Új Dunántúli Napló, 2000. december (11. évfolyam, 329-357. szám)
2000-12-28 / 354. szám
2000. December 28., csütörtök BARANYA TŰKOR Űj Dunántúli Napló - 5. oldal Gyér érdeklődés az éttermi bulik iránt Ma még biztosan olcsóbb a malac - ígérik: mindenből lesz elegendő mennyiség Lencséből, virsliből, kocsonyahúsból bőséges a kínálat a baranyai boltokban, viszont a malachúst jobb még ma megvásárolni, mert az újabb szállítmány a hentesek szerint sokkal drágább lesz. Az éttermek is készülődnek a nagy bulira, de a jelek szerint sokkal szerényebb az évfordulót ünneplők érdeklődése a korábbiaknál. Baranyai körkép Lehet, hogy az utolsó napra hagyják a nagy társaságok az éttermekben az asztalfoglalást az ezredfordulós vígasság megünneplésére, mindenesetre egy-két kivételtől elLesz tűzijáték a téren Az önkormányzat, a hatóságok és a kivitelező - még nem végleges - megállapodása szerint mégis lesz ezredfordulós tűzjáték Pécsett, a Széchenyi téren. A látványosság szépséghibája, hogy a tűzoltóság nem engedélyezte az eddig használt, nagy töltetű rakétákat, ezért december harmincegyedikén 25-30 méter magasban robbanó bombetták nyújtják majd az éjféli szórakozást a minden bizonnyal népes ünneplő tömeg számára. Mivel a tölteteket a tér közepéről lövik fel, a Dzsámi és a Szentháromság szobor között kordont állít fel a rendőrség. tekintve pillanatnyilag félházas lekötöttséggel várakoznak a nagy eseményre a vendéglátóipari egységek. Az árakat pedig több helyütt már alapszintre vitték le. Vidéki városokban 3-8 ezer a személyenkénti taksa, Pécsett viszont 8 ezertől indul az ár, s 15 ezerig meg sem áll. Az otthon tévézőknek, a házibulit szervezőknek is érdemes az étel-ital beszerzésével kapcsolatban cselekedni. Lencséből, kocsonyahúsból és toroskáposzta alapanyagokból teljes mindenütt a kínálat, nem fogy el semmi vasárnapig. Viszont a malachúst ahol lehet, ma kell megvásárolni, mert az 550-600 forint közötti ár csak a korábban kiszállított árura érvényes, a célfuvar pénteken érkezik, s a hentesek szerint 800 forintnál biztosan drágább lesz a friss hús. A virsli egyszerű, műbeles változatának kilója már 400 forintért is beszerezhető, s ebből sohasem tudni, hogy mennyi az elég, de akad direkt az ünnepekre csomagolt juhbeles is, igaz négyszer drágábban. Mindemellett úgy tűnik, egyre többen választják a szűk körű dí- nomdánomot. A vendéglősök ugyanis úgy vélekednek, hogy évek óta nem volt ilyen gyér az érdeklődés az év végi rendezvényükre. A legtöbb helyen negyedével csökkentették a belépti díjakat, de csaknem mindenütt félházzal számolhatnak pillanatnyilag. A komplett vacsorakínálatot illetően abban van csak az eltérés, hogy az egyik helyen folyamatosan feltöltött svédasztal várja a vendégeket, a másikon viszont több fo- gásos menü a választék, éjfélkor pedig mindenütt jön a toroskáposzta, a virsli, a kocsonya, vagy a korhelyleves. Pécsett a Palatínus a csúcs, de a Pátriában is 12 ezer a tarifa. A legolcsóbb helyeken 7-8 ezerbe kerül az est, az italt (kivéve egy pohár pezsgőt, és egy aperitifet) mindenütt a vendég állja. Élő zene szól mindenhol, de műsoros előadással sehol nem készülnek - csupán a Pécsi Nemzeti Színházban, ahol a Duna TV szilveszteri programját játsszák. Éjfélkor pedig irány a Széchenyi tér, ám a tűzijáték sem a régi (lásd mellékelt írásunkat). Mohácson is a Széchenyi tér a közös pont, itt a népzenei műsor, az utcabál 23 órakor kezdődik, majd éjjel egykor mond beszédet a város polgármestere, s jön a tűzijáték. Itt egy jó vacsorát már 3-5 ezerért is meg lehet kapni. Hasonló a tarifa Komlón is, ahol várhatóan a Nevada fogadja a legtöbb vendéget. Az egykori bányászvárosban a fiataloknak is gondoskodtak szórakozásról, öt kemény zenét játszó banda lép fel a Zrínyi klubban. Itt ötperces tűzijáték várja a lakókat fél egykor a Bányász tér Szokás szerint drága a pezsgő Kimért siklósi Olaszrizlinget már 150 forinttól lehet kapni, míg a villányi vörösnek 300-tól kezdődik az ára. A palackos borokra viszont legalább egy ötszázast kell áldozni, de az igényesebbek két-háromszor ennyiért is vásárolhatnak. A pezsgőnek szokás szerint megugrott az ára, 400 forint alatt már csak igen ritkán lehet kapni. Még a gyermekeknek szánt habzó gyümölcsitalok üvege is 230 forintról indul. A sörök közül diszkontboltokban itt-ott kapható ötliteres importváltozat is 2050 forintért, persze az ital ennél olcsóbban is beszerezhető. mellett. Vidéken Siklós a legdrágább, ahol a Központi Étteremben 8 ezer egy belépő, de a villányi Fülemülében sem adják sokkal alább. Azt viszont máris elárulták, hor- vátokra már nem lehet számítani. A lényeg tehát: gyakorlatilag senki sincs még elkésve, ha szórakozóhelyen akar vigadni. Ha azonban otthon, akkor érdemes nekiindulni a nagybevásárlásnak. MÉSZÁROS B. E. Az épület szinte sértetlen maradt Már tegnap új szállítmány érkezett a telepre Kedden hajnalban gyulladt ki a baromfitelep ólja. A mohácsi és siklósi tűzoltók ugyan kevesebb mint egy óra leforgása alatt eloltották a tüzet, de 22 500 naposcsibe és a több millió forintos berendezés így is a lángok martaléka lett. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mi okozta a tüzet, ám az első vélemények szerint a szándékos gyújtogatás szinte kizárt. Bezedek A nyolcvanszor tizenöt méteres helyiségben az alomszalma kapott lángra. Az ólban 22 500 naposcsibét nevelt a lippói központú kft., ezek mindegyike áldozatául esett a tűznek. A helyszínre érkező mohácsi és siklósi tűzoltók igen gyorsan megfékezték a lángokat, de az állatokat és a berendezéseket már nem tudták megmenteni.- A szakértők ötmillió forintra becsülték a kárt, de ez ennél sokkal több - vélekedett Kovács László, a telepet bérlő Broiterm Kft. igazgatója. - Csak a csibék nettó másfél millió forintba kerültek, és akkor még nem számoltuk az etetőket, itatókat, a világító- és fűtő- berendezéseket. A tűz igazán csak ezekben okozott kárt. Az épület alig sérült, ezt egyébként egy feloszlott szövetkezetből maradt cégtől bérli a társaság. A telepen hat ól van, ebből kedden négyben ösz- szesen csaknem százezer naposcsibe volt. A még üres két terembe tegnap érkezett újabb ötvenezer állat.- A mostani állomány egyhato- da semmisült meg a tűzben, a tenyésztést természetesen folytatjuk - magyarázta Kovács László. - A kiégett ól újbóli berendezése attól függ, hogy mennyit fizet a biztosító. Az épület és a berendezések külön voltak biztosítva. A csibékre ez ugyan nem vonatkozik, de a kft. igazgatója szerint a kárnak ezen részét is állnia kell a társaságnak. A Broiterm Kft. Hernádra szállította volna a csirkéket, a felvásárlónak már jelezték a kiesést, bár ez utóbbi Kovács László szerint nem számít jelentősnek. A helyszínen még folyik a szakértői vizsgálat. Szándékos károkozásra utaló_ nyomot eddig nem találtak^ jelenleg a berendezések által okozott baleset tűnik valószínűbbnek. b. b. Diszharmóniában a pénzzel Egyre többen érdeklődnek a Filharmónia hangversenyei iránt Növekvő népszerűséggel kínálja hangversenyeit Somogybán, Tolnában és Baranyában a Filharmónia Dél-Dunántúli Kht. Az ifjúság - főként az iskolák - egyre inkább vevője az igényes muzsikának, ez derül ki a közhasznú társaság kimutatásaiból. PÉCS A rendszerváltás után úgy tűnt, decentralizálni lehet az Országos Filharmóniát. Nemzeti Filharmónia néven vegetált az új hálózat, mondja Várnagy Attila (képünkön), a filharmónia vezetője. Azonban a megyei központokra forgácsolódó vidék és a „vízfejű” Budapest közül csak az utóbbi bizonyult életképesnek, konfliktusok támadtak a pénzek elosztása körül is. Úgyhogy 1997- ben megszűnt ez a felépítés, a „hangversenyellátó” szervezet kht.-ékká alakult, melyek 1998 januárjától kezdték mejg működésüket. Győrnek jutott Eszak-Dunán- túl Zala megyével együtt, az alföldi irodák, melyek Szeged, Békéscsaba, Debrecen, Nyíregyháza, Miskolc révén profikból álló hálózatot alkottak, miskolci központtal egyesültek társasággá, míg az ideális nagyságú kisebb szervezet, a Filharmónia Dél-Dunántúli Kht. székhelye Pécs lett, amely a sorolt három megyében sáfárkodik előadások szervezésével. Munkájuk nehezebbé, de áttekinthetőbbé vált, mondja Várnagy. Gazdaságilag sincsenek magukra hagyva: azóta évi 15 millió forint körüli támogatást kapnak a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától. Kétharmada a terembérletekre, számlákra és a mindössze néhány fős szervezet béreire elég - alig marad produkciós költségekre. Ez azt jelenti, hogy olcsó műsorokat kell csinálniuk, de az ifjúságnak szánt bérletek ára sem lehet magas. Három hangversenyre szóló bérletük tarfiája egységesen 450 forint - Pécsett ennek sokszorosát is ki tudnák fizetni -, ezért aztán számolgatnak, hiszen például a Liszt Teremben négyszázan is elférnek: az elv viszont az, hogy a kisebb befogadóképességű vidéki kultúrházakba is rendszeresen el tudják juttatni komolyzenei kínálatukat. A kht. hangversenysorozatainak száma mára 100-ról 177-re nőtt, zöme ifjúsági. Korábban több pályázati forma élt, jelenleg a támogatáson felül csak a produkciós keret maradt. Az innen nyert 800 ezer forint tette lehetővé, hogy a hírneves orosz ortodox kórust a közelmúltban meghívhatták, így jöhet rövidesen Pécsre a Nemzeti Filharmónia Zenekar. A szorgalmazott Filharmónia Támogatói Klubja csak papíron létezik, viszont sokat jelenthet egy-egy nagyvállalat reklámakciója, és főként a közlekedési cégek gyakorlati segítsége, hiszen a falusi diákságnak gyakran kell utaznia. De a vállalatok sem hoztak megváltást, tavaly két magánember és három cég bábáskodott körülötA HANGVERSENYBÉRLETESEK SZÁMA 2000-BEN 4326 Baranya Tolna Somogy tűk, az idén háromra csappant az önzetlenek száma. A pécsi önkormányzat évi 600 ezer forinttal segíti őket, a kisvárosok inkább marketinggel, kedvezményes bérleti díjjal járulnak munkájuk sikeréhez. b. r. NEHÉZ TEHER. A karácsonyi pihenő után tegnap újra beindult a vizsgaidőszak nagyüzeme az egyetemeken. Képünk a Pécsi Tudományegyetem orvosi karán készült, ahol január végéig adhatnak szá- mot tudásukról a hallgatók. _____________________fotó: tóth László Hír csatorna NAGYNYARADON széttépte valaki az ünnep alatt az önkormányzat kitűzött nemzetiszínű lobogóját. Az ismeretlen elkövető apró darabokra és csíkokra szabdalta a trikolórt és bedobta az egyik telekre. A polgárőrség keresi a tettest, miként azt a személyt is, aki ugyanezen az éjszakán a templomkert élő fenyőjének a csúcsát lefűrészelte, (cs) HAZÁNK VALAMENNYI telepü lését, - csaknem 3200-at - bejárt hobbyból biciklivel és autóval egy bólyi fiatalember. Handler Ármin mindezt a millennium tiszteletére teljesítette és két év alatt megtett negyedmillió kilométert. Azt, hogy ott járt a helyszínen, az emlékkönyvében a polgármesteri aláírások igazolják. A túrázó fiatalember karácsonyra érkezett haza utolsó célállomásáról, a Jászságból, (cs) MESZESEN egy elhanyagolt teret újjáépítenek a Komját Aladár utcában a helyi Környezetvédő és -Szépítő Egyesület tagjai, és idővel díszburkolatot alakítanak ki. A pécsi civil közösség mindehhez pályázat útján teremti elő a szükséges pénzt. (cs) DINNYEBERKI fő utcája a bodai központú Zöld Völgy Kistérségi Társulás segítségével megszépült. Az önkormányzat ugyanis a gazdasági szerveződés közbenjárásával hárommillió forintot nyert és ebből az összegből újjáépítették, főként megerősítették az utat hatszáz méter hosszúságban. (cs) BARANYÁBAN ezen az őszön és télen most már harmadszor köszöntött be tavaszias idő. Po- gányban például hétfőn plusz 8, míg kedden és szerdán már plusz 9 fokot mértek, ami egy évtized távlatában rendhagyónak számít ebben az időszakban, icsi A fővárosból jöttek a pénzbehajtók Komló Egy huszonegy éves budapesti fiatalembert jelentettek fel a napokban a rendőrségen önbíráskodás miatt. A bejelentőt - elmondása szerint - egy autóba tuszkolta, bántalmazta a három társával megjelenő fővárosi fiú, majd elvett tőle néhány ezer forint készpénzt és egy mobiltelefont. Az erőszakoskodás indítéka az az egymillió forintos tartozás volt, amit - egy november végi autóvásárlást követően - a megszorongatott vevő nem fizetett ki a megbeszélt határidőig. A kocsi volt tulajdonosa ellen személyi szabadság megsértése és önbíráskodás miatt indult eljárás. Nem kedvelték az átalányadót Kevesen választották a tételes átalányadózási formát, éppen ezért a jövő évi adózási szabályok szerint már csak a fizető-vendéglátó tevékenységet folytató, nem egyéni vállalkozó magánszemély élhet ezzel a lehetőséggel. Baranyai körkép Az idei szabályozás szerint tételes átalányadózást a fizető-vendéglátó tevékenységet folytató magánszemélyeken és vállalkozókon kívül a fodrászok, a kozmetikusok, a késesek, a köszörűsök, a kosárfonók, a népi háziszőttes-készítők és a taxisok is választhatták. A lehetőség igénybevételének feltételei viszont meglehetősen szigorúra sikeredtek, hiszen a felsorolt vállalkozók csak abban az esetben tudhatták le ilyen módon adókötelezettségüket, ha mesterségüket egyedül, vagyis alkalmazott, szakképzésben részt vevő tanuló, segítő családtag, vagy más személy közreműködése nélkül folytatták. A fizető-vendéglátó tevékenységet végző magánszemély pedig akkor róhatta le átalányban, évente négy részletben ezt a sarcot, ha tevékenységét saját lakásában vagy üdülőjében végezte. Burgmann György (képünkön), az APEH Baranya megyei igazgatóhelyettesének tájékoztatása szerint az idén csak 161 iparos nyilatkozott úgy, hogy ebben az évben már ilyen formában akar adózni. Közülük viszont csak 30 felelt meg a feltételeknek, ennél fogva az igazgatóhelyettes szerint sem volt túl népszerű a megyében átalányban fizetni a személyi jövedelemadót és az általános forgalmi adót. Vámosi Nagy Szabolcs, az APEH elnökhelyettese az érdektelenség miatt egyenesen úgy vélekedett, hogy jövőre a fizető-vendéglátóknál is javasolni fogják ennek az adózási formának a megszüntetését. A jövő évtől hatályos személyi jövedelemadó-törvény szerint azoknak az egyéni vállalkozóknak, akik az idén a tételes átalányadó szabályai szerint adóztak, az idei személyi jövedelemadó-bevallásuk benyújtásakor kell nyilatkozniuk arról, hogy 2001-től a vállalkozói személyi jövedelemadó vagy az átalányadózás szabályai szerint állapítsák meg az egyéni vállalkozásból származó jövedelmüket.