Új Dunántúli Napló, 2000. október (11. évfolyam, 270-299. szám)

2000-10-25 / 293. szám

ltd 2000. Október 25., szerda HAZAI TÜKÖR Új Dunántúli Napló - 3. oldai Kímélik a zsebünket Újabb kétmilliárdot ad a kormány bérlakások építésére Miniszterelnöki hivatal A kormány tegnapi döntésé­nek értelmében november­től 43 százalékkal nő a na­gyipari fogyasztók számára a gáz ára, miközben a la­kossági ár változatlan ma­rad. A kabinet ülésén terí­tékre kerültek a különféle lakásépítési támogatások is. A Mollal yaló hosszas alkudozás kompromisszumra vezetett - je­lentette be a szokásos szóvivői tájékoztatón Matolcsi György gazdasági miniszter aminek eredményeként november 1-jétől csak az ipari nagyfogyasztók szá­míthatnak gázáremelésre, míg a kisfogyasztókat egyelőre „megkí­mélik”. Mint megtudtuk, a 43 százalékos drágulás körülbelül 500 nagyvállalatot érint, azokat, akik 500 köbméter/órás földgáz­órát szereltettek fel. Noha az emelés mértéke jelentős - tette hozzá a miniszter -, a nyugat-eu­rópai árszintnek ez még így is csak a felét fogja kitenni. Hangsúlyozta, hogy a háztar­tásokat, a kommunális létesít­ményeket, illetve a kis- és kö­zépvállalkozói kört ez az árkor­rekció egyáltalán nem érinti, s a távhőszolgáltatás díját sem mó­dosíthatja, mivel az é szolgálta­tást nyújtó cégekre kivételesen nem terjesztették ki az emelt gáztarifát. A gazdasági tárca ve­zetője szerint a kormány és a Mól közösen figyeli a kőolaj vi­lágpiaci árának mozgását, s an­nak megfelelően döntenek majd, hogy elegendő-e a jövő nyáron, vagy annál hamarabb kell ismét tárgyalni egy újabb ár­korrekcióról. A kabinet tegnap újabb két­milliárd forinttal bővítette a bér­lakás-építési program támogatá­sára szánt keretet. Ezzel együtt idén 6,5 milliárd forint költhető a bérlakásépítés állami finanszíro­zására. Újságírói kérdésre vála­szolva a miniszter elmondta: 2000-ben körülbelül 1800 ilyen típusú otthon felhúzását kezdhe­tik meg (illetve kezdték már meg) a pályázatot elnyert kivite­lezők. A kabinet javasolja a lakásta­karék-pénztárakról, valamint a jelzáloghitel- intézetekről szóló törvény módosítását - közölte Borókai Gábor szóvivő. A terve­zet egyik eleme, hogy a lakásta­karék-pénztáraknak 2002 végéig két lépcsőben 2 milliárd forintra kell emelniük jegyzett tőkéjüket. A lakáskölcsön nyújtásához elő­írt minimális megtakarítási idő négy évről három évre csökken, miközben a kölcsön felhasználá­sának köre a csatorna- vagy árok- rendszer-építéssel bővül. Az álla­mi támogatás mértéke 30-ról 15 százalékra módosul. A kormány az árvízvédelem soros feladatain túl az okmány­irodák működésével is foglalko­zott. November 1-jétől újabb 78 iroda nyílik meg, miközben sza­porodnak a teendők is. Hamaro­san a különféle vállalkozói enge­délyek, 2001-től pedig a gépjár­mű üzemeltetésével kapcsolatos okmányok is ezekben az irodák­ban szerezhetőek be. TAKÁCS MARIANN HÍREK RÖVIDEN Neve: Orbán Róza Orbán Viktor miniszterelnök felesége, Lévai Anikó október 24- én hajnalban egészséges leánygyermeknek adott életet. Róza és édesanyja jól érzi magát - jelentette közleményében a Mi­niszterelnöki Hivatal Kommunikációs Államtitkársága. Új közigazgatási államtitkár Beiktatták hivatalába Perenyei Tamást, a Honvédelmi Minisz­térium új közigazgatási államtitkárát. Az államfő a kinevezési okmányt tegnap nyújtotta át a Parlament Nándorfehérvár-ter- mében. Perenyei elődje Wachsler Tamás volt, aki szep­tember 15-ei hatállyal távozott posztjáról. Mádl Ferenc kedden délelőtt hivatalos látogatást tett a Honvéd Vezér­karnál is. Közös levél A parlament olajügyeket vizsgáló bizottságának fideszes és MDF-es tagjai levélben fordulnak a legfőbb ügyészhez Éles Gyula ügyében, aki a feltételezések szerint közvetítette az olaj- szőkítés technológiáját a „feltaláló” és az „olajezredesek” kö­zött - derült ki a két képviselőcsoport közös keddi sajtótájé­koztatóján. A politikusok szeretnék, ha a legfőbb ügyész meg­vizsgálná: mi indokolta, hogy az Éles Gyula elleni nyomozást egyik hatóság a másikhoz tette át, és miért húzódik a bírósági eljárás. Önkormányzati társulás Tisza Vízgyűjtő Programrégió elnevezéssel önkormányzati tár­sulást hozott létre a folyó vízgyűjtő területén fekvő hét megye - közölte tegnap Sós Tamás, a Heves megyei közgyűlés elnöke. A Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bi- har, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzatok alkotta társulás célja a természet és a környezet összehangolt védelme; hosszú távon igyekeznek el­érni, hogy a Tisza völgyét a Világörökség részévé lehessen nyilvánítani. Erdősítési akció A nemzeti agrárprogram kiemelten kezeli az erdőtelepítéseket, s erre az elkövetkező tíz évben mintegy 60 milliárd forintot irányoz elő - közölte Barátossy Gábor, az FVM Erdészeti Hiva­talának elnöke kedden. Kiemelte: évi hatmilliárd forintból 15- 17 ezer hektár földterület fásítható. Leárazzák a kórházakat? Decemberben húsz százalékkal kevesebbért dolgoznak a kórházak? A társadalombiztosítás fekvőbeteg-el­látásra fordítható kasszájában 3,2 mil­liárd forintra duzzadt a hiány. Az egészségbiztosító szakemberei sze­rint sürgős kormányzati segítség nél­kül decemberben várhatóan már 20 százalékkal kevesebb pénzt tudnak fi­zetni a kórházi teljesítménypontokért. Országos körkép Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár fi­nanszírozási osztályán elmondták, hogy ha nem lesz társadalombiztosítási pótköltség­vetés, akkor elkerülhetetlen a teljesítmény­pontok „leárazása”. Az egyre súlyosabb pénzügyi hiányon ugyanis csak az elvég­zett kezelések után járó pontok 20 százalé­kos értékcsökkentésével tudnának úrrá len­ni. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a kórházak mondjuk a 75 500 forintos jelen­legi pontérték helyett csak 60 ezer forinttal számolhatnának az év utolsó hónapjában. Ennek következtében egy-egy műtét után is jóval kevesebb járna, mint novemberben vagy októberben. Dr. Baráth Lajos, az Egészségügyi Gazda­sági Vezetők Egyesületének alelnöke szerint a kórházak gazdálkodása már jelenleg is borotvaélen táncol. Nagyon sok intézmény eladósodott, további spórolásra pedig nincs lehetőség. Az orvosok, ápolók igyekeznek nem éreztetni a betegekkel a súlyos gondo­kat. Életmentő beavatkozások természete­sen nem maradhatnak el, de a programoz­ható műtéteket egyre többször csak késve végzik el. A kórházi étkeztetés színvonala már mindenütt megsínylette a pénzhiányt. Új ágyneműt és munkaruhát pedig már nem is vásárolnak. Stoppolt, foltozott hol­mik kerülnek vissza a mo­sodából. Baráth doktor attól tart, hogy a pénzügyi ne­hézségek egyre súlyosabb szakmai válságba sodor­ják az ágazatot. A 2001-2002-es költségve­tésben tovább csökken annak a pénznek a reálér­téke, ami az egészségügy­re, a kórházak finanszíro­zására jut. Az eljövendő két évre ígért 20-20 száza­lékos béremelés és a szakmai szorzó emelése valamit javít az ágazat munkaerőhelyzetén, de a jelentős fizetésemelés el­lenére sem biztos, hogy minden betegágy mellé jut elegendő nővér és szakorvos. Súlyosabb ba­jok várhatók a kórházak gazdasági-kiszolgáló sze­mélyzeténél. A takarítók, a fűtők, a mosodai dolgo­zók anyagi megbecsülése ugyanis még az ápolóké­nál is sokkal rosszabb. A Pénzügyminisztéri­um illetékesei lapunknak elmondták, aho­gyan a közelmúltban a gyógyszerkasszát is kipótolták 5 milliárd forinttal, ugyanúgy el­képzelhető a kórházi keret kiegészítése is a 3,2 milliárd forintos hiány összegével. Ko­rántsem biztos tehát, hogy a társadalom- biztosítás fekvőbetegkasszája annyira ki­ürül, hogy az már a betegellátást veszé­lyeztesse. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár egyébként ezekben a napokban tárgyal - hosszú egyeztetések után - a kórházak va­lós ágyszámigényeiről. Az egészségügyi dolgozóknak ígért idei bérkiegészítésről pedig várhatóan éppen ma döntenek az ágazati minisztérium és az érdekképvisele­tek vezetői. Erőszakhullám a képernyőn Csak a szülő segíthet a látottak feldolgozásában Budapest Kevés színvonalas gyerek­műsort, annál több erősza­kos filmet sugároznak a tele­víziós állomások. A média hatása a gyermekekre és a fi­atalokra címmel nemrég ren­dezett tanácskozás résztve­vői a műsorkészítők és tele­víziós vezetők önkorlátozá­sát, valamint a médiatörvény szigorítását szorgalmazták- Egy megfelelő családi környezet­ben nevelkedő gyermek lelkivilá­gán, viselkedésén nem valószínű, hogy mély nyomokat hagy egy- egy erőszakosabb filmjelenet, durva kifejezés - fogalmazott az Meg kell birkózniuk a látottakkal Europressnek dr. Münnich Iván agressziókutató. Az Országos Kri­minológiai és Kriminalisztikai In­tézet munkatársa szerint manap­ság az okozza a legnagyobb gon­dot, ha a szülők és a gyermekek között megszűnik a közvetlen kapcsolat.- A meséken keresztül régeb­ben is találkozhattak a gyerekek véres történetekkel...- A mesék sem mentesek az erőszaktól, ám az esti mesélések közben az édesanya közelsége, nyugtató szava, simogatása, rög­tön segített feloldani a gyerekek­ben keletkező feszültséget. Ezzel szemben ma a fiatalok a brutali­tást a képernyőn keresztül kap­ják, ráadásul egyedül kénytele­nek megbirkózni a látottakkal. Nem marad idejük az esemé­nyek feldolgozására és sokszor nem is képes különbséget tenni valóság és képzelet között.- A fiatalok agresszivitásáért sokan a televízió-műsorokat, vagy éppen az agresszív videojátékokat okolják. A véres látvány okozhat-e személyiségtorzulást?- A kutatási tapasztalatok nem igazolják a direkt összefüg­gést. De a gyerek úgy tekinthet az erőszakra, mint a konfliktus­megoldás egyik eszközére. A helyzetet ronthatja, ha a szülő nem szól az üyen tartalmú mű­sorok ellen, így a kicsi számára elfogadottá válnak a látottak. A média negatív hatása nemcsak abban áll, hogy az agressziót fel­keltheti, hanem hogy ezt az ér­zést egyre növeli, hogy hozzá­szoktatja a nézőt az erőszak el­fogadásához. A filmkészítők pe­dig - hogy újabb és újabb néző­ket nyerjenek, vagy hogy a régi­ek érdeklődését ébren tartsák - egyre durvább eszközökhöz nyúlnak. HORVÁTH MAGDOLNA Ne kiálts rögtön bíróért! Mielőtt perre mennénk, akár meg is egyezhetünk Az összeveszett üzletfeleknek nem kell feltétlenül a bíró­ságra rohanniuk ahhoz, hogy jogász segítségével megálla­podást kössenek egymással. A közvetítés, más néven mediálás ugyanis kíméli a pénztárcát, és a jogvita minden résztvevője számára sikert és elégedettséget nyújthat. Budapest Magyarországon még egyáltalán nem elterjedt, de az Egyesült Álla­mokban, az Európai Unió tagálla­maiban és Japánban már évek óta bevett szokás, hogy a vállalatok jogvitáikat a bíróság bevonása nél­kül, kívülálló jogi szakértő vezeté­sével, az úgynevezett mediálás se­gítségével oldják meg. Az egyeztetés célja olyan megál­lapodás keresése, amellyel mind­két fél elégedett, és egyikük sem ér­zi magát vesztesnek. Az eljárás rá­adásul jóval olcsóbb, mintha bíró­sági procedúra eredményeként jut­nának egyezségre a felek. A lehető­ség persze így is megmarad, hogy ha a mediálás mégsem vezet ered­ményre még mindig perre vihető a vitás ügy.- A magyar ügyvédeknek min­dig is kötelességük volt megpróbál­kozni azzal, hogy a pereskedés előtt álló ügyfeleiket megállapodás­ra bírják - közölte az Europress- szel dr. Strasszer Tibor ügyvéd. - Ha nem járnak sikerrel, eseüeg vá­lasztott bíróság előtt próbálnak kö­zös nevezőre jutni. A választott bí­róságok azonban hiába dolgoznak gyorsabban, mint más ítélőszékek, döntésükre nincs jogorvoslati lehe­tőség, ítéletük ellen nem lehet fel­lebbezni. A tárgyalás után tehát sokszor előfordul, hogy az egyik, vagy a másik fél lógó orral hagyja el a bíróság épületét.- A perek évekig elhúzódhatnak, a végrehajtás kétséges, a perköltség pedig általában horribilis méreteket ölt - közölte Nagy Bádint, az első iiozai közvetítő cég ügyvezető igaz­gatója. - Nagyon ritka, hogy az egy­mással szembenálló üzletfelek mindegyike elégedetten hagyná el a tárgyalótermet, arról nem is be­szélve, hogy a köztük lévő üzleti kapcsolat viszszavonhatatlanul megromlik. Ezért azt gondolom, a pereskedésnél kétségtelenül kelle­mesebb és olcsóbb, ha az üzletfe­lek kívülálló jogi szakértő, és nem ítélőbíró segítségével állapodnak meg egymással.____________sz. f. Ön ismeri már ezt a megoldást? Csak 3 hónap elmúltával ken Személyi kölcsönök megkezdenie a Lakáshitelek tőketörlesztést!* •További információkért és a türelmi idő feltételeiről érdeklődjön fiókjainkban, vagy hívja a O 06-40-30-20-1 óes telefonszámot helyi tarifával. 7621 Pécs, Mária u. 3. www.baca.hu • www.wap.baca.hu A Komfort II (személyi kölcsön) hitel törlesztőrészlete és futamideje a jelenleg érvényes kamatokkal, hónapokban 48-3 45-3 42-3 36-3 33-3 30-3 21-3 15-3 300.000 9 356 9 818 10 354 11 727 12 625 13 727 19 271 27 633 400.000 12 475 13 091 13 805 15 636 16 833 18 302 25 694 36 844 500.000 15 594 16 363 17 256 19 545 21 042 22 878 32 118 46 054 600.000 18 712 19 636 20 707 23 454 25 250 27 453 38 541 55 265 700.000 21 831 22 909 24 159 27 363 29 458 32 029 44 965 64 476 800.000 24 950 26 181 27 610 31 272 33 667 36 604 51 388 73 687 900.000 28 069 29 454 31 061 35 181 37 875 41 180 57 812 82 898 1.000.009 31 187 32 727 34 512 39 090 42 083 45 755 64 236 92 109 A fenti adatok tájékoztató jellegűek, a pontos törlesztőrészleteket a kölcsönigénylés napján határozzuk meg. A hitelek változó kamatozásúak. THM 20,78-22,19%. Jelen tájékoztató nem tekinthető ajánlattételnek. BanlvVVustria Creditanstalt A kórházi pénzszűke kihathat az ápolás minőségére is

Next

/
Thumbnails
Contents