Új Dunántúli Napló, 2000. október (11. évfolyam, 270-299. szám)
2000-10-06 / 275. szám
2000. Október 6., péntek BÁRÁNY A I TŰKOR Uj Dunántúli Napló - 5. oldal Szabadtéri színpad: betelt a pohár? Október 25-ig még van esély az egyezkedésre a kft. és a város között Ami a Káptalan utcai szabadtéri színpad rétestésztaként húzódó ügyét illeti, elfogyott a város türelme. Lehet, hogy nem vár tovább a Gresham Kft. következő lépésére, amely a színpadot felvirágoztató beruházás megvalósítását eddig csak ígérte. Pécs A város több mint két éve kötött szerződést a francia érdekeltségű kft.-vel, több mint tíz évre adta bérbe a színpadot bérleti díj nélkül, bízva a cég szerződésben is vállalt ígéreteiben. Abban, hogy az egykor nézők ezreit vonzó szabadtéri színpadot kulturális funkciójának megfelelően felPro és kontra Pro: a város patinás helyén lévő színpad már hosszú évek óta felújításra várt, a város nem tudta vállalni a költségeit. A pécsi kötődésű Krémer Károly segítő szándékkal jelentkezett, eddig is milliókat költött a szabadtérire, de igen rossz állapotban vette át a területet, kötelező régészeti feltárás nélkül. Kontra: a huza-vona, a többszöri időpont-módosítások alapján csak arra lehetett következtetni, hogy a kft. nem tartja jó üzletnek az elhanyagolt színpad rendbehozatalát. A szavahihetőség is megkérdőjeleződött, hiszen számos egyeztetés zajlott a színfalak mögött továbblépés, kézzelfogható eredmény nélkül. Pro: Krémer hosszú távú tervben gondolkodott, színpadtervet készítetett - a városnak viszont ezután kellene koncepciót kidolgoznia, ha a szabadtéri sorsát a kezébe akarja venni. újítja, és tisztes üzlet reményében működteti majd. Az önkormányzat két legyet szeretett volna ütni egy csapásra, megszabadulni a beruházás és fenntartás költségeitől, ugyanakkor egy minden ízében megújult szabadtéri színpadteret nyerni. A szerződés kikötötte, hogy a kft. már 1998 nyarára alkalmassá teszi a színpadot kulturális rendezvények lebonyolítására, a költségeket is vállalva. A cél az lett volna, hogy idén augusztus 20- án adják át a város közönségének „a legkorszerűbb építészeti és műszaki színvonalon”. Azonban a kft.-t képviselő Krémer Károly 1999 tavaszán határidő-módosítást kért, és csak az idén kezdték meg a munkákat. Közben dr. Bachman Zoltán építőművész csodás, mobil színpadot tervezett, melyet ma 200 millióért lehetne megépíteni. A szabadtéri rozzant ülőkéit, a pódium elöregedett deszkáit tavasszal szétbontották ugyan, de a májusban helyszínre látogató kulturális bizottság azt látta, hogy a beruházásnak a bontáson kívül semmi nyoma nincs. Ennek ellentmondani látszik, hogy a kft. „már 3 milliót ölt eddig az egészbe” - ahogy Bagossy László, az ügy lebonyolítását vállaló, és Krémerrel kapcsolatot tartó rendező akkor nyilatkozott. Az idei júniusi ígérettel és az ezt követő mély hallgatással betelni látszott a pohár. Az is világossá vált, hogy a színpad eredeti állapotának visszaállítása is súlyos milliókat emésztene fel - költeni rá ebben az ex-lex helyzetben értelmetlen. Ezt követően már dr. Toller László (képünkön) polgármester ígérte, hogy kezdeményezni fogja a szerződésbontást, bánatpénzként a kft. tízéves bérleti jogának megfelelő összeget elvárva. Most a kulturális bizottság is állást foglalt amellett, hogy a szerződésszegésért az önkormányzat közgyűlése bírósági úton kérjen elégtételt. Egyúttal a városfejlesztési főosztályt felkérte a kár felmérésére, amely a per tétjét képezheti, de meg akarják határozni az erkölcsi kárt is, melyet a közönségnek, a táncegyütteseknek okozott. A bizottság előterjesztése várhatóan az október 25-ei közgyűlésen kerülhet a képviselők elé, mindenesetre addig fennmarad az esélye annak, hogy a város - tárgyalási készségét jelezve - kapcsolatba lépjen a kft.-vel. Erre elsők közt dr. Knnszt Mártát, a bizottság elnökét hatalmazták fel. Krémer Károly elmondta, első meglepetésük az volt, és ez a felújítást máig hátráltatja, hogy nem történt meg a terület kötelező régészeti feltárása. Ezek a nem várt költségek legalább akkorák, mint amennyibe maga a felújítás kerül. Továbbra is segítőkész, és nem várta az önkormányzattól azt, hogy azért marasztalják el, mert ő egy hosszabb távú elképzelésben gondolkodott. Minél hamarabb találkozni szeretne a város vezetőivel, remélve, hogy részt vehet a további finanszírozásban - nem véletlenül költött a beruházásra milliókat már eddig is. Ám szeretne úgy egyezségre jutni az önkormányzattal, hogy közösen vállaljanak részt a város, a lakók érdekét szolgáló ter- hekben. Keresik A Pécsi Rendőrkapitányság eltűnés miatt keresi a fényképen látható 28 éves Hajagos István pel- lérdi, Arany J. u. 18. szám alatti lakost, aki szeptember 4-e óta ismeretlen helyen tartózkodik. Személyleírása: kb. 183 cm magas, erős testalkatú. Arca kerek, szeme barna, haja barna és hátul majdnem vállig érő. Bajuszt időnként szokott viselni. Utolsó ismert ruházata: fekete farmert, fekete félcipőt és fehér pólót viselt. Különös ismertetőjele: a szeme alatt kettő, a szájánál egy vágási heg látható. Kérik, hogy áld Hajagos István tartózkodási helyéről bármit tud, jelezze a 107-es telefonon. ■ Pécs, Városháza Az önkormányzatok napja alkalmából tegnap mértéktartó vitastílusban tartotta meg ülését Pécs Közgyűlése. A testület jelentős hányada este útnak indult a testvérvárosba, Fellbachba, Kiel főpolgármester nyugalomba vonulása, illetve utóda beiktatásának ceremóniájára. tóként részt vesz az Európai Kulturális és Történelmi Városok Hálózata létrehozásában, amelynek konferenciája a hétvégén és hétfőn Pécsett zajlik. A közgyűlés jóváhagyta a kisebbségek helyzetéről készült tanulmányt. A problémák jó néhá- nya meghaladja az önkormányzat hatókörét. Ilyen a kisebbségi önkormányzatok működése finanszírozásának feljavítása, illetve alapvetőként az, hogy a tényfeltáráshoz nincs mód pontos adatokhoz jutni a kisebbségek létszámáról. A testület jóváhagyta, hogy szolgalmi jogot alapíthassanak a Janus Pannonius Gimnázium ingatlana terhére, a Hungária Szálloda Rt. ingatlana javára a Nádor Szálló felújításához, illetve a hotel gépkocsis megközelítése érdekéAz 1990-es testület számos tagjának részvételével emlékezett meg a közgyűlés az önkormányzati választások 10. évfordulójáról. Az ünnepségen dr. Krippl Zoltán első és dr. Toller László jelenlegi polgármester, Körömi Attila (Fidesz), Knnszt Márta (MSZP) és Papp Béla alpolgármester szólt az önkormányzati rendszer jelentőségéről, pécsi eredményeiről, tanulságairól. A rendes ülésen először az időközi választáson a 13. körzetben a várost vezető koalíció jelöltjeként megválasztott Weller János letette az esküt, és átvette mandátumát Novák Zoltántól, a választási bizottság elnökétől. A testület később megerősítette, hogy az önkormányzat alapíA nap mosolya mm Nagy Éva (Somogyviszló) További 7 kép: www.dunantulinapio.hu Foglalkozás: felszolgáló Családi állapot: hajadon Kedvenc étel: lasagne Kedvenc ital: tonic Ismét effajta fürdőmhás szépségversenyre hívjuk! Ha Ön 16 éves elmúlt, és még nincs 35, valamint ú|j érzi, hogy szívesen megmutatná magát fürdőruhában vagy bikiniben, akkor küldje be lehetőleg nem túl régi fOrdöruhás fényképét lapunknak. A képeket szakemberek zsűrizik, a legfotogénebb hölgyekről ezután profi fotóriportereink készítik el a megjelenésre szánt képeket. A fotók október 2-ától hat héten át jelennek meg a Dunántúli Naplóban, és megtekinthetőek lesznek az interneten is. a www.dunantulinaplo.hu címen. A hölgyek közül olvasóink szavazatai alapján az első három helyezett egy-egy hétvégi, háromnapos, kétszemélyes belföldi utazást nyer. Többek között választhat soproni, lillafüredi vagy operalátogatással egybekötött budapesti utat! Olvasóink ennpk a szelvénynek a beküldésével, telefonon és interneten is szavazhatnak arra, kié is a legszebb mosoly. Érdemes voksolni, hiszen a szavazók között szintén gazdára talál egy kétszemélyes hétvégi belföldi utazás! címünk: Dunántúli Napló, Pécs, 7601 Pf. 134. A borítékra írják rá: „A nap mosolya"! A szavazó neve: ________________________________________ A szavazó pontos címe: Holnap Törő Gy. Ivett pécsi hölgy fényképét közöljük Iskolajáték: szolgalom a hotelnek Tapogatózás az önkormányzati részvételről a Magasház felújításában ben. Ehhez igénybe kell venni a gimnázium egyik termét, az átvezetést pedig a kisebbik udvar alatt, illetve annak felszínét megbontva lehet megoldani. Ellenértékként 24,8 millió forintot (plusz 6,2 millió áfa) határoztak meg. Ezt a gimnázium fejlesztésére fordítják. Jóváhagyta a közgyűlés az egyházmegyei hatósággal kötendő ingatlancsere-szerződést is. így lesz telek a katolikus általános iskolának tornaterem építéséhez. De Blasio Antonio egyéni indítványa az önkormányzat anyagi részvételét célozta a Magasház megerősítésében és felújításában. A téma felvetése egyetértéssel találkozott, ám a polgármester intésére - hogy a ház tulajdona még per tárgya, és csak a költséget előre leszurkolni képes partner jöhet szóba - olyan óvatos határozat született, hogy október végéig három szakbizottság közösen vizsgálja, miként képzelhető el a felújítás az önkormányzat bevonásával. Hírek röviden PECS-KERTVAROSI KUTYAMARASOK. Súlyos sérüléseket szenvedett szerdán este egy budapesti hölgy Pécsett, a Kertvárosban, miközben megpróbált beavatkozni, amikor kutyája, és egy - fiatal pár által sétáltatott - másik eb összeakaszkodott. A panaszos nőt az idegen kutya az orrán, a fülén, a karján és a hasán is megharapta. A veszélyes háziállat gazdái az eset után mentőt hívtak, és megvárták, amíg az orvos ellátja a megsebesült hölgyet. (sn) VÍZÓRÁS CSALÁS PÉCSETT. Vízóra-leolvasónak adta ki magát szerdán egy férfi Pécsett, és a trükkel egy idős asszonytól harmincezer forint értékű aranyékszert lopott el. Az elmúlt időszakban nem ez az első eset a városban, hogy különböző szolgáltatók alkalmazottainak adják ki magukat ismeretlenek, és így lopják meg a gyanútlan lakosokat. (sn) GYORSKEZŰ TOLVAJOK A MECSEKBEN. Csak tíz percre hagy ta őrizetlenül autóját egy német állampolgár Pécsett, a Mecsek-ol- dalban található Niké-szobor melletti parkolóban, és a járművet a rövid idő alatt ismeretlenek feltörték. Az ellopott készpénz és a használaü tárgyak értéke hétszázhatvanezer forint. (sn) FOGADÓNAP A RENDŐRSÉGEN. Lakossági fogadónapot tart Baranya megye új főkapitánya, dr. Sárközi Ferenc ezredes. A rendőri témák iránt érdeklődő baranyai állampolgárokat október 9-én, hétfőn, 10 és 14 óra között várja a főkapitány a rendőrség pécsi, Vargha Damján utca 1. szám alatti épületében. A PÉCSI KISVASUTAT az üzemeltetője az önkormányzattal együttműködve ezekben a napokban felújította a teljes, vagyis négyszáz méteres hosszúságban. A tíz közmunkás egyebek között megerősítette az ágyazatot, és összeszedte a szemetet. (cs) VÉKÉNY HATÁRÁBAN kialakított új fogathajtó pályát avattak nemrég. A létesítmény oly nagy területen található, hogy maratoni versenyek megtartására is alkalmas. Az átadáson siklósi, harkányi, szászvári és Tolna megyei hajtók is részt vettek. Egy szászvári idős résztvevő rit- kaságnak számító, úgynevezett spediter kocsival szerepelt. _______icsi Tí zévi munka a városi címért Egy évtizedes előkészítő munka, majd kétévi pályázat után a borászatáról híres dél-baranyai település elnyerte a városi rangot. A helység a majd’ évezredes fennállása alatt most először érdemelte ki ezt a címet. A háromnapos ünnepség ma, pénteken veszi kezdetét. Villány A rendezvényeire, amelyek a hagyományos Bacchus napok részét is jelentik, az önkormányzat majdnem négymillió forintot költött. A ceremónia költségeihez hozzájárult a Gazdasági Minisztérium és az Agrár Marketing Centrum. Az utóbbi két esztendőben pedig, amikor a várossá nyilvánításért folytatott gazdasági és politikai küzdelem a tetőfokát érte el, a nagyközség százmillió forintot fordított fejlesztésre és településcsinosításra. Mindehhez 25 pályázat révén állami és megyei támogatást nyertek. Takáts Gyula polgármester kérdésünkre elmondta, hogy ennyi fáradozás után jogos, ha vidáman töltenek el három napot a társközségek lakóival, a testvér- települések küldötteivel és a regionálissá fejlődött borútrendszer tagjaival is. Á legtöbb eseménynek az Eislingen tér ad helyet, ahol ma 20 órától államalapítási emlékzászlókat ad át Manninger Jenő politikai államtitkár. Ezt követően ma is tartanak utcabált, miként szombaton és vasárnap is. Holnap, október 7-én az ifjú fúvósok zenész ébresztővel kedveskednek, majd 9 órakor hely- történeti tárlat nyílik a művelődési központban. A mozi rendezvénytermében 9.30-kor veszi kezdetét a szőlő- és bortermelési konferencia, amelyet egy nemzetközi borverseny eredmény- hirdetése egészít ki. A bormúzeum előtt 11.30-kor felavatják annak a Teleki Zsigmondnak a szobrát, aki a filoxéra pusztítása után a szőlőnemesítéssel megmentette a középkori borvidéket az elsorvadástól. A szüreti felvonulást 14.30- kor az Eislingen téren a városavató követi, amelyen Demeter Ervin tárca nélküli miniszter az alapító okiratot, míg Lajtár József közigazgatási helyettes államtitkár a városkapukulcsot adja át. Vasárnap a 9.30-kor kezdődő német nyelvű szentmise után megáldják az ajándék tűzoltóautót. Hamarosan megszűnik ötvenhárom kórházi ágy Szigetvár A Megyei Egyeztető Fórumon kialakult a kórház új struktúrája, a tervek szerint a jelenlegi 439-es ágyszámot 386-ra csökkentenék. A tervek szerint maradna a 45 sebészeti ágy, de szakmailag megosztva: a sebészet és társszakmák 25 és a traumatológia 20 ágy- gyal működne tovább. A mozgásszervi rehabilitációs ellátásban is marad az 50 ágy, de tovább fejlesztenék. Az ápolási osztály 20, az ideggyógyászat és a stroke-ellátás 16, a gyermekosztály és az aktív pszichiátria 10, a szülészet és a pszichiátriai rehabilitáció is 5, a belgyógyászat 1 ággyal csökkenne.- Egy betegellátó intézményben nem önmagában az ágyszám, hanem a gyógyító munka teljesítménye és az ágykihasználtság gazdaságossága a mérvadó. A 80 százalékos kihasználtság alatti osztályok ágyszámát tehát csök- kentenünk kell. A végleges döntés kulcsa a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár kezében van az ajánlások és a saját belátása, meggyőződése alapján - mondja dr. Gőbel Gyula, a Szigetvári Városi Kórház és Rendelőintézet főigazgatója. Viszont az alkohológiát 10 ágy- gyal fejlesztik és kialakítanák 4 ággyal a sürgősségi baleseti ellátást. A főigazgató szerint a felszabaduló helyiségeket a komfort növelésére, illetve a Dél-dunántúli Regionális Egyeztető Tanács által meghirdetett gyógyvízprogram megvalósítására hasznosítják. Pályáznak az Ormos Egészségügyi Alapítványnál, hogy kapcsolódhassanak az ISO 9000 Nemzetközi Biztosítási Rendszerhez. Ha nyernek, jelentős pénzekhez juthat a kórház. k ;