Új Dunántúli Napló, 2000. október (11. évfolyam, 270-299. szám)

2000-10-30 / 298. szám

2000. Október 30., hétfő BÁRÁNY A I TÜKÖR Uj Dunántúli Napló - 5. oldal Hibásan számoló patikusok? Helytelenül elszámolt vények: Baranya vezető helyen Az októberben Siófokon megtartott Gyógyszerész Kongresszuson dr. Kőrössy Péter, az Országos Egészség- biztosítási Pénztár (OEP) gyógyszer- ügyi főosztályának vezetője a gyógy­szertári elszámolásokban előforduló típushibákról szólván elmondta: az OEP kimutatása szerint lakosságszám­hoz viszonyítva az országban Baranya az első helyen áll a hibásan elszámolt vények után visszavont összegek te­kintetében. Baranyai körkép- A többi megyéhez viszonyítva Baranya megyében valóban több a jogtalanul el­számolt tb-támogatások miatti visszavo­nások összege - mondta el a Dunántúli Naplónak dr. Sebestyén Andor, az Orszá­gos Egészségbiztosítási Pénztár Dél-du­nántúli Egészségügyi Területi Főosztályá­nak vezetője. Mint megtudtuk, a jelenleg érvényes szabályozás értelmében a pati­kák maguk dönthetnek arról, hogy mi­lyen gyakorisággal számolnak el az egészségbiztosítóval az igényelt tb-támo- gatás vonatkozásában. A gyógyszertárak ugyanis választhat­ják a heti, a kétheti és a havi elszámolási ciklust: Baranya nyolcvankét patikája kö­rülbelül egyenlő arányban döntött a fenti lehetőségek mellett. Az elszámolás be­nyújtása után a biztosító szakemberei megvizs- gálják a kifizetés hátte­rét, ugyanakkor a két fél T~- közötti szerződés lehe­■ *,» jb tőséget ad a vények páti­ul. —- kai önellenőrzésére is. Mint az egészségbiz- '' i / | tosító vizsgálatai során ■ -i —«L.II....1 kiderült, a patikák leg­többjében jellegzetes hi­bának számít a közlönyben megjelent gyógyszerártól való eltérés; ritka, de nem példa nélküli egy vény kétszer való elszá­molása sem. Leggyakrabban azonban az fordult elő, hogy nem azonos a patikák által elszámolt és kiadott, valamint a vényen szerep­lő gyógyszer- mennyiség, sőt, a visszaellenőrzés során olyan is akadt, hogy egy­általán nem volt meg egy, a nyil­vántartásban egyébként sze­replő vény - tudtuk meg Molnár Zoltánnétól, a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár (MEP) gyógyszerügyi osztályá­nak vezetőjétől (képünkön). Az előbbiek­ben említett típushibák főleg azokban az esetekben fordultak és fordulnak elő, amikor a betegnek nincs térítésidíj­fizetési kötelezettsége, - vagyis úgyneve­zett közgyógyellátott - vagy pedig akkor, amikor száz százalékban támogatott ké­szítményt vált ki. Ezen eladási típusoknál a leggyakoribb az önellenőrzés, amikor a patikus maga ismeri fel a hibát és fizeti vissza a jogtalanul igényelt támogatást az OEP felé. A főosztályvezető úgy véli, a figyel­metlen patikai munkából adódó hibás el­számolások által okozott anyagi kár emellett nem csupán az egészségbiztosí­tónál jelentkezik; maga a vényt beváltó beteg is rosszul járhat, ha a gyógyszerki­adásnál a patikus „elüti” a vényen sze­replő készítmény árát, mennyiségét, az eredeti árnál esetleg többet számolva fel a páciensnek. Az okokkal kapcsolatban Molnár Zoltánná úgy véli, hogy a Baranyában ta­pasztalt esetek fokozott számú felderítése a következetes és rendszeres ellenőrzés­nek tudható be. A MEP első, már lezárt fél éve alapján az első hat hónapban mintegy négymillió forintot kellett vissza­vonni a patikáktól és gyógyászati segéd­eszköz-forgalmazóktól - tudtuk meg dr. Sebestyén Andortól. Az egészségbiztosító egyébként a jogszabályokban meghatáro­zott „tévedési szint” felett akár szerző­dést is bonthat a gyógyszertárakkal - erre azonban eddig Baranyában még nem ke­rült sor. ______________________T.Q. TB-TÁMOGATÁS BARANYÁBAN (1999) 1999-ben beváltott vények száma Baranyában 6 357 603 db Lakossági gyógyszerekre kifizetett tb-támogatás EÜ 100 támogatás 6 236 000 000 Ft 1464 682 845 Ft EÜ 90 támogatás 843 783 560 Ft Fix összegű támogatás 807 542 913 Ft 90% támogatás 902 816 542 Ft 70% támogatás 1212413 975 Ft 50% támogatás Forrás: MEP 372 899 184 Ft K Oktatási fejlesztések PÉCSVÁRAD Elkészült az önkormányzat hosz- szú távú közoktatási intézkedési terve, amely a 2006-ig terjedő idő­szak legfontosabb fejlesztéseit, el­képzeléseit foglalja össze. Az önkormányzat által fenntartott óvodai képzés évek óta fejlődik, a kö­zelmúltban a térségben egyedülálló módon német nemzetiségi nevelést is bevezettek, mivel a környék lakói igé­nyelték ezt. A településnek ugyanak­kor segítséget nyújt az is, hogy az in­tézmény évek óta sikeresen pályázott különböző forrásokhoz. A Kodolányi János Általános Iskola nemcsak a város, hanem a környék gyermekeit is fogadja. A nemzetiségi oktatás itt is magas szintű, nyelvokta­tó és kéttannyelvű rendszerben mű­ködik. Az önkormányzat támogatása révén lehetőség nyílt emelt szintű matematika, informatika-számítás­technika oktatására is. Bár a feltételek biztosítottak, a további, a pedagógiai programban kitűzött fejlesztésekhez további hozzájárulásra is szükség lesz - a pályázati forrásokon túl. Pécsváradnak az elmúlt időszakban sok dicsőséget szerzett a zeneiskola, amelyet a jövőben is fenn kívánnak tartani. NY. SZ. Bérlakások építésére pályáznak A minőségi csereigények kielégítése is megvalósulhat A képviselő-testület a Szent István lakótelepen lévő 1200 négyzetméteres telkére legfeljebb 14, költségalapon meghatározott lakbérű bérlakás építésének támogatásá­ra nyújt be pályázatot. Szigetvár A város a lakáshelyzetet ille­tően sincs könnyű helyzet­ben. Az önkormányzati név­jegyzéken harminckét lakás­igénylő szerepel, viszont a szociális bérlakást kérők szá­ma ötvenkettő. A fiatal háza­sok első lakáshoz jutásának támogatására 5 millió forintos keretet biztosít idén a város, amiből eddig 14 kérelmező 3,5 milliót kapott. A város tu­lajdonában a hajdani 408-ból már csak 106, zömében kom­fortos lakás van, a benne élők tetemes közköltséget halmoz­tak fel eddig. A szakemberel­látáshoz (pedagógus, orvos) sincs már lényegében kiutal­ható összkomfortos, komfor­tos lakás, így a minőségi cse­reigények kielégítése is várat magára. Kapóra jött a megpályázha­tó állami támogatás lehetősé­ge, elvégre közművesített épí­tési telke van a városnak. Csak azt kellett eldöntenie a testületnek, hogy szociális bérlakások vagy a költségala­pon meghatározott lakbé­rű bérlaká­sok építését pályázza-e meg. Az utóbbi mel­lett döntöt­tek. Azért is, mert az­zal legalább öt évre meg­oldhatnák a letelepíten­dő szakem­berek megfelelő elhelyezését, amellett a fiatal házasok indu­lását is könnyíthetnék, ugyan­is ők öt év elteltével az elő- takarékossággal, illetve önkor­mányzati támogatással, szoci­ális kedvezménnyel létesített vagy vásárolt saját lakásba köl­tözhetnének. A lakásárak négyzetmétere jelenleg a kom­fortfokozattól és a fűtési mód­tól függően 32800 és 47300 ezer forint között mozog (lásd táblázatunkat). A közművesí­tett telkek ára négyzetméte­renként ezer forint. Az is a pályázati lehetőség­gel a költségalapon meghatá­rozott lakbérű bérlakások építése mellett szól, hogy elő­segíthetnék a belváros reha­bilitációját, mert foghíjak be­építésével, műemlékek felújí­tásával lehetővé válna laká­sok létrehozása tetőtér­beépítéssel. B. M. L ___JELENLEGI LAKÁSÁRAK SZIGETVARON____? Ös szkomfortos- távfűtés 32,8-34,4 E Ft/m2- egyedi fűtés 45,6-47,3 E Ft/m2 Komfortos- egyedi fűtés 39,6-41,3 E Ft/m2 Családi ház- összkomfortos 69,2-76,9 E Ft/m2- komfortos____________30.0-40.0 E Ft/m2 Ho lnap Fábián Nikolett komlói hölgy fényképét közöljük A nap mosolya Horváth Judit (Pécs) További 7 kép: wvYw.dunantulinaplo.hu Életkor: 18 Magasság: 178 cm Foglalkozás: fodrász Családi állapot: hajadon Csillagjegy: halak Hobbi: fodrászat, zene Kedvenc étel: tejfölös csirke Kedvenc ital: őszibaracklé Ismét egyfajta fürdőruhás szépségversenyre hívjuk! Ha Ön 16 éves elmúlt, és még nincs 35, valamint úgy érzi, hogy szívesen megmutatná magát fürdőruhában vagy bikiniben, akkor küldje be lehetőleg nem túl régi fürdőruhás fényképét lapunknak. A képeket szakemberek zsűrizik, a legfotogénebb hölgyekről ezután profi fotóriportereink készítik el a megjelenésre szánt képeket. A fotók október 2-ától hat héten át jelennek meg a Dunántúli Naplóban, és megtekinthetőek lesznek az interneten is, a www.dunantulinaplo.hu címen. A hölgyek közül olvasóink szavazatai alapján az első három helyezett egy-egy hétvégi, háromnapos, kétszemélyes belföldi utazást nyer. Többek között választhat soproni, lillafüredi vagy operalátogatással egybekötött budapesti utat! Olvasóink ennek a szelvénynek a beküldésével, telefonon és interneten is szavazhatnak arra, kié is a legszebb mosoly. Érdemes voksolni, hiszen a szavazók között szintén gazdára talál ✓ egy kétszemélyes hétvégi belföldi utazás! Címünk: Dunántúli Napló, Pécs, 7601 Pf. 134. ) A borítékra írják rá: „A nap mosolya"! A szavazó neve:______________________________________ A szavazó pontos címe:______________________________ Vá rfaltámogatás és rózsák Siklós Támfallal állították meg a csúszó külső várfalat, és helyreállítják Kanizsai Do­rottya kertjét. Jövőre a gyi- lokjáró felújítása követke­zik. A Váralja utcában a külső várfal­hoz nagyon közel épült lakóépü­letek vannak. Visszatérő problé­ma volt, hogy ez terület meg­megcsúszott, s vele együtt a kül­ső várfal is. A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) Baranya Me­gyei Kirendeltsége a veszély megszüntetésére 30 méter hosz- szú támfalat építtetett, amely a várfaltól 8-10 méterre az egész csúszó rézsűt megfogja. A bruttó 10 millió forintba került épít­mény az elmúlt héten készült el. A vagyont hasznosító önkor­mányzatnak a fő érdeke az, hogy a belső vár mielőbb és minél több funkcióval használható legyen. A vagyonkezelési szerződésben azonban a vár egész teniletének gondozását vállalta. Összesen mintegy 1170 méter hosszú a sikló­si várat körülvevő falrendszer. Ez egyes helyeken az elmúlt években megújult, másutt kisebb javításo­kat végeztek rajta, de bőven akad­tak még problémás szakaszok. A vagyonkezelési szerződést úgy találták ki, hogy minden esz­tendő utolsó negyedében a va­gyonhasznosító önkormányzat és a tulajdonos államot képviselő KVI a következő évi felújítási progra­mot egyezteti. A KVI minden év­ben legalább annyi összeget vállal a felújítást jelentő munkák költsé­géből, mint amennyit erre a célra a vagyonkezelő önkormányzat for­dítani tud. A jövő évi egyeztetések már megtörtén­tek. Az önkor­mányzat beru- házásában megvalósul a te­tőjavítás befeje­ző üteme, a KVI pedig megkezdi a gyilokjáró fel­újítását. Ez a kettő kb. 20-25 millió forint költségű munka. Az önkormányzat ezen felül kertészeti szakértők tanácsainak megfelelően hozzákezdett Kani­zsai Dorottya híres belső várbeli kertjének rekonstruálásához - tudtuk meg Máté János polgár- mestertől (képünkön). Legfőkép­pen rózsákat ültetnek, mert a tör­téneti források szerint a kertben ezek voltak túlsúlyban, illetve a nagyasszonynak ezek a virágok voltak a kedvencei. o. i. 1 Szomorúan tudatjuk, hogy SZEKERES JANOSNE Györkő Mária pécsi, volt drávacsepelyi la­kos 76 éves korában október 22-én elhunyt. Búcsúztatása október 31-én 12.30 órakor lesz a pécsi központi teme­tőben. Temetése november 2-án 12 órakor a drávacsepe­lyi református temetőben. Kelemen család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy id. POTHORSZKI LAJOSNÉ 86 éves korában elhunyt. Te­metése október 31-én, ked­den 16 órakor lész a bere- mendi temetőben. Gyászolják: gyerekei, unokái és dédunokái MEGÚJULÓ TURISTAUTAK PÉCSETT. Új lépcső, frissen festett jelzések, megtisztított ösvények fogadják a kirándulókat a Misina környékén. Az elvégzett munka a természetjáró körök és a Tubes Alapítvány tagjainak köszönhető. ________________fotó: lmjfer László Ma rad a gyógyfürdő-illúzió A hegyháti falu önkormányzatát legtöbbször sorra érik a kudarcok, amikor állami vagy megyei segítséget igényel. Mégsem adták fel. Ha keservesen is, de saját erőből a volt moziból sokcélú rendezvényterem lesz, bővül a szennyvíz- telep és korszerűsítik a szemétlerakót. Mágocs Dr Czinege Imre polgármester (képünkön) kérdésünkre el­mondta, ülhetnének csalódottan ölbe tett kézzel és kivárhatnának keseregve. Azonban idegenked­nek az efféle struccpolitikától. Megesik, hogy éveken át pályá­zati kérelmeket írnak, hogy vala­miképp összeálljon a beruházás­hoz szükséges tőke. Például a gyógyvízlelőhely megmentésén, hogy a meleg vizes forrásnál egy hangulatos szállodát alakítsanak ki, immár egy évtizede fáradoz­nak. Napjainkban szerényebb tervet készítenek elő, vagyis a 250 ágyas pihenőközpont helyett beérik egy szerényebb méretű lé­tesítménnyel. A megvalósítás esélyei sose voltak ennyire ked­vezőek, mint mostanában, hisz a Gazdasági Minisztérium nemrég nyilvántartásba vette a gyógyvíz­adó bázist, egy pécsi utazási iro­da pedig közös pályázatot készít elő és befektetőket keres. Az ötlet realizálása legkevesebb kétmilli­árd forintba kerülne. Ekkora ösz- szeg pedig csak állami segítség­gel és kistérségi összefogással te­remthető elő. A féltett kincsnek tekintett for­rást és környékét környezet- és természetvédelmi szempontból is óvják, hogy semmiféle szeny- nyeződés se érje a talajt. Ugyan­erre törekednek a település más részén akkor is, amikor a lakos­sági szilárdhulladék-lerakó kor­szerűsítését készítik elő. A most születő terv szerint egyebek kö­zött elvezetik a csapadékvizeket, hogy megelőzzék a káros bemo- sódásokat. A tervkészítők elkép­zelése szerint a tartani, hisz a föld alatti hideg és meleg vizes készletek sehol sem kerülhetnek veszélybe. Másképp a gyógyfürdő-illúzió elvész. CSUTI J. ? > )

Next

/
Thumbnails
Contents