Új Dunántúli Napló, 2000. október (11. évfolyam, 270-299. szám)
2000-10-28 / 296. szám
2. oldal - Új Dunántúli Napló VILÁG TŰK Ö R 2000. Október 28., szombat |||| Hírcsatorna ___ MA GYARORSZÁG számára fontos, hogy a vajdasági magya- | rok kisebbségi jogait biztosítsák, és képviselőik helyet kapjanak a helyi önkormányzatokban - jelentette ki Áder János. Az Országgyűlés elnöke a Közép-európai Kezdeményezés budapesti tanácskozásán mondott beszédet, amelyen a délkelet-európai térség kisebbségeinek és önkormányzatainak jogairól, valamint a szervezett bűnözés elleni küzdelemről cseréltek véleményt 13 ország parlamenti képviselői. WASHINGTONBAN Várhegyi Attila, a Fidesz-Magyar Polgári Párt országos választmányának elnöke a Liberális Internacioná- lé végrehajtó bizottsági ülésen pártja nevében hivatalosan is elbúcsúzott, miután a Fidesz már korábban közölte, hogy kilép a szervezetből. JERUZSÁLEM fővárossal kell megalakulnia a palesztin államnak: amíg ez meg nem történik, folytatódik a forradalmi népmozgalom - jelentette ki a Fatah-szervezet főtitkára. Marván Barguti kilátásba helyezte, hogy a palesztinok „eltorlaszolják a zsidó telepes falvakhoz épített utakat, és fegyveres népi bizottságokat hoznak létre, hogy megvédjék a lakosságot a telepesek támadásaitól”. KÍNÁNAK és az Európai Uniónak sikerült tisztáznia a kereskedelmi politikában fennálló rendezetlen kérdéseket is, s ezzel minden akadály elhárult Kína Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) való csatlakozása elől. ROMÁNIÁBAN több ezer szavazatot veszíthet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, mert a szervezeten belüli ellentétek miatt „a magyarok elherdálják a voksokat” - írta a Jurnalul National című román napilap. Szavazatokat veszíthet az RMDSZ azzal is, hogy „két román párt néhány megyei listáján magyar nemzetiségűeket is indít”. SZLOVÁKIÁBAN, a Hemád partján tegnap újabb tűzfészek keletkezett azon a természetvédelmi területen, ahol a hét elején kitört erdőtűz már csaknem hetvenhek- támyi fenyvest pusztított el. Pénteken két, Magyarországról érkezett helikopter is bekapcsolódott az oltási munkálatokba. WASHINGTONBAN közölték, hogy ismeretlen illegális kód- fejtők betörtek a Microsoft számítógépes hálózatába, és elképzelhető, hogy ellopták a Windows- és az Office- szoftver legújabb változatát. A cég kérte az FBI segítségét. Hazánk számít a német támogatásra Minden érv amellett szól, hogy az Európai Unió bővítése 2005-ig megkezdődjék Magyarországon jól működik a demokrácia és a piacgazdaság, az ország az integráció révén, több évtizednyi elszakítottság után, ismét Európa része kíván lenni. Az uniós csatlakozást szolgáló erőfeszítéseinkben számítunk Németország tevőleges támogatására - jelentette ki Mádl Ferenc, akit fogadott Gerhard Schröder kancellár is. Berlin A Magyar Köztársaság elnöke német- országi bemutatkozó látogatásának programját a német kollégájával, Johannes Rau szövetségi elnökkel folytatott megbeszéléssel kezdte. A Bellevue kastélyban délelőtt lezajlott kötetlen légkörű, mindvégig német nyelven folytatott eszmecserén a magyar államfő hangsúlyozta: az integrációt illetően egybeesnek Magyarország és Európa érdekei. Németország hagyományosan Európa részének tekinti Magyarországot, és politikai erői pártállásukra való tekintet nélkül támogatják annak csatlakozását az Európai Unióhoz, hangoztatta Johannes Rau. A két államfő az alkalmat megragadva üdvözletét tolmácsolta a pénteken megkezdődött kétnapos berlini Magyar-Német Fórum résztvevőinek. A tanácskozáson vezető gazdasági és politikai tisztségviselők tartanak előadásokat, és tesznek hozzászólásokat az Európai Unió bővítésének témakörében. Németországnak az az érdeke, hogy az Európai Unió keleti bővítése minél gyorsabban elkezdődjék, hangoztatta a magyar államfővel és Martonyi János külügyminiszterrel folytatott pénteki berlini megbeszélése után a német külügyek irányítója. Joschka Fischer tagadta, hogy hazájában félelem mutatkozna az EU keleti bővítésétől. Mint rámutatott, a bővítés éppen Németországnak áll leginkább érdekében. A bővítés módozatát illetően kijelentette: a csatlakozási tárgyalásokon mutatkozó haladástól függ; hogy egyenként vagy csoportosan lépnek-e majd be az új tagok. Ennek során „nem lehet szó mesterséges késleltetésről, sem kedvezményes elbírálásról, miként arról sem, hogy bújtatott érvekkel bárki is a fékpedálra lépjen egyes jelöltek felvételét illetően” - fogalmazott a német külügyminiszter. Martonyi János elmondta: egyetértettek abban, hogy minden érv az EU-bővítés 2005-ig való megkezdése mellett szól. A Kreml fontos partnere Belgrad Az orosz-jugoszláv csúcstalálkozón bejelentették a gázszállítások felújítását Vlagyimir Putyin és Vojiszlav Kostunica közös nyilatkozatukban úgy foglaltak állást, hogy Koszovónak meg kell maradnia a jugoszláv állam keretein belül. Szerintük a lehető leghamarabb politikai tárgyalásokat kell kezdeni, és megállapodásra kell jutni a terület státusáról. A két államfő hangsúlyozta, hogy teljes mértékben és feltétel nélkül tiszteletben kell tartani az ENSZ Koszovóról hozott 1244. számú határozatát. Moszkva „Jugoszlávia hagyományos, s egyben egyik legfontosabb balkáni partnere Oroszországnak” - erősítette meg Vlagyimir Putyin orosz elnök. Az orosz-jugoszláv csúcson rendszeres politikai párbeszédről állapodtak meg, és felvázolták a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének stratégiai irányait, Moszkva és Belgrád a volt jugoszláv köztársaságok közötti jószomszédi kapcsolatok kialakítóZsizsicset, a montenegrói Szocialista Néppárt alelnökét jelölte jugoszláv kormányfőnek. A Montenegróban ellenzékben levő Szocialista Néppárt éveken át szövetségese és föderációs szinten koalíciós partnere volt az előző elnök, Szlobodan Milosevics pártjának. A jugoszláv kormányfőjelölt személyének elfogadásáról vagy elutasításáról a jövő héten dönt a jugoszláv szövetségi parlament. A Montenegróban kormányon levő Szocialisták Demokratikus Pártja újfajta viszonyt akar kialakítani a nagyobbik jugoszláv tagköztársasággal, Szerbiával. Milo Djukanovics montenegrói elnök pártja szerint az új viszonynak a két tagállam szuverenitásán kell alapulnia. A párt követeli: nemzetközileg ismerjék el külön-külön államként Montenegrót és Szerbiát, mindkettőt vegyék fel saját jogán az ENSZ-be. Az előrehozott szerbiai választások lebonyolítása után mind Szerbiában, mind Montenegróban tartsanak népszavazást, hogy kívánja-e a lakosság a jugoszláv államszövetség fennmaradását. Jacqueline viharos magánélete Nemrég jelent meg Sarah Bradford könyve Kennedy és Onassis özvegyéről. Az angol írónő eddig már három híresség életrajzát adta ki. London „A hotelszobában szerelmi sikolyok verték fel a csendet. Jackie örömkönnyeket sírt, s úgy érezte, mintha Jack soha nem csalta volna meg más nőkkel, mintha ismét nászúton lennének.” Sarah Bradford egyébként nem kevesebbet jelent ki, mint hogy a világ akkori első számú özvegyének már néhány nappal 1963. november 22., a gyilkosság után idegen férfiakkal volt intim kapcsolata. Első partnere Clint Hill, az elnök személyi főtestőre volt. A gaztettet követő hetekben együtt laktak abban a házban, amelyet egy másik milliárdos özvegy bocsátott a rendelkezésükre. Kisebb botrányt kavart, hogy az elnök özvegye és főtestőre együtt mutatkozott a nyüvánosság előtt. A szerző megszólaltat egy szemtanút, aki szerint mindketten lehajtottak jó néhány Martinit, s ennek megfelelő hangulatban csókolgatták, cirógatták egymást. Az özvegy néhány héttel később Marion Brandóval és George England hollywoodi producerrel vigasztalódott. Brando később elmesélte: magáévá akarta tenni a világ leghíresebb asszonyát. „Ennek Jackie részéről nem lett volna semmi akadálya. De olyan sokat ittam, hogy féltettem szeretői jó híremet a kudarctól.” A szerzőnő megerősíti azt a pletykát, miszerint Jackie-nek viszonya volt a sógorával, a később a bátyjához hasonlóan meggyilkolt Bobbyval is. A színhely ezúttal egy karibi álomsziget álomvillája, amelyet Benny Mellon milliárdos bocsátott a nem akármilyen pár rendelkezésére. Utána többek között John Carl Wamecke dúsgazdag építész, a család régi barátja következett. Jackie abban az ágyban lett az övé, amelyben a férjével töltötte a nászéjszakát. Sarah Bradford szerint ott osztotta meg új szeretőjével azt a titkát, hogy a nászéjszakán már nem volt szűz. Az írónő szerint egyébként Jackie egyáltalán nem felelt meg Kennedy ízlésének. Karcsú, sötét hajú és lapos keblű volt, a politikus viszont a szőke „töltött galambokat” kedvelte. Csakhogy az akkori Amerika legkeresettebb agglegényének illett végre megnősülnie. (HARMAT-KULCSÁR) NINI, A MINI! A hivatalosan ma megnyíló berlini autóshow-n mutatkozik be az új BMW Mini Cooper, amelyet a kiállításon november 5-ig láthatnak az érdeklődők. _________________________fotó: europress/epa > \ i < > Mádl Ferenc mindvégig németül tárgyalt vendéglátójával, Johannes Rauval Ezt a dátumot preferálja az a körülmény is, hogy a 2006 utáni EU-költségvetés megvitatása és meghatározása olyan fontos esemény, amelybe okvetlenül be kell vonni a mostani tagjelölteket is. sát tekinti a balkáni helyzet stabilizációja szempontjából a legfontosabb tényezőnek. Putyin megelégedettségének adott hangot azzal összefüggésben, hogy Jugoszlávia kiutat talált a válságból anélkül, hogy erőszakos módszerekkel kellett volna megoldani a problémákat. Az orosz elnök teljes támogatásáról biztosította Kostunica lépéseit, amelynek köszönhetően sikerült leküzdeni a krízist, s megszüntetni az ország nemzetközi elszigeteltségét. Oroszország azonnali gázszállításokkal siet Jugoszlávia segítségére - közölte a tárgyalások után Kostuni-ca, s kijelentette: Jugoszlávia többet nem lesz a Balkán „puskaporos hordója”. Vojiszlav Kostunica Zoran Vojiszlav Kostunicát a Kremlben fogadta Vlagyimir Putyin orosz államfő