Új Dunántúli Napló, 2000. október (11. évfolyam, 270-299. szám)

2000-10-15 / 284. szám

VR-GRAFIKA Alkoholfogyasztás (liter/fő) Rablótámadás gyújtogatással? Bántalmazták, majd miután ki­fosztották, a házzal szemközti lu­gashoz egy dróttal odakötözték a rablótámadók, a házat pedig föl­gyújtották - állította a Mohácsi­szigeten lévő Sárosban az egyik tanya tulajdonosa május 22-én a mohácsi rendőrségen. A bűncselekményben nyo­mozók esetleges fordulatot sej­tetnek az ügyben - bár a környé­ken élők hitetlenkedve fogad­nák, ha nem az ő verziójuk bizo­nyosodna be. A kiégett épületet egyébként szinte a tűzoltókkal együtt hagyta magára az asszony. Az előző olimpia évében 21,8 milliárd liter sze­szes ital csúszott le földünk lakóinak torkán 83 milliárd dollár értékben. Az alkohol- fogyasztás tovább növekszik, miközben a vi­lág legnagyobb szeszesital-gyártójának és fogyasztójának számító EU-ban az egészsé­ges életmód előtérbe kerülésével csökken. Az itteni cégek ezért egyre inkább az ázsiai és a kelet-európai piac felé fordulnak.- Minden ebben a pillanatban marhaságnak tűnik! - szögezi le a vállalkozási kedvéről közismert korábbi kozármislenyi polgár- mester, jelenleg parapszicholó- gus Ferenc Miklós (kis képün­kön). - A nagy dolgok azonban mindig egy szikrából születnek - teszi hozzá. A szikra korábban nem is volt oly kicsi. Állítólag egy hárommiüi- árd forint értékűre becsült beruhá­zás úszott el Pécs szomszédságá­ból - pontosabban Kozármis-leny mellől -, mégpedig az Atlantis névre keresztelt piramisváros. Ki­lenc piramisház és a traumatológi­ai intézet. Minden a természet- gyógyászat, a prevenció és a reha­bilitáció jegyében. Álomjellegét némileg csökkenti, hogy a kiviteli tervek elkészültek, ám - érint szá­munkra egy oly érzékeny kérdést Ferenc úr - ha Bara­nyában nem sikerült, sikerül hamarosan So­mogybán. Oszlopadó: feszültség minden szinten Diai a komlói vízen Az évek során többször megpróbált zöld ágra vergődni és újraéledni a Kaszánya patak Komlón, de mindhiába. Valaki ismét olajat engedett a medrébe. A mecsek- jánosi részönkormányzat szaladt fűhöz-fához, azonban hosszas kutakodás után sem derült ki, hol a forrása a környezetet szennyező gáz­olajnak. SCSÓk Korea nemzeti sportja, a tékvandó négy évvel ez­előtt eresztett gyökeret Pé­csett. Árgyelán Zsolt edző vezetésével azóta a távol­keleti ország kultúrájával is megismerkedhetnek azok, akik az edzéseket lá­togatják. A katonás fegyelmet kí­vánó harcművészetben legnagyobb fontossággal a jól kivitelezett rúgások bír­nak, a kéznek jóformán csak távolságtartó, védeke­ző szerep jut. Úgy tűnik, az Arany Tigris Harcművé­szeti és Kulturális SE ver­senyzőinél csak kevesen tudták ezt jobban a szom­bati ifjúsági és másodosz­tályú felnőtt országos bajnokságon. Az öt pécsi indulóból ugyanis hár­man bizonyultak a leg­jobbnak saját súlycso­portjukban, valamennyi­en a felnőttek között in­dultak harcba a győzel­mekért. Az élete első verse­nyén induló Varjas Tí­mea, illetve Dénes Viktó­ria (balról) és Balázs Pé­ter nem talált legyőzőre, míg Benkő Ágota ezüst­érmet, Boriik László pe­dig bronzot vehetett át. Földvári István Svédország I 5,3 | □ ebből égetett Jugoszlávia I 6.2 I !■■■ szeszes ital 1 Finnország | 6.6 1 t Nagy-Britannia L7-U I I t Hollandia I 8,o 11 _ k ..................TI Sz lovákia [“8.81 jjjjJJ .............................-» Ol aszország [8.8J | * Románia ( s.o 11-_________________1 Ír ország 1 9,2 11 Sváic | 9.4 j | ....■ ........ » Au sztria T3.8 11 ..........i Né metország 1 9,9 1 ................................... » ......................... k So anvolorszaq fioTll t k Franciaorszáa 111.51 |~ k Forrás: Agra Europe, Rabobank US o 1/ r r í r1 J i HETI 500000 FORINTOT NYERHET! | Elúszott a milliárdos pécsi piramislegenda Az egykori hír­hedt terrorista­nő ma szociális segélyből él Születésnapi gólzápor: az elkésett ötös Fölényes győzelmet aratott a Nagykanizsa ellen a PMFC. Az 5-1-es mérkőzésen volt minden: kiállítás, kihagyott és értékesített 11-es, óriási kapusbaki, a 90 perc során mindkét edző lecserélte há­lóőrét. A baranyaiak ezen az egy mérkőzésen rúgtak any- nyi gólt, mint eddig összesen az Idei bajnokságban, ráadá­sul három születésnapját ün­neplő pécsi (Dienes, Gálffy, Márton) is a hálóba talált. Ez *** HÍREK *** HÍREK *** a győzelem még életben tart­ja a matematikai esélyeket az élvonalban maradásra; igaz, ahhoz nyerni kell Fehérváron, és Pécsetts meg kell ”5“? verni az Újpestet is. Kaposvár polgármesterét, dr. Szita Károlyt választották meg tegnap a somogyi megyeszékhelyen a Megyei Jogú Városok Szövetsége új elnökének. Pécsnek nincs képviselője a szervezet elnökségében. (aa) Hat baranyai településen vehettek át tegnap millenniumi emlékzászlót. A színes műsorokkal egybekötött ünnepségek Kistótfaluban - itt kapott zászlót Vokány is Diósviszlón (Rádfalva), Kétújfalun (Bürüs, Gyöngyösmellék, Szörény, Várad, Zádor), Vázsnokon, Szalántán (Bisse) és Felsőegerszegen voltak. (aa) A Balatonon már csak egy hétig járnak a hajók a két part között, Siófok-Füred-Tihany útvonalon, naponta négyszer. Az utolsó hajózási nap október 23-án lesz. A Szántód és Tihany közötti komp november 26-ig jár, s óránként indul. Orfű-Tekeresen tegnap nagytakarítást tartottak a horgászok. A Herman Ottó-tó horgászai évenkénti kétszeri társadalmi munkájának köszönhetően a nagy természettudósról elnevezett víz és közvetlen partja a megye legrendezet- tebb tavai közé tartozik. (aa) Kigyulladt Pécsett tegnap a 6-os út budapesti kivezető szakasza melletti Eper­fás utcai aszfaltkeverő telepen egy tartály. A tűzoltóságot délután 15 óra 30 körül riadóztatták, két gépjármű-fecskendővel érkeztek a helyszínre. Beavatkozásra már nem volt szükség, mert időközben poroltóval eloltották a lángokat. (aa) RUHÁZATI Pécs, Hársfa u. 64.- Import és saját készítésű gyermek, felnőtt alsó- és felsőruházat- Lakástextil, zokni, harisnya f Haj-------------------------------I W/n/í SPORTCIPŐK Csak viszonteladóknak. Műanyag és Ruházati Aruház Gyermek acryl harisnya 390 Ft-tól Gyermekpulcsi 490 Ft-tól Gyermeknadrág 1590 Ft-tól Gy. szabadidő alsó 1100 Ft-tól Gy. dzseki 1490 Ft-tól Sapka, sál 690 Ft-tól Női acryl pulóver 3290 Ft-tól Női divatnadrág 1790 Ft-tól Női divatkabát 2490 Ft-tól Farmer 1790 Ft-tól Ffi termopulóver 1990 Ft-tól Dzseki 4490 Ft-tól sportcipő, bokacsizma, gumicsizma »

Next

/
Thumbnails
Contents