Új Dunántúli Napló, 2000. október (11. évfolyam, 270-299. szám)

2000-10-18 / 287. szám

4. oldal - Új Dunántúli Napló BÁRÁNY A I TÜKÖR 2000. Október 18., szerda Vitafórum az egyházi iskolákról Nem csökken az érdeklődés a vallásos oktatás iránt Baranyában a huszonhét nem önkor­mányzati fenntartású intézmény közül nyolc iskola és egy óvoda van egyházi szervezet fenntartásában, illetve tulaj­donában. Ma Pécsett, a Nagy Lajos Gim­náziumban honosodásuk tartalmi kér­déseiről tartanak vitafórumot. Baranyai körkép Az egyházi iskolák sorában’ a Nagy Lajos Gimnáziumot nemcsak rangja, eredményei miatt illeti elsőség, hanem azért is, mert az 1687-ben létrehozott alma mater az ország második legöregebb egyházi középiskolája. A rendszerváltás után, 1992-ben lett ismét az Célok, működés, adatok Az egyházi iskolákban a vallási alapon nyugvó erkölcsi neve­lés a pedagógiai program alapja. A tanterv a hittan és a lelki- gyakorlatok kivételével semmiben nem tér el a „normális” is­kolák gyakorlatától, programjaik is a NAT, illetve a Kerettan- terv szerint készülnek. A szakmai és törvényességi felügyelet is az önkormányzat által felkért szakemberek feladata. Az országban már 381 egyházi iskola van 87132 tanulóval, Baranyában mintegy 2250-en tanulnak ilyen intézményben. egyházé, s mint Páva Péter igazgatótól (ké­pünkön) megtudtuk, a négy- és hatosztályos rendszerben működő, 750 diákra tervezett gimnáziumban ma csaknem teltház van, je­lenleg 747-en tanulnak itt, az iskola jó légkö­rére, liberalizmusára, osztályközösségeire is jellemző, hogy a katolikus többség mellett más vallásúak - reformátusok, evangéliku­sok, pünkösdisták - is ta­nulnak itt. Harmaduk vidé­ki - kollégista vagy bejáró. A tantárgyi szerkezet leg­feljebb abban tér el az álla­mi gimnáziumokétól, hogy heti két órában hittan is van, és az idegen nyelvek kínálatából elsők közt vá­lasztják a latint. A tanárok­tól elvárják, hogy hívők le­gyenek, de ez nem kizáró követelmény. Ma is oktatnak néhányan, akik nem vallásosak, de tisztelői a hitnek. Valamennyi egyházi in­tézménynek a világi iskolá­kat megillető állami norma­tíva jár, és a pedagógusok jelenleg érvényes közalkal­mazotti bértarifája szerint alakulnak a fizetések is. Az iskolák között azért vannak különbségek. A megszűnt püspöki énekiskolát 1995- től felváltó Szent Mór Kato­likus Iskolaközpont - amely azóta nyolcosztályos gimnáziummá nőtt, 458 diákból 140 középiskolással - alapfokú zene- művészeti és képzőművészeti bizonyítványt is ad. Itt kötelező a latin, és a fiatal tantestüle­ten belül következetesen elvárják a vallásos érzületet. Pécs legújabb egyházi iskolája, az Árpádházi Szent Margit Katolikus Általános és Zeneiskola tavaly született az oktatás foga­dalmát elsők közt magáénak valló Miasszo­nyunk Női Kanonokrend Szent István téri épületében és a rend fenntartásában. A nyolc- osztályos iskolának egy másodikos, és már két elsős osztálya - összesen 57 kisdiákja van - mondta el Babocsánné Katona Ágnes igaz­gatónő. A kanonokrend polgári alkalmazotta- iként a tanárokat itt is a bértarifa szerint fize­ti, bár (méltóan a hagyományokhoz) a maxi­mumot kapják. A Pécsi Református Kollégi­um Gimnáziuma és Általános Iskolája a Ko­dály Zoltán Gimnázium keresztény tagozata­ként indult, az 1994-től önálló intézmény a Baranyai Református Egyházmegye egykori ingatlanának kártalanítási összegéből létesít­hetett saját iskolakomplexumot. Ma 393 tanu­lójuk van. Az érettségi tantárgyakat hatéko­nyan, kis létszámú csoportokban oktathatják. Vidéken a siklósi Sztárai Mihály Reformá­tus Általános Iskola és Napköziotthonos Óvo­da (160 iskolás), a siklósi Szent Imre Katoli­kus Iskola és Gimnázium (191 iskolás), a mohácsi Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola és Óvoda (197 diák), a felsőszentmár- toni Szent Márton és a pécsi Római Katolikus Miasszonyunk Óvoda tartozik e sorba, a lista a Hit Gyülekezete pécsi Sztárai Mihály Általá­nos Iskola és Gimnáziummal teljes. Bár ez utóbbit, mivel nem történelmi egyház tartja fenn, a többi egyházi intézmény nem tekinti a partnerének.________________________________b.r. HÍRCSATORNA A VILLÁNYI BORÚT rendszer turisztikát is felkaroló közössége most már regionális feladatokat is ellát. Útmutatása alapján bo- rútcsoport szerveződött többek között Bólyban, Mohácson, nemrég pedig a Balaton partvidé­kén is. (cs) HOGYAN TOVÁBB? Megjelent a „Pályaválasztási tájékoztató” a megyei Pedagógia Intézet szer­kesztésében, amelyet annak tan­boltjában hétfőn és csütörtökön 8-tól 12 óráig és 13-tól 15 óráig vásárolhatnak meg az érdeklő­dők. Az iskolák teljes képzési kí­nálata mellett tartalmazza a „nyílt napok” időpontjait is. (br) TORMÁS ÚJ LOBOGÓIT szentelik be október 21-én ab­ból az alkalomból, hogy a tele­pülés, valamint Szágy, Baranya- szentgyörgy és Baranyajenő is ekkor veszi át az államalapítási emlékzászlót. Megáldják az új címert is, amelyben jelölve van Szent Vendel, a templom pász­tor-védőszentje. (cs) BICSÉRD ÉS ZÓK önkormány­zata október 20-án arra emléke­zik, hogy egy évtizede sikeresen működik a községvezetőség. E napon 27-en kapnak kitüntetést, akik az elmúlt tíz év alatt vezető­ként vagy képviselőként közéleti tevékenységet folytattak. ____icsi A szoftver- és CD-másolás a sláger Az év elmúlt kilenc hónapjának statisztikája szerint egyér­telműen a szerzői vagy szomszédos jogok megsértése az a bűncselekménytípus, amelyik a legnagyobb „fejlődésen ment keresztül” Baranya megyében. Szeptember végéig kö­zel kétezer esettel találkoztak a rendőrök. Baranyai körkép Idén már több mint 11000 bűn- cselekmény vált ismertté a Bara­nya megyei Rendőr-főkapitány­ság előtt, és ez 4,7 százalékos nö­vekedést jelent az elmúlt év ha­sonló időszakához képest. Ez a tendencia természetesen nem jel­lemző minden bűncselekménytí­pusra, vannak olyan területek, ség illetékesei pedig 9 ügyben dolgoztak. Nem okozott meglepetést sen­kinek, hogy az összes eset nyolc­van százalékát a vagyon elleni bűncselekmények tették ki. Érde­kes viszont, hogy míg a lopások és a betöréses lopások egyaránt csak­nem 10-10 százalékkal csökken­tek, addig kiugróan megemelke­dett a szerzői vagy szomszédos jo­gok megsértése elnevezésű bűncselekmé­nyek körébe tar­tozó ügyek szá­ma. A CD-máso- lás, a számító- gépes szoftve­rek illegális használata, a könyvek, jegy­zetek sokszoro­sítása mind ide tartozó cselek- — ....mény. Rendsze­re sen előfordul azonban, hogy az elkövetők nin­csenek tisztában azzal, hogy mi­lyen jogszabályokat sértenek meg, amikor elkövetik ezeket a sokak ál­tal bocsánatosnak tartott bűnöket. A KOZRENDVEDELMI SZOLGALAT INTÉZKEDÉSEI BARANYA MEGYÉBEN intézkedések ahol jelentős csökkenés tapasz­talható. A rendőrség társszervei közül az ügyészi szervek 283, a vám- és pénzügyőrség 179, az APEH nyomozói 109, a határőr­- A gépjárművekhez kapcsolódó lopások összességükben 26,4 szá­zalékkal csökkentek. Míg tavaly ilyenkor már 1200 ügy felett jár­tunk, addig szeptember végéig csak 935 esettel foglalkoztunk - mondta Kertész Sándor alezredes, a Baranya megyei Rendőr-főkapi­tányság értékelő tisztje. - Ellentétes a tendencia a gépkocsikhoz kap­csolódó, feldolgozott ügyek eseté­ben, ahol csaknem üyen mértékű növekedés tapasztalható. Ami az elmúlt negyedévet illeti, összesen 37 gépkocsit loptak el a megyében, több mint hatvan százalékukat Pécsről, illetve Pécs környékéről. Harkányból nyolc autó tűnt el, ezek kivétel nélkül mind külföldiek tulajdonában voltak. Érdekes, hogy keleti típusokból mindössze kettő tűnt el, a legkeresettebb a Volkswa­gen és az Audi volt. Jelentősen csökken az elmúlt kilenc hónapban a garázdaságok, erőszakos közösülések, súlyos testi sértések száma. Összesen 56 rablás történt, ami a tavalyi szint­nek felel meg. Természetesen nem csökkent a kábítószeres ügyek száma sem. Százhét bűn­ügyet zártak le a háromnegyed év alatt, többségük csekély mennyi­ségű drog birtoklása, fogyasztása, valamint indiai vadkender illegá­lis termesztése és feldolgozása miatt indult. _______ S. G. GE SZTENYESZEZON. Megyeszerte megjelentek az utcai geszte­nyesütők. A melegebb idő ellenére is sokan fogyasztják az őszi cse­megét________________________________________________FOTÓ: MÜLLER ANDREA Sz állodák és terelőút Harkány A város az öt évre szóló te­lepülésrendezési tervét ké­szíti abban a reményben, hogy új szállodák és családi házak épülnek. Csak az ön- kormányzat félmilliárdos beruházásra készül. Mint értesültünk, az elkövetkező öt évben legkevesebb kétszáz családi ház létrehozásával szá­molnak a képviselők. Az építési kedv és igény azt jelzi, hogy első­sorban a Tere-hegyen, Dráva- szabolcs irányában, valamint az új üdülőrésztől délre egyre több otthon fog épülni. A növekvő vonzerőre utal az is, hogy szá­mos magánember, kis és nagy cég jelezte szállodalétesítési szándékát. Épp ezért a Bartók Bé­la utcát jelölik a jövendőbeli léte­sítmények színhelyéül, ahol egy egész soron magasodnak majd a vendéglátó egységek. Igazi pihe­nőövezetté fejlesztik a helységet. Ezért állami Segítséggel kialakít­ják a két évtizede várt terelőutat a drávaszabolcsi kemping irányá­ban hangszigetelő falakkal és több körforgalommal, hogy az át­menő forgalom zajhatásait mér­sékeljék. Az újabb kerékpárút­rendszert három kilométeresre tervezik. Az elképzelés szerint a majdani épületeket és útvonala­kat elsősorban önkormányzati földeken alakítják ki. Emellett, ha kisebb mértékben is, de magán­parcellákat is felvásárolnak, illet­ve elcserélnek. Nem véletlen, hogy a városrendezési elképze­lést ismertető fórumokon - ame­lyeket az év végéig megtartanak - ldkérik a lakók véleményét is. CSUTI J. Harangot öntene Sásd és környéke Hazánkban mindössze ketten sze­reztek mesteroklevelet a harangön­tő szakmából, egyikük Sásdon él. Ferencsics István ez idáig csak egy harangot formázott - Szigetvárnak. Most, hogy Fábos György pécsi al­kotó a vásárosdombói kisüzemben királyszobrot öntetett vele Szabad- szentkirály községégének, újból felmerült az a lehetőség, hogy mű­helyt alapít. Azonban ha épülne, nem Sásdon épülne az öntöde, mi­vel a nyugdíjas mester egyedül képtelen előteremteni a beruházás­hoz szükséges kétmilliós összeget. Ilyen helyzetben olyan, ipari ter­mékeket öntő befektetőkkel szeret­ne társulni, akik nem idegenked­nek a harangöntéstől. Mint értesültünk, megyénk hat magánöntödéje közül csak a vásárosdombói alkalmas harang­készítésre, amelynek a tulajdonosa azonban nem reagált a sásdi aján­latra. Ferencsics István állítja, hogy Baranyában évente legkevesebb 15 önkormányzat és plébánia igényel harangot, amelyet azonban Né­metországból, Lengyelországból és Ukrajnából szereznek be. A sásdi szakember szerint az ő munkája olcsóbb lenne, mint a külföldi. CSUTI J. Kivágtak, de nem telepítettek Idén év elején vágták ki a település és Harkány között lévő arborétum fáit, amelyeket - a hivatalos álláspont szerint - meghatározott időn belül pótolnak. Ennek sokak szerint egyelőre nyoma sincs. Siklós Az önkormányzatnak közel öt­millió forintos bevétele szárma­zott a különböző okok - például elöregedés - miatt kivágott fák­ból. Az ügylet megkötése ellen dr. Szepesvári Zsolt képviselő emelt szót, aki furcsállotta, hogy a 4,8 milliós ajánlat nyert annak elle­nére, hogy egy másik érdeklődő ennél egymillióval is többet aján­lott, ráadásul az elmúlt év végi megállapodást követően a farost­nak is alkalmas fa ára jelentősen emelkedett. Véleménye szerint a mai napig nincs meghatározva az a személy, aki felelősen utána­nézne a dolgok mindenkori állá­sának, s rendszeresen ellenőriz­né, hogy valóban a terveknek megfelelően megy-e a munka. A tervekben fák ligetes rend­szerű, a tájegységre jellemző, ős­honos fajtákkal történő pótlása szerepel, ugyanakkor a helyi la­kosok véleménye szerint egy kez­deti próbálkozástól eltekintve még „egy deka fát” sem ültettek ki. A munkálatot elnyert vállalko­zásnál érdeklődésünkre elmond­ták, a kialakult helyzetben szere­pet játszott, hogy elhúzódott a „feladatmeghatározás”, vagyis az, ki vághat, hogyan és milyen felté­telek mellett. Ugyanakkor idén eddig másfél millió forintot fordí­tottak az egykori arborétumra, ahol nem csak ültetés, hanem a terület letakarítása is szerepelt. További fákat novemberben he­lyeznek ki. Az illetékes határozot­tan cáfolta a lakossági észrevételt,’ miszerint nincs látszata a munká­juknak. Tájékoztatása szerint a fák végleges pótlása három év alatt történik meg, ugyanis ennyi időre szól az az általuk elnyert pályázat, amelynek alapján a tele­pítést az állami erdészeti szolgá­lat finanszírozza. Mehring István képviselő el­mondta, a jelenlegi állapot kiala­kulásában szerepet játszik a nyá­ri szárazság is, amelynek eredmé­nyeként a kiültetett fák - szerinte a tervekben szereplő famennyi­ség 10 százaléka került eddig tele­pítésre - 70 százaléka nem eredt meg. Úgy tudja, azokat a vállalko­zók önerőből pótolják, illetve a mostani dzsumbujt is saját pénz­ből tüntetik el. _________________________________________KJ. Helyükre kerülnek a dolgok Fél évszázad múltán a Templom tér ismét zavartalanul az egyházi szertartások és ünnepségek helyszíne lehet, miu­tán elbontották az ott emelt szovjet hősi emlékművet és ex­humálták a katonasírokat. SZENTLÖRINC- Szentlőrinc két szempontból is kilógott a törvénytisztelők sorá­ból. Egy 1946-os törvény szerint minden halottat ki kellett volna vinni a temetőbe, ezzel szemben a templomunk mellett maradtak a katonasírok. A másik: egy 1949- es törvény szerint a katonai teme­tőket államosítani kellett volna, ám ezt Szentlőrinc esetében elfe­lejtették, így továbbra is az egyhá­zunk tulajdonában maradt a tér­nek az a mintegy 1700 négyzet- méteres területe is - meséli Mecséri István római katolikus plébános. Még évekkel ezelőtt Maretics Imre helyi vállalkozó felajánlotta: ingyen lebontja az emlékművet. Az orosz kormány beleegyezésé­vel két-három emberrel három hét alatt beváltotta az ígéretét, a Pécsi Temetkezési Vállalat embe­rei is szaksze- rűen végezték sítanak, tehát helyreállítják a parkot. A hívők is reményked­nek, jövő év májusában az elsőál­dozást, és júniusban a bérmálást már ott végezhetik, ugyanis na­gyobb szertartások, ünnepségek alkalmával túl kicsinek bizonyul a templom.- Hatvanhárom elhunyt földi maradványát exhumálták a 35 sírhelyen, az emlékművet is le­bontották. Az egyház szeretne az új, parkosított részen egy olyan szabadtéri oltárt létesítem, ami egyben egyházi jellegű emlékmű és szobor is lenne. A megvalósí­tás érdekében a plébános úr már tárgyalt is régi osztálytársával és barátjával, Rieger Tibor szobrász- szál. A mű elkészítéséhez szüksé­ges pénzt pályázatokon szeret­nénk elnyerni - közli dr. Győrvári Márk, Szentlőrinc alpolgármeste­re (képünkön). Eltelt ötven év, és helyére ke­rülnek a dolgok a millenniumi és az egyházi jubileumi évben. Mecséri István reményei szerint augusztusra már a szabadtéri ol­tár is elkészül. b. m. l

Next

/
Thumbnails
Contents