lesz, negyedévre 3135, fél évre 6270, egy évre pedig 12540 forint. Mindez egy példányra lebontva naponta 41 forintos árat jelent. Az árus példányokat vásárlók (tehát akik nem előfi­zetőink) egy-egy számunkhoz hétfőtől szombatig 59, míg va­sárnap 66 forintért juthatnak hozzá. Az új árak természete­sen az áfát is tartalmazzák. VILLÁNYBAN idén több mint tíz megyei és országos rangú kulturális rendezvényt szerve­zett az önkormányzat. Az Eislingen téren találkoztak pél­dául a nemzetiségek, a vörös­bor barátai, a bormulatságok kedvelői, az elszármazottak, a bordalosok vagy az elszárma­zottak is. Jövőre újabb millió­kat áldoz a városvezetőség a te­lepülés hírnevét öregbítő ese­mények lebonyolítására, (cs) A PÉCSI Közbiztonsági Egye­sület éjjel is működő járőrszol­gálata személyautót kapott ajándékba a megyei rendőr-fő­kapitányságtól. A járművel fi­gyelő- és felderítőszolgálatot tudnak ellátni. (cs) A fizetésképtelenség miatt felszámolásra ítélt termelőszö­vetkezet több hónapja nem fizette a bérleti díjat, ezért a gazdák felbontották a szerződést. A korábban osztatlan kö­zös tulajdonban lévő területeken megkezdték a földosztást, hogy az őszi mélyszántást el tudják végezni, ne maradjon parlagon a föld. Dencsháza A rózsafai termelőszövetkezettől hónapok óta nem kaptuk meg a bérleti díjat, hát miért kell azon csodálkozni, hogy a tulajdonosok kezükbe vették tulajdonuk sorsát - indokolja döntésüket Cserveni Csa­ba, akinek Dencsháza környékén van öt hektár földje, s nemrégiben úgy döntött, felbontja a szerződést a felszámolás alatt lévő téesszel, s ezentúl maga műveli meg a földjét. Többen ismét bérbe adták területü­ket, de nem a szövetkezetei felszá­moló által megbízott kft.-nek, ha­nem olyanoknak, akik ott akarták bővíteni az általuk megművelt te­rületet. A baj akkor kezdődött, ami­kor az osztatlan közös tulajdonba adott földeket akarta néhány gazda bérbe adni. Ahhoz ugyanis, hogy ezekből kihasítsanak egy részt, előbb ki kellett jelölni, s a változtatást jóvá kellett hagyatni a többi tulajdo­nostárssal. Az őszi mezőgazdasá­gi munkákat viszont sürgősen el kellett kezdeni, emiatt olyan eset is előfordult, hogy önkényesen foglaltak területet anélkül, hogy a többiekkel egyeztettek volna. A dencsházai polgármesterasszony, Gyalus Dezsőné a későbbiek fo­lyamán nem kis vitákat kiváltó megoldás miatt azokat kárhoztat­ja, akik annak idején a termelő- szövetkezetek vagyonát nem személyre szó­lóan osztották szét, hanem a tagok az arany­korona-érték­nek megfelelő­en osztatlan kö­zös tulajdon­ban kapták meg. Szerinte ugyanis a termelő- szövetkezetnek egyszerűbb volt egybefüggő területet tulajdonba adni, mint a felosztással bajlódni.- Először is, nem a téesz osz­totta a földet, hanem a földkiadó bizottságok - cáfolja Gyalusné véleményét Tóth Sándor, a Bara­nya Megyei Földművelésügyi Hi­vatal igazgatóhelyettese (képün­kön). - Másodszor: az 1993-ban életbe lépett földosztásról szóló törvényt később módosították, ezt követően már csak osztatlan tulajdonban lehetett nevesíteni a területeket. Az igazgatóhelyettes szerint az ilyen területek önké­nyes feldarabolása - még ha jóhi­szeműen történik is - törvényte­len, hiszen ezt meghatározott szabályok szerint csak a földhi­vatal végezheti el. A rózsafai termelőszövetkezet felszámolása - amelyet a Vectigalis Rt. végez - szeptem­berben kezdődött el, a pénzügyi nehézségek miatt egy ideje való­ban nem fizettek a földbérletért, sőt a település igazgatási környe­zetében lévő földek után önkor­mányzatnak járó adót sem utal­ták át. Az öt évre szóló földbérleti szerződések viszont érvényben maradtak, s a felszámoló - hogy a területek ősszel se maradjanak parlagon - egy kft.-vei kötött egyezséget a bérelt területek mű­velésére. Ezt a gazdák többsége el is fogadta, abban bízva, hogy a termésből előbb-utóbb csak hoz­zájutnak a bérleti díjhoz is. A va­gyonértékesítés függvényében fi­zetni fogunk - mondja határozot­tan Weintraut József felszámoló, de ennek időpontját nem tudta meghatározni. B.O. AZ ORMÁNSÁGI Dráva-síkban az utóbbi időszak legnagyobb magán erdejét hozta létre száz hektáron egy fővárosi befek­tető. A drávafoki, a marócsai és a kákicsi határban akácot, valamint őshonos kocsányos tölgyet telepített a gazda, (cs) KÖRZETI MŰSOR ma az ml programján. 13.00-tól 13.50-ig „Sétatér”, előszilveszteri maga­zin. A tartalomból: Latin­amerikai táncok. Szilveszteri coctailok. Paródiák. Jóslás. Lá­togatóban Jászai Joli néninél. Vendégeink: Demjén Ferenc, azaz „Rózsi”, Schmidt József és Pandúr Petra táncosok, Erdős Csaba jós. Az adás telefonszá­ma: 06-80-210-224. i <

Next

/
Thumbnails
Contents