Új Dunántúli Napló, 2000. december (11. évfolyam, 329-357. szám)
2000-12-09 / 337. szám
2000. December 9., szombat KULTÚRA Uj Dunántúli Napló - 11. oldal MŰVELŐDÉS Az architektúrából kiinduló költészet A pécsi Jókai térnek ezredéves emlékművé való átformálása előreláthatóan a tavasszal elkezdődhet Dévényi Sándor Kossuth-díjas építész irodájának kiviteli tervei alapján. Az építészeti munkák mellett azonban különböző plasztikák is létrejönnek, melyeket a térnek, mint „járható szobornak” az ötletadója, Pál Zoltán készíti. Pál Zoltán szobrászművész szerint a város egyetlen klasszikus terének, a Jókai térnek súlyos hiányosságai vannak. Hiszen nem csupán maga a burkolat rossz állapotú, hanem a portálok, a lógók, maguk az épületek is. Ezért úgy gondolja, hogy az egész tér problémája nem oldódik meg a burkolat és a szobrok elkészültével, hiszen azt a szemléletmódot, melyet a különböző szakmák - építész, szobrász, művészettörténész - képviselőiből alakult csapat kialakított, alkalmazni kellene a tér egészére. A szobrászati feladatok egy központi plasztikára és hét egyéb műtárgyra terjednek ki, magyarázza a művész. Két szobor értékű, növények telepítésére alkalmas tárgyat szeretne létrehozni, amelyek anyagukban és formájukban is igazodnak az egész műhöz, s amelyek természetesen nem is emlékeztetnek a megszokott virágtartókhoz. Az öt bútorszobor a Le Corbusier-féle modulor alapján az emberi test arányaiból kialakított, az aranymetszés szabályain nyugvó mértékrendszerből indul ki, s a formai értékeken kívül felkínálja az ülés, a fekvés, a rádőlés funkcióját is, amolyan architektúrából kiinduló költészet kíván lenni. Voltaképpen olyan szoborról van szó, mondja Pál Zoltán, amely civil feladatokat is ellát úgy, hogy közben megtartja autonómiáját. A tér főmotívumának feladata hasonló lenne, mint a háttérzenéé, több lesz benne a harmónia, mint a feszültség. Formailag pedig nem a megszokott vertikális jelleg dominál majd, inkább a síkban való kiterjedése lesz a hangsúlyos. S bár optikailag nagy felületet foglal el, fizikailag mégsem, hiszen nem határozható meg egyértelműen, hol is van a szobor vége, s hol kezdődik már maga a tér. A központi szoborból víz is fakad, amely egy keskeny kőcsatornában folyik le, s egy medencében hal el. A szobrok és a térburkolat elemei különböző, de azonos színű kövekből készülnek. Az egész tér, mint műalkotás, hangsúlyozza Pál Zoltán, a millenniumi program része, amely nem a szokásos jelképeket mutatja fel; voltaképpen egy városi igényeket is kielégítő reprezentatív munka, amely vékony hártyaként zárja le egy ezeréves történelem három méter magasan egymásra rakódott rétegeit. _____ CSERI LÁSZLÓ Pá l Zoltán tanulmánysorozatának egyike a Jókai tér szobraihoz 11 *i«j Magyarul - magyarán \ 11 I i* /új A túlzásról A beszélő, író ember arra is törekszik, hogy mondanivalója hatásos is legyen. Ennek egyik gyakori stíluseszköze a túlzás. Megszokottak a nagy, nagyon, 'igen, kivált, igazán, valamint az ún. abszolút felsőfok: a legnagyobb örömmel, a legjobb testvér stb. A bizalmas, igénytelen stílusban és az ifjúság nyelvhasználatában divatossá vált néhány túlzó jelző és határozó, mint az oltári, állati, baromi, haláli, atomi, dög, marha (marhául, marhára), pokoli, isteni. Listavezető a tök (tökjó, tökelegáns, tökelkeseredett stb.), legújabb a király. Vagyis nagyon jó, pompás, remek, szenzációs. Kis Gábor Magyar szókincstár című munkájában már szinonimái is vannak: csúcs, legjobb, nagymenő. Érdekes, hogy a király ebben az újabb jelentésében csak állítmányként használatos, jelzőként nem. Ilyenre nincs adatunk, hogy király hapsi, zeneszám. A túlzó szavak egy másik csoportja az ij edés-ij esztés jelentéskörébe tartozik. Egy részük már erősen szürkülőben van: borzasz- tó(an), ijesztő(en), irgalmat- lanful), irtófra), iszonyú(an), rémesfen), rettentő(en), szörnyen, szörnyűséges(en). A beszélők már nem is érzik az alapjelentésből származó ellentmondást: borzasztó kedves, rémítő szívélyes, szörnyen tetszik. Tudatosan csak torz kedélyességként használják őket: pokoli(an) finom, emeletes aljasság, bődilletes szellemesség. Néhány túlzó kifejezés papír- szagú vagy -ízű, mert a divatos újságírói vagy hivatali stílus többnyire idegenből fordított olcsó és elcsépelt eszköze. Ilyenek: alapvető(en), döntő(en), fokozottfan), messzemenőfen). Any- nyira megszoktuk őket, hogy csak akkor tűnnek szembe, ha gyakoriak valakinek a nyelvében. Pótlásukra ajánlható az: egészfen), főképpfen), gyökeresfen), kivált- képpfen), kiilönösfen), merő- (ben), mppantful). A reklám kedveli az extra, hiper, szuper előtagú összetett szavakat, ill. szerkezeteket. Pl. extra ellátás (különleges, jó, nagyszerű); hiper- aktív (gyerek): túl mozgékony; szuper minőség: természetesebben: páratlan, pompás. • A fantasztikus talán a legszívó- sabban tartja magát. Kosztolányi sokat markoló, de keveset fogó divatszónak tartotta. Helyette számos magyart javasolt: csodálatos, káprázatos, varázslatos, elbűvölő stb. Bíráló, elmarasztaló értelemben: elképesztő, meghökkentő, képtelen, lehetetlen stb. Külön csoportot alkotnak azok a szavak, amelyek állandósult jelzős szerkezetté váltak, s alkotó tagjaik nem cserélhetők fel. Ilyenek: fóld- süket, holtrészeg, kőkemény, jéghideg, méregdrága, nyűsebes, színjózan, tökrészeg. Nyelvi képtelenség volna pl. a vadonatúj ellentéteként a vadonatrégi, a vadidegen mellett a vadismerős, a harmatgyenge párjaként a harmaterős. A korszerű természettudományos műveltség szavait is felhasználhatjuk a fokozásra. Ilyenek: csillagászati összeg, mértani pontosság, kozmikus távolság, x-szer megmondtam, ostobaság a köbön vagy az n-edik hatványon. A túlzás nyelvi kifejezésének a jó ízlés és az egyéni lelemény szab határt. Rónai Béla Mobiltelefont az énekesnőnek! Van Pécsnek egy különös zeneszerzője, aki ritkán hallat magáról, ám rendületlenül dolgozik: Weber Kristóf. Tegnap Budapesten mutatták be operáját, de Miller „Pillantás a hídról ” és Gorkij „Éjjeli menedékhely” című, Pécsett játszott drámájához is ő szerzett zenét. A negyvenkét éves avantgárd zeneszerző nem mentes a kósza szakmai pletykáktól. Azt mondják, miután egy darabhoz megkomponálja a zenét, a kérdéses előadást már meg sem nézi.- Igaz ez az állítás?- Igaz. Utána már nem érdekel, sőt, igyekszem elfelejteni. így tudom biztosítani, hogy mindig valami újat csináljak, ne legyek önmagam epigonja sem. Egy rendező - nem árulom el a nevét - annyira megsértődött ezen, hogy azóta nem bíz meg semmivel. Volt, hogy a saját szerzői estemre sem mentem el.- A színpadi kísérőzenéit is meg szokta semmisíteni?- Ez is igaz. Kottákat, jegyzeteket, hang- felvételeket mindenestül. A megsemmisítés oka az, hogy a színház utánzásra épül; figurákat, jellemeket utánoz. A zenében is létezik utánzás: erről szól a zeneoktatás, amikor a diák népdalt tanul, de jellemző az akadémiai képzésre is. Természetesen az utánzás segít abban is, hogy a kisgyerek öntudata, személyisége kialakuljon, de a zeneszerzésben és más alkotótevékenységekben én megbocsáthatatlan bűnnek tartom. Bódy Gábornak van igaza, aki szerint a művészetben csak újat szabad csinálni. Csak így lehet előre jutni. Azért a színházi kísérőzene esetében gyakran kényszerülök utánzásra: különböző stílusokba kell belehelyezkedni még akkor is, ha csak hangkulisszát csinálok valamihez. Éppen ezért én ezeket nem tekintem százszázalékos zenéknek, hiszen az előadást szolgálják.- Minden hagyományt, konvenciót, ismétlődést megtagad? Ez egy semmihez sem köthető zenét jelentene.- Az ismétlés és az utánzás nem ugyanaz. A zenében az ostinatio illetve repetitio néven ismert ismétlésnek funkciója van. Bizonyos konvenciókat viszont nem kerülök ki, például nem szeretek hangszeridegen dolgokat komponálni. Viszont már írtam olyan kórusműveket, amelyek kívül esnek az emberi hang határain. Gyakorlatilag eljátszha- tatlanok.- A szabadságelve ellenére mégis a színház számára dolgozik, ami illusztratív zenét jelent.- Abszolút alkalmazkodnia is kell a színészekhez, hiszen ők valósítják meg a színművet, és ha nem sikerül, ők viszik el a balhét. A színházat komolyan kell venni, de ebben áll ennek a zenének a szabadsága is. Csak meg kell tartani bizonyos határokat, ahogy a fociban is csak bizonyos határokon belül lehet gólt lőni. Van amikor a darabból következik, mit kell hozzá csinálni, de a kézenfekvő dolgokat nem szeretem. A színház lehetőség, ki hogyan él ezzel, az a darabtól, a rendezőtől és persze a zeneszerző kreativitásától függ. És igazából az lenne jó, ha mindig élőzenét hallhatna a közönség. Az első megbízást Esterházy Péter Fuharosok című prózájának színpadi változatára kaptam még 1988-ban, amit a Kolozsvári Magyar Állami Színház mutatott be. Darvasi László Bolond Helgáját a Janus Egyetemi Színpad vitte színre a zenémmel. Jelenleg a debreceni Csokonai Színház alkalmaz - például a Szentivánéji álomhoz egy divatbemutató „kifutós” zenéjét társítottam. A Pécsi Nemzeti Színháznak is dolgozom - Miller „Pillantás a hídról” és Gorkij „Éjjeli menedékhely” című drámájához szereztem zenét. Millerhez calabriai népdalokat, Gorkijhoz kelet-európai népzenét dolgoztam fel. Megbízásom van Ödön von Horváth „Mesél a bécsi erdő” darabjára is, amit jövőre mutatnak be Pécsett. Tavasszal megjelenik egy könyvem „Alkalmazott zene” címmel - a PTE Művészeti Kara felkérésére írom -, amely ezt a periférikusnak tekintett műfajt elemzi.- Muzsikája halk, finoman temperált. De jut-e ideje a saját, autentikus művekre?- Vonósnégyest, kamaradarabot és két kórusművet is írtam az idén. Az egész a belső hallásra van bízva. Otthon be van tiltva a módszeres zenehallgatás. A csendet szeretem magam körül. Túl nagy a világban az alapzaj, ezért is halk a zeném. Az ember vagy túlordítja a zajt, vagy más utat választ.- Mire ezeket a sorokat olvassák, operájának a bemutatóján is túl lesz.- A fővárosban az Artpool Galériában kerül színre a „Szép levegő” című operám, amit 1994-ben az azóta megszűnt Pécsi Kis- színházban láthattak az érdeklődők először. Játszották több helyütt itthon és külföldön is, de Pécsett azóta már nem. A darabban most Fiilöp Zsuzsanna operaénekes is főszerepet vállal. A kísérőzene eleve készen áll, mert mindig maga a zene „szerzi” a történetet, a zene alapján a színész-rendezőnek kell kitalálnia. Most például egy vendégváró színész mobiltelefonnal a fülén már az ajtóban kifüleli, miről beszélnek az előadásra érkezők, és telefonon súgja meg a pódiumra készülő,^ ugyancsak mobiltelefonos énekesnőnek. Úgyhogy a közönség, ahogy elkezdődik az opera, azonnal önmagát, a saját szavait hallja vissza nem kevés megdöbbenéssel... Egyébként amatőröknek szánt produkció, ezért örülök, hogy Dombóváron is akadt csapat, amely rövidesen eljátssza. Standokon a Jelenkor Parti Nagy Lajos szonettjeivel nyit az irodalmi folyóirat decemberi száma, majd Láng Zsolt Bestiárium Transylvaniae című regényének egy fejezetét olvashatjuk el. A lapban Bogdán László, Kibédi Varga Áron és mások versei mellett Méhes Károly Délután, hajó című és Grecsó Krisztián Pletykaanyu című novelláját találjuk. A tanulmányok a művészetfilozófia témaköréből merítenek, Bacsó Béla Heidegger nyelv- szemléletét elemzi, Kulcsár- Szabó Zoltán Gadamer munkásságát. A kritikai rovatban egyebek közt Parti Nagy Hősöm tere című első regényéről, Szilágyi Márton és Fried István könyvéről olvashatunk recenziót, míg Somos Róbert Pauler Ákos filozófusról írott monográfiáját Mezei Balázs szemlézi. ■ Horvátul Macbethet játszik Az idei évadban számos ifjú, új tehetségnek tapsolhat a közönség a Pécsi Nemzeti Színházban, Romániából táncosok szerződtek ide, új arcok vannak az énekkarban. Az új színészek egyike Vidákovics Szláven. A nyurga huszonhárom éves fiatalember neve nem pusztán édesapja, Vidákovics Antal táncművész, a Hor- vát Színház igazgatója miatt cseng ismerősen. Nemrégiben sikeresen mutatkozott be Thuróczy Katahn Valaha Saint Michelben című darabjában is, az Anna utcai színházban, de azóta a Neil Simon-dráma, a Yonkersi árvák egyik főszerepében, most pedig Miller Pillantás a hídról című drámájában, Rodolfo szerepében láthattuk.- Tizenkét évesen szerepeltem először színpadon - mosolyodik el - akkoriban még Bagossy László volt a Pécsi Nyári Színház mozgatója, akinek azóta is nagyon sokat köszönhetek, ő és édesapám biztatott, hogy érdemes ezzel a pályával próbálkoznom. A Kodály Zoltán Gimnázium humán tagozatán érettségiztem, felléptem az egyetemi színpadon is. Édesapám elvitt a Baranya Táncegyüttes próbáira, de a tánc soha nem vonzott igazán.- A Zágrábi Színművészeti Főiskolán végzett, úgy vélem, egyaránt érezheti magát magyarnak és horvátnak is.- Édesanyám származása révén a bolgár kultúrát is a magaménak érzem, ahol nagyon sokat jártam. Zágrábra is szívesen emlékszem, és nem szeretnék elszakadni a horvát színháztól sem. Már csak azért sem, mert ott végeztem.-Nemvolt nehéz Zágráb utánavál- tás: horvátiéi a magyar nyelvre?- Hát nem volt egyszerű, ahogy az ottaniba is bele kellett illeszkedni, hiszen az élőnyelvben táj szólások vannak, amit pedig irodalmi köznyelvnek lehet nevezni egy háborút megélt országban, azt kevesen beszélik.- Már a Saint Michelben is összetett feladatot oldott meg jól.- Egy szerepen belül a fiatalembertől a kilencven éves aggig sokféle jellemet kellett alakítani. Kedvemre való több karaktert is megformálni. Egy induló színész ilyen szerepek révén tanul. Horvát színész kollégáimmal, előadtuk a Macbethet Pécsett, amelyben címszerepet kaptam - az is nagy kihívás volt. Igazából a drámai műveket és a vígjátékot szeretem, az operettet nem. Amikor ideszerződtem, Balikó Tamás igazgató úrral arról beszéltünk, hogy megkapom Rodolfo szerepét Miller Pillantás a hídról című drámájában, és váratlanul eljátszhattam a „Yonkersi árvák” egyik főszerepét, egy kamaszodó fiú tizenhét éves bátyját is. Nincsenek külön szerepálmaim, egyelőre szeretnék mind elvállalni, hogy tanulja jam magam. _______
