Új Dunántúli Napló, 2000. december (11. évfolyam, 329-357. szám)
2000-12-02 / 330. szám
H 2000. December 2., szombat HÁTTÉR - RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal hetedik oldal — A Kádár-dosszié (8. rész) Szimultán Rákosi és Nagy ellen „Bizonyítható, hogy kezdetben nem akart port, 1956 végén, vagy 1957 elején még csak arra adott utasítást a nyomozó hatóságoknak, a politikai felelősség szempontjából - tehát nem büntetőjogilag - tisztázzák Nagy Imre szerepét az októberi eseményekben. Nagy Imréről az értékelés azonban viszonylag elég gyorsan megváltozott. Árulónak kezdték nevezni őket...” - írta Kádár-arcképvázlatában Aczél György. A kivégzéshez vezető folyamat főbb állomásait a Rubicon történelmi folyóirat a Ki volt Kádár? és a Kádár-életút című számaiban megjelent cikkek alapján összegezzük. Kádár kezdetben csak gyors leszámolásra gondolt, nem véres megtorlásra. „Ha Nagy lemond és tevőlegesen megkönnyíti az ő berendezkedését, Kádár talán ahhoz is hozzájárult volna, hogy Nagy Imre híveivel együtt Jugoszláviába távozzon. Kádár üyen utalásai, s néhány első politikai döntése (fellépett a deportálások ellen, sikerrel), elegendőek voltak ahhoz, hogy kiváltsák a szovjet vezetők rosszallását - a „lágyszívűségére” tett megjegyzések nyilván tudomására jutottak. ...A társadalom nem akarta belátni az ő igazát, a „(párt)közvélemény viszont egyenesen igényelte azt, de úgy, hogy a magyarázat mellé büntetést akart és bosszúért kiáltott. Rájuk támaszkodott tehát, s a pacifikálás erőszak- hullámát a megtorlás periódusa követte” - állapítja meg Rainer M. János a Hosszú menetelés a csúcsra című tanulmányában. Földes György Kádár és Hruscsov című cikkében írja, hogy a szovjet pártfőtitkár egyre türelmetlenebbül figyelte a magyar kommunisták tevékenységét, és egyre nagyobb nyomást gyakorolt rájuk a keményebb fellépés érdekében. Végül titokban maga is Magyarországra utazott, hogy a sokszor habozó, ingadozó Kádárral megértesse: mindenáron le kell tömi az ellenállást, a sztrájkmozgalmat. December elején kezdetét vette a véres megtorlás, a kormány rendkívüli intézkedések egész sorát vezette be. „Állat voltam” 1957 első hónapjában megszűnt a társadalom nyílt ellenállása. A külső segítség jelentős életszínvonal-emelést tett lehetővé. A gazdaság növekedésnek indult. Az egykori MDP- tagság jelentős része belépett az MSZMP-be, és az októberi traumát kiheverő káderek, aktivisták egy része revánsot követelt, másik része bírálta az új vezetést a politikai berendezkedés érdekében tett novemberi engedményekért. A szovjet vezetők közül többen hasonló véleményen voltak. Március végén módot adtak Révai Józsefnek, hogy a kádári vonalvezetést bíráló cikkét a Pravdában megjelentesse. Néhány nap múlva pedig Rákosi az SZKP elnökségének írt hosszú levelében fejtette ki nézeteit a magyar helyzetről, érzékeltetve: elérkezett az idő, hogy arra hivatott vezető irányítsa az országot. Ilyen helyzetben utazott Kádár március végén párt- és kormányküldöttség élén Moszkvába. A szovjet vezetés világossá tette, hogy a személyi kultusz idején elkövetett hibák kiküszöbölése, a nemzeti sajátosságok érvényesítése csak a szovjet modell keretei között történhet. így került le a napirendről a munkás-önigazgatás és az átfogó gazdasági reform, a szovjet csapatok Magyarországon maradtak, a felvett hitelek törlesztésére viszont elegendő időt kapott a Kádár-kormány. Egy villásreggeli oldottabb légkörében beütött a mennykő. Vorosilov szóba hozta Rákosi levelét. „Kádár visszautasította a zsarolási kísérletet, bizalmi kérdésként kezelve a felvetést. Igyekezett erőt mutatni, nem is sikertelenül. Végül ebben a témában vészterhes kompromisszum született: megkülönböztették a bűnösöket és az árulókat. Az előbbiek, Rákosi és néhány társa száműzetésben maradtak, míg az utóbbiakat, Nagy Imrééket hazahozták Snagovból és bíróság elé állították” - úja Földes György. Aczél György közlése szerint az MSZMP Intéző Bizottsága 1957. április 2-i ülésén Kádár a moszkvai látogatásról beszámolva azt mondta: „Az elvtársak nézete szerint az megfontolás tárgyát képezheti, hogy rövidebb, vagy hosz- szabb idő múlva kell-e a felelősségre vonásnak megtörténnie, de helyeslik, hogy ez megtörténjék. Akik már ezzel a dologgal foglakoznak nálunk, azt mondják, hogy a büntetőeljárás nem kerülhető el - mert tényleges bűncselekmények tömegéről van szó. Akárhány embert kihallgattak árulásért, mind arra hivatkozik, hogy Nagy Imrétől vagy Losonczytól stb. kapta az utasítást. ” Hruscsov 1957 júniusában sikeresen meghiúsította a Malenkov-Molotov-Kagano- vics-Sepüov csoportnak az ő leváltására irányuló összeesküvését. Ekkor végrehajtották az SZKP Központi Bizottságának 1957. áprilisi 18-i döntését Rákosi teljes és végleges kikapcsolásáról a politikából, illetve elszigeteléséről (Krasznodarban kapott szálláshelyet). A Rákosi-Gerő-féle társaság hazahozatala és rehabilitálása érdekében 1957. június 27-én kezdődött országos pártértekezleten fellépő Révai Józseffel szemben pedig Kádár elsöprő sikert aratott. Zárszavában egyes nézeteket kritizálva ezt mondta: „a helyzet az, nem amiatt volt itt sikeres ellenforradalmi felkelés, mert nem Rákosi és Farkas vezette akkor az Államvédelmi Hatóságot, hanem amiatt, mert sok éven keresztül ők vezették. ” Kádár a megtorlásokkal egyidejűleg fontos gesztusokat tett a társadalomnak. A fizetés- emelés vagy a modernebb sajtópolitika ugyanúgy hozzátartozott 1957-58-hoz, mint az akasztófa és a börtön. Mint ahogy a társadalmat Kádár nem kívánta a végletekig leckéztetni, úgy nem gondolt arra sem, hogy túl sokat engedjen szövetségeseinek. Azt nagyon sok személyes tapasztalatból és friss jelből tudhatta, hogy az utóbbiak nem tartják valami sokra, s ha szabadon engedné őket, a bosszú könyörtelen logikája alapján sor kerülne őrá is. Az államvédelem még 1956 tavaszán és nyarán is megfigyelés alatt tartotta, sőt a forradalom után is kísértett egy ideig a Kádár-ügy vizsgálata. Igyekezett tehát ellenőrzés alatt tartani őket. Ahogy a Szovjetunióban a Molotov-csoport tagjai életben maradtak, úgy szelídült idehaza is a politikai rostán kihullókkal szemben használt eszközök tárháza. Ugyanakkor ez nem volt érvényes azokra, akik a Kádár-féle politika legitimációjának alapját kérdőjelezték meg, mint Nagy Imre és társai - állapította meg Feitl István. Hruscsov, amikor 1958 áprilisában hosz- szabb látogatáson járt Magyarországon, megkérdezte Kádárt arról, hogy az általános csapatcsökkentés keretében és alkalmával vonják-e ki a szovjet csapatokat. A szovjet vezető szerint Kádár azt válaszolta, a magyarokat nem a szovjet hadsereg jelenléte izgatja, hanem azt szeretnék, ha Rákosi nem térne vissza az országba. Kádár erről pártja Központi Bizottságának azt mondta két hónappal később, hogy Hruscsov felvetette a kivonás kérdését, s ezt a lehetőséget nem zárták ki. Mindenesetre Kádár nem élt a felajánlással, amely komoly presztízst teremtett volna számára. Ellenben meglépte azt, ami biztosan presztízsveszteséget okozott: Nagy Imre és társai kivégeztetését. Hogy miért? Rainer M. János szerint Nagy Imre sorsa azt példázta (volna), hogy lehetséges a választás, a birodalomhoz igazodás az artikulált társadalmi igények között. Kádár szerint egyik sem volt lehetséges, és nem akarta az élők sorában tudni azt az embert, aki mindennek élő tagadása volt, s akit főbűnösnek tartott 1956. októberi személyes és rendszerfélelmeiért. Nagy Imre és társai 1958. június 16-i kivégzése az újabb kutatások szerint mindenképpen Kádár felelőssége: ezt nem lehet már a külső nyomással mentegetni. Hruscsovnak az USA-val folytatott tárgyalásai során a kivégzés ugyanis komoly tehertétel volt. Már a titkos pert is az ő intenciójukra függesztették fel kétszer is. És furcsa dolog történt. Ahogy Litván György írja: ....a Nagy Imre-ügy Kádár nemzetkö zi presztízsét is rontotta, jellemző azonban, hogy a nyugati kommentárok nagy része a politikai gyükosság főfelelősét - tévesen - Moszkvában látta, s Kádárból ismét tragikus hőst csinált...” DUNAI IMRE Aczél György visszaemlékezése szerint a halálos ítélettel kapcsolatban Kádár előtte mindig egy okra tért vissza: „Nagy Imre itt sétálhatna velünk, vitáznánk is vele, ha aláírté volna azt az egy mondatot, hogy nem ő a kormány elnöke.” ...Azóta a Nagy Im- re-per irataiból kiderült, hogy Nagy Imre a jugoszláv követségen hajlandó lett volna lemondani, de e szándékáról elvtársai lebeszélték. Kádárt erről soha nem tájékoztatták! Kádár megegyezést keresett Nagy Imréékkel, ezért küldte Kállait Romániába 1957 tavaszán, az ő tendenciózus jelentése azonban olajat öntött a tűzre. Kállai missziója volt az egyetlen, amiben Kádár konzekvensen önkritikát gyakorolt, tőle meglehetősen szokatlan módon. „Állat voltam - mondta -, nem tudtam, hogy Kállai október 23-án követelőzve ajánlkozott, hogy vegyék be őt a Nagy Imre-kormányba, és nem tudtam, hogy a Kállai, attól való félelmében, hogy ezt a szemére hányják, durva fellépésre szánja el magát" KOZMA FERENC Vörösfenyők Pécsi MTESZ-delegációval indultunk útnak annakidején, a moszkvai olimpia évében és a Ivovi (lembergi) testvérszervezet meghívására az egykori Nagy Szovjetunióba, s bár ezernyi emlék tolul elő bennem arról a néhány napos gépkocsitúráról, momentán egy fakitermelésre gondolok. Ugyanis a Kárpátok szent bércének egyik, Verecke közeli, s éppen a főúttól jobb kézre eső domboldalán a sztahanovista favágók teljesen kiirtották a fenyőket, de úgy, hogy a meghagyott fák (nem kevés) Lenin nevét formázták. Természetesen cirill betűkkel. Ekkora Lenint „leírva” azóta se láttam. Most egy hasonló hírt kozott a tömegkommunikáció. Hallatán a baranyai, különösen a Dráva menti illegális és legális favágók nyála csöppenhet el, jelesül, hogy Németország egy kies pontján nem tudnak mit kezdeni a harmincas években telepített vörösfenyőkkel. Ugyanis a fenyőket a hitlerju- gend ifjai ültették akként, hogy a vörösfenyők mintaszerűen egy óriási horogkeresztet rajzolnak a domboldalra. A hatvan- hetven éve telepített fák élesen elütnek az erdő többi fájától, s ez az erdei horogkereszt mára meglehetős blamázs. (Hogy miért éppen most fedezték fel?) Nos, ha hagyják őket növekedni háborítatlanul, ott éktelenkedik tovább a jelkép, ha pedig kivágják, a fák csonkjai (a tisztás) formázzák majd a horogkeresztet. Micsoda dilemma! Se meghagyni, se kivágni a vörösfenyőket. Úgy kell nekik. Vélem, ha nem totojáznak annyit hazánk uniós csatlakozásával, máris indulhatnának a baranyai fejszések német kollégáik megsegítésére, s minden bizonnyal úgy kicifráznák a vörösfenyőket, hogy a telepítőjük se ismerne rá. Szerintem (a hazai tapasztalatok mondatják velem) mi képesek lennénk olyan utat vágni a hegyoldalnyi jelképpé nemesedett kiserdőbe (nemcsak a fenyőket, hanem a többi fát is ki- csupálva), hogy végleg eltűnne az ominózus horogkereszt, s legföljebb a természetvédők kapnák fel a fejüket a baltacsapkodások és a láncfűrészek zajának hallatán. CSERI LÁSZLÓ ________________________ Ve szélyben a disznók Egy holland agrárinnovációs intézet tervei szerint szerte az országban hatemeletes toronyházakat emelnek, hogy azokban sertés- és tyúkólakat, halastavakat, gombapincéket és üvegházakat alakítsanak ki. A legnagyobb ilyen komplexumot a rotterdami kikötőben építik fel, ahol 25 hektáron 300 ezer disznót és egymillió csirkét tartanak majd lazacfarmot és gombakamrát közrefogó két hatalmas, emeletes hizlaldában, a tetőn kialakítandó üvegházban pedig fejessalátát és epret termesztenek. A toronyházakban az egy disznóra jutó fél négyzetméter valójában javulást hozhat majd az eddigi tartási körülményekben, állítják, a tízesével egy szobában lakó csirkék pedig apró erkélyeken levegőzhetnek. „Ha az emberek lakhatnak tömbházakban, akkor megtehetik ezt a disznók is" - érvel egy szakértő. A Disznók Veszélyben Alapítvány illetékese azonban a sertések koncentrációs táborának nevezi a „lakótelepi” tartást. Ami ebben az egész ügyben számunkra a legérdekesebb, a Disznók Veszélyben Alapítvány puszta léte. Hogy ezt maguk a disznók hozták létre, vagy disznóbarát emberek, nem lehet pontosan tudni, de nálunk ilyesmi elképzelhetetlen. Bár az kétségtelen, hogy ha megpiszkálnánk néhány alapítványt itthon, találnánk bennük disznókat, de ezek nemigen hangoztatják disznó mivoltukat, azzal, legalábbis egyelőre, még nem illik dicsekedni. Ráadásul szó sincs arról, hogy bármiféle veszélyben lennének, veszélyben inkább azok vannak, akik a disznóságokra felhívják a figyelmet, akik kimutatják, hogy mifelénk nem igaz az állítás, miszerint egy disznóra csupán fél négyzetméter jut. A „lakótelepi tartás” koncentrációs táborral való egybevetése sertésekkel kapcsolatban még helyénvalónak tűnik, de emberek esetében túlzásnak mondhatnánk. Arról azonban nemigen tudunk, hogy a lakótelepek ellen hevesen tiltakoznának a szakemberek, és ez ügyben furcsa módon senki sem hozott létre Emberek Veszélyben Alapítványt. Pedig az emberek sem sokkal értéktelenebbek a sertéseknél. hetedik oldal Egy öregember emlékirataiból Telefonbeszélgetés HOLNAP Riport Bő két éve már, hogy Kölkedről távozott az első cigány pár. Egyenesen Kanadába. Azóta természetesen folyamatosan jönnek- mennek a hírek, hogy' is^ vált be az élet odaát, az Újvilágban. A faluban mindig akad egy-két ember, aki éppen készülődik a nagy útra. Portré- Mivel a pap is emberből van gyúrva, természetesen olykor nagyon elfárad. De ezt vállaltam, s még jól bírom, valójában szeretem is csinálni - mondja Varsányi Ferenc evangélikus lelkész.- Hello Judit! Itt Holofemész. Örülök, hogy már tegeződök, de utálom a hangpostafiókokat. Légy szíves, hívj fel, vagy add meg a telefonodat SMS-en. A 30/989-457-es számon várom, hogy jelentkezz. Mielőtt randevút kérnék, hallani akarom a hangodat. Ez nálam nagyon fontos. Csókolom a térdedet. (Pár nap múlva.)- Judit vagyok.- Holofemész.- Mi ez a hülyeség? Ki az a Holofemész?-Az egy szegény, kissé részeges és szerelmes hadvezér volt, akinek Judit, a gyönyörű zsidó nő a pásztoróra végén levágta a fejét.- Nyilván idő előtt elaludt a disznó, s ott várt szegény nő.- Nagyon érdekes megközelítése a problémának.- Szóval azt akarod, hogy levágjam a fejed?- Mindenesetre nem mernék elaludni melletted.- Nagyon ismerős nekem a hangod! Nem találkoztunk mi már?- Ki tudja? Szóval te keresel az ATV-n egy 30-40 év közötti férfit, Szeged környékéről?- Hát, ha nem pont Szeged környéke, de nem él a világ végén, az sem baj. Te hol élsz?- Szenvedélyes asszonynak nevezed magad.- Miért? Ez nem érződik a hangomon?- S azt szeretnéd, ha tartós társad tudnék lenni?- Nem biztos. Még nem is láttalak. Bár a hangod...- Mi van a hangommal?- Nem mondanám, hogy szimpatikus, de valahonnan nagyon ismerős...- Nekem is a tiéd.- Nem vagy te véletlenül öregebb 30-40 évesnél?- Véletlenül?!- Szóval egy vén trotli vagy!? Akkor miért telefonáltál?- Csak hogy biztosítsalak: rám ne számíts.- Szélhámos! Vén szatír! Sajnos nincs időm telefonbetyárokra. Dugulj el!- Ezt a vént megbeszélhetnénk. Ha jól emlékszem, te vagy az öregebb, Ibolya.- Tudtam. Sejtettem, hogy te vagy az, te szemét! Úgy hagytál faképnél, úgy tűntél el mellőlem, mint egy bűnöző!- Több mint harminc éve.- S megtudhatnám végre, hogy miért? Miért léptél le szó nélkül?- Szóval te egy szenvedélyes asszony vagy?- Miért? Te mire emlékszel? Nem töltöttünk végtelen órákat, ahogy te mondtad: áldozva Aphrodité oltárán?- Kétségtelen. Vég nélkül tűrted, hogy szeresselek.- Hogyhogy tűrtem?- Bevettem a mesét a férfiak önzéséről. Különb akartam lenni, olyan, aki fáradhatatlanul leleményes az örömszerzésben, akinek fontos, hogy a társa boldog legyen. Nem tudtam, hogy a mesét a férfiak önzéséről a női önzés találta ki.- Hülyeségeket beszélsz.- Én küzdöttem, te győztél.- Nem igaz, emlékszem, te is nagyon boldog voltál.- Boldog lettem, amikor találkoztam valakivel, aki ugyanany- nyit akart tenni a kettőnk öröméért, mint én. S ezt meg is tette. Egyenrangúak lehettünk.- És most? És most?...- Most már tudom, hogy a híres olimpiai elv fordítva igaz. A győzelem a fontos, a részvétel nagyon fárasztó. De te ezt már akkor tudtad.- Vén disznó! Dögölj meg! Tudom, hogy a lányomat csábítottad el akkor.- Szerencsére csak a szépségét örökölte tőled, az önérzetedet nem.... Halló!...Letette. Bükkösdi László 1 \
