Új Dunántúli Napló, 2000. december (11. évfolyam, 329-357. szám)
2000-12-09 / 337. szám
2000. December 9., szombat HATTER RIPORT Új Dunántúli Napló - 7. oldal-hetedik oldal — A Kádár-dosszié (9. rész) Az almák címzettje ismeretien Hruscsov 1958-ban - hazatérve magyarországi látogatásáról - arról beszélt, hogy megismerte Kádárt, és megbizonyosodott arról, a magyar munkásosztály soha nem fog csalatkozni benne, rendíthetetlenül fogja vezetni a végső győzelem, a kommunista társadalom felépítése felé. Ezzel a jellemzéssel Kádár teljes jogú tagságot szerzett a kommunista felső vezetők képzeletbeli klubjában - írja Földes György. Nagyobb lett a mozgástere, elkezdődhetett a legvidámabb barakk berendezése „aki nincs ellenünk, az velünk van” alapon. A folyamat főbb történéseit a Rubicon történelmi folyóirat a Ki volt Kádár? és a Kádár-életűt című számaiban megjelent cikkek alapján összegezzük. A nagyobb mozgástér éppen jókor jött. Hruscsov úgy ítélte meg, adottak a feltételek a gazdasági fejlődés felgyorsításához. Szerette volna, ha az életszínvonal látványosan nő, jóléti társadalom jön létre hazájában - osztályok nélkül. Vagyis elérhető közelségbe akart jutni a kommunizmushoz. Erről a Szovjetunióban 1959 januárjában rendkívüli pártkongresszust hívtak össze, amelyen Kádár is felszólalt. A gazdaság rohamos fejlesztésének témájában óvatosan nyilatkozott Magyarország lehetőségéről: „nem ugorhatunk akkor, amikor erőnkből csak lépésre telik". Hruscsov 1959 végén az MSZMP VII. kongresszusán jelenlétével fejezte ki, hogy minden rendben van a két párt és a két állam viszonyában. Dicsérte Kádár politikáját, mindenki értésére adta, hogy a párt első titkára élvezi a szovjet vezetés bizalmát. Bukarestben 1960 augusztusában kenjé- nyen összekülönbözött a kommunista pártok többsége a kínaiakkal és az albánokkal. Kádár a vitában egyértelműen Hruscsov álláspontját támogatta, mint később novemberben is a kommunista és munkáspártok moszkvai világértekezletén. Ez utóbbin a felszólalása azt tükrözte, hisz a békés egymás mellett élésben, azt megvalósíthatónak tartja azon az alapon, hogy a tőkés hatalmakra egyidejűleg nehezedik saját közvéleményük és a szovjet katonai fölény, előbb-utóbb engedményekre kényszerülnek. Hruscsov úgy döntött, hogy személyesen megy az ENSZ őszi ülésszakára. Ezt az utat hajóval tette meg Gheorghiu-Dej, Zsivkov és Kádár társaságában. Litván György írja a Kádár kép metamorfózisai című tanulmányában, hogy „1956 novembere és 1958 júniusának emlékei még elevenen éltek, ezért a íoA gulyásszocializmus „ideológiai” gyökere A nagy visszhangot kiváltó „Aki nincs ellenünk, az velünk van” jelszó szinte háttérbe szorította a beszéd azon részét, amelyben Kádár kifejtette, hogyan viszonyul ő az ideológiához, milyen célt lát a szocializmus építésében: „Nem azért építünk szocialista társadalmat, mert van marxizmus-leninizmus, amely azt előírja, vagy mert van párt, s annak valahova vezetnie kell a népet, hanem fordítva: azért kell nekünk felépítenünk a szocialista társadalmat, mert ez biztosítja az emberek jobb életét, a haza és a nemzet virágzását. A nép annak alapján ítél, hogyan fejlődik a népgazdaság és a kultúra, mert életét az érinti legközvetlenebbül.” A\egv\dámabb barakk, a gulyásszocializmus „ideológiai”, vagy éppenséggel ideológiaellenes gyökerei igazából itt kerültek nyilvánosságra először. gadtatása ezen az első amerikai, sőt első nyugati útján többnyire ellenséges volt, még a hatóságok részéről is, amelyek nem engedték be a hajót a rendes kikötőbe. Egyedül a Pugwash mozgalom alapítója, a különc milliomos Cyrus Eaton részesítette barátságos fogadtatásban, s adott díszebédet a tiszteletére. De az a tény, hogy a nyugaton mind népszerűbbé váló Hruscsov „atyai pártfogása” alatt érkezett, alighanem kezdete lett fokozatos elfogadásának.” A magyar vezető egyébként egyedüli külföldi pártvezérként repülhetett együtt haza Hruscsowal New Yorkból. 1961-ben az SZKP XXII. kongresszusán bővített tartalommal megismétlődött az 1956-os és az 1959-es tanácskozás tematikája. Sztálint eltávolították a mauzóleumból. Hruscsov meghirdette, hogy 20 év alatt a Szovjetunió utoléri és elhagyja fejlettségben, életszínvonalban az USA-t. Az optimista terv kiegészült azzal, hogy a szocialista országok egy időben fognak belépni a kommunizmus előszobájába. Kádár a hozzászólásában arról beszélt, hogy a magyar és szovjet nép egy úton, együtt halad, de a Moszkvából hazaküldött nyilatkozatában az elfogadott tételből mégis azt vezette le: Magyarország még egy korábbi fejlődési .szakaszban van, tehát a kommunizmus építése itt még nem aktuális. Viszont teljes egyetértését fejezte ki a személyi kultusz következményeinek felszámolásával. Kádár a kongresszus után - szinte kivételes gesztusként - egyedüli kelet-európai vendégként meghívást kapott a Lenin-mauzóleum mellvédjére. Itthon a szovjet pártkongresszus tanulságaként a pártvezetés a termelőszövetkezetek megszüárdítására hívta fel a figyelmet, illetve egyéb gazdasági ügyekre úgy, hogy ne szabadulhassanak el az életszínvonallal kapcsolatos várakozások. Másrészt figyelmeztetést üzent a reformkommunista „revizionistáknak” is: a személyi kultusz újbóli moszkvai leleplezése nem igazolja 1956-os magatartásukat, az MSZMP politikája a kétfrontos harccal együtt helyes, és megerősíttetett - írja Kádár és Hruscsov című tanulmányában Földes György. Kádár az új helyzetet azért továbbgondolta: 1961 decemberében a Hazafias Népfront kongresszusán - az általános amnesztia előkészítése során - jelentette be az új, később a nevéhez kötött rendszer alapvető jelszavát: „Aki nincs ellenünk, az velünk van”. Ezzel egy korszakot kíván lezárni. Ugyanakkor az MSZMP VIII. kongresszusán 1962-ben tiltakozott az ellen, hogy csak az emberek viszonyára vonatkozó „jelmondatot” ideológiai engedményként értelmezzék. Kádár nyíltan nem szólt Hruscsov elképzelései ellenében, nem kockáztatta kettőjük személyes jó viszonyát, de politikusként nem is ugrott fantáziadús mentora után a kútba. Inkább a személyi kultusz maradványainak felszámolása érdekében lépett 1962-ben. Az MSZMP KB különbizottságot küldött ki ez ügyben, s az nem keveset tett Kádár hajdani szerepének elleplezésében, illetve a homályteremtésben, s kimondta Rákosi politikai főbűnösségét. Feitl István így ír Kádár & Rákosi című cikkében: „A volt páitfőtitkár büntetőjogi rehabilitációjában és a börtönnel felérő kirgiz faluba való evakuálásában Kádár rossz lelkiismerete, személyes ellenszenve, ugyanakkor lehetőségeinek behatá- roltsága egyaránt tükröződik.” Mindemellett abban az évben sikerült balos frakciócsoportot leleplezni a pártban ténylegesen frakciózók nélkül, és megtörtént a látványos szakítás a túlzóan balos demagógiával élő, önmagát Kádár elé tolni igyekvő Marosán Györggyel. Hruscsov 1964 áprilisában újra Magyarországon járt: Kádár Lenin-rendet kapott és a Kádár Hruscsov és Brezsnyev között 1963-ban Szovjetunió hőse lett. Októberben aztán bekövetkezett a váratlan fordulat: a kommunizmusépítés gyorsított programja látványos befuccso- lásának hatására vezetőtársai távozásra kényszerítették Hruscsovot. A hír Kádárt Varsóban érte: közvetlenül Brezsnyevtől telefonon. Az új szovjet első ember igyekezett megnyugtatni, hogy az SZKP politikája, a magyar-szovjet viszony, még az első emberek közötti személyes barátság sem változik. Kádárt azonban ez nem nyugtatta meg, különösen az esetleges hazai trónkövetelőkre tekintettel. Hazaérve a Nyugati pályaudvaron a vonatból kilépve beszédet mondott, s nem rejtette véka alá, hogy meglepte Hruscsov leváltásának ténye és módja, és méltatta a volt szovjet főtitkár érdemeit. Kádár beszédének óriási hazai és nemzetközi visszhangja volt. Ekkor tudott igazán először szuverén politikusként megmutatkozni a világ előtt. A magyar pártvezetés napokig vitatkozott, a központi bizottság végül - nyilvánosságra nem hozott - levelet küldött az SZKP vezetőségének. A levélben az új szovjet vezetés álláspontjával vitázva magyarázatot adtak fenntartásaikra a leváltással kapcsolatban. Brezsnyev néhány nap múlva meghívta Kádárt Moszkvába. Kádár nem feszíthette tovább a húrt. Az utazás előtt azonban feljegyzést küldött a politikai bizottsági tagoknak a tárgyalási pozíciójáról, mert szerinte tisztázásra várt, hogy van-e az új vezetőknek fenntartásuk vele szemben, akivel Hruscsov teljes mértékben szolidáris volt. Feltételezések szerint ebben az esetben kész lett volna lemondani. S minthogy minden moszkvai látogatáskor, most is vitt ajándékba almát Hruscsovnak, mert az életfogytiglan megilleti őt. Később Brezsnyev porig alázta azzal, hogy úgy küldte vissza a Hruscsov részére születésnapi ajándékként küldött almacsomagot, hogy a címzett ismeretlen. Vagyis az új szovjet vezetéssel igen hűvösen kezdődött a kapcsolattartás. Rákosi, illetve az itthoni balosok azonban csalatkoztak reményeikben: Kádár megmaradt a tisztségében. Brezsnyevék nem kívánták, új pozíciójukban nem merték exportálni a palotaforradalmat. A csehszlovák helyzet és az új gazdasági mechanizmus bevezetése után azonban újra felme- rült ennek az esélye. ___ dunai i. MÉ HES KÁROLY Kallódó fejek Végül is, a szuvenír lehet, hogy egy kicsit szentimentális, de nagyon is érthető „intézmény”. Történt, hogy homokkőből készült Ramszesz-fejjel akart hazaindulni Kairóból egy amerikai turista, de a repülőtéri hatóságok lefülelték. A szoborfejet az utas csomagjának átvilágításakor taláüák meg, mielőtt felszállt volna a New York-i gépre. Szakértővel való konzultáció után a rendőrség pif-puf letartóztatta az amerikait, miután elképzelhető, hogy ebben az esetben ókori tárgyi emlékről van szó. Szegény (vagyis inkább túl gazdag) jenki állította, hogy 500 egyiptomi fontért (40 ezer forint) vette a nagy fáraót ábrázoló fejet Asszuánban - vagyis a vásárlásnak semmiféle gátja nem volt. Egyiptom nagy turisztikai központjaiban gyakori, hogy gyanútlan turistáknak „antik" tárgyként adnak el hamisítványokat. De mivel az ásatások ma is folyamatosak, előfordulhat, hogy maga az árus sincsen tisztában azzal, hogy milyen értéken ad túl potom pénzért (ezek szerint az árusokat is sajnálni illenék, hogy így becsapja őket a történelem). Pár napja rövid látogatáson az északi Tallinnban jártam. Itt ugyebár felettébb gyanús lenne Ramszesz- és egyéb ókori fejekkel találkozni. Ám egy másik múmia, V. I. Lenin különböző anyagokba szobort fénylő kobakja ugyancsak sűrű sorokban feszít az antikárusok polcain áritik kávéskészlet, gramofon és"feketére szívott tajtékpipa tarka társaságában - és mit ne mondjak, nem is olcsó pénzért! Ez lenne, ugyebár a múlt kiárusítása... Mit mondjak, ezúttal is elmulasztottam a vásárlást, valahogy nehezen is tudnám elképzelni, hogy bőröndömben Leninnel utazzak, a szintén eladó sorba került Joszif Sztálinról nem is beszélve. Persze, a legnagyobb kérdés, mi legyen azokkal a mai kis-Ramszeszekkel és kis-Leni- nekkel, akik naponta és még bőven élő mivoltukban veszítik el a fejüket. Ugyanis ettől még testileg egyben maradnak, pedig sokszor nagy kedvünk lenne széthurcolni őket a világ négy sarka felé. Még esetleg azt is kockáztatva, hogy lebukunk egy hamiskás mosolyú vámtiszt előtt: micsoda perverzió! KOZMA FERENC______________________ A szuperként Edmont Pope, csontrákban szenvedő amerikai szuperkém a minap húszéves börtönbüntetést kapott Oroszországban. Az indoklás szerint ipari titkokat juttatott el a megbízóinak, Amerikába. Pope nem akárhol fogyasztotta el kenyere javát, hiszen a nyugdíjazásáig az amerikai haditengerészet felderítő tisztje volt, s ekként a kisujjában van minden, amit a valamirevaló hírszerzőknek tudniuk kell. A konspiráció tudora. Megtestesült James Bond. Mégis megbukott az éber Keleten (elő-elő- jönnek az exszovjet polgárokban még a régi beidegződések), bár arról nem szól a fáma, hogy mi lehetett az a banánhéj, amin elcsúszott a nyugdíjaztatása után egyszerű üzletemberré vedlett szuperkém. Mindenesetre elcsúszott, s el is ítélték annak rendje-módja szerint. Ugyanis bár a kommunizmusnak Oroszországban is lőttek!?), kémkedni még mindig illetlen dolog. A történet nem is érdekelne, ha nem olvasom az újabb hírekben, hogy a húsz év hallatán Madeleine Albright asz- szony megkövette orosz kül- ügyér kollégáját, Popovot, arra kérve, hogy bocsássanak meg a lebukott kémnek. Beteg szegény, másrészt csak olyan információkat szerzett, amiket egyébként is mindenki tud. Idézem a híradásokat: „csak a nyilvánosan hozzáférhető technológiák megszerzése után érdeklődött” az emberük. S ezért bizony sok az a húsz esztendő. Valóban sok. A semmiért valaha még a nagy Szovjetunióban is legföljebb ha tíz évet szoktak adni, s ezért bizony én is egy kissé soknak tartom a kiszabott börtön időtartamát. Viszont nagyon nehezen hihető, hogy megtestesült James Bondunk olyan hülye lenne (bár megeshet, hiszen kiszupe- rálták), hogy mindenki által köztudott ipari információkért utazzék el Oroszországba, s úton-útfélen az ilyen, nyilvánosan is hozzáférhető ipari technológiák után érdeklődjék. Nemkülönben még nehezebben hihető, hogy az USA-ból ilyen feladattal „dobták volna át” Keletre. Hacsak nem volt hülye a megbízó is. H hetedik oldal j É T F Ő N Riport Az ezredfordulóra megváltozott a nőiség fogalmának értelmezése. De ha a nőkről beszélünk, a férfiakra is gondolnunk kell, hiszen a férfiakhoz való viszonyuk ma egészen más, mint azokban a korszakokban, amikor még „egyetlen feladatuk" a biológiai reprodukció végrehajtása volt. Portré Gábor Olivér Pécsett született régész-muzeológus szerint a természet folyamatait a természet szemüvegén át szemlélve megállapítható, hogy a régészet szépen hazudik. Egy öregember emlékirataiból Pici csigákat ettünk Valamikor 1951- ben legjobb barátom, Bodnár Laci azt mondta, ha addig él is, összekoplal egy oldalkocsis motorkerékpárra valót, s ha nagyok leszünk, azzal^ bejárhatjuk egész Európát. Őt a motorozás, a száguldás mámora izgatta, én reméltem, azért majd meg-megállunk egy- egy városban. Barátom sok éve autótulajdonos, én csak a vezető mellett kaphatok helyet. Mégis, foglalkozásomból adódóan - ha koldusként is - aránylag sokat utazhattam, amikor ez még kiváltságnak számított. Szerettem felkészülten utazni, így sokszor konstatáltam, hogy képen, filmen mennyivel szebb, több látható egy műtárgyról, műemlékről, mint a személyes jelenlét során. Fontosak maradtak a látnivalók, de legalább olyan fontos az, ami csak az én élményem volt. Karlovy Varynak azt a parkját látom ma is álmomban, amely tele van vérbükkel. Mágikus volt esténként a sok megvilágított piros levél. Portugáliában egy tengerparti kisvárosban kék szegélyű kistányérból pici csigákat ettünk gombostűvel Kiszely Attilával. Lisszabonban egy presszó utcai székéből azt bámultam, hogy araszol a dombra a pici zöld egykocsis villamos, amit bárhol leintenek és felszállnak rá. Közben a rostonsülő zöldpaprika illata izgatta az orromat. Az Atlanti-óceánról az maradt bennem, szebb a szirtről nézni a hullámokat, mint fürödni bennük. Madridban minden pohár sörhöz falat ételt adtak a bárban. Sokáig nem tudtam reprodukálni itthon azt a fokhagymás majonézzel készült krumplisalátát, aminek az íze ott rögződött bennem. A Guernica szürkén szürkéi enyhe csalódást jelentettek, a bikaviadal egyszerre volt visszataszító és izgalmas. Belgiumban a halboltban ollóval vágták körbe a fiiét, mielőtt lemérték, hogy mutatós legyen. Nizzában megdöbbentett, hogy egy dl-es palackban is árulnak bort, s a kerthelyiségben két ember egy órát képes mellette beszélgetni. Igaz, barrique pinot noir volt. A Montmartre-on azt a csehót kedveltem, ahol mindenféle pénzt ragasztottak a plafonra a vendégek. Még forintot is. Isztambulban barna papírzacskóból ettük a rákot az utcán a kedvesemmel, s az elutazás előtti napon majd sírva fakadtunk egy piciny ételbár kirakata előtt, mert már jóllaktunk, s az üveg mögött sok étel gőzölgött, amit eddig nem kóstoltunk. Kolozsvárott, a nyolcvanas években valóban kicsordult a könnyem. Egy hatalmas élelmiszerüzlet gondolái között. A kínálat sörösüvegekbe zárt cujkából s egyféle paradicsomos konzervből állt, igaz, a húsospult üvege mögött is láttunk néhány végsőkig lekapart csontot. Görögországban azt élveztem, hogy a családi vendéglőben behívnak a konyhába, hogy válaszszák alapanyagokat az ebédhez. S azt is, hogy éjfélkor a kisváros közepén énekelve mókázik pici lányom, s vele egyidős unokám, a helybeliek meg a ház előtti pádon ülnek, és mosolyogják a két külföldi gyereket. Most, hogy ókeresztény kápolnáink a világörökség része lettek, várhatóan a pécsiek közül is többen megnézik ezeket, s tán gyarapodik kulturális idegenforgalmunk is. Sok ember dolgozik évek óta, hogy az idetévedő turista műemlékeink látványán kívül más élménnyel is gazdagodjon. Csak a sírkamráktól nem fogja jól érezni magát, nem küldi el jövőre a barátait is. És a fizetőképes turista többnyire nem egyetemi tanár. Sajnos a sznobéira, a szakmai elfogultság, a mindenáron-párt- harc vitái és betartásai, a meggondolatlanul fogalmazott rendeletek, csontkemény bürokraták sokat ártanak a közérzetjavító törekvéseknek. Bükkösdi László
