Új Dunántúli Napló, 2000. október (11. évfolyam, 270-299. szám)

2000-10-16 / 285. szám

2. oldal - Új Dunántúli Napló VILÁG TÜKÖR 2000. Október 16., hétfő j§ jHflfl Közel-Kelet: újabb halott, újabb túsz Csúcsértekezletre készülnek az érdekelt államok A pápa a gyermekek szeretetére szólított fel Borúlátóan nyilatkozott a hétfőre tervezett Sarm-es-Sejk-i csúcsértekez­let kilátásairól Ehud Barak izraeli kormányfő. Hoszni Mubarak egyipto­mi elnök és Kofi Annan ENSZ-főtitkár szerint a közel-keleti rendezés, sőt az egész világ békéje szempontjából döntő jelentősége lehet a tanácskozás sikerének. Az izraeli erőszak ellen tüntetnek a palesztinok A vasárnapi kormányülés után Ehud Barak úgy vélekedett, hogy a közel-keleti békefo­lyamat a jelenlegi formájában a végéhez kö­zeledik, és a hétfői csúcsnak csupán az erő­szakos cselekmények megfékezése, valamint az újabb ellenségeskedések megakadályozá­sa lehet a célja. Az izraeli kormány úgy látja, hogy a palesztin vezetésnek „igen nehezére esik döntéseket hozni a megállapodással FOTÓ, EUROPRESS/EPA kapcsolatban”. Az izraeli külügyminisztéri­um nyilatkozatban szólította fel a vüág kor­mányait: fékezzék meg azokat az antiszemi­ta akciókat, amelyek az izraeli-palesztin el­lenségeskedések kitörését követték. Mubarak egyiptomi elnök vasárnap dél­után Sarm-es-Sejkben megbeszéléseket folytatott Kofi Annan ENSZ-főtitkárral a kö­zel-keleti csúcs előkészítéséről. Mubarak a csúcs legfontosabb feladatának az izraeli csapatok palesztin zónákból való visszavo­nását tekinti. A tanácskozás után az egyip­tomi külügyminiszter kijelentette, hogy az izraeli csapatok palesztin területekre való telepítése súlyos megsértése a nemzetközi megállapodásoknak. A libanoni kormányfő az iszlám hazafias erők bejrúti kongresszusán felszólította az arab államokat, hogy szakítsák meg Izrael­lel a diplomáciai kapcsolatokat, s ezzel is jelezzék a palesztin felkelés támogatását. Iszmael Abu Sanab Hámász-vezető csaló­dottságának adott hangot, mert Arafat elfo­gadta a csúcsra való meghívást, hiszen a tanácskozás „csak Barak bűnös támadásai­nak álcázását szolgálja”. Az amúgy is feszült közel-keleti helyze­tet tegnap tovább bonyolította egy újabb palesztin tüntető halála és egy izraeli kato­natiszt elrablása. A harmincéves palesztin fiatalember, akit négy nappal ezelőtt lőttek fejbe Ciszjordániában, tegnap halt bele sé­rülésébe. Az izraeli kormány megerősítette, hogy a szélsőséges palesztin szervezet, a Hezbollah gerillái elrabolták az izraeli had­sereg egyik ezredesét. Meg nem erősített hírek szerint viszont egy külföldön dolgo­zó izraeli üzletembert, tartalékos tisztet ej­tettek foglyul. A Hezbollah már egy hete fogságban tart három izraeli katonát. ■ Hírek röviden Paskai László Amerikában Paskai László bíboros, esztergomi érsek az Egyesült Államokban tartózkodik. Tegnap Washingtonban mondott szentmisét a St. Dominic római katolikus templomban, ahol a hívők gyakran vehetnek részt magyar nyelvű szentmisén. A bíboros-érsek nem csupán amerikai magyarok körében tölti a két hetet, hanem találkozik a meglátogatandó egyház­megyék amerikai irányítóival is. A főpapi lá­togatás a magyar millennium eseménysoro­zatába illeszkedik. Stockholmi biztatás Az Európai Unió jövő januártól soros elnöke, Svédország a legfontosabbnak a bővítés folya­matának felgyorsítását tartja. Ezért különösen fontos, hogy Magyarország esélyeiről kedvező­en nyilatkozott a svéd külügyminiszter Biarritzban, az Európai Unió csúcstalálkozóján. Betiltják a szélsőjobbot A német szövetségi belügyminiszter bízik ab­ban, hogy még az idén az alkotmánybíróság elé kerül a szélsőjobboldali NPD betiltását célzó indítvány. Otto Schily kijelentette: a ber­lini kormány, az alsóház és a felsőház decem­ber végéig elfogadhatja az ehhez szükséges elvi határozatokat. Tovább tombol a terror Belfastban meggyilkolták az ír Köztársasági Hadsereg egyik szakadár csoportjának veze­tőjét. Szintén az északír fővárosban robbant pokolgép tegnap reggel. A kocsi utasai időben észrevették a bombát, és még a detonáció előtt elmenekültek. Newtownands városában protestáns fegyveresek végeztek ki egy férfit. Partizánvadászat Nagyszabású partizánvadászatba kezdtek az orosz szövetségi erők Csecsenföld délnyugati részén. A cél a szétszórt szakadár osztagok felszámolása, támaszpontjaik és fegyverrak­táraik megsemmisítése. Átfésülik az erdősé­geket, és razziákat tartanak a falvakban. Csak katonai és rendőrségi járműveket engednek át az Ingusföldre vezető főútvonalon. Újra támad az Ebola Észak-Ugandában már harminc halálos áldo­zata van az utóbbi hetekben terjedő Ebola- vírus okozta járványnak. Az afrikai ország­ban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) segítségével próbálnak gátat szabni a halálos vírus terjedésének, ám a rendkívül szegény országrészben a kórházi dolgozókat sem tud­ják megvédem a fertőzéstől. Feltételezések szerint a betegséget a szomszédos Kongóból hazatérő katonák hurcolták be. y y/ Árvíz Nyugat-Európában Valósá'gos özönvíz pusztít Észak-Itáliában és Svájc déli részén, miután több mint három napja nem szűnnek az esőzések. A folyók és a tavak kiáradtak, egész területek maradtak elzárva a külvilágtól. Észak-Olaszországban egyes helyeken negyvennyolc óra alatt 600 milliméternyi csapadék hullott, a folyók többsége nem volt képes befogadni ezt a mennyiséget. Mit néznek a magyarok? A romániai magyarok szinte kizárólag a helyi magyar napilapokat olvassák, több mint két­harmaduk a magyarországi televíziós adáso­kat nézi, és rendszeresen hallgatják a Magyar Rádió műsorát. Ma már összességében töb­ben nézik a magyar TV2-t, mint a Duna Tele­vízió adásait. Titokzatos olajtartalék A legfrissebb amerikai geológiai felmérés azt állítja, hogy az Egyesült Államokban, a Beaufort-tengertől északra akár tizenhat mü- liárd hordó fekete aranyat rejt a föld. Szükség esetén ez a készlet fél évtizedre függetleníthe­ti az importtól a földkerekség legnagyobb gaz­dasági-katonai hatalmát. Ez a lelőhely az USA legfontosabb és legnagyobb természetvédel­mi területén található. A Yukon-folyótól a Beaufort-tengerig húzódó 7,93 millió (!) hek­tár a szarvasféle karibu, a nevezetes grizzly medve és sok más nemes vad hazája. Kiszabadultak a túszok Sértetlenül kiszabadultak az utasok és a személyzet tagjai a bagdadi repülőtéren a szaúdi légitársaság elrabolt Boeing 777-200 típusú repülőgépéből. Házasságkötés pápai áldással fotó! europress/epa Róma A gyermekek tavaszként virágoztatják fel a családot és a társadalmat - ez volt a jelszava a családok har­madik világtalálkozójának, amely a pápa által ponti­fikáit szentmisével zárult. A Szent Péter teret és környékét, a templomokat és Róma főbb tereit ellepték a világ minden részéből érkezett zarándokok. n. János Pál előttük jelentette ki: az édesanyák és édesapák az élet, ne a halál for­rásai legyenek. Az erkölcsileg el­fogadhatatlan megtermékenyítési módszerek helyett az örökbefoga­dást részesítsék előnyben. A pápa hangsúlyozta: a válás csapás a gyermeknek, de az el­vált és újraházasodott szülők nincsenek kizárva a keresztény közösségből. Felhívást intézett a kizsákmányolt, megalázott gyer­mekek érdekében. A családokért tartott szentmi­sén esküvőt is kötöttek. Nyolc pár mondta ki az örökre szóló igent. Európát egy olasz és egy lengyel jegyespár képviselte. A jubileumi ünnepet a Vati­kán által rendezett nemzetközi konferencia előzte meg, ame­lyen Harrach. Péter szociális mi­niszter is részt vett. Elmondta, hogy a pápa külön kiemelte a magyar családpolitika terén tett lépéseket. __________________■ EU-támogatás Jugoszláviának Belgrad Jugoszlávia államfője bízik abban, hogy két héten belül megalakulhat az új kor­mány. Arra is számít, hogy a szerbek a nemzetközi kö­zösség közreműködésével tömegesen térnek majd vissza Koszovóba. Miután visszatért Biarritzból, Vojiszlav Kostunica elégedetten nyilatkozott tárgyalásairól. Ki­emelte, hogy az Európai Unió tag­államainak vezetői támogatásuk­ról biztosították a demokratikus Jugoszláviát, s ezzel „az ország ott helyezkedik el, ahová mindig is tartozott: Európában.” Hozzá­tette: Jugoszláviában rendeződik a helyzet, és lassan létrejönnek a demokratikus intézmények. Az új elnök nem szeretné azonban, ha az ország csak segé­lyekből élne, ezért beruházási kölcsönök felvételéről is tárgyalt. „Persze ehhez is szükség van ar­ra, hogy ne csak a kölcsönt nyúj­tó ország vagy intézmény legyen ismert, hanem az is, aki a köl­csönt, a pénzt felveszi” - mondta. Kostunica a Figaro Magazine című francia lapnak adott inter­jújában Koszovóról nyilatkozott. Elmondta, hogy ez a térség az ENSZ határozata értelmében Ju­goszlávia szerves része. De az valószínű, hogy a külföldi kato­naság helyszíni jelenléte még hó­napokig, sőt akár évekig is eltart­hat. A tartományban élő albánok elszakadási törekvéseit szerinte a szerbek visszatérésének biztosí­tásával kellene megfékezni. Eb­ben a kérdésben azonban ő és az ENSZ koszovói képviselője ellen­tétes állásponton vannak. Az új elnök úgy látja, hogy ha a szer- bek tömegesen költöznek vissza Koszovóba, biztonságukat is könnyebb lesz szavatolni. ■ Gyakoribb ellenőrzést! Washington A légi forgalom növekedésé­vel párhuzamosan egyre több a baleset. így mind nagyobb erőfeszítéseket kell tenni a repülés bizton­ságának erősítésére. A statisztikák szerint jelenleg 14 ezer utasszállító repülőgép közle­kedik a világon, 2020-ra már 30 ezerrel számolnak. Az évtized közepére megjelennek az Airbus és a Boeing új gépei, amelyek már 550 utasnak kínálnak helyet. Ez a gyors fejlődés együtt jár azzal is, hogy a gépeket mind bo­nyolultabb technika vezérli, több az esély a meghibásodásra is. A hatvanas években a sugárhajtású gépek lezuhanásánál átlagosan ötvennégy ember vesztette életét. A kilencvenes években, a nagy törzsű gépek katasztrófái során az átlag már elérte a kilencvenhetet. A szakemberek szerint ezért új szemléletre van szükség, hogy megelőzhessék a szörnyű töme­ges baleseteket. A legújabb ja­vaslat az, hogy a jövőben a gé­pek adatrögzítőit, az úgyneve­zett fekete dobozokat ne csak a balesetek után - mint jelenleg -, hanem minden repülést követő­en elemezzék. Azokból ugyanis pontosan kitűnik, hogyan mű­ködtek a gép létfontosságú be­rendezései a földön és a levegő­ben, így a becslések szerint öt­ven százalékban megelőzhetőek a műszaki zavarok. Még nagyobb várakozásokat fűznek ahhoz, ha a pilótákat mű­holdas adatátviteli rendszer se­gítségével összekötik a légiirá­nyítókkal. Ebben az esetben ugyanis mind a földi személyzet, mind a pilóta pontosan látja a re­pülőgép, a légtér mindenkori helyzetét, és kellő időben tud in­tézkedni. EUROPRESS Schwarzenegger pályát módosít? Hollywood A filmvászon erős embere köz­ismert támogatója az amerikai republikánusoknak, s most - az elnökválasztások közeledtével - kilátásba helyezte hathatós se­gítségét. Egyelőre nem tudni, hogy a filmsztár a pártpolitika milyen szintjén kíván bekap­csolódni a közéletbe. Azt azon­ban nemrégiben már nyilvános­ságra hozta, hogy bármilyen „közhivatalt” foglal is majd el, fizetésre nem tart igényt. Kam­pányához viszont igényt tarta­na a kisemberek hozzájárulása­ira, még akkor is, ha képes len­ne az akciókat saját maga finan­szírozni. Még kétséges, mikor szánja el magát a sztár a pálya- módosításra. Hírek szerint Kali­fornia megüresedő szenátori székére pályázik... 1993-ban a város érdekeit szem előtt tartva, de az üzleti élet szereplői előtt talán váratlan és gyors döntés eredményeképpen alapította Pécs MJ. Város Önkormányzata a Városi Va­gyonkezelő Kft.-t. A döntés helyességében kételkedők számára azóta a Kft. gazdasági ered­ményei igazolják az alapítói szándékokat. Ügyvezető igazgatóként, feladatom ellátásához hosszú távú, megbízható üzleti kapcsolatok­ra törekedtem Önökkel - üzletemberekkel, mindenekelőtt a város érdekeinek szem előtt tar­tásával. A vállalkozók, azaz az Önök segítsége nélkül ezt az eredményt nem érhettem volna el, ezért szeretnék köszönetét mondani minden vállalkozónak, különösen azoknak, akik támogattak, de azoknak az üzletembereknek is, akik ellenérzést mutattak, ám munkámban nem akadá­lyoztak. A Városi Vagyonkezelő Kft. élén, az eltelt 7 év alatt megpróbáltam az Önök és cégünk közti természetes és örök érdekellentétet úgy áthidalni, hogy a város érdekeit ne sértse, és cé­günk kiegyensúlyozott működését ne befolyásolja. Ezt olyan korrekt piaci bérleti díjak kiala­kításával próbáltam megtenni, ami sem az Önök megélhetését, sem cégünk eredményessé­gét nem veszélyeztette. Mivel társaságunk jelentős szerepet töltött be a város gazdasági életében, fontosnak tartot­tam leírni: köszönettel és üdvözlettel. f, hju, ... Zu bán Ilona » 4

Next

/
Thumbnails
Contents