Új Dunántúli Napló, 2000. december (11. évfolyam, 329-357. szám)
2000-12-12 / 340. szám
HI 2000. December 12., kedd D I V A T LAK B ERENDEZÉS Új Dunántúli Napló - 9. oldal Oldalszerkesztő: Apróságok ÉJ KIRÁLYNŐJE. Ezzel a cím mel állított össze egy kis bemutatóra való anyagot a pécsi ruhatervező, Kovács Kata. A Ferencesek utcai galériájában tegnaptól érdekes, antik darabokat is tartalmazó gyűjteményéből válogatott kiállítás tekinthető meg, a címadó kollekció pedig estélyi ruhákat tartalmaz. A tervek szerint a különleges öltözékekből kéthavonta újabb válogatás látható majd. BARNÁK ELŐNYBEN. Vége a szőke őrületnek, a hajak terén a barna a divatszín. A frizurákat azonban akár három-négy árnyalattal is gazdagítani lehet, a mogyoróbarnától a fahéjszínig. Betiltott, mégis Bár volt idő, amikor Ausztriában például II. József betiltotta a templomi betlehemállítást, a családokban egyre népszerűbbé vált a szokás. A betlehemek egy része igazi műremek, gyűjtők kincse, más változatok a lakás stílusához illő modern megoldások. Manapság sok lakásban állítanak kis betlehemet, szalmából, mézeskalácsból vagy akár élethű kis szobrocskákból. Míg a karácsonyfa állításának szokása csak alig kétszáz éves, betlehemet már 1223- ban készített a grecciói erdőben Assisi Szent Ferenc, aki valódi, szalmával töltött jászolt helyezett el egy védőtető alatt. Igazi betlehemekről nagyjából a XVI. századtól vannak adatok, a megbecsült tárgyak elsősorban itáliai nemesek otthonát ékesítették. A celánói vár 1567-es leltárában például szerepel egy 116 alakos betlehem zsiráffal, zergével, sőt kentaurral. Firenzében ez idő tájt Francesco Medici herceg már olyan betlehemmel büszkélkedhetett, amelynek figurái még mozogtak is. A mechanikus betlehemek a reneszánsz óramű- vességnek és a barokk vízijátékoknak köszönhették létrejöttüket. Ekkor alakult ki a három fő típus is: a mozdulatlan alakos, a mechanikusan mozgó, illetve a színházszerűen megjelenítő, rendkívül gazdagon és részletesen megmunkált változat. Ez az újabb típus terjedt el aztán, egyre több életképi jelenettel tarkítva a főúri, majd később a paraszti otthonokban. Készültek betlehemek domborművesen, viaszélő betlehemek Hímesházi iskolások készítette betlehemi jászol fotó: tóth l babákból, porcelánból, de kinyitható képeskönyv formában is, ahol a körbevágott papírfigurák a térben helyezkednek el. Otthonokban nem, de templomokban és köztereken ember nagyságú betlehemet is látni igazi, szabott ruhával, élethűre faragott arccal. A legdúsabb, legkidolgozottabb megoldásokat a nápolyiak mutatták fel, itt a miniatürizált szereplőket a legrészletezőbb hűséggel formálták meg, s érdekesség, hogy a helyi népi szokások több jellegzetes mozzanatát is a jelenetbe illesztették. A betlehemeket ráadásul a házak tetején helyezték el, ahol a faragott háttér és a táj is beépült a látványba. Nem csoda, hogy máig ezek a darabok kerülnek a gyűjtők érdeklődésének középpontjába. _________■ Gy öngyházfényű csillogás Ha már a szív is díszbe öltözik, és az otthon is ünnepi kelmékkel, terítővei, függönnyel, díszpárnával várja a csengőszót, a ruhákat is érdemes alkalmibbá tenni. Az angolszász vidékeken hagyományosan a piros és a zöld az ünnep színe, a férfiak kockás mellényt, kardigánt öltenek, a nők égővörös ruhákban pompáznak, apró zöld kiegészítőkkel. Nálunk még mindig a sötétkék, a lila az alkalmi viselet színe, s ha ilyen darabokat választunk, ezüst és arany kiegészítőkkel, sálakkal, hímzésekkel kombinálhatjuk a ruhát. Aki azonban jobban halad a divattal, az a mostani karácsony slágerszíneit, a bordót és a mohazöldet is viselheti. Idén ugyan a hétköznapi ruhákon is hódít a csillogás, hiszen a fényes divatot a színháztól a munkahelyig mindenütt elfogadták. A kelmék többségének az új, különleges műszálak adnak gyöngyházas fényt, speciálisan kikészített, metálfényű nejlon a szoknyák, bő nadrágok alapanyaga. Az anyagok közül az elasztánnal dúsított finom kreppet, a jacquardbrokátot szeretik a tervezők, akik H- vagy X-vona- lú sziluettekben gondolkodnak. Az egyszerűbb formák jól mutatnak az ünnepi viseletek között, ismét divat lett például Audrey Hepburn kis tubusruhája. A színek közül a bézs, a vajszín, de a bordó, a kék minden árnyalata és a szilvalila is elfogadott, ezek közül könnyen lehet szemhez, arcbőrhöz, hajhoz illőt találni. A csillámpor a férfiakat sem kerülte el idén: az acélkék, a bronzszín, a bádogszürke egysoros, szolid kihajtóval ellátott zakó is tompán fénylik, és nem a megkopottságtól. Karcsúbb urak álló nyakú, sokgombos, keleties hatású zakót is viselhetnek. A gyerekeknek a kényelmes kordbársonyt ajánljuk tafsza- laggal, madeiracsipkével jobbítva. Füstölők az egész házban Vége a sok levegőszagosító spray korszakának, egyre több lakást már a mesés keleti kincsek közé sorolt füstölők illata leng át. Az új divat kellemes és sajátos légkört teremt az egyébként is ünnepre készülő otthonokban, ám a füstölésnek is megvannak a maga szabályai. Az ember azt hinné, hogy elég csak venni a nyersanyagot, olajat, rudacskát, kúp formájút, s az első adódó alkalommal a lakás bármelyik pontján gyorsan begyújtani. Ám nem mindegy, mikor, hol és mit füstölünk, mivel töltjük fel az aromamécsest. Attól függően, hogy valaki felfrissülésre vagy megnyugvásra, aktivizálódásra vagy stabilizálódásra vágyik, választhat erőteljesebb, vagy izgatóbb illatot. Pihenéshez például a puha, simulé- kony, lappangó illatok illenek, a mandarin, az ylang-ylang, a szántál. A levendula, a rózsa, a jázmin kellemes hátteret teremt a hétköznapi élethez, a tömjén megtisztítja a környezetet, a narancs felélénkít. A boltokban kapható ópium feliratú változatoktól nem kell megijedni, nincs közük a kábítószerhez, ám túl erős, karakteres szaguk sokaknak kellemetlen. A vallás és a hagyomány mindig és mindenhol megkülönböztetett tisztelettel övezte a szent és a gyógyító illatokat, az ünnepi ceremóniák során éppúgy, mint a mindennapi áhítat mellett. A füstölőkészítés technológiája a buddhizmus kínai terjedésével egy időben kezdett el tökéletesedni, és hamarosan művészi kivitelezéssel készültek a legfinomabb hozzávalókból a támasztófa nélküli, változatos formájú füstölőszerek. Külföldön vannak már úgynevezett aroma-designerek is, akik szerint a füstölés szimbolikus tett, a füstölő meggyújtásának pillanata például a lelkesítésről, az inspirációról gondoskodik. A rudacska lassan ég el - akárcsak saját életünk. A keletkező füst olyan, mint tetteink jelentősége - végül úgyis éloszlik, és csak a csend marad, az anyagi valóságból (a füstölőből) pedig csupán a hamu. Az „illatszobrászok” úgy vélik, a füstöléssel megváltoztatható a tér atmoszférája és a jelenlévők lelkiállapota is. Az illóolajok használatánál a szakemberek figyelmeztetnek: csak a mesterséges adalék- és illatosítóanyagoktól menteseket érdemes választani. Ünnepi illóolajok A fenyő illóolaja tisztítja a levegőt, javítja a légzést. Fél liter forrásban lévő vízbe tett 10-20 csepp hatására könynyebbedik a légzés, és a légcsőhurut tünetei is enyhülnek. A citrom illóolaja sterilizálja a környezetet, felfrissíti a szobát. A narancsolaj illatlámpába cseppentve lelkileg derűsebbé, harmoni- kusabbá tesz. Jó smink, megalapozva Van, akinek az alapozóról még a ragacsos régi változat jut az eszébe, amelyből bizony több jutott a pulóverre, mint az arcbőrre. A mai sminkkellékekkel az ilyesmi nem fordulhat elő. A jó sminkhez szükség van hidratáló arckrémre, folyékony alapozóra (make up), porpúderre, szemhéjtusra, szemspirálra (esetleg szemhéjpúderre és szemöldökceruzára, de e kettőről akár le is mondhatunk). Mindig olyan terméket válasszunk, amely megfelel bőrtípusunknak. Ha például zsírosabb a bőrünk, a porpúder szárító hatású legyen, száraz bőrre viszont magasabb nedvességtartalmút keressünk. Vegyük figyelembe arcbőrünk természetes színárnyalatát is. Akinek sárgás a bőre, meleg színű alapozót tegyen fel, a rózsaszínű arcbőrhöz a hidegebb színek illenek. Tegyünk próbát: nyakunkra vigyünk fel egy kevés alapozót, és azt válasszuk, amelyik legközelebb áll a bőrszínünkhöz. Érdemes többféle színt alkalmazni az arc árnyalásához, ezzel is korrigálhatók a szabálytalanságok. A púder tartósítja az alapozót és védi a sminket, ráadásul alapozó nélkül is használható. A pirosító is újból divatos. A porpirosítót a púder fölé, a krém- pirosítót pedig a púder alá vigyük fel. Ne idegenkedjünk a pirosítótói, ezzel is hangsúlyozhatjuk az arc formáját. Ha a halántéktól kiindulva az arc szélén az állkapocsig visszük fel, a kerek arc keskenyebbnek tűnik. Ovális, keskeny arcnál a halántéktól az orr- számyakig ívesen használjuk. aMAX&sta 5 — vége a csücskén* rtnesaktWátóst-“ h*rtd“ alacsony SMS díjak pért^’ vÄp tsü buWartfa • WAP böngészés • Rezgő hívásjelzés • Prediktfv szövegbevitel • Ébresztőóra Trium telefonnal 4999" Nincs más dolgod, minthogy 2000. November 21 és december 23. között bármely Vodafone márka- üzletünkben, vagy hivatalos partnerünknél VitaMAX Fiesta csomagot vásárolj és automatikusan részt veszel a sorsolásokon*, melyeken hetente egy darab Citroén Xsara tipusú autót, 3 db bruttó 12500 Ft-os újratöltő kártyát és 2 db VitaMAX Fiesta csomagot sorsolunk ki! A fődíj egy Citroén Xsara Picasso, melyet december 23-án 16.00 órakor a Westend Citycenterben sorsolunk ki. A fődíj sorsolásában azok az ügyfelek vesznek részt, akik 2000. december 23-án 12.00 óráig vásárolják meg VitaMAX Fiesta csomagjukat. a Te hangod vodafone Részletek a Vodafone márkaüzletekben és a hivatalos partnereknél! Az akció 2000. november 21-től december 23-ig, illetve a készlet erejéig tart! *Azok a VitaMAX Fiesta ügyfelek, akik a sorsolásokon nem nyertek továbbra is játékban maradnak és a későbbi sorsolásokon is részt vesznek! A fődíj sorsolásában azok is részt vesznek, akik a sorsolásokon VitaMAX Fiesta csomagot, illetve feltöltő kártyát nyertek. t í } I Hodnik Ildikó Gy.