Új Dunántúli Napló, 2000. december (11. évfolyam, 329-357. szám)
2000-12-17 / 345. szám
Változatok a vidékfejlesztésre Pénteken döntöttek a Földművelödési és Vidékfejlesztési Minisztériumban (FVM) a szaktárca vidékfejlesztési tenderére beérkezett pályázatokról, s még decemberben kihirdetik a nyerteseket. Jövőre SAPARD-pénzekre is lehet majd pályázni, s az idei, fel nem használt keret sem vész el, mert átvihető 2001-re. A kormány idén 1,3 milliárd forint támogatást adott vidékfejlesztési pályázatra, mely a falumegújítást, a mezőgazdasági termelést kiegészítő tevékenységek (idegenforgalom, kézműipar) és a vidéki infrastruktúra fejlesztését öleli fel. A kabinet a privatizációs bevételekből biztosította ezt az összeget a költségvetési törvényben. A pályázatokat szeptember 15-ig kellett benyújtani, s mint Font Erzsébettől, az FVM vidékfejlesztési programok főosztályának vezetőjétől megtudtuk, 1300 pályázat 70 százalékukat visszadobták pótlásra.- Az eljárás a SAPARD és az Európai Unió feltételei alapján történt. A szétosztható összeg nem volt túl nagy, arra mindenképpen hasznosnak bizonyult, hogy tesztelhettük a kidolgozott eljárásrendünket, s az értékelést végző kollégáink felkészültségét, ugyanakkor a jelentkezők is megtanulhatták a SAPARD pályázási technikát. Minden pályázót levélben tájékoztatunk, hogy mi volt a probléma pályamunkájával - közölte Font Erzsébet. - A nyerteseknek 24 hónap áll rendelkezésükre, hogy felhasználják a pályázat útján kapott pénzt, s 50 százalék önrésszel kell hozzájárulniuk a támogatott céljaik megvalósításához. A SAPARD a falumegújítás és az infrastruktúra területén 75 százalékos támogatást tesz lehetővé. Most dolgozunk az eljárásrend és az útmutató kézikönyvünk angolra fordításán, melyet Brüsszel véleményez. Szeptember 25-én a hét régió középpontjában megnyíltak a SAPARD vidékfejlesztési pályázataival kapcsolatos feladatokat ellátó irodák. Az EU hét esztendőn keresztül évi 10 milliárd forinttal támogatja a vidékfejlesztést, melyet a költségvetés további 4 milliárd forinttal megtoldott. Jó néhány kezdeményezés történt már korábban is, melyeknek a SAPARD- támogatás szárnyakat adhat. A Zselicben tíz évvel ezelőtt megalakult a Bányai Panoráma Egyesület a nevébe foglalt falu megmentéséért, s tevékenységük mára térségfejlesztéssé növekedett. Az azóta életre hívott Zselica Szövetség 37 település önkormányzata mellett több civil szervezetet tömörít.- Rájöttünk, hogy az önkormányzatokkal együtt kell működni - mondta Czanka Valéria, a Bányai Panoráma Egyesület elnöke. - Most egy fiatalok megtartását szolgáló programon dolgozunk. Szálláshelyeket alakítunk ki, mert ha ez megvan, a tőke is eljön. Családi gazdaságokká alakítjuk át a portákat. A Zselica Szövetség el szeretné érni, hogy 2005-ig az önfenntartó szolgáltatások kialakulása mellett meghatározó legyen a minőségi turizmus. Eddig 600 millió forintos beruházásból felépült egy golfpálya, vannak már fafaragók, s egy lovas íjász bemutatói mellett íjgyártó üzemét is felépítette. A fiatalok itt tartásának fontos állomása a diákinformációs központ létrehozása, melyet szeptemberig építenek meg. Az intézménytől azt várják, hogy az ifjúság figyelmét ráirányítja a tájra. További program a Zselici Patika, azaz e térség gyógyító vidékként való elterjesztése a köztudatban. Egy • gyógyító, hol- lisztikus központot szeretnének ki- alakítani, gyógynövényekből készített termékeket is árusítanának, s a helyi gyógyvizekre szintén építenének. Mindez párosulna azzal, hogy a Zselicben korábban sem igen használtak vegyszereket, így nem újkeletű a bioter- mesztés. Egy vállalkozó termékek hűtésére is alkalmas hűtőházat épített, most pedig feldolgozót létesít. A Histó- rikus Vidék-, a Felemelő Vidék-projekt a hátrányos helyzetűeknek teremtene az eddigieknél jobb lehetőségeket. Gyümölcsöző szövetség 1993-ban tizenhárom önkoimányzattal jött létre a Pannonhalma-Sokoró térségfejlesztését szolgáló Sokoró Alapítvány kezdeményezésére a kistérségi szövetség, az önkormányzatok száma időközben harmincra bővült.- A térségi fejlesztés keretében próbál; tunk biomálnaprogramot elindítani, ám a felvásárlók az árakat egymással megállapodva olyan alacsonyan tartják, hogy a termelők alig tudnak megélni - mondja Enyingi Tibor biológus, az alapítvány kuratóriumának elnöke. Ebben a térségben az agrárstruktúraváltás keretében biotermő területeket hoznak létre. A jelentkezők önkéntes alapon vállalhatják, hogy hány hektáron termelik a legkülönfélébb gyümölcsöket. Enyingi Tibor támogatásokból egy évi 400-500 mázsa kapacitású, hét alkalmazottat foglalkoztató dzsemüzemet hozott létre. Márciusban kezdték meg a termelést, idén lépnek piacra a termékeikkel. Olyan lekvárokkal - mint a bodzavirágos alma, illetve körte vagy a hársfavirágos alma, körte, ribizli -, melyek Magyarországon nem kaphatók, sőt bizonyos készítmények az egész világon egyedülállóak. Szeretnének speciális Igényeket kielégítő, például kismamáknak való lekvárokat is készíteni. Egy családnak többféle gyümölcsöt kell termesztenie, hogy ne okozzon anyagi kiesést, ha az egyiket megtámadja valami. Ha kiépül a rendszer, tíz-tizenöt család megtud élni a famíliánként évi egy-másfél milliós bevételből. [WffMftl Karácsonykor Gazdasági TV Karácsony körül megkezdi adását - egyelőre napi 4 órában - a Gazdasági Televízió (GTV); a magyar nyelvű műholdas csatorna az Amos 1 műholdról vehető digitális műholdvevő berendezéssel. A televíziót működtető GTV Gazdasági, Szakképzési és Oktatási Televízió Rt. szerint a nézők az új televízióból értesülhetnek majd a vállalati mozgásokról, stratégiákról, nyomon követhetik a pénzvilág híreit, az árfolyam-politika és a kamatlábak alakulását. Áramot termel a Celladam Bioenergetikai alapú villamosenergia-előál- lítási program modellezésébe kezd az eddig főként gyógytermékeiről ismert Celladam Rt. Mezőgazdasági hulladékból állítanak elő biogázt, melléktermékként biotrágya keletkezik, amelyet szintén értékesíteni lehet. A modellezésre Magyarországon és Szlovákiában kerül sor, ahol Eperjes város önkormányzatával közösen dolgozna a Celladam. Roche-gyár Újhartyánban A Roche Vitamins Europe Ltd. 11 millió márkás beruházással új premixgyárat létesít Magyarországon - tudta meg lapunk. Az újhartyáni üzem 2001 végén kezdheti el a termelést. A tervek szerint az üzem kapacitása több mint tízezer tonna lesz. A premix előkeverék, amely koncentrált formában vitaminokat, valamint kis mennyiségben ásványi anyagokat tartalmaz. Kunszentmártoniján a Trend Az amerikai Trend Technologies Inc. üzemet épít Kunszentmártonban. A vállalat néhány hete felvásárolta az informatikai világcégek műanyagipari beszállítójaként ismert G. Form Kft.-t, s most arra készül, hogy ötszáz fős üzemet építsen a Szolnok megyei település ipari parkjában. A műanyagfröccsöntéssel és fémpréseléssel, továbbá alkatrész-összeszereléssel foglalkozó G. Form Kft.-t novemberben vásárolta meg az addig világszerte 15 üzemet működtető Trend. A húsipar is árat emel Felemás a húsipar helyzete, a termelése ugyan növekedett, de jövedelmezősége tovább romlott - hangoztatta Jankó Ferenc, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hús- szövetség) elnöke. A húsfeldolgozó cégek 10-15 százalékos áremelésre készülnek jövőre. Nőttek a felvásárlási árak, a hulladékmegsemmisítés költségei, az állatorvosi díjak és a bérköltségek is. 2000. december 17. * GAZDASÁG * 5 Bioplazma Ispánkról Bioplazmaüzemet adtak át az Őrségben található Ispánkon, a beruházás a PHARE 46 millió forintos támogatásával jött létre. Mint Bauer Lászlótól, a Naturpark Kht ügyvezető igazgatójától megtudtuk, az üzemben algakoncentrátumot termelnek, mely minden anyagot tartalmaz, amely egy növény egészséges fejlődéséhez szükséges. A tenyészethez csak napfény és víz szükséges, a tápszer csak természetes anyagokat tartalmaz. Szobanövények táplálására ugyanúgy alkalmas, mint higítva gabonatermesztésre, s növeli a termésátlagot. Bauer László elmondta, hogy összefogva az Őrséggel határos osztrák Rab és szlovén Goricko térséggel, közös biokörzetet kívánnak létrehozni. További beruházásként aszalóüzem és kecsketejet feldolgozó üzem is épül a környéken. yagai 1100-1300 Ft/kg 500-680 Ft/kg 490-650 Ft/kg 400-500 Ft/kg 500-600 Ft/kg 800 Ft/kg 750-850 Ft/kg 1300 Ft/kg 300-400 Ft/kg 1500 Ft/kg 2400-2600 Ft/kg alapa Dióbél Mák pulyka [ész csirke Élőponty Pontyszeiet Tonhal fiié Harcsa Élőbusa Süllő Fogasfiié KARÁCSONYI AKCIÓK A karácsony este ünnepi eseményei között egyik legfontosabb a karácsonyi lakoma. A karácsonyi asztalról pedig nem hiányozhat a halászlé vagy a sült hal, melynek szokása bécsi eredetű. Ugyanakkor karácsonykor főétel még a pulyka, amely ünnepi sültként amerikai és angol eredetű tradíció. Régebben magyar ember asztalára nem kerülhetett karácsonykor szárnyas. A hagyományos sütemény a kalács, valamint a mákos és diós bejgli. A kínálat miatt nem kell aggódnunk, hiszen a karácsonyi asztalra bőven kerülhet hal, igaz az ára nem annyira kecsegtető. A termelők sorban állnak a kereskedők és az áruházak előtt. A karácsonyi roham előtt 500 forint körül van a ponty ára, ami az akciókkal 100- 150 forinttal csökkenhet. Természetesen a drágább nyersanyagok sem hiányoznak a kínálatból, így királyrák 5600, őzgerinc 4500 és a szarvascomb 2100 forintért. A budapesti és a vidéki vásárcsarnokok árai között lényegtelen a különbség. Tőzsde: türelmetlen zóna Talán a lánykereskedelem és a ká- bftószer-terjesztés hozhat akkora pénzt, mint amennyit az Econet részvények árfolyam-emelkedésével röpke egy hét alatt keresni leheti a pesti tőzsdén. Arra nem számíthatunk, hogy a Röpke Örömök Rt.-t bevezetik a börzére, hiszen egyelőre a türelmi zónák is csak virtuálisan léteznek. így nem csoda, hogy az első hazai internetes társaság tőzsdei megjelenése felajzotta a spekulánsokat. Az informatikai szolgáltató cég papírjainak ára öt nap alatt megduplázódott, a gyors árfolyam-emelkedése miatt a tőzsde titkársága többször volt kénytelen a részvény kereskedelmét szüneteltetni. Ezt a lépést a börze saját szabályzata írja elő - éppen a befektetők védelme érdekében - a hirtelen emelkedés vagy süllyedés idején így biztosítanak időt a piac szereplőinek a tájékozódásra. Az árzuhanáskor alkalmazott felfüggesztés pedig mindezek mellett egy esetleges eladási pánik kialakulását is meggátolhatja, vagy legalábbis lefékezheti. Az óvatosság persze az Econetéhez hasonló, viharos száguldás idején sem árt. A felszentelt tőzsdeguruk sem tudják azt előre megjósolni, hogy egy-egy ilyen fellángolás meddig tart, melyik az a pont, amikor még érdemes vásárolni, és mikor érkezett el a profitrealizálás ideje. Az internet-őrület az amerikai tőzsdéken már évekkel korábban elkezdődött, s ez év tavaszáig tartott. Azóta viszont az ilyen típusú részvények árátjelző indexek felére zsugorodtak, s csak az utóbbi két hétben mutatkozott némi javulás. A látványos siker persze arra mindenképpen jó, hogy meghozza a többi informatikai cég kedvét a tőzsdei szerepléshez, s megnyissa olyan befektetők pénztárcáját is, akik korábban nem próbálkoztak a részvénypiacon. Rugalmas életbiztosítások Az utóbbi években egyre népszerűbbé váltak a befektetésekhez kötött életbiztosítások. Ez a megtakarítási forma ötvözi a hosz- szú távú életbiztosítások és a rugalmas nyílt végű befektetési alapok előnyeit. Annak ellenére, hogy ezek a biztosítások szabványtermékek, lehetőség van egyéni igények szerinti folyamatos átalakításukra. RÍ alacsony kockázat R2 alacsony kockázat R3 mérsékelt kockázat R4 mérsékelt kockázat R5 közepes kockázat R6 közepes kockázat R7 kockázatos kötvények [ részvények 100% 90% im 40% 30% 20% 10% 70% 25% 25% külföldi kötvényalap külföldi részvényalap A befektetésekhez kötött életbiztosítást választó takarékoskodók folyamatosan vagy egyetlen alkalommal meghatározott összeget fizetnek be, amelyeket a biztosító társaság alapkezelője a befektetési alapokéhoz hasonló módon értékpapírokba fektet. A befektető a kockázattűrő képessége, illetve hozamelvárása szerint választhat, hogy milyen politikájú alapban akarja gyarapítani pénzét. Lehetőség van az alapok közötti folyamatos átcsoportosításra is. Halál esetén a biztosító az aktuális biztosítási összeget fizeti ki a biztosított által megnevezett személynek. Tíz évnél hosz- szabb futamidejű biztosításnál a díj 20 százalékát, legfeljebb évi 50 ezer forintot levonhat személyi jövedelemadójából. A biztosított a nyílt végű befektetési alapoknál folyamatosan nyomon követheti befizetett pénzének gyarapodását. A társaságok ugyanis folyamatosan közük ügyfeleikkel az eszközalapok egy jegyre jutó árfolyamát. A befektető kockázatviselő képességétől függően többféle alapba történő befektetés közül választhat, ezért a befektetéshez kötött életbiztosítás rugalmas befektetési módnak tekinthető. A biztosítótársaságok általában háromféle eszközalapot alkalmaznak, így a takarékoskodó ügyfeleik kötvényalap, részvény- alap és vegyes alap között válogathatnak. Ezeket a kategóriákat tovább lehet bontani: például hazai és külföldi kötvény- és részvényalapokra. így öt alapból választhatunk, amelyek mindegyik biztosító palettáján megtalálhatók. A folyamatos díjfizetés mellett eseti befizetésekre is lehetősége van a biztosítottnak. Bizonyos esetekben hozamgaranciát is vállal a biztosítótársaság. Létezik olyan termék is, amely biztosítja a befektetés értékállóságát, vagyis azt, hogy a megtakarítás az évek múlásával is megőrzi értékét. Az említett eszköz-' alapokat befektetési társaságok, alapkezelők kezelik. E társaságoknak komoly piaci tapasztalataik vannak, s méretgazdaságossági tényezők figyelembevételével alacsony költségekkel dolgoznak. Akik ilyen befektetési alapokra, alapkezelőkre bízzák a pénzüket, azok megvásárolják azok szakértelmét, s kockázataikat is csökkenthetik. (köböl)