Új Dunántúli Napló, 2000. december (11. évfolyam, 329-357. szám)

2000-12-09 / 337. szám

10. oldal - Új Dunántúli Napló KULTÚRA- M U V E L 0 D E S 2000. December 9., szombat Oldalszerkesztő: Bóka Róbert Hírcsatorna LUCA-NAPI VARÁZSLATOK címmel 11-e és 13-a között szá­mos programot szervez a Pécsi Kulturális Központ a Színház tér­re és a Dominikánus Házba. Ki­emelkedő műsor lesz 11-én 19 órakor a Szekszárdi bor dicsérete, amelynek keretében a Holló együttes lép fel, s a térség legjobb bortermelői. 12-én 19 órakor hat baranyai rizling mellett hangza­nak fel Simonyi Imre versei, Bar­tók zenéjével kísérve. (ly) RÉGI KARÁCSONYOK hangú latát ismerhetik meg a gyermek- csoportok, ha bejelentkeznek a pécsi Várostörténeti Múzeumba, ahol 23-áig előadás, tárlatvezetés és játszóház is lesz az érdeklő­dőknek. Ezüstvasárnap ajándék- készítő kézműves foglalkozást tartanak 10-től 12 óráig. (ly) SOSEVOLT CIRKUSZ. A Ciróka Bábszínház érkezik ven­dégjátékra a Pécsi Harmadik Színházba 11-én 10 órakor. A Sosevolt Cirkusz című darab 11- én 15 órakor, 15-én pedig 10 óra­kor is megtekinthető. (ly) KÖNYVBEMUTATÓK. Lázár Ervin látogat 11-én 18 órakor a pécsi Művészetek Házába, ahol bemutatják Eredeti üzenet című könyvét. Az íróval Tüskés Tibor beszélget. E napon 17 órakor a Várkonyi Nándor Könyvtárban S. Szabó Péter A szacellum rózsája című kötetéről a szerzőt Goják Já­nos teológus faggatja. (ly) KIÁLLÍTÁSOK. Somogyi György képzőművész tárlata nyí­lik meg 14-én 18 órakor a pécsi Csopor(t)-Horda Galériában. Az alalopos válogatás elé Szemadám György mond beve­zetőt. A pécsi Művészetek Házá­ban tegnaptól Konkoly-Thege György fotókiállítása tekinthető meg. (ly) MUZSIKA. Kortárs zenei mati­néra hívják a közönséget holnap 11 órára a Csontváry Múzeumba Pécsett, ahol Litván Gábor és Lit­ván Péter saját szerzeményeiket adják elő. 11-én 20 órakor a Collegium Seraphicum közössé­ge adventi gyertagyújtást tart a di­ákotthon kápolnájában. Közre­működik a Szeráfi Kórus. (ly) MOLIERE Felsőszentmárton- ban. Horvát nyelven játssza Moliere Képzelt beteg című da­rabját a Pécsi Horvát Színház Felsőszentmártonban. Az elő­adás 10-én 17 órakor kezdődik. ____________ (PQ El felejtkeztek volna róla? Egy kisgaléria meghívására hozta haza munkáit Mintha elfeledkeztek volna róla Baranyá­ban. Noha Horváth László a híres mohácsi fekete kerámia utolsó képviselőinek egyike, a neves édesapa, a már elhunyt Horváth Já­nos fazekasművész fia és tanítványa. Azé a Horváth Jánosé, akit halála után avatott díszpolgárrá Mohács városa. A tányérok fehér hasát befutó kék díszek bárca- sági motívumok Erdélyből, a dupla kontúrúak debreceniek, de a legtöbb darab - az okkerszín, dús mázú mosdó tál, a hamiskás baj szú miska- kancsó, a kétfülű edény, a kis pálinkás bütykös Tiszafüred tájékáról kölcsönzi díszeit. A habán ultramarinkéken lebegő virágai akár a szárnyak, súlytanná teszik a kerámiáit. A galériabéli ka­marakiállítás haragoszöld szerb korsóval, szerb kancsóval, füles edénnyel, kályhacsempék vá­lasztékával teljes. A Gyöngyszem Galéria meghívására először mutatkozik be Baranyában az 1982 óta Pomázon élő és dolgozó népi iparművész, az 54 éves Horváth László, a fekete kerámiák készíté­séről híres mohácsi dinasztia tán utolsó fazekas­művésze. Ám a kiállított munkák közt, hiába is keressük, egyetlen fekete kerámia sincs.- Keserűséggel emlékszem vissza Baranyára. A fekete kerámiát is tönkretette a pénz és azok a keramikusok, akik a piac hatására százszámra gyártani kezdték. Akkor még megvolt az ára, ké­sőbb vízáteresztővé vált, beszennyezte az alatta lévő kalocsai térítőt a gazdag német asztalán. Már a kutya se veszi meg.- Kezembe emeltem egy gömbölyded habán te­áscsészét a tárlaton. Olyan könnyűnek találtam, mintha papírból lett volna. Anyagának köszön­heti ezt vagy az égetés módjának?- Rutin. Ma már a piacon is mindent a köny- nyű porcelánhoz viszonyítanak. Hasonlónak kell lennie a kerámiának is. Egyébként Szek- szárd mellől szállított, gyakran homokos agyag­ból dolgozom, amit á zsírosabb kishajmásival kell keverni.- Első mestere az édesapja volt.- A szabad gondolkodást is tőle tanultam. Amikor önállóan dolgozni kezdtem, s nem volt ötletem, ö kisegített, ahogy én is őt, ha ő volt fá­radt. Édesapám azért jobban megmaradt a klasszikus motívumoknál, míg én igyekeztem teljesen új arculatot kialakítani a munkáimon. A másik mesterem Tamás Laci bácsi volt Szek- szárdról, a hazai habán-király. Ez az ónmázas technika németalföldi vagy tán svájci üldözött anabaptisták révén terjedt el Európában. A ha- bánban lágyabbak a díszek, ecsettel vannak fel- kontúrozva és'nem írókával, mint az ólommá­zasban. Megfordultam a hódmezővásárhelyi Vé­kony Sándor népművész műhelyében is. Nagy hatással volt rám. Nála a mázas technikát sajátí­tottam el. Vékony, szófukar ember volt, nem­igen magyarázott, csak elégedetlenül mormo­gott, ha a munkát nem találta megfelelőnek.- Hogyan lehet megélni ma ebből a mesterség­ből?- Minden a megrendelésektől függ, gyönge a piac. Népművészeti boltból Budapesten is csak egyetlen maradt. Pécsett is van egy, ahova hiába ajánlottam a munkáimból, a beszerzője vissza­utasított. Két-három cserépkályhát vállalok évente „kulcsátadással” - ez kisegít. Szilárd még csak tizedik éves, de nagyon ügyes a kerá­miában, mint a kiállításon is látni azt a né­hány darabot. Bár én nem ragaszkodom ah­hoz, hogy a mesterséget folytassa. Horváth László már 21 évesen megkapta a Népi Iparművész címet. Édesapja halála, 1975 után a híres mohácsi Horváth-műhely gyűjteménye, ahová a világ minden pontjáról érkeztek látogatók, a Kanizsai Dorottya Mú­zeum tulajdonába kerül. A múzeumot a saját tárgyaival is gyarapítja. 1982 óta Pomázon él feleségével, gyermekeivel, szép helyen, ahon­nan a Budai-hegység északi vonulataira látni. 1991 óta oktat - most Budapestre, a Népi Já­ték és Kismesterség Szakoktató Képzőbe jár be havonta egy alkalommal. Feleségével a magyar kerámia tájegységeit dolgozzák, „gyűjtik” fel. Be az iskolába vagy be a mű­helybe - mondja. Ez tölti ki az életét. Kiállítá­sokra járni, családjával kimozdulni otthonról pénzszűkében ritkán van lehetőségük. A 250 éves fazekas dinasztia utolsó tagjaként büszke arra, hogy hű maradt édesapja „nagyon szép ősi mesterségéhez”, s még sok mindent szeretne megvalósítani. Gazdagon díszített kerámiák fotó: műller a. A népi irodalom őrzéséért Ment-e a könyvek által a világ elébb? A 200 éve született Vörös­marty Mihálynak e kérdésére vá­laszt kaptak mindazok, akik részt vettek a társaság vers- és próza­mondó versenyén december 1- jén a Civil Közösségek Házában - mondja Nagy Sándomé, a Népi írók Baráti Társasága ügyvezető alelnöke, Igen. Minden bizonnyal ment előrébb a világ annak a nyolcvan lelkes résztvevőnek az életében - 10-től 62 éves korig -, akik a népi írók műveinek előadói voltak. De azoknak is maradandó élményt nyújtott, akik végighallgatták. „Felüdülés volt, mintha friss for­rásvízben mosdottam volna meg” - mondta Veres István budapesti vendégünk, Veres Péter író fia, aki mintegy tíz társával - szakem­berekkel és irodalomszerető, - ismerő egyénekkel együtt - vett részt a zsűri munkájában. Lekerültek a könyvespolcokról irodalom szakos tanáraink és a szülők-nagyszülők közreműkö­désével Veres Péter, Móricz Zsig- mond, Illyés Gyula, Tamási Áron, Sinka István, Szabó Pál, Gyulyás Pál és mások könyvei, és szép fel­lépéssel, szabadon, kifejezően tolmácsolták az évtizedekkel ko­rábban élő, de ma is aktuális al­kotók verseit, prózáit. Az ott el­hangzott gondolatok és a ma is átható „érzemények” munkálnak bennünk - mondta végül az alel- nök asszony a nagyszerű est summázataként. Az Illyés Gyula nevét viselő versenyre a vártnál sokkal töb­ben jelentkeztek. Közreműkö­dött a vasasi népdalkor és Ónody Jenő citeraművész is. Az irodal­mi délután háziasszonya dr. Meláth Ferencné szaktanácsadó, a Jókai Úti Általános Iskola taná­ra volt. Még a parton innenről A kivételes alkotók hagyaté­ka is kivételes. Berták László, a költőtárs és barát Csorba Győző költői hagyatékának újabb fejezeteivel lepi meg az olvasót az általa szerkesz­tett könyvben. Noha Csorba költői helye, nagy­sága vitathatatlan, az irodalom­történetírásnak vélhetően adós­ságai vannak még az ismert élet­művel szemben is. A hagyatékról nem is szólva. Az első két kötet 1998-ban jelent meg műfordítói munkásságát pél­dázva, az egyik­ben Eschner, Hauptmann, Reg- nier drámáinak magyarításával. Nem okoz keve­sebb izgalmat és ugyanolyan bú­várló kalandozás­ra csábít a Bertók szerkesztésében kiadott „Hátraha­gyott versek” cí­mű, mintegy hat­száz verset sora­koztató könyv, amely, akár az előbbi kettő, a Pro Pannónia Kiadó gondozásában jelent meg. Hatszáz vers még egyszer ugyanennyiből válogatva, amely az élete delén túljutott költő lé- lekrezdüléseit, szinte napi „lé- leknaplóját” példázza, bevilágít­va a köznapi műhelymunkába, és itt-ott a családi történésekbe, baráti kapcsolatokba, s persze a korába is. A „versírófüzetből” kiválasztott próbastrófák, vers­csírák és számtalan olyan, me­lyet folyóiratban, napilapban is olvashattunk, három évtizedet karolnak át. Csorba 1962-től kö­ti „irkába” azokat, s 1993-ban te­lik meg a tizenötödik füzet, ol­vashatjuk Bertók utószavában. Értelemszerű a művek kronolo­gikus sora, java részük - kezdve a nyitó „Arany-ősz”-től a „Női öl”- ön át a kései kórtermi versekig - önálló, újabb kötetbe kívánkozna. Tán mondanunk sem kell (Bertók elsőként tiltakozna a dicséret el­len dr. Csorba Győzőné és Pintér László segítségét említve), hogy müyen filológiai alaposság jellem­zi munkáját. A „...szerkesztés le­zárásáig átnézett folyóiratokban és újságokban közölt versek he­lyének és idejének bibliográfiai ada­tait ismertetjük” - kalauzol a Jegy­zetek” című feje­zet elején. A ver­sek keletkezési kö- rülményeiről Csorba itt idézett, egyre szaporodó lapalji megjegyzé­sei is sok mindent elárulnak. A hely­szín ihlető erejét, amely a Dunához, egy dunaszekcsői lányhoz vagy a Ba­latonhoz köti; vagy azt, hogy a ha­lálhoz, születéshez kapcsolható verseiben miért tér vissza a novem­beri hónap szinte mágikusan; a ró­mai utat Takáts Gyulával; s olvas­hatunk egy-egy vonatkozást - idő­pontot; adatot - arról is, amikor sze­rettei, barátai elvesztése okán fo­gott tollat. Figyelmünk olyan apró­ságokra is kiterjedhet, hogy egy, a színházban részint emlékezetből elmondott vers és a leírt közt mi­lyen különbségek adódtak. És min­denekelőtt: a „Hátrahagyott ver­sek” révén egy nagy, gyötrődő lé­lekhez jutunk az eddigieknél is közelebb. író a sziklák alatt Tatay Sándorról jelent meg emlékkönyv a közelmúlt­ban. A lassan tíz éve el­hunyt népszerű író valaha a nagy pécsi generáció jeles tagja volt. Tatay Sándor (1910-1991) böl­csészhallgatóként került Pécsre az 1930-as évek elején, és igazá­ból itt lett az irodalmi élet része­se. Hiszen megismerkedett an­nak a nagy generációnak a tag­jaival - Weöres Sándorral, Csorba Győzővel, Takáts Gyulával, Grandpierre Emillel - akik a kö­vetkező évtizedekben vele együtt a kortárs magyar irodalom meg­határozó személyiségei lettek, és egy életre szóló barátságot is kö­töttek. A Tatay Sándorról szóló, rá emlékező írásokat, interjúkat, jegyzeteket Tüskés Tibor gyűjtöt­te össze egy kötetbe Sziklák alatt címmel, s a könyvet a közelmúlt­ban jelentette meg a Nap Kiadó. A nyitó írás Bertha Bulcsú híres, annak idején a Jelenkorban meg­jelent interjúsorozatának darab­ja, amit Tatayval 1972-ben készí­tett Badacsonyban. De helyet kapott a kötetben egy, a Dunántúli Naplóban meg­jelent cikk is. Jánosi Zoltán rádi­ós 1990-ben kereste fel az írót a sziklák alatt, méghozzá bejelen­tés nélkül, ám nem udvariatlan­ságból, hanem hogy valóságos képet alkothasson a magánem­ber Tatayról is. A kellemes be­szélgetésből erősen megmaradt benne Tatay Sándor egy monda­ta, ami az írásban nem szerepel: - Aczél György azt szerette vol­na, ha a madaraknak (= művé­szek) se szárnyuk, se karmuk nem nőtt volna. Tatay Sándor 1991-ben kapott Kossuth-díjat, és még ugyanan­nak az évnek a telén elhunyt. ____ M. K. Fut nak a képek_________________________________________________ Tö bb is veszett Kovácsnál Nézem a Meseautó című régi-új magyar filmet, Kabay Barna pro­dukcióját, s arra gondolok, hogy nem is olyan könnyű újraforgatni egy hajdani mozisikert. Ha kaján- kodni akarnék, azt mondanám, még azt sem lehet tudni, hol is ját­szódik most ez a történet, mert a szereplők állítják ugyan, hogy Bu­dapesten, no de ennyi görkorcso- lyással, amennyi itt minduntalan felbukkan a felvételeken, legfel­jebb csak Alice találkozhatott Csodaországban. Igaz, egy szép hosszú jelenet során a Parlament épületét is mutatják, s ez eldönte­ni látszik a helyszínnel kapcsola­tos kérdést, szerencsére Máthé Ti­bornak volt annyi esze, hogy ko­csizás közben fényképezve, a Du- na-parti fák lombjain áttörve lát­tatta a nevezetes Házat, megelőz­ve a képeslaphatás kialakulását. Súlyosabb gond, hogy ez az új Szűcs - a mai körülmények kö­zött - túlságosan ellenszenvesre sikeredik: pár perces késésért la­zán kirúgja egyik alkalmazottját, s egy általa okozott kár fejében hanyag szórakozottsággal kifizet félmillió forintot annak az alkal­mazottjának, akinek havi fizetés­ként ennek az ötödrészét adja. És a film elmulasztja, hogy valami­képp reflektáljon mindezekre, mintha az átdolgozó maga is be- állna a milliárdos újgazdag körül lihegő szolgahadba. Stohl András rokonszenves fiatalember ugyan, s tehetséges színész, ám ez a tény sem képes minden esetben eltün­tetni a jellemrajz zavarait, így né­ha úgy érezzük - idézve az egykor szállóigévé vált mondást -, hogy „ez a Szűcs nem a mi Szűcsünk”. Törzs Jenőnek egykor könnyebb volt a helyzete. A legfőbb baj azonban, hogy nincs Kabos Gyulánk. Bajor Imre ugyan dicséretesen szorgosko­dik, legjobb pillanataiban még arra is futja neki, hogy megidéz­ze nagy elődjét, ám, paradox mó­don, ilyenkor csak annál inkább érzékelünk valami hiányt. Kabos zsenialitása abban mutatkozott meg, hogy az általa megformált kisembert nemcsak mulatságos­nak láttatta, de e figura olykor szívszorító esendőségét is felmu­tatta, sőt, egyfajta méltóságot is kölcsönzött neki. Azoknak, akik ma a komikus műfajokat műve­NAGY IMRE FILMJEGYZETE Péterfi úr pártfogásba venné Kovács Verát (Ónodi Eszter és Kern András) lik, az ábrázolásnak ehhez az összetettségéhez, úgy látszik, nincs érzékük, talán nem is igénylik, s ezért nem Bajor Imre a felelős. A stempli-duettből Kabos egykor igazi komikus drá­mát formált, ma ugyanez csupán humoros jelenet, jó, de ahhoz ké­pest mégiscsak kevés. Bezerédi Zoltán Kovács apuka szerepében egy árnyalattal har­sányabb, a hős atyai barátját ala­kító Kern András pedig egy fok­kal visszafogottabb, mint kelle­ne. Szinte maradéktalanul tet­szett viszont Pogány Judit és Molnár Piroska: komoly szerepe­ikből áthoztak valamit - egy-egy jellemző erejű gesztust, hanglej­tést, szemvillanást ami észre­vétlenül is uralja a vászont, ha ők vannak a képen. Únódi Eszter pe­dig a szépségén túl van annyira mai lány, hogy ne gondoljunk Perczel Zitára. Ezért ne is fanyalogjunk, emlé­kezzünk arra, hogy - ismét a filmet idézve - „több is veszett Kovács­nál”, s örüljünk, íme, újra repü­lünk a mesék kocsiján. Ha nem is egészen színezüst erdők során.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents